Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-18 / 41. szám, szombat
18 SZTÁRVILÁG PRESSZÓ ■ 2012. FEBRUAR 18. www.ujszo.com K ristína azon izgul, hogy a másnapi adásban énekelnie kell, s hiába a győz- ködés, ha színpadon, a Producerekben nem okozott gondot a feladat, akkor most, amikor arról van szó, hogy elénekeljen egy strófát, igazán nincs mitől félnie. Kis idő múltán már el is feledkezik róla, mosolyog, jókedvű, kedves - és tele van energiával, tűzzel. Most épp jó hullámon lovagol, olyan időszakát éli, amikor őt keresik, és nem ő keres. A prágai meghívás szinte szárnyakat adott neki, bár ott is remegett a térde. A Cseh Oroszlán díjak jelölésén megtudta, neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy a filmkritikusok által legjobb filmnek odaítélt szobrocskát ő adhatja majd át Ondrej Mályvái, akivel együtt tavaly ő is a jelöltek között volt Radim Špaček Bilincsek (Pouta) című filmjének főszerepéért. Egy ideje beindult az üzlet (gyorsan le is kopogom, mert fenyeget, hogy el ne kiabáljam). Az említett filmet ugyan 2009-ben forgatta, de azóta sorozatokban - most épp az Ártatlanokban — és műsorvezetőként is kapott lehetőséget, nincs ok a panaszra. Vagy mégis? Azáltal, hogy szabadúszó vagyok, nincs szerződésem egy színházzal sem, egyszer több a lehetőség, máskor kevesebb, a szerencsén és nagymértékben a véletlenen is múlik az egész. Bár nem hiszek a véledenek- ben, de végül mégis úgy hat. Most sem tudom, mi vár rám ezután, a Poplegendákból, még két rész van hátra, aztán az is befejeződik. Kár, mert ez nagyon kellemes munka volt, a forgatókönyvet is én írtam, s egyedenegyszer nem fordult elő, hogy valami kihozott volna a sodromból. A tévé képernyőjéről kiérződik, hogy szeretik a nézők, sokszor állva tapsolnak, élvezik a műsort. A legendák rajongói élőben találkozhatnak szlovák vagy cseh kedvenceikkel, amire eddig nem biztos, hogy volt lehetőségük. Nagyon kellemes az egész műsor légköre, úgy hiszem, szórakoztat és tájékoztat is egyben. A sikeres film után remélte, hogy jönnek az ajánlatok, később mégis mintha csalódott volna. Nem azt vártam, hogy bombáznak az ajánlatokkal, inkább azt reméltem, hogy ha egyszer a térség legtöbbnek tartott díjára javasolnak valakit, jobban felfigyelnek rá. Végül négy hónapig alig volt munkám. A paradoxon abban volt, hogy a film sikere jót tett a lelkemnek, de nem tett jót a pénztárcámnak. Nehéz egy fiatal színész élete, ha nincs állandó szerződése? El kell adnia magát. Abban az időben én is jelentkeztem az egyik sorozat stábjánál, végül ez húzott ki a csávából. Legalábbis egy időre. Hogyan viseli a színész az ilyen üresjáratokat? Nehezen. Az is igaz, hogy én nem vagyok százszázalékos színésznő, sok minden egyebet is csinálok, az utóbbi időben sokszor vezetek műsort. Ha nem vagyok színpadon, azért az nem jelenti azt, hogy nincs mit csinálnom, ha netán így lenne, van még egy pótfoglalkozásom is, a textilfestés, azzal is meg tudom keresni a kenyerem, eze„Az egyik énem az enyém, a másik a kameráé” Alkarjáról még mindig nem tűnt el Karel Gott autogramja. „Pedig mosakodtam azóta” - találja fel magát Kristína Farkašová, a Poplegendák műsorvezetője, akivel forgatás közben ülünk le beszélgetni a Szlovák Televízió stúdiója előtt. Vörös haját kötött sapka alá rejtette, szemén szemüveg, amitől komolyabb a tekintete, az egész megjelenésében mégis van valami kislányos. két a cuccokat vásárokon árulom. Most nincs rá időm, a tevékenység szünetel, mert ahhoz, hogy kreatív tudjon lenni az ember, nyugalomra van szüksége. Játszik, műsort vezet, fest - sok minden van a tarsolyban. A festést abban az időben találtam ki, amikor depressziós voltam. Ez olyan foglalatosság volt, amely 'megnyugtatott, később már szinte kényszert éreztem arra, hogy ha eszembe jutott egy ödet, azonnal lerajzoljam. Az édesapám nagyon jól rajzol, karikatúráival annak idején versenyt is nyert Kínában. Nekem gyerekkoromban eszembe se jutott, csak felnőttként kezdtem, úgy is neveztem el a stílusomat, hogy örömteli infantilizmus. Gyerekként nem tudtam rajzolni, felnőttként úgy rajzolok, mint egy gyerek, illetve: nem mondanám, bogy rajzolok, inkább ötletem van. A sikerek és a csalódások az élet velejárói, egyszer egyikből, máskor másikból van több. Felfedezhető benne némi logika? Persze. Egyrészt, hogy az ember létkérdésként fogja fel, legalábbis mi, fiatalok, akik tele vagyunk kölcsönökkel, amelyeket törleszteni kell. Nem sajnáltatom magam, csak azt érzékeltetem, hogy mivel nincs rendszeres munkám, nem egyszerű, bár eddig még mindig volt valahogy. Az az érzésem, hogy azért nem halnék éhen. Nemcsak a munkában, hanem a kapcsolatokban is mindennek megvan a maga értelme. Lévén, hogy valahol eredetileg dramaturg vagyok, mint egy történet részleteként érzékelem az eseményeket, kíváncsian figyelem, mi hogy alakul, s egy idő múltán visszapörgetem azokat. Kiérződik a szavaiból, hogy főként és elsősorban saját magára támaszkodik, pedig a szüleihez mindmáig köldökzsinórral kötődik. Ok a biztos pont? Igen, bár mostanság többet keresek, mint ők. Ha szükség lenne rá, kérhetnék tőlük segítséget, ők mindig megmentenek. Színészcsaládból származik: édesapja, Boris Farkas is színpadon töltötte az egész életét, a mama - bár nem maradt ebben a szakmában - dramaturgiát végzett, az apai nagyszülők is színészek voltak. Maga ez a tény megkönnyítette az életét, vagy ellenkezőleg: többet kellett bizonyítania, hogy megáll a saját lábán? Kétélű fegyver. Óriási színházi könyvtárunk volt otthon, no meg édesapám kollégái között nőttem fel, ennek az az előnye, hogy megfigyelhettem őket, nem ájulok el attól, hogy színházi környezetbe kerültem. Sőt olyan dolgokat is láttam, amelyek nem teljesen sportszerűek, ezért nem vagyok annyira sebezhető, pedig ebben a szakmában furcsa dolgok történnek Ha valaki mégis azt meri mondani, hogy protekciós csemete vagyok, mosolyognom kell, mert az apám van annyira intelligens, hogy ilyet sose tegyen. Az pedig, hogy valahol megemlíti a nevem, teljesen természetes, én ugyanúgy vagyok ővele, ha tehetem, segítek neki, mert most épp többet foglalkoztatnak, mint őt. Játszottam Prágában, a Činoherní klubban, főszerepet kaptam cseh filmben, ehhez semmi köze nem volt. Csodálatos idő volt a prágai, ha ott maradok, biztos, hogy nem veszek el, kedveltek, jó szerepeket kaptam. Egy évig ott jártam főiskolára, mert a szerelem odahúzott. Aztán a szerelem visszahozott Pozsonyba. A gyerekkorát színházban töltötte, tele mesékkel?
