Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-24 / 71. szám, szombat
9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 24.________________________________________________ ________________________________________________________________________Szombati vendég Pavel Špord: „Örülnék a lehetőségnek, ha játékfilmhez adhatnám a tudásomat. A Schindler listájában is megszólal a hegedű. Ilyen valamire várok én is..." Magyar cigányzene után Jacques Brel és crossover Huszita templomokban játszik Vivaldit és Paganinit, koncertpódiumokon magyar, román és orosz cigányzenét, legújabb albumán Jacques Breit és Morriconét. Pavel Šporcl napjaink legismertebb cseh hegedűvirtuóza. SZABÓ G. LÁSZLÓ Zenei tanulmányait az Egyesült Államok legrangosabb egyetemein végezte, mesterei közül Itzhak Perlmannt, karmesterei közül Vladimir Ash- kenazyt emlegeti, Európa legjelentősebb zenei fesztiváljai közül a Prágai Tavasz állandó vendége, de bemutatkozott már a salzburgi Festspielén is. Emlékszem, pár évvel ezelőtt koncertezés közben elpattant egy húr a hangszerén. Nem esett pánikba. Ügyesen megoldotta a helyzetet. Szinte rezzenéstelen arccal. Nem árulhattam el, mi játszódik le bennem. És mi játszódott le? Hogy nem tudom végigjátszani a művet. Borzasztó érzés volt. Azért hoztam csak fel ezt a régi esetet, mert pár hónappal ezelőtt még nagyobb „baleset” érte. Eltörött a hegedűje. Megcsúsztam a lépcsőn, kezemben a hangszerrel, és ahogy a lépcső korlátja felé kaptam, nagy ívben kirepült a kezemből, és a földhöz csapódott. Szörnyű volt a hang, amelyet kiadott. Azt hittem, darabokra tört. Szerencsére csak a hangszekrény szakadt le a hegedű nyakáról. Én megúsztam pár folttal, a szerencsétlenül járt hangszert pedig elvittem ahhoz a mesterhez, akitől a színét kapta. Ez akkor a kék hegedű „kórházi kezelésének” története? Igen. Jan Špidlen, aki vüág- viszonylatban is a legnevesebb hegedűkészítők egyike, egy hét alatt megreparálta, és csodák csodája, azóta sokkal jobban szól, mint a „műtét” előtt. Miért is döntött a kék szín mellett? Az tetszett a legjobban. Ha már megvált a kalózkendőktől, amelyek ismertté tették, akkor legyen egy extra hegedűje? Hét évvel ezelőtt, amikor Jan Špidlen műhelyében megszületett a hangszer, sokat töprengtünk, milyen színe legyen. Szokásosat nem akartam. Ha a feketét választjuk, láthatatlanná válik a fa szépsége. A zöld és a rózsaszín meghagyta volna, de egyik sem mutat olyan jól, mint a kék. Nyilván ennél is fontosabb a hang, amelyet kiad. Mestermű. Mint egy Stradivari. Több száz darabból álló kalózkendő-gyűjteményét el is ajándékozta? Vannak még koncertjeim, amelyeken kendővel a fejemen jelenek meg a pódiumon. Csak már nem olyan gyakran. Pályám legelején ezzel próbáltam becsalogatni a fiatalokat a koncerttermekbe. Ha frakkban zenéltem volna, ez aligha sikerül. A kalózkendő azonban megtette a kellő hatást. Rengeteg fiatal általam szerette meg a komolyzenét, Dvorák, Vivaldi és mások alkotásait, ezt ki merem jelenteni. A kék hegedűvel pedig csak azt jelzem, hogy továbbra sem húzom meg a határt a klasszikus és a mai zene között. Jirí Kodét lánya, Búra Kode- tová a felesége, aki a családi hagyományokat követve szintén a színészi pályát választotta. Erről jut eszembe: vannak színészek, akik nem igazán élvezik a többhetes színpadi próbafolyamatot. Pár nap után a legszívesebben már közönség előtt játszanának. Egy zenész hogy van ezzel? A betanulás folyamatát mennyire szereti? Nálunk, zenészeknél ez egészen máshogy zajlik, mint a színházban. A szülész az esetek többségében a próbákon, különböző színpadi helyzetekhez kötve, a súgóra támaszkodva tanulja meg a szövegét. Vagy otthon, egyedül. Erre is van példa. A kottát nekem is meg kell tanulnom. A felkészülésnek ezt a részét otthon végzem el. A próbákon már csak egymásra hangolódunk a zenekarral. Egy új mű betanulása lehet két hónap is, fél év is, egy év is. Ez individuális. A gyakorlás mindig izgalmas folyamat. Meg kell fejtenem, mi rejlik a kottában. Az összes lehetőséget át kell látnom. Nem mehetek felkészületlenül a zenekari próbára. Bármilyen nehéz darabot játszik is, mindig könnyed és elegáns a játéka. Nem érezni mögötte semmiféle technikát. Örülök, ha így hat. Ez a legnagyobb elismerés számomra. Nekem kezdettől fogva azt mondják: a játékomból úgy tűnik, egyáltalán nem nehéz hegedülni. A hallgatónak ugyanis a végeredmény, a zene a fontos, nem kell, hogy érdekelje, mennyi energiám van benne. Hogy könnyen vagy nehezen szólaltatom-e meg az adott alkotást. Ennyi gyakorlattal, szakmai tapasztalattal a háta mögött megtörténik még, hogy egy- egy mű betanulása pokolian megizzasztja? Hogyne! A technikát, a tempót és az ujjvezetést néha nagyon nehéz összeegyeztetni. A legkönnyebbnek látszó dolgokról sokszor kiderül, hogy valójában milyen nehezek. Mozart muzsikája hallgatva nagyon egyszerűnek tűnik. „Belülről nézve” elég bonyolult. Mozartba bárki belekezdhet, a technikája nem olyan igényes, de a stílusa, a vibratója annál inkább. Hacsaturján Kardtáncát mikor sajátította el? Még New Yorkban? Három éve, itthon. Agyilag volt nehezebb, vagy inkább az ujjai szenvedték meg? A technikája nehéz. Ha már játszom, nem fáraszt ki agyilag. Játék közben már minden jön automatikusan. Előadás közben már nincs lehetőség gondolkodni. Koncentrálsz és játszol. A közönség előtt már nem járhat azon az eszem, hogy melyik ujjamat hova rakom a húrokon. Zongora, nagybőgő és cimbalom is van a színpadon, amikor a Gipsy Way című album anyagát kínálja a hallgatóinak. Hűtlen tudna lenni egy-egy szám erejéig a hangszeréhez? Oda tudna ülni a zongorához vagy a cimbalomhoz? Előfordul, hogy erős vágyat kell leküzdenie magában, amikor egy másik hangszerre vetül a tekintete? Nem érez olyat soha, hogy de szívesen venném a kezembe? Nem. A cimbalmot már kipróbáltam párszor, puszta kíváncsiságból, de annak is van gazdája. Ő sokkal jobban ismeri. Koncert közben nincs bennem semmiféle olyan magamutogatási vágy, hogy letegyem a hegedűt és megmutassam, hogy értek én azért más hangszerhez is. Zongorája van otthon? Van, és néha játszom is rajta. De azon is nagyon sokat kellene gyakorolnom ahhoz, hogy másoknak is megmutassam, mit tudok. Pár dallamot mindenesetre komponáltam már zongorán. Nemrég megjelent albumán, amelynek a Sporcelain címet adta, szerepel is három szerzeménye. Ezek az első saját művei? A korábbiak csak próbálkozások voltak. Amikor erre az albumra készültem, eldöntöttem, hogy ezzel is megpróbálkozom. Világhírű hegedű- művészeket sorolhatnék, akik pályájuk során egyetlen saját szerzeménnyel sem álltak elő. Elég nekik a klasszikus zeneirodalom. Előadók. A klasszikus zene előadói. Én most valami újat is akartam, nemcsak átvett szerzeményeket, így született meg ez a három dal. És még társszerzője is lehettem pár zenésznek. Az album címéből mire következtessek? Hogy a zenei gyöngyszemek mellett a porcelánnak is megszállott gyűjtője? A producerem ötlete volt a cím, és nem akar több lenni egy szellemes szójátéknál. De ha úgy tetszik: tizenegy dalból, tizenegy porcelándarabból áll össze a lemez. Egyébként sem kínai, sem Karlovy Vary-i porcelánunk nincs otthon. Finom, „törékeny”, nagyon bensőséges szerzemények vannak a lemezen, ritmusos, virtuóz darabok. Eddig minden albuma, amelyen klasszikus darabokat szólaltat meg, platinalemez lett. Mennyi kockázatot lát abban, hogy most a pop- crossover útjára lépett? Pályám legelején csak a színtiszta klasszikus zene vonzott, ez tény. De a popzenének sosem voltam az ellensége. A kettő nem zárja ki egymást. Csak az olcsó megoldásokat nem szeretem. A klasszikusok diszkóritmusban nem az én műfajom. Azon az úton nem szeretnék járni, amelyet Vanessa May választott. Tőlem az is idegen. Én inkább a popműfaj legjelesebbjeit emelném a klasszikusok szintjére. Kapásból mondok egy nevet. Sting? Jöhet. Ő az egyik nagy kedvencem. Szeretem azt a fajta intellektuális popzenét, amelyet ő képvisel. Nem három akkordra épülnek a dalai. Beyonce és Jemiroquai egészen más szín a palettán. Az ő zenéjük is közel áll hozzám. Poplemezen azonban nem töröm a fejem. A Queen együttes Bohém rapszódiáját még el is tudnám képzelni Pavel Sporcl előadásában. Én most Jacques Brel, a legendás francia sanzonénekes egyik dalát, a Ne Me Quitte Pas-t választottam a lemezre Petr Malásek átdolgozásában és zongorakíséretében. Imádom Breit, jó, hogy át lehet írni hegedűre. Az albumnak köszönhetően egyébként többször feltettem magamnak a kérdést, hogy hol a határ klasszikus és populáris zene között. Mit takar egyáltalán a fogalom, hogy klasszikus zene? Koncert a Zeneakadémián, a Vigadóban, a Carnegie Hallban? Válogatott hangszerek? A komolyzene mai szerzői már elektronikus hangszereket is használnak. Hát akkor? S az milyen érzés, amikor az előadó a saját szerzeményét szólaltatja meg? Kellemes. Megtanultam, és szívesen játszom. Vojta Dyk korosztálya kétségtelenül egyik legtehetségesebb színésze, aki énekesként is élvonalbeli művész. Müyen megfontolásból lett a vendége? Elsősorban azért, mert lelkes híve vagyok. Vojta Dyk sokoldalú tehetség. Zenekara van, jeles prózai színész, musicalekben is fellép, most éppen a barokk zeneszámok közül válogat. Egy évvel ezelőtt egy szimfonikus zenekarral koncerteztem, akkor volt először a vendégem. Dvoíákot énekelt lenyűgözően. Tíz percig kettőnket hallgatott a közönség. Csak az én hegedűm kísérte őt. Fent van a dal a youtube-on. Lassan hetvenötezren kérték már le. Seán Ó Riada a címe annak a számnak, amelyet a lemezen énekel. Egy gyönyörű ír dal, a Women of Ireland zenéje szolgált alapul, a szövegért pedig Vojta kérésére Tennessee Williams Orfeusz alászáll című drámájához nyúltunk. Szerepel benne egy madár, amely csak repül és repül, nem tud leszállni, mert nincs lába. Róla énekel Vojta igazán megejtően. Egy énekes a hangszálait óvja. A koncert napján aligha nyal el egy fagylaltot. A színész a mogyorót kerüli nagy ívben. Egy hegedűművész mitől tartja távol magát? A mogyoróra kimondottan allergiás vagyok. Köhögési rohamokat idéz elő nálam. Egyetlen szemmel is veszélybe sodornám a koncertet. Amire viszont ugyancsak figyelek: a koncert napján nem moshatok hajat. Szétáznának az ujjaim, és nem úgy érezném a húrokat, mint egyébként. Új elképzelés, új meglepetés? Vissza a klasszikusokhoz. Ez már biztos. Valahogy úgy érzem, sok időt töltöttem távol tőlük. Hűtlenséggel ugyan senki nem vádolhat, de most jó ideig nem szeretnék más műfaj felé kacsingatni. Ami viszont régóta izgat: várom a lehetőséget, hogy játékfilmhez adhassam a tudásomat. A Schindler listájában is megszólal a hegedű. Ilyen valamire várok én is. Egy megrázó erejű filmre, amelyben minden szereplő helyett a hegedű beszél.
