Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-10 / 59. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 10. Szombati vendég 9 Pálfi György: „Nincsenek elveszett filmek. Ha valami létrejött a világban, akkor arról tudni fognak az emberek. A Final Cut is utat tud törni magának..." Kölcsönvett snittekből zseniális kollázsfilm Minden alkotása radiká­lisan más. Hukkle, Taxi- dermia, Nem vagyok a barátod. Mérgező „én kis falum” az első, egyetlen kimondott szó nélkül, ínyenceknek szóló film a másik, improvizációkra épülő kapcsolatfüzér amatőr szereplőkkel a harmadik. És most itt az új Pálfi György-mozi. Szerelmes kollázsfilm „oktató jelleggel”. SZABÓ G. LÁSZLÓ Final Cut - Hölgyeim és ura­im. Hozott anyagból építkező, „kölcsönvett” snittekből kom­ponált kísérleti (?) szórakozta­tó film a Férfiakról és a Nőkről, akik találkoznak, egymásba sze­retnek, elhagyják (elveszítik) egymást, majd újra egymásra találnak, és megélik mindazt, amit érdemes megélni, ugyan­akkor azt is, amit nem kellene. Hatéves szünet után ismét egy mestermű a Pálfi-factoryból. Nincs pénzed forgatni? Fogj egy csapatot remek ízléssel, fé­nyes fantáziával, válogass össze ismert filmeket, és egy pompás ötlettől vezérelve fűzd fel a jól kiszemelt és pontosan kivágott snitteket, amelyek finoman egy­más mellé illesztve egy egészen új történetet hoznak létre. Ezt tette ő, Pálfi György Magyaror­szág legjobb vágóival (Czakó Judit, Szalai Károly, Richter Nóra, Lemhényi Réka) és dra­maturg feleségével, Ruttkai Zsó­fiával, valamint a hang (zene) folytonosságát létrehozó Zányi Tamással és Balázs Gáborral. Elképesztő csapat! Közösen megalkotott művük a legapróbb hiányosságokat is messziről ke­rüli. Ha létezik tökéletes film, akkor ez az. A maga műfajában lekörözhetetlen. Divatos szóval élve vérprofi, amúgy pedig egy­szerűen világszínvonalú. Azt gondolná az ember, hogy már mindent kitaláltak a filmművészetben. Fekete­fehéret és színeset, némát és hangosat, műfajilag ilyet, olyat és amolyat. Erre mit tesz egy tehetséges ember, egy csa­varos agy? Hozott anyagból készít újat. Ennek azért vannak előké­pei, ennek a technikának, ame­lyet használok. Pontosan ilyet, mint a miénk, még nem láttam, de az interneten nagyon sok rajongó készít hasonló videó­kat. Összeválogatnak külön­böző mozgássorokat, egymás után rakják zenére, keresnek hozzá mondatokat, amelyek hasonlatosak, például „nem!”- kiáltásokat, vagy akár Schwar­zenegger legjobb beköpéseit, és kész a mű. Az én igényeimet, az én szakmai elvárásaimat azonban ez nem elégítené ki, ugyanis egyikben sem találom meg azt a dramaturgiai alapot, amire én vágyom, s ami miatt a nézők moziba járnak, hogy történeteket lássanak. S akkor azon gondolkoztam, hogy épp a történet tudná összeszervez­ni ezt a metódust. Előbb tehát megálmodott egy szerelmi történetet, ami egyébként is közel áll az egyé­niségéhez, s ehhez keresett megfelelő snitteket, vagy for­dítva, először megnézett egy csomó filmet, kivett belőlük jó néhány jelenetet, s azok alap­ján ötleteit? Igen és nem. Az vitt engem erre a dologra, hogy nem le­hetett forgatni, nem kaptunk pénzt sem a Csontbrigádra, sem a Toldi-adaptációra. Támogatás híján vagy az egész filmpolitika miatt nem készíthettem el azo­kat a filmeket, amelyeket már régóta tervezek. Ezért kitalál­tam, hogy akkor utómunkában dolgozom, és a világ filmművé­szetét fogom felhasználni, mint nyersanyagot. Ehhez az ötlet­hez kerestem történetet, ame­lyet elmesélhetek. Azt pedig, hogy nagyjából négyszázötven­ötszáz játékfilm kell hozzá, ki- matekoztuk. Azért kellett ennyi film, hogy ne váljék unalmassá a dolog, hogy ne jöjjön vissza na­gyon gyakran ugyanaz a film. A legeslegelőször természetesen arra voltam kíváncsi, mi lehet az alaptörténet, ami ezeket a filmeket össze tudja tartani. On­nan már nem volt nehéz addig eljutni, hogy az egy férfi és egy nő kapcsolata. Még egy olyan filmből is ki tudunk venni férfit, amelyben nő nem is szerepel, és olyan filmben is találunk a mi történetünkbe illő nőt, ahol hiányzik a férfi. Egyébként ez utóbbiból volt kevesebb. S ha ezt a két filmből kivett férfit és nőt egymásra vágtam, máris együtt voltak. Két alapkarakter, amelyek el tudnak kezdeni fele­selni. Ha sikerül elérni a néző­ben, hogy ez a sok férfi és ez a sok nő eggyé váljon, egy férfivá és egy nővé, akkor viszont már történetet is lehet mesélni. De mi legyen a sztori? A férfi és a nő legáltalánosabb története. A megismerkedés, a szerelem és a biológiai értelemben vett sza­porodás. Addig viszont bejárjuk a kapcsolatuk különböző stá­cióit. Féltékenység, szakítás, kibékülés, titkos ösvények... A történettel, ahhoz, hogy izgalmas legyen, szerzői útra kellett térni. Ki kellett választa­ni a lehetséges sok elmesélhető történet közül azt, amit én el szeretnék mesélni. És ebben a pillanatban jelent meg a félté­kenység, a háború, a gyerek, a félreértés, a félrelépés... egy kapcsolat különféle érintői. Ehhez kellett négyszázöt­ven film. Amikor két hónappal ezelőtt megcsináltuk a listát, hogy hány filmből vágtunk be snitteket a miénkbe, négyszázötvenet szá­moltunk össze. Ennél persze sokkal többet kellett megnéz­nünk. De ezt a négyszázötvenet ismerte-szerette, vagy ezeket kellett előkeresni ahhoz, hogy a megálmodott történetet fel tudja építem? Ennél sokkal több filmet sze­retek, és úgy tűnik, ennél több filmet ismerek is. Volt egy sza­bályunk, hogy egy filmből leg­feljebb öt snittet használhatunk, és ezt nagyjából be is tartottuk. Ebből lett a mi ezemégyszáz snittünk, tehát átlagosan egy filmből, ha nagyon a statisztikát nézem, három snitt szerepel. Van, amelyikből egy, és van né­hány film, amelyből hat-hét. Kért egy hosszú listát vala­hol, egy filmes „étlapot”, és arról válogatott? A sarki videotéka kínálatából válogattam. Kétezer, kétezer-öt­száz filmből választottam ki öt­százat, amelyekhez már valami­féle érzelmi vonzódásom van. Természetesen az is szempont volt, hogy a filmtörténetet vala­mennyire átöleljük. A Lumiére fivérektől egészen az Avatarig próbáltunk szemezgetni min­den körből és minden olyan országból, ahol jelentős film­gyártás folyik. Ilyen módon van benne a kínai, a távol-keleti film mellett még hollywoodi pro­dukció is, az európai régióból a kelet-európai, a román, a cseh, a magyar film, a nyugat-európa­iból pedig főképp a francia és a német, de belevettük a skandi­náv országokat is, Lars von Trier például kétszer is bekerült. Az egész filmet mégis az amerikai stúdiók produkciója határozza meg. Ugyanez a helyzet a világban is. Az amerikai és az angolszász film a legerősebb. Egyébként is imádom az amerikai filmet. Azon nőttem fel. Tízéves ko­rom óta szerelmes vagyok az amerikai filmbe. Godard-ral, Truffaut-val, Menzellel, For­mánnál, Tarkovszkijjal később ismerkedtem meg. A cápa, az Indiana Jones, a Csillagok hábo­rúja engem is lenyűgözött, és le­nyűgöz ma is. Excalibur vagyok és Indiana Jones. Nekem a film elsősorban szórakozást jelent, s csak utána jöhet a művészet. Ha azt mondjuk: mozi, első­ként mindenkinek Hollywood jut eszébe, a legjobban működő történetmesélési technikával és hatásmechanizmussal, amit használnak. A videotéka kíná­lata pedig véletlenszerű lista, hiszen ezeket a filmeket for­galmazták Magyarországon, s nekünk fontos volt, hogy ezek a filmek számunkra gyorsan elér­hetők és azonnal bedigitalizál­hatok legyenek. Hogy ne kelljen messzebb menni értük, műit a szomszéd sarokra. így tűnik fel a Final Cut - Hölgyeim és uraimban töb­bek között Chaplin és Jávor Pál, Alain Delon és Charles Bronson, Jack Nicholson és Marlon Brando, Cary Grant és Keanu Reeves, Johnny Depp és Jean-Paul Belmondo, a nők közül Claudia Cardinale és Magda Vášáryová, Audrey Tautou és Karády Katalin, Marilyn Monroe és Audrey Hepburn, Lilán Gish és Szirtes Ági, Brigitte Bardot és Greta Garbo, Meryl Streep és Törő- csik Mari. Némi túlzással azt is mondhatnám: olyan világ­klasszikusok dolgoztak a keze alá, mint Orson Welles és Francis Ford Coppola, James Cameron és Louis Bunuel, Jin Menzel és Fábri Zoltán, és so­rolhatnám még hosszasan. Ebben a filmben igazából az elmúlt 116 év mozifilmgyártá­sának a legszebb női és a leg­szebb férfijai vannak benne. Te­hát ők azok az emberek, akikről a stúdiók, a gyártók, a rendezők úgy gondolták, hogy jó nők és remek pasik, kiváló színészek, így nekem csak közülük kellett választanom. Ezekből az ar­cokból áll össze az ideális férfi és az ideális nő. Nehéz lenne azonban azt mondani, hogy az én ízlésem tükröződik ebben, ez inkább egy filmevolúciós folya­mat. Ők voltak a kiválasztottak arra, hogy sztárrá váljanak, és a mozivásznon képviseljék a két nemet. James Deanre és Gérard Philipe-re nem emlékszem. Ők is megjelennek a filmben? James Dean-filmből van snittünk, de ő nincs benne a jelenetben, és Gérard Philipe is kimaradt. És még annyi min­denki nem tűnik fel a vásznon. Nem állítom, hogy háromszáz színész és háromszáz színésznő hozta létre a filmgyártást. Sajnos ebben a kérdésben már nem tu­dunk igazságot tenni. Nekem is nagyon sok olyan kedvenc szí­nészem van, akik hiányoznak a filmből. Sokkal fontosabb volt a ritmust megépítem és a folya­matosságot, ezért bármennyire fájt is, ki kellett hagynom nem egy számomra élvezetes snittet. Ezzel ugyanúgy voltam, mint egy igazi játékfilmnél. Hiába dol­goztam nagyon sokat egy jele­nettel, ha az lassítja, visszahúzza a filmet, vagy elkalandoztatja a nézőt, ki kell vágni. így voltunk nagyon sok jelentős, filmtörténe- tüeg fontos emberrel, akik egy­szerűen nem fértek bele. Kihagy­tam rendezőket is, akiket nem lett volna szabad, de ha egyszer nem passzoltak a történetbe. Négyszázötven jogdíjat kel­lett volna megszerezni, hogy ezt a filmet bármelyik mozi vetítem tudja? Ez így van. S ez nincs meg. Nemcsak anyagüag nem tud meglenni, hiszen akkor ez lenne a világ legdrágább filmje, talán még az Avatamál is drágább, hanem adminisztratíve sem tudjuk megszerezni a jogokat, ugyanis nagyon sok stúdió vagy nem létezik már, vagy egyszerű­en nem áll szóba velünk. Mi lehet a sorsa akkor egy üyen sajátos technikával ké­szült, rendkívüli alkotásnak? Milyen úton juthat el a nézők­höz? Egyáltalán mit takar az, hogy csak „oktató jelleggel” vetíthető? Egyetemeken, főiskolákon vagy például zártkörű film­klubokban is bemutathatják. Minden olyan helyen, ahol nem kérnek érte pénzt, nem árulnak mozijegyet. Mert sem a mozinak, sem a produkció­nak ebből anyagi haszna nem származhat. Fesztiválokra meghívhatják? Cannes már el is kérte a kópi­át. Ha egy üyen rangos mustra megszerzi a bemutatás lehető­ségét, akkor azzal legalizálja is a filmet, ami azt jelenti, hogy egy­általán nem bűn ilyen alkotást létrehozni. Én nagyon örülnék, ha a film eljuthatna Cannes-ba, Karlovy Varyba és a vüág más fesztiváljaira. Azzal, hogy nem versenyez­het, az információs szekciók­ban zöld utat kaphatna. A te­levízió szóba sem jöhet? Képernyőre szerintem soha nem kerülhet. DVD-forgalmazás? Nem valószínű. Jogi cselek­kel lehetne róla szó, de az nem feltétlenül biztonságos. Hiszen ha forgalmazásba kerülne, mindenki keresni szeretne raj­ta valamit. Ha egy üres lemezt adnak ki, az is pénzbe kerül. Ezért a filmért nem akarunk pénzt kérni sehol senkitől. Pró­bálunk elkerülni minden olyan eshetőséget, hogy bárkinek is fizetnie kelljen azért, hogy megnézi a filmet. Egyetlen vá­gyam az, hogy egyetemek, fő­iskolák minél többet vetítsék, s hogy valamilyen úton-módon felkerüljön az internetre, és bárki letölthesse. Hogy tudja­nak róla, és szórakozzanak raj­ta az emberek. Ezzel a filmmel még azt a támadási felületet is el akarom kerülni, hogy az a vád érjen: neves filmrendezők tehetségét próbálom meglova­golni, és az ő munkájuk révén akarok nyerészkedni. Én ezt a filmet, már az elején is tudva a jogi nehézségeket, ajándéknak szántam, és úgy is szeretnék rá tekinteni. Remélem, sokak­hoz eljut nagyon gyorsan, s aki megnézi, szeretni fogja, és nem kell neki érte semmiféle ellenszolgáltatást nyújtania. Meglehetősen sajátos útja ez egy film várható nagy kö­zönségsikerének. Akkor lennék szomorú, ha ez a film egyáltalán nem jutna el a nézőkhöz. Én nagyon bízom abban, hogy a Final Cut utat tud törni magának a közönség felé. Nem azért dolgoztunk három évet, hogy ez a film a stúdióban maradjon. Kicsit jobban oda kell figyelni a tör­ténésekre, hogy hol és mikor lehet elérni, és el kell fogadni a tényt, hogy erre nem lehet csak úgy az utcáról bemenni. Nin­csenek eltűnt, elveszett filmek. Ha valami létrejött a világban, akkor arról tudni fognak az emberek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom