Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-10 / 59. szám, szombat
SZALON 2012. március 10., szombat 6. évfolyam, 10. szám MÚLTIDÉZŐ Amikor még nem választhattunk, s amikor még csak szavazhattunk Ismeretlen szlovák falu, 1946. május 26. (TASR/Radislav Roller SZALON-KÉPCSARNOK Az első felvétel olyan régi, hogy csak készítőjének neve maradt fenn. Az alatta levőről is mindössze annyi tudható, hogy a fővárosban készült, a háború utáni első szabad választásokon. Mint látható, hosszú sort kellett kiállniuk a választani akaróknak. Ami nem látható, csak a dátumból egyértelmű: ez az első választás mégsem volt szabad, mert csak a Nemzeti Frontba tömörülő pártokra lehetett szavazni, s persze a németeknek és a magyaroknak egyebek mellett választójoguk sem volt. Az 1954-es kép már a szocializmus építésének folklórját mutatja, teljes díszében. A maradék képek a dísztelen hetvenes-nyolcvanas évek választásait mutatják, kirakatjellegük nyilvánvaló. Majd készülnek a mai választásokról is fényképek, több, mint valaha, és minden bizonnyal sokkal több őrződik meg belőlük az utókornak. Persze, ma még nehéz volna akár megjósolni is, hogy ezek a 2012. március 10-i pillanatfelvételek milyennek mutatják majd ezt az egyszer szintén történelemmé váló időt. Hogy milyen világot mutat majd a háttér. Mint ahogy azt sem tudjuk, kiket fognak ezek a képek ábrázolni, S kik fogják őket nézegetni - idegenkedve, nosztalgiával vagy épp hiányérzettel, (cs) További archív képeket az ujsz.com -on láthatnak. 1986. május 23. Blažej Hudechez, a Zsolnai kerület legidősebb lakójához Anna Baranková és Ivana Puterová SZISZ-tagok vitték ki az urnát (TASR) Egy árvái faluban, 1954. november 28-án Pozsony-Ligetfalu, nyugdíjasotthon, 1971. november 27. Az otthon legidősebb lakója, Katarína llliiová szavaz (TASR/ČSTK) A JRD Trenčín fejőnői, élükön Mária Prekopovával 1986. május 24-én (TASR/ČSTK A Kassai Magasépítő Vállalat dolgozói, Bartolomej Hruška sofőr és Ján Miga kocsikísérő a választások idején, 1976. november 23-án is dolgoztak, távol otthonuktól: Pozsony Récse városrészében szállt ki hozzájuk a mozgó urna (TASR/ČSTK)