Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-03 / 28. szám, péntek

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 3. www.ujszo.com Előzsűrizés és protokollesemények nélkül „Fapados filmszemle” ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. Tegnap délben kezdődött a 43. Magyar Film­szemle, amely Tarr Béla rende­ző, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke szerint a szakma áldozatvállalásának köszönhetően valósulhat meg. A programban 10 játékfilm, 3 ifjúsági és gyerekfilm, 1-1 egészestés animációs és egész- estés szkeccsfilm, 50 dokumen­tumfilm, 30 animációs, 9 isme­retterjesztő és 13 kísérleti, kis­játékfilm szerepel. A kínálatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizs­gafilmjei, a Budapesti Kom­munikációs és Üzleti Főiskola hallgatóinak alkotásai, vala­mint a MOME hallgatóinak a munkái színesítik, ezért az eseményt hangzatosán prezen­tálhatták: 141 rendező munká­ja látható három nap alatt. A szemlét 41 évvel ezelőtt rendezték meg először, azóta mindig februárban valósult meg, egészen tavalyig, amikor politikai és gazdasági okokból megszakadt a hagyomány, és csak egy kurtább mustrát tart­hatott a szakma májusban. A rendezvény idén sem ka­pott állami támogatást, ezért a szakmabeliek „fapados film­szemlének” keresztelték el, mert protokollesemények és külföldi kritikusok nélkül zaj­lik, nem volt előzsűrizés, és dí­jakat sem adnak ki. A játékfilmes programból érdekesnek tűnik Szabó István Az ajtó című munkája, Török Ferenc Isztambulja, Cserhalmi Sára első filmje, a Drága besú­gott barátaim, Deák Krisztina Aglajája, valamint a Tarr Béla által minimális költségvetés­ből összehozott 2011 Ma­gyarország című szkeccsfilm, amely tíz rendező - Jeles And­rás, Kocsis Ágnes, Török Fe­renc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfí György, Fliegauf Benedek, Salamon András és Jancsó Miklós - rövidfilmjei­ből áll. (juk) Filmes díjkiosztó a nehézségek ellenére Értékes volt a termés ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. Átadták a magyar filmkritikusok díjait. Sára Sán­dor rendező-operatőr életmű­díjat vehetett át, a fődíjat pedig A torinói ló című filmjéért Tarr Béla kapta. A rangos elismerést ötven évvel ezelőtt alapították, minden év elején az előző év magyar filmjeinek arra érde­mesnek tartott készítői vehetik át. „Biztosan becsúszott ötven év alatt egy-két tévedés, de egé­szében nézve a Filmkritikus-dí­jak listája a magyar film arany­könyve: nem emlékszem olyan igazán fontos filmre, amelyik kimaradt volna belőle” - mond­ta a MÚOSZ Film- és Tévékriti­kusi Szakosztályának elnöke, Báron György. Nem volt egy­értelmű, hogy a magyar film­gyártás 2011-es leállása után is ki tudják-e osztani a díjakat. Végül úgy döntöttek, hogy mi­Sára Sándor rendező-operatőr az életműdíjjal (MTI-felvétel) vei a játékfilmes mezőnyön túl is nagyon értékes alkotások - animációs-, dokumentum- és kisjátékfilmek-születtek, meg­tartják a díjátadót. (OS) Hégli Dusán: „Nem mindegy, hogy a tanárok egy plázába viszik a srácokat, vagy hozzánk" Tánc, színház, köztudat Ismét sok az újdonság az Ifjú Szivek táncszínház háza táján. Különleges rendezvényre készülnek, beléptek a Magyar Táncművészek Szövet­ségébe, és ügyesen hasz­nálják a Facebookot a közönség becserkészé- sére. A részletekről Hégli Dusánt, a táncszínház igazgatóját kérdeztük. JUHÁSZ KATALIN Úgy tűnik, Szlovákiában egyedül az Ifjú Sziveknek ju­tott eszébe, hogy megemlé­kezzen a 80 éve született Martin György néptánckuta­tóról, gyűjtőről, zenefolklo­ristáról. Martin György születésnap­ján, vasárnap délután fejet haj­tunk a világviszonylatban is je­lentős kutató előtt. Gyakorlati­lag mindenki, aki ma magyar néptánccal, népzenével foglal­kozik, az ő munkája alapján in­dul el. Szerencsére nálunk is élnek még néhányan, akik an­nak idején együtt gyűjthettek vele. Takács Andrást, Méry Margitot és Sebők Gézát hívtuk meg egy kis emlékidézésre, amelynek keretében részlete­ket láthat a közönség Martin György gyűjteményéből szár­mazó filmekből, régi fotókból, és megtisztel minket jelenlété­vel Martin György özvegye, Borbély Jolán is, aki szintén néprajzkutató. A főhajtás mel­lett azért is fontos ez számunk­ra, mert körülbelül fél éve dol­gozunk egy Martin György munkásságát bemutató tánces­ten, amelynek a Befejezetlen kézirat címet adtuk, és ta­vasszal mutatjuk be. Talán kevesen tudják, hogy neki köszönhetően ma a buda­pesti Zenetudományi Intézet­ben található a világ egyik leg­gazdagabb táncarchívuma, több kilométernyi filmteker­csen, amelyek digitalizálása fo­lyamatban van. Martin György kommunikációs formákat keresünk" (Somogyi Tibor felvétele) Az Ifjú Szivek egyik előadásának werk- filmjét megnézhetik 'sM az ujszo.com-on. az egész Kárpát-medencében gyűjtött, még Etiópiába is elju­tott, és a térség táncait egy szé­lesebb, európai kontextusba tudta helyezni. Rengeteg köny­vet publikált, és az ő tudomá­nyos hátterére támaszkodva indult el a hetvenes években Magyarországon az a tánc­házmozgalom, amely világ­szenzációvolt a szakmában, és amelynek módszerét az UNESCO a világörökség részé­vé nyilvánította. Ez egyébként egészen friss siker, alig néhány hete történt. Friss siker az is, hogy az Ifjú Szivek Táncszínház a Magyar Táncművészek Szövetségé­nek tagja lett. Milyen elő­nyökkel jár a tagság? Ez az egyik legrégibb szak­mai érdekvédelmi szövetség Magyarországon. A tánc külön­böző műfajaival foglalkozó összes hivatásos intézményt tömöríti, jelenleg 35-40 tagja van, a Nemzeti Balettől a Győri Baletten át a Honvéd Táncszín­házig. A szövetség úgy döntött, hogy 2012-től a határon túli magyar hivatásos táncintézmé­nyeknek is lehetőséget biztosít a tagságra. Ez ad egy bizonyos presztízst az együttesnek, kap­csolatokat építhetünk, jobban bekerülhetünk a magyarországi köztudatba, ami akár több fel­lépést is jelenthet számunkra. Sőt mostantól mi is jelölhetünk művészeket magyar állami ki­tüntetésre, és mi is lehetünk je­löltek, amire eddig nem volt le­hetőség. Kapcsolatba kerülhe­tünk más műfajok képviselőivel is, például már tárgyalunk olyan kortárs csapatokkal, akik felléphetnének a mi színhá­zunkban. Hogyan adtok hírt a készü­lő produkciókról és a szín­házban zajló egyéb rendez­vényekről? Új kommunikációs formákat keresünk, és az internet, illetve a közösségi portálok alkalma­sak arra, hogy rajtuk keresztül széles rétegekhez eljussunk. A Facebookon 75 ezer olyan em­bert találtunk, akik szlovákiai lakhelyet adtak meg, és ma­gyar nyelvű a kezdőoldaluk. Nekik rendszeresen küldünk meghívókat a műsorainkra, és azok, akik „lájkolnak” minket, hamarosan online közvetítése­ket is láthatnak a színházban szervezett rendezvényekről. Nemcsak néptánc-produkciók, hanem beszélgetések, irodalmi estek, koncertek és prózai da­rabok is szerepelnek a kínálat­ban. így egyrészt maga a ját­szóhely is hamarabb bekerül a köztudatba, másrészt bárki bárhol olyan műsorokat láthat egy kattintással, amelyeket anyagi okokból nem tudunk végigutaztatni Dél-Szlovákián. De mivel az Ifjú Szivek arról hí­res, hogy az ország legtöbbet mozgó színháza, az érdeklődők arról is értesülhetnek a Face­bookon, mikor lép fel az együt­tes a környékükön. Mit kínál az Ifjú Szivek a fi­atalabb, iskolás korú érdek­lődőknek? Hamarosan egy egészen speciális „szolgáltatással” sze­retnénk megszólítani a szlová­kiai magyar oktatási intézmé­nyeket. Mivel tudomásunk sze­rint számos iskolából hozzák a diákokat osztálykirándulásra Pozsonyba, szerveznénk nekik egy történelmi városnézést, szakavatott idegenvezetővel, ezután pedig a csoportok meg­nézhetnének nálunk egy tánc­történeti műsort. A színház- termünk 80 férőhelyes, tehát kétbusznyi gyerek is elfér. Nem mindegy, hogy a tanárok egy plázába viszik a srácokat, vagy hozzánk. Ráadásul nagyobb élmény nálunk megnézni egy műsort, mint a helyi tornate­remben, vagy egy lerobbant kultúrházban látni ugyanazt. Tüntetők az Új Színház előtt, tiltakozás Brüsszelben, memorandumok felolvasása Európa több színházában Felváltva küldtek haza nácikat és zsidókat Tilo Wemer, a hamburgi Thalia Színház színművésze Dömer György kinevezése elleni tiltakozásul memorandumot olvasott fel Bécsben, a Burgtheater színházban február 1-jén. A memoran­dumot számos európai színházban felolvasták. (MTI-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A fasizmus tér­nyerése ellen szervezett de­monstrációt a Magyar Ellenál­lók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) szerda délután az Új Színház elé. A tüntetésen meg­jelentek szélsőjobboldali ellen­tüntetők is; közülük több em­bert előállított a rendőrség. A szerdai előadások előtt memo­randumot olvastak fel több eu­rópai város színházában, Fi­scher Ádám karmester pedig le­vélben fordult az Európai Par­lament néppárti delegációjának tagjaihoz Dömer György szín­házigazgatói kinevezése ellen tiltakozva. Atüntetés főszervezője, Hanti Vümos, a MEASZ elnöke a pódi­umról azt mondta: „nem szabad hagyni, hogy a szélsőjobboldal ellepje az országot, ezért min­den demokratának és antifasisz­tának össze kell fognia”. A szervezet elnöke Dömer Györgynek az Új Színház élére történő kinevezésével kapcso­latban azt mondta: elfogadha­tatlan, hogy Tarlós István fő­polgármester „strómanságával” újra közintézményeket foglal­janak el „a nyilasok unokái”. A rendezvényen felszólalt Horváth Csaba MSZP-s politi­kus is. Azt mondta, sokáig re­ménykedtek abban, a főváros „ért a szóból, és visszafordul a sötétségbe vezető útról”. A tüntetésen több százan vet­tek részt. A demonstráció kez­dete után nem sokkal ellentün­tetők jelentek meg, akik meg­zavarták a beszédeket, illetve megpróbáltak bejutni a tünte­tés helyszínére. A tüntetés résztvevői erre „Nácik haza!” felkiáltásokkal válaszoltak. A rendőrség sorfalat alkotott a két csoport között, majd elkezdte kiszorítani az Új Színház előtti területről az ellendemonstráló- kat, akik közül a rendőrök több embert is elvittek a helyszínről. A tüntetést szervező MEASZ azt írta a honlapján, hogy feb­ruár 1-jén „az adófizető polgá­rok pénzén támogatott Új Szín­ház vezetését átveszi egy szélső- jobboldaliságáról ismert igaz­gató. Tarlós István főpolgár­mester a hazai és a nemzetközi tiltakozások hatására a színház egyik tervezett vezetőjét, Csur- ka István ejtette ugyan, de az P A tüntetésről video­felvételeket láthatnak az ujszo.com-on. igazgató kinevezését nem vonta vissza. A cégért ugyan levette, de a kocsmáros attól még meg­maradt. A MEASZ nem teheti meg, hogy ezen a napon szótlan maradjon!” Az ellentüntetésre szóló fel­hívásban - a Szent Korona Rá­dió honlapján-ez olvasható: „A magyar kultúrát meg kell véde­nünk! Ott kell lennünk, mert különben az antifasiszta csőcse­lék foglalja el az utcát, ahogy ez már megtörtént Nyugat-Euró- pában is! Erőt kell demonstrál­nunk, hogy továbbra is szaba­don sétálhassunk országunk­ban magyarként”. Brüsszelben pedig sajtótájé­koztatón jelentette be Fischer Ádám karmester, hogy levélben fordult az Európai Parlament néppárti delegációjának tagjai­hoz. Ebben az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából felhívja a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos prob­lémákra. A levélben Fischer Ádám úgy fogalmazott, hogy „Dömer György igazgató (...) háziszerzője, a magyar antisze­mitizmus doyenje, Csurka Ist­ván szellemében óhajtja vezetni a színházat”. Azt kérte a frakció tagjaitól, hogy „gyakoroljanak nyomást a Fideszre: hirdessen zéró toleranciát a szélsőjobbol­dallal szemben”. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom