Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-10 / 59. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 10. Szombati vendég 9 Pálfi György: „Nincsenek elveszett filmek. Ha valami létrejött a világban, akkor arról tudni fognak az emberek. A Final Cut is utat tud törni magának..." Kölcsönvett snittekből zseniális kollázsfilm Minden alkotása radikálisan más. Hukkle, Taxi- dermia, Nem vagyok a barátod. Mérgező „én kis falum” az első, egyetlen kimondott szó nélkül, ínyenceknek szóló film a másik, improvizációkra épülő kapcsolatfüzér amatőr szereplőkkel a harmadik. És most itt az új Pálfi György-mozi. Szerelmes kollázsfilm „oktató jelleggel”. SZABÓ G. LÁSZLÓ Final Cut - Hölgyeim és uraim. Hozott anyagból építkező, „kölcsönvett” snittekből komponált kísérleti (?) szórakoztató film a Férfiakról és a Nőkről, akik találkoznak, egymásba szeretnek, elhagyják (elveszítik) egymást, majd újra egymásra találnak, és megélik mindazt, amit érdemes megélni, ugyanakkor azt is, amit nem kellene. Hatéves szünet után ismét egy mestermű a Pálfi-factoryból. Nincs pénzed forgatni? Fogj egy csapatot remek ízléssel, fényes fantáziával, válogass össze ismert filmeket, és egy pompás ötlettől vezérelve fűzd fel a jól kiszemelt és pontosan kivágott snitteket, amelyek finoman egymás mellé illesztve egy egészen új történetet hoznak létre. Ezt tette ő, Pálfi György Magyarország legjobb vágóival (Czakó Judit, Szalai Károly, Richter Nóra, Lemhényi Réka) és dramaturg feleségével, Ruttkai Zsófiával, valamint a hang (zene) folytonosságát létrehozó Zányi Tamással és Balázs Gáborral. Elképesztő csapat! Közösen megalkotott művük a legapróbb hiányosságokat is messziről kerüli. Ha létezik tökéletes film, akkor ez az. A maga műfajában lekörözhetetlen. Divatos szóval élve vérprofi, amúgy pedig egyszerűen világszínvonalú. Azt gondolná az ember, hogy már mindent kitaláltak a filmművészetben. Feketefehéret és színeset, némát és hangosat, műfajilag ilyet, olyat és amolyat. Erre mit tesz egy tehetséges ember, egy csavaros agy? Hozott anyagból készít újat. Ennek azért vannak előképei, ennek a technikának, amelyet használok. Pontosan ilyet, mint a miénk, még nem láttam, de az interneten nagyon sok rajongó készít hasonló videókat. Összeválogatnak különböző mozgássorokat, egymás után rakják zenére, keresnek hozzá mondatokat, amelyek hasonlatosak, például „nem!”- kiáltásokat, vagy akár Schwarzenegger legjobb beköpéseit, és kész a mű. Az én igényeimet, az én szakmai elvárásaimat azonban ez nem elégítené ki, ugyanis egyikben sem találom meg azt a dramaturgiai alapot, amire én vágyom, s ami miatt a nézők moziba járnak, hogy történeteket lássanak. S akkor azon gondolkoztam, hogy épp a történet tudná összeszervezni ezt a metódust. Előbb tehát megálmodott egy szerelmi történetet, ami egyébként is közel áll az egyéniségéhez, s ehhez keresett megfelelő snitteket, vagy fordítva, először megnézett egy csomó filmet, kivett belőlük jó néhány jelenetet, s azok alapján ötleteit? Igen és nem. Az vitt engem erre a dologra, hogy nem lehetett forgatni, nem kaptunk pénzt sem a Csontbrigádra, sem a Toldi-adaptációra. Támogatás híján vagy az egész filmpolitika miatt nem készíthettem el azokat a filmeket, amelyeket már régóta tervezek. Ezért kitaláltam, hogy akkor utómunkában dolgozom, és a világ filmművészetét fogom felhasználni, mint nyersanyagot. Ehhez az ötlethez kerestem történetet, amelyet elmesélhetek. Azt pedig, hogy nagyjából négyszázötvenötszáz játékfilm kell hozzá, ki- matekoztuk. Azért kellett ennyi film, hogy ne váljék unalmassá a dolog, hogy ne jöjjön vissza nagyon gyakran ugyanaz a film. A legeslegelőször természetesen arra voltam kíváncsi, mi lehet az alaptörténet, ami ezeket a filmeket össze tudja tartani. Onnan már nem volt nehéz addig eljutni, hogy az egy férfi és egy nő kapcsolata. Még egy olyan filmből is ki tudunk venni férfit, amelyben nő nem is szerepel, és olyan filmben is találunk a mi történetünkbe illő nőt, ahol hiányzik a férfi. Egyébként ez utóbbiból volt kevesebb. S ha ezt a két filmből kivett férfit és nőt egymásra vágtam, máris együtt voltak. Két alapkarakter, amelyek el tudnak kezdeni feleselni. Ha sikerül elérni a nézőben, hogy ez a sok férfi és ez a sok nő eggyé váljon, egy férfivá és egy nővé, akkor viszont már történetet is lehet mesélni. De mi legyen a sztori? A férfi és a nő legáltalánosabb története. A megismerkedés, a szerelem és a biológiai értelemben vett szaporodás. Addig viszont bejárjuk a kapcsolatuk különböző stációit. Féltékenység, szakítás, kibékülés, titkos ösvények... A történettel, ahhoz, hogy izgalmas legyen, szerzői útra kellett térni. Ki kellett választani a lehetséges sok elmesélhető történet közül azt, amit én el szeretnék mesélni. És ebben a pillanatban jelent meg a féltékenység, a háború, a gyerek, a félreértés, a félrelépés... egy kapcsolat különféle érintői. Ehhez kellett négyszázötven film. Amikor két hónappal ezelőtt megcsináltuk a listát, hogy hány filmből vágtunk be snitteket a miénkbe, négyszázötvenet számoltunk össze. Ennél persze sokkal többet kellett megnéznünk. De ezt a négyszázötvenet ismerte-szerette, vagy ezeket kellett előkeresni ahhoz, hogy a megálmodott történetet fel tudja építem? Ennél sokkal több filmet szeretek, és úgy tűnik, ennél több filmet ismerek is. Volt egy szabályunk, hogy egy filmből legfeljebb öt snittet használhatunk, és ezt nagyjából be is tartottuk. Ebből lett a mi ezemégyszáz snittünk, tehát átlagosan egy filmből, ha nagyon a statisztikát nézem, három snitt szerepel. Van, amelyikből egy, és van néhány film, amelyből hat-hét. Kért egy hosszú listát valahol, egy filmes „étlapot”, és arról válogatott? A sarki videotéka kínálatából válogattam. Kétezer, kétezer-ötszáz filmből választottam ki ötszázat, amelyekhez már valamiféle érzelmi vonzódásom van. Természetesen az is szempont volt, hogy a filmtörténetet valamennyire átöleljük. A Lumiére fivérektől egészen az Avatarig próbáltunk szemezgetni minden körből és minden olyan országból, ahol jelentős filmgyártás folyik. Ilyen módon van benne a kínai, a távol-keleti film mellett még hollywoodi produkció is, az európai régióból a kelet-európai, a román, a cseh, a magyar film, a nyugat-európaiból pedig főképp a francia és a német, de belevettük a skandináv országokat is, Lars von Trier például kétszer is bekerült. Az egész filmet mégis az amerikai stúdiók produkciója határozza meg. Ugyanez a helyzet a világban is. Az amerikai és az angolszász film a legerősebb. Egyébként is imádom az amerikai filmet. Azon nőttem fel. Tízéves korom óta szerelmes vagyok az amerikai filmbe. Godard-ral, Truffaut-val, Menzellel, Formánnál, Tarkovszkijjal később ismerkedtem meg. A cápa, az Indiana Jones, a Csillagok háborúja engem is lenyűgözött, és lenyűgöz ma is. Excalibur vagyok és Indiana Jones. Nekem a film elsősorban szórakozást jelent, s csak utána jöhet a művészet. Ha azt mondjuk: mozi, elsőként mindenkinek Hollywood jut eszébe, a legjobban működő történetmesélési technikával és hatásmechanizmussal, amit használnak. A videotéka kínálata pedig véletlenszerű lista, hiszen ezeket a filmeket forgalmazták Magyarországon, s nekünk fontos volt, hogy ezek a filmek számunkra gyorsan elérhetők és azonnal bedigitalizálhatok legyenek. Hogy ne kelljen messzebb menni értük, műit a szomszéd sarokra. így tűnik fel a Final Cut - Hölgyeim és uraimban többek között Chaplin és Jávor Pál, Alain Delon és Charles Bronson, Jack Nicholson és Marlon Brando, Cary Grant és Keanu Reeves, Johnny Depp és Jean-Paul Belmondo, a nők közül Claudia Cardinale és Magda Vášáryová, Audrey Tautou és Karády Katalin, Marilyn Monroe és Audrey Hepburn, Lilán Gish és Szirtes Ági, Brigitte Bardot és Greta Garbo, Meryl Streep és Törő- csik Mari. Némi túlzással azt is mondhatnám: olyan világklasszikusok dolgoztak a keze alá, mint Orson Welles és Francis Ford Coppola, James Cameron és Louis Bunuel, Jin Menzel és Fábri Zoltán, és sorolhatnám még hosszasan. Ebben a filmben igazából az elmúlt 116 év mozifilmgyártásának a legszebb női és a legszebb férfijai vannak benne. Tehát ők azok az emberek, akikről a stúdiók, a gyártók, a rendezők úgy gondolták, hogy jó nők és remek pasik, kiváló színészek, így nekem csak közülük kellett választanom. Ezekből az arcokból áll össze az ideális férfi és az ideális nő. Nehéz lenne azonban azt mondani, hogy az én ízlésem tükröződik ebben, ez inkább egy filmevolúciós folyamat. Ők voltak a kiválasztottak arra, hogy sztárrá váljanak, és a mozivásznon képviseljék a két nemet. James Deanre és Gérard Philipe-re nem emlékszem. Ők is megjelennek a filmben? James Dean-filmből van snittünk, de ő nincs benne a jelenetben, és Gérard Philipe is kimaradt. És még annyi mindenki nem tűnik fel a vásznon. Nem állítom, hogy háromszáz színész és háromszáz színésznő hozta létre a filmgyártást. Sajnos ebben a kérdésben már nem tudunk igazságot tenni. Nekem is nagyon sok olyan kedvenc színészem van, akik hiányoznak a filmből. Sokkal fontosabb volt a ritmust megépítem és a folyamatosságot, ezért bármennyire fájt is, ki kellett hagynom nem egy számomra élvezetes snittet. Ezzel ugyanúgy voltam, mint egy igazi játékfilmnél. Hiába dolgoztam nagyon sokat egy jelenettel, ha az lassítja, visszahúzza a filmet, vagy elkalandoztatja a nézőt, ki kell vágni. így voltunk nagyon sok jelentős, filmtörténe- tüeg fontos emberrel, akik egyszerűen nem fértek bele. Kihagytam rendezőket is, akiket nem lett volna szabad, de ha egyszer nem passzoltak a történetbe. Négyszázötven jogdíjat kellett volna megszerezni, hogy ezt a filmet bármelyik mozi vetítem tudja? Ez így van. S ez nincs meg. Nemcsak anyagüag nem tud meglenni, hiszen akkor ez lenne a világ legdrágább filmje, talán még az Avatamál is drágább, hanem adminisztratíve sem tudjuk megszerezni a jogokat, ugyanis nagyon sok stúdió vagy nem létezik már, vagy egyszerűen nem áll szóba velünk. Mi lehet a sorsa akkor egy üyen sajátos technikával készült, rendkívüli alkotásnak? Milyen úton juthat el a nézőkhöz? Egyáltalán mit takar az, hogy csak „oktató jelleggel” vetíthető? Egyetemeken, főiskolákon vagy például zártkörű filmklubokban is bemutathatják. Minden olyan helyen, ahol nem kérnek érte pénzt, nem árulnak mozijegyet. Mert sem a mozinak, sem a produkciónak ebből anyagi haszna nem származhat. Fesztiválokra meghívhatják? Cannes már el is kérte a kópiát. Ha egy üyen rangos mustra megszerzi a bemutatás lehetőségét, akkor azzal legalizálja is a filmet, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem bűn ilyen alkotást létrehozni. Én nagyon örülnék, ha a film eljuthatna Cannes-ba, Karlovy Varyba és a vüág más fesztiváljaira. Azzal, hogy nem versenyezhet, az információs szekciókban zöld utat kaphatna. A televízió szóba sem jöhet? Képernyőre szerintem soha nem kerülhet. DVD-forgalmazás? Nem valószínű. Jogi cselekkel lehetne róla szó, de az nem feltétlenül biztonságos. Hiszen ha forgalmazásba kerülne, mindenki keresni szeretne rajta valamit. Ha egy üres lemezt adnak ki, az is pénzbe kerül. Ezért a filmért nem akarunk pénzt kérni sehol senkitől. Próbálunk elkerülni minden olyan eshetőséget, hogy bárkinek is fizetnie kelljen azért, hogy megnézi a filmet. Egyetlen vágyam az, hogy egyetemek, főiskolák minél többet vetítsék, s hogy valamilyen úton-módon felkerüljön az internetre, és bárki letölthesse. Hogy tudjanak róla, és szórakozzanak rajta az emberek. Ezzel a filmmel még azt a támadási felületet is el akarom kerülni, hogy az a vád érjen: neves filmrendezők tehetségét próbálom meglovagolni, és az ő munkájuk révén akarok nyerészkedni. Én ezt a filmet, már az elején is tudva a jogi nehézségeket, ajándéknak szántam, és úgy is szeretnék rá tekinteni. Remélem, sokakhoz eljut nagyon gyorsan, s aki megnézi, szeretni fogja, és nem kell neki érte semmiféle ellenszolgáltatást nyújtania. Meglehetősen sajátos útja ez egy film várható nagy közönségsikerének. Akkor lennék szomorú, ha ez a film egyáltalán nem jutna el a nézőkhöz. Én nagyon bízom abban, hogy a Final Cut utat tud törni magának a közönség felé. Nem azért dolgoztunk három évet, hogy ez a film a stúdióban maradjon. Kicsit jobban oda kell figyelni a történésekre, hogy hol és mikor lehet elérni, és el kell fogadni a tényt, hogy erre nem lehet csak úgy az utcáról bemenni. Nincsenek eltűnt, elveszett filmek. Ha valami létrejött a világban, akkor arról tudni fognak az emberek.
