Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-04 / 29. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 4. Vélemény és háttér 7 Csaknem hat éve igyekszik az állam bebizonyítani Maiina Hedvignek, hogy magát támadta meg Egy bocsánatkérés margójára A szlovák kormány a héten óvatosan megfogalmazott nyilatkozatban kért bocsánatot Žák Malina Hedvigtől. JURAJ HRABKO „A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki. A Szlovák Köztársaság kormánya elismeri, hogy Žák Malina Hedvig panaszában, amelyet az Európai Emberjogi Bíróságra adott be, vannak olyan körülmények, amelyek kétséget keltenek afelől, hogy tiszteletben tartották a panaszos emberi és szabadságjogait. A Szlovák Köztársaság kormánya ezért beleegyezik, hogy az ügyet békés úton rendezzék, amit az Európai Embeijogi Bíróság tudomásul vett, és 2011. november 8-án törölte a panaszt a panaszosok listájáról.” Ennyi a hivatalos szöveg, amelyet ezen a héten hagyott jóvá a kormány. Nem váltott ki nagy visszhangot, elvégre azóta az esemény óta, amely fölött a kormány sajnálkozik, csaknem hat év telt el, és kevesen emlékeznek rá, mi minden történt ezzel kapcsolatban. Például, hogy ez olyan ügy volt, amelynek alapján meg kellett volna buknia Robert Fi- co kormányának. Legalábbis ő akkor ezt állította. A kormány bocsánatkérése rendben van, noha abszolút célirányos - ugyanis semmi esélye sem volt, hogy megnyerje a pert az Európai Emberjogi Bíróságon. Az, hogy megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét, valamint a Szlovák Köztársaság Alkotmányát olyan evidens, hogy azoknak is látniuk kellett, akik nem akarták látni, sőt elutasították. Ezzel azonban nem ér véget az ügy, mert már csaknem annyi ideje, amennyi eltelt az A szlovák kormánynak semmi esélye nem volt, hogy megnyeije a pert az Európai Embeijogi Bíróságon. eset óta igyekszik az állam bebizonyítani Žák Malina Hedvignek, hogy az egészet kitalálta, magát támadta meg. Hat éve azt kutatja, hogyan lehetne hamis tanúzásért beperelni. Egyelőre nem az államot igazolják a szakértői vélemények, pontosabban, a vélemények őt igazolnák, de a sajtó kétségbe vonta ezeket a véleményeket. Ezért az állam nem tehet úgy, hogy semmi sem történik, amikor igenis történik. Az állam kudarca, az ország szégyene, hogy 16 nap alatt rávilágított, hogy az eset - a támadás - nem történt meg, de ezt hosszú évek óta nem tudja bebizonyítani. És nem azért, mert nem akarja. Úgy tűnik, ez a paradox helyzet nem ér véget egyhamar. Ha az ügyben - ilyen vagy olyan irányban - nem tudott mozdulni Iveta Radičová kormánya, aligha várhatjuk el, hogy Robert Fico vagy valaki más kormányának sikerül. Ami, természetesen a jogállam minőségét igazolja - amivel Szlovákia kifelé büszkélkedik - sokkal inkább, mint bármi más. Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha karikatúrája) JEGYZET Szociális bizottságok JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Bár szabad választások 1990 óta vannak, egészen az elmúlt évekig nem ültem választási bizottságban. Pár évvel ezelőtt viszont megkeresett az egyik párt, hogy nem talál embert az egyik Ids falucskába. Kíváncsi voltam, s elfogadtam a felkérést. Remek volt a kaja, a polgármester felesége istenien főzött. A többi maga a méla unalom, alig bírtam kivárni a végszót. A megyei választások második fordulójában az utolsó szavazó délután fél négykor jött. Levonva az elvesztegetett nap tanulságait, legfeljebb azzal vigasztaltam magam, hogy állampolgári kötelességemet teljesítve én is hozzájárultam a választások tisztaságához. Idén a legnagyobb meglepetésemre három párt is kipé- cézett magának, s mivel az egyik párt járási elnöke jó barátom, feledve a nem túl épületes tapasztalatokat, némi gondolkodás után igent mondtam. Készülődtem is az első ülésre, megkérdeztem az egyik illetékest, mennyien is vigyázunk majd a választások tisztaságára. Kiderült, hogy 26 „bátor vállalkozó” is akadt, akik többsége közelharcot vívott a helyekért. A benevezett pártok nagy része valószínűleg most hallott először kis falumról, s bizonyára lázas munkájukba került, míg megfelelő jelöltet kaptak (bár akár fordítva is folyhatott ez a keresgélés), ezzel is növelve választási esélyeiket. Ahogy a napi sajtóban olvasom, az idei választások 8,6 millió euróba fájnak majd az országnak, amelynek nagy részét a bizottságok tagjainak jutalma viszi. Visszatérve a helyi viszonyokhoz, a nem túl tisztességes harcban akadt jól kereső nyugdíjas is, aki az egyik roma párt jól bevált, többgyerekes, munkanélküli roma jelöltjét szorította ki a harcban, hogy egy kis fizetés- és nyugdíjpótlékhoz jusson. Az illető az elmúlt években hol jelöltként, hol bizottsági tagként számtalan pártot próbált ki. De még az első ülés előtt megállított egy falubelim is, aki nem értette, hogy egy jól kereső (sic!) újságíró miért akar még ilyen módon is mellékest. Mimóza lelkemnek itt csordult túl a pohár, ezért a távolmaradás mellett döntöttem. Pedig milyen jó buli lett volna, üzent a kocsmából az egyik, már felesküdött bizottsági tag, s arra kért, hogy gondoljam meg magam, még bőven van időm arra, hogy én is letegyem a nagy esküt. A kikosarazott párt elnökétől elnézést kértem, a felmérések alapján úgysincs sok esélyük a bejutásra. A helyet viszont sajnálom, biztos akadtak volna bőven, akiknek jól jött volna ez a kis mellékes, ha már másképp képtelenek munkát találni ezen a vidéken. KOMMENTÁR Vica is elment SERES LÁSZLÓ Egy fővel, ráadásul újabb kiművelt emberfővel szaporodott azok száma, akik a totális kilátás- talanság, a materiális bizonytalanság, a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága vagy egyszerűen „csak” a karrierépítés lehetetlensége miatt úgy döntöttek, inkább nyugaton kamatoztatják tovább tehetségüket, és érzékenynek nem nevezhető búcsút vesznek Magyarországtól. Mohácsi Viktóriáról, az ismert és többszörösen kitüntetett roma jogvédőről, volt EP-képviselőről van szó, aki a Népszabadság híre szerint Kanadába utazott, „azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér”. Nagy a kiakadás és a káröröm a ne- ten, végre megszabadultunk tőle, világlik ki a kommentek- ből, mi pedig állapítsuk meg csendben, teljesen más okokból, hogy Vica bizonyjói döntött. Valóban kínos lenne, ha a tehetséges és agilis liberális jogvédő azzal trükközne, hogy politikai menedékjogot kér, holott a napilap szerint „csupán” az volt a gondja, hogy „idehaza nem talált megélhetést, komoly anyagi gondokkal küszködött”. Reméljük, nem akarja egy nyilvánvaló megélhetési hazugsággal hitelteleníteni hazai emberi jogi munkáját, hiszen az ő esetében nyilvánvalóan nem beszélhetünk politikai üldöztetésről, de még az általa védeni próbált félmilliós hazai cigányság esetében is bonyolultabb az ügy. Egymástól alig elválasztható rétegekként épülnek egymásra a tanulatlanság, a materiális kiszolgáltatottság, a bőrszín vagy származás alapján való megkülönböztetés, az oktatási szegregáció, a gettóiét elemei, miközben kívülről csak annyi látszik, hogy a romák helyzete kilátástalanabb, mint valaha. Pedig 20 + év kormány- programjai, közpénz-milliárdjai mentekel soha meg nem valósult projektekre, telepfelszámolásokra, más jó szándékú, de rosszul megcélzott és kivitelezett tervekre. Magyarországon hosszú hónapok óta téma az értelmiség elvándorlása: orvosok, nővérek, fiatal rezidensek, más szakképzett egyének bizony nyugaton folytatják életüket, vagy legalábbis erősen mérlegelik ezt. A keresetek siralmas szintje ellehetetleníti a családalapítást, a jövő megalapozását, az államilag is erőltetett konformizmus a karrierépítést. Vica távozása azonban újra felhívja a figyelmet a romák elvándorlására, akiknek a sorsa érintőlegesen sem kapcsolódik a többi magyaréhoz: a főként Kanadába kiutazó és ott „politikai menedékjogot” igénylő cigány honfitársaink többsége nemhogy karrierjét nem kezdhette el, de rendes iskolába sem járhatott, szakmát soha nem tanulhatott, most pedig állami közmunkába kényszeríthetik, és ha nem vállal munkát 3 órányira otthonától, a segélyt is megvonják tőle. Hát nem érdemes inkább Kanadában próbálkozni? Épp egy minap megjelent, idehaza számos biztosítékot kivert The Guardian-cikk emlékeztetett arra, hogy sok roma máig fél, és nem csak az emlékezetes rasszista sorozatgyilkosság miatt. .Amióta Ottawa 2008-ban megszüntette a vízumkötelezettséget, a kétségbeesett romáknak az északamerikai ország a legkedveltebb célpontjuk. 2010-ben a legtöbb menedékkérelmet - szám szerint 2297-et - magyarországiak adták be, és úgy tűnik, ez nem volt másképp tavaly sem” - írja a lap, amely megkérdezte Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárt is az ügyben. Ő (még egyszer hangsúlyozzuk, ő a kommunikációért felelős államtitkár) közölte: a Kanadába menekülő magyar romák „csak azért vallanak itt őket érő üldöztetésről, hogy pénzt csináljanak, és megfejjék a jóléti rendszert. Nem hisszük, hogy bármi alapja lenne az etnikai üldöztetésről szóló hangoknak”. Hát, ha valaki így látja a világot, akkor a megfelelő posztra került. Mindenki más megpróbál túlélni egy kilátástalanságot produkáló kormányt, egy évtizedek óta stagnáló, saját állampolgárai iránt közönyös hazát, amely simán lemond értelmiségi és/vagy dolgozni vágyó polgártársairól. Egy dologban talán igaza van az államtitkárnak: nincs etnikai diszkrimináció, az új rendszer mindenkit utál. Segélyezetteket, vállalkozókat, középosztályt, underclasst. Fia mondjuk cigány, az külön pech. A szerző magyarországi publiicista TALLÓZÓ MAGYAR NEMZET Sok egészségügyi dolgozó a napokban szembesül azzal, hogy csökkent a nettó jövedelme, amikor az egészségügyért felelős államtitkár a béremelés lehetőségéről tárgyal a szakmai szervezetekkel- írta a Magyar Nemzet. Bér- csökkenést az átlag alatt kere- sőkszenvednekel. ALiga Szak- szervezetek szerint béremelés híján a bruttó 216 805 forint alatt keresők nettó jövedelme csökken. A gyermekteleneknél a csökkenés meghaladhatja a tíz százalékot. (MTI)
