Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-04 / 29. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 4.

Szombati vendég 9

Maróth Miklós: „Egy moszlim számára az isteni parancsot semmilyen földi hatalom nem írhatja felül"

Az arabok jólétet akarnak, nem demokráciát

A tavalyi év legjelentősebb világpolitikai eseménye az arab világban végigsöprő tiltakozáshullám volt. Azóta van, ahol már távozott az ország vezetése, van, ahol még mindig folytatódnak a tüntetések, és van, ahol teljes káoszba, törzsi háborúkba fulladt a forradalmi lelkesedés.

VRABEC AAÁR1A

Azt, hogy az arab tavaszt per- zselően forró nyár követheti, máris sejtetni engedi az iszla- misták előretörése. Lehet, hogy az arabok mégsem nyugati értelemben vett szabadságra, demokráciára vágynak, csak másfajta rendre? Es lehet, hogy a Nyugat akkor cselekedne bölcsen, ha rájuk hagyná a dolgot? Erről beszélgettünk Maróth Miklós orientalistával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének vezetőjével.

A Time magazin szerint a

2011-es év embere a Tüntető. Lehet ma már pontosan tudni, miből lett elege ennek a Tüntetőnek Tunéziától Szíriáig?

Szinte minden országban más volt a forradalom kiváltó oka, de mindenhol a korrupció legitimizálta. Az iszlám egyetlen esetben engedi meg a hatalom elleni lázadást: ha az a vallás parancsainak a betartását gátolja. Egyébként az arabok szerint jobb negyven év egy zsarnok uralma alatt, mint egyetlen óra vezető nélkül. Az írásban is az áll, hogyha a vezető jó, akkor magának és nekünk is jó, de ha rossz, akkor magának rossz. Magyarán, nem nekünk kell ítélkeznünk felette, majd a túlvilágon megbüntetik. Az arabok tisztelik a vezetőiket, de mivel a korrupció erősen a vallás parancsaiba ütközik, ez a vád igazolta a forradalmat, és azt is megmagyarázza, miért a vallási előírásokhoz való visszatérés jelent meg mint fő cél.

A vezetők iránti tiszteletbe hogyan fér bele az, ahogy Kadhafi holttestét közszemlére tették egy fagyasztóban, és az emberek sorban álltak, hogy leköphessék?

Az arabok vére magasabb hőfokon forr, mint az európaiaké. Az izraeli- arab háborúban arab nők kitépték az izraeli katonák máját és megették. Ezt a hisztérikus bosszúvágyat mi nem fogjuk megérteni, de a holttest közszemlére tételének más üzenete is volt: senki se reménykedjen abban, hogy Kadhafi megmenekült. Sokan mégis azt hiszik, mert azt akarják hinni, és abban a világban, ahol ezer éve halott imámokat várnak vissza, a tények nem számítanak. A tizenkettedik síita imám úgy tűnt el 940-ben, hogy soha nem látta senki, ügynökei révén tartotta a kapcsolatot az emberekkel. Az senkit sem zavar, hogy 1072 éve nem adott életjelet magáról. Ehhez képest

miért hinnének egy tévéfelvételnek vagy újságfotónak?

Elképzelhető a vezetők felelősségre vonása, például az, hogy Mubarakot tényleg ki- végzik?

Nyugodtan halálra ítélhették, hogy példát statuáljanak, mert már úgyis a halálán van. Van példa a politikai bosszúra az arab világban, de jobban szeretik, ha nem kell a végletekig elmenni, ezért teszik lehetővé a bukott vezetőknek, hogy elmeneküljenek.

A korrupció az arab világ- ban sem új jelenség. Miért épp most lett elege az ott élőknek?

Egyiptomban például már húsz éve világos volt, hogy forradalom lesz, de az arabok rendkívül türelmesek. Olyan rettentően nehéz ott az élet - és ez valamennyi országra érvényes, ahol most megmozdulások zajlanak -, hogy valaminek már történnie kellett. Amikor kint voltam 1992-ben, két lány ajánlkozott nálam takarítónőnek. Látszott rajtuk, hogy a műveltebb rétegből származtak, de esélyük sem volt megfelelő állást találni. Egyiptomban ugyan létezik egy törvény, hogy egyetemi végzettséggel munkát kell kapni, csak az nincs benne, hány évvel a tanulmányok befejezése után. Ezek a fiatalok látják azt, hogy a nemzeti jövedelem nagy részét egy szűk réteg éli fel, és elég volt egy szikra, hogy az utcákra vonuljanak.

Szíriában még mindig tartanak az összecsapások, és amikor az ember azt hallja, hogy az Arab Liga vizsgálja az Aszad-rezsim túlkapásait, az az érzése, hogy ez is hasonló gittegylet lehet, mint az ENSZ volt a délszláv háború idején.

Még annál is gittebb, de ha akar, tehet valamit. Szíria térdre kényszeríthető gazdasági embargóval, de kérdés, hogy a széthúzó arab államok ebben meg tudnak-e egyezni, és felvál- lalják-e, hogy kiéheztetik szíriai moszlim testvéreiket. Ráadásul az országot uraló alavita kisebbség jó kapcsolatokat ápol Iránnal, vagyis látni kell, hogy ami Szíriában történik, az elsősorban Irán ellen irányul, és külföldről mozgatják. A rendszer egyelőre elég erősnek látszik, ne feledjük, hogy már Bassár el- Aszad apja is huszonötezer embert gyilkoltatott le, mire rend lett. Ha gazdasági eszközökkel térdre nem kényszerítik, a fia sem fogja feladni.

A forrongó arab államokban mindenhol az iszlám térnyerése figyelhető meg. Arról van szó, hogy a vallási parancsokban keresnek kiutat ebből a káoszból, vagy már a forradalmak kitörésében is szerepe volt az iszlamista mozgalmaknak?

A moszlim világban mindennek a mozgatórugója a vallás. Léteznek ott is sajtótermékek, de a legnagyobb véleményformáló ereje a pénteki mecsetbeli imának van. A mecset sejkje az, aki megmondja, miről mit kell

gondolni, az emberek egy muzulmán vallási réteg irányítása alatt állnak. Egy moszlim számára az isteni parancsot semmilyen földi hatalom sem írhatja felül. Hiába jön az amerikai elnök azzal, hogy a nők arcának elfedése elnyomás, mert egyrészt hol jön ő Allahhoz, másrészt ki mondta, hogy az arab nők nem akarnak beöltözni? Európából nézve ez nehezen érthető, mert itt nem veszik olyan komolyan a vallást. Ezért szokták itt tévesen azokat a mérsékelteket is fundamentalistának nevezni, akik a vallásuk parancsait betartják, pedig ott ez a normális többség. A Koránban például az áll, hogy nősüljetek kétszer és háromszor és négyszer, ami a mérsékelt is'z- lamista szerint, két, három vagy négy feleséget jelent, de többet semmiképp. A fundamentalisták az abszurditásig menően szó szerint értelmezik a Koránt, az ő felfogásukban az és nem

azt jelenti, hogy vagy, ezért szerintük az igazhitű moszlim kilencszer házasodik. Na most, akinek kilenc felesége van, annak nincs ideje felfordítani a világot, vagyis nem feltétlenül a fundamentalisták a merényleteket elkövető szélsőségesek.

Akkor, onnan nézve, ki a mérsékelt iszlamista? Az, aki a fátyolviselést a nőkre bízza?

Ez a fogalom nyugati találmány. A moszlimok az iszlámon belüli jogi iskolák szerint határozzák meg magukat. Az Istennel és embertársaikkal való kapcsolataikat szabályozó előírásoknak négy forrása, van: a Korán, Mohamed próféta hagyománya, azaz a Szunna, a tudósok konszenzusa és az analóg következtetés. Két jogi iskola csak az első kettőt veszi figyelembe, a másik kettő pedig a megegyezést és a hasonlóságot is. Az első kettő ma is mindent úgy tesz, ahogy Mohamed idejében Szokás volt, az utóbbi kettő pedig lehetővé teszi, hogy újításokat vezessenek be a vallásba, haladjanak a korral. Őket szokták mérsékelteknek nevezni.

Az arab világban még mindig van olyan összetartó ereje az iszlámnak, amilyen Európában a kereszténységnek már rég nincs?

A vallás az élet minden területére kiterjedő előírásokkal szolgál a hajvágástól a húsfogyasztásig, tehát rendet teremt, biztonságot nyújt. Az iszlám világán belül is nagyon sok konfliktus, különbözőség van, de ez az az azonosság, amire mindig számítani lehet. A moszlim ember elsősorban a közösség tagja, nem pedig egyén. Ezt a gondolkodást kell megértenie annak a nyugati embernek, aki helyesen

akarja értelmezni az ottani folyamatokat.

A választásokon előretörő iszlamista csoportok inkább jótékonysági szervezetekként működtek eddig, mint politikai pártokként. Képesek lesznek egy ország irányítására?

Az arab világban minden párt mögött ott van egy vallási mozgalom. Ami kívülről párton belüli hatalmi harcnak tűnik, az is a vallási mozgalmak átcsoportosulása. Libanonban, ahol vallási csoportok szerint tagolódott az ország, ezek a csoportok a saját területükön képesek fenntartani a rendet, az iskolákat, megszervezni a betegek és a szegények ellátását. Hogy erre országos mértékben képesek lesznek- e, azt nem tudom. A többi országban viszont egyáltalán nincsenek az állami rend fenntartására felkészülve az iszlamista mozgalmak. Ráadásul az állami törvények nem vallási alapon működnek, vagyis itt vallási alapon szerveződött mozgalmaknak kellene az állam azon területeit is irányítani, amelyeket nem a vallás szabályoz.

Egyelőre csak Tunéziában és Egyiptomban látszik, milyen irányba indultak, bár Egyiptomban még kétséges, átadja-e a hadsereg a hatalmat az iszlamistáknak. A többi országban mi lesz?

Vallási és törzsi ellentétek, mert sem a jemenieknek, sem a líbiaiaknak nincs egységtudatuk. Nem véletlen, hogy ezeknek a forradalmaknak nincs vezetőjük, és hogy a hatalom megdöntését követően az egyes csoportok rögtön egymásnak esnek, mert abban még csak egyetértettek, hogy ami eddig volt, az már nem kell nekik, de abban, már nem, mi kellene ezután.

Ezek szerint mégis csak az iszlám lehet képes valamiféle rendet teremteni és tartani ezekben az országokban? A demokrácia annyira idegen tőlük, hogy nem is működhet abban a közegben?

Nem is kell nekik európai értelemben vett demokrácia; az ő szemükben azt jelenti, hogy Amerika rájuk akarja kényszeríteni az akaratát. A muzulmán társadalom működése más, mint a nyugati társadalmaké, az arabok nem a versengésre, az egyén érvényesülésére, hanem a közösségre, az együtt haladásra építenek. Minden kérdésről hosszan tanácskoznak a jogtudósok, és a döntést a vezető hozza meg, nem a többség akaratából születik, mint a demokratikus parlamentekben.

Ez a módszer viszont feltételez egy bölcs vezetőt, aki a sok tanácskozásból mindig leszűri a megfelelő következtetést.

Nagyon sok bölcs ember van az arab világban, és nem merném azt mondani, hogy a jogtudósok által elfogadott konszenzus rosszabb, mint egy többségi szavazás eredménye. Nekik megvannak az intézmények arra, hogyan irányítsák a saját társadalmukat, és ezek többé-kevésbé működnek is. Más kérdés, hogy sok helyen despota a rendszer, de amíg a kőolaj nem volt fogyóban, addig ez a Nyugatnak nem fájt. Ahol beavatkozott, szétzilálta a törzsi társadalmakat, olyan népcsoportokat ugrasztott össze, amelyek addig békében éltek egymás mellett, feldúlta a régi rendet, de az újat nem tudta elfogadtatni. Az iraki beavatkozás leglátványosabb eredménye az, hogy mindenki mindenkivel harcban áll, és kiirtottak ott kétmillió keresztényt. Ezt akartuk?

Mi lenne akkor a jó megoldás? Mindent rájuk kellene hagyni?

Az araboknak az első világháborúban azt ígérték a nagyhatalmak, hogy létrehozzák az Arab Királyságot, de becsapták

őket, és felosztották az országukat egymás között. Létrehoztak egy művi megosztottságot, ami felülírja a moszlim együvé tartozást, és ezen minden további beavatkozással már csak rontani lehet. De az sem jó, hogy miután elhintettük köztük a viszály magvait, a sorsukra hagyjuk őket. Egy biztos, nem a saját szemüvegünkön keresztül kell látnunk az ottani folyamatokat.

A nyugati újságírók mindig találnak olyan nyilatkozót, aki azt mondja, hogy demokráciát akarnak.

Persze, mert az arabokban van annyi fifika, hogy mindenkinek azt mondják, amit hallani akar, ami közelebb viszi őket a céljukhoz. Nyugati ember csak akkor értheti meg a gondolkodásukat, ha beszéli a nyelvüket, ismeri a Koránt, a kulturális hátteret, és tudja, hogyan értelmezik a világot. A latin műveltségre épülő nyugati kultúrában úgy elemzőnk egy verset, hogy az eszmei mondanivalóját keressük, míg az arabok azon elmélkednek, miért épp ezt vagy azt a szót használta a költő. Az azért, mértét, az ok-okozati viszonyt nem értik, ők mindig az analogikus következtetésből, az „ahogy itt, úgy ott”-ból indulnak ki. Aki arabokkal tárgyal, az hiába indokolja a lépéseit a szándékaival, csak abból értenek, ha egy hasonló esettel tud érvelni. Ha azt mondanánk nekik, hogy nem építünk mecsetet Rómában, mert ők sem építenek keresztény templomot Mekkában, elfogadnák, de mi nem mondjuk ezt. Váltig hiszünk a multikulturalizmus- ban, pedig már bebizonyosodott, hogy nem működik, utoljára a Monarchiában működött, mert ott volt a sokféleséget átfogó közös kultúra. A moszlimok ide jönnek, de nem alkalmazkodnak, mert félnek tőlünk. Látják, hogy technikailag fejlettebbek, szervezettebbek vagyunk. Mi pedig a lelki tartásuktól, fanatizmusuktól tartunk, és ez a kölcsönös félelem nagyon rossz tanácsadó.

De ebből csak az következhet, hogy az Európába bevándorló arabok itt is kialakítják a saját negyedeiket, elzárkóznak, és lényegében úgy élnek, mint otthon.

Az európai kultúra befogadó, túlnéz saját határán, míg a moszlimot nem érdekli senki. Világos, számára, hogy a paradicsomba csakis ő jut be. Ha elmegyek egy muszlint országba, elvátják, hogy ramadánkor ne egyek nappal az utcán, Iránban a külföldi nőknek is föl kell ölteniük a csadort. Ha nem tartom ezt tiszteletben, nyíltan megtámadnak az utcán. Európában nem szólunk bele, ki hogyan viselkedik, nincs szimmetria. Márpedig ha egy országon belül kétféle nép él, amelyek között nincs semmiféle összetartás, amint baj van, azonnal egymás torkának esnek. Félő, hogy a túl engedékeny Európára ez vár, ha nem kezd el ragaszkodni a saját értékeihez.

(Somogyi Tibor felvétele