Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-13 / 36. szám, hétfő

Önnel is előfordult már, hogy egyik olda­láról a másikra forog az ágyban, és nem jön álom a szemére? Hogy már minden negatív gondolatot kivert a fejéből, nem gondol a problémákra, mégsem tud elaludni? Vagy pillanatokon belül elalszik, de 3-4 óra múl­va felébred, és már nem tud visszaaludni? ezek a helyzetek nem isme­retlenek az önnek, akkor tudja, mit jelent fáradtan éb­redni és így dolgozni egész nap. Az adatok szerint a szlovákiai lakos­ság 30-40 százaléka véli úgy, hogy időnként alvászavarai vannak, pedig elég lenne, ha felkeresne egy szak­embert. Ám 10 ember közül erre a lépésre csak 3 szánja el magát. Nemcsak a hangulatra, hanem az egészségre is negatívan hat a kialvat­lanság. A hosszú ideig fennálló al­vászavarok súlyosabb panaszok jelei is lehetnek, például a stresszé, a szo­rongásé, a depresszióé. Ezek pedig már nemcsak egyszerű fáradtságot, hanem ingerlékenységet, figyelmet­lenséget, rosszabb teljesítményt is okoznak. Alvászavart válthat ki • a fajdalom • a légzési zavar • a hőhullám • a gyógyszer Az alvás hossza egyénenként válto­zik. A felnőtt embernek általában 7-8 óra alvásra van szüksége, idős korban pedig ez 5-6 órára csökken. Van, akinek 5 óra is elég, van, aki­nek 8 is kevés. A szakemberek sze­n Hetekbe kerülhet, amíg szervezete ki­alakítja az alvás és ébrenlét természetes váltakozását. rint az utóbbi években általában le­rövidült az alvással töltött idő. Ha ön is azok közé tartozik, akik nehezen alszanak el, próbálja ki az alábbi jól bevált módszerek egyikét. • Mindig ugyanabban az időben menjen aludni! Ha az adott időpontban még mindig frissnek érzi magát, vár­jon, amíg fáradt lesz, csak akkor feküdjön le. Soha ne próbálja behozni az elmúlt éjszaka elma­radt alvását. Hetekbe kerülhet, amíg szervezete kialakítja az alvás és ébrenlét természetes váltako­zását. MI SZERINT VÁLASSZUNK ÁLTALÁNOS ORVOST? Elutasítani csak akkor lehet a beteget, ha nincs életveszélyben 13. oldal SAPKA HELYETT BUKÓSISAKOT! Szlovákiában az összes baleset 30 százaléka gyerekeket ér 14. oldal • Napközben ne aludjon! Ha napközben szundikál, este ne­hezebben alszik el, mert csökken az esti álmossága. Megbomlik az alvás-ébrenlét természetes egyen­súlya. Ha rosszul aludt, s napközben fáradt, igyekezzen a szundikálást estére hagyni, amikor egyébként is aludni készül. • Az ágyat csak alvásra hasz­nálja! Fontos, hogy az ágyat csak alvásra és relaxációra használja. Minden mást - olvasást, tévénézést, zene- hallgatást, tanulást - ne az ágyban végezzen. Ha lefekvés után 20 percig még nem aludt el, keljen fel és csináljon valamit. Akkor feküdjön le ismét, amikor álmos. • Tüntesse el az ébresztőórát! Tegye olyan helyre, hogy ne tudja éjszaka ellenőrizni, hány óra van. Nem jó, ha állandóan arra gondol, hogy még mindig nem alszik. • Ne igyon alkoholt, ne dohá­nyozzon 6 órával lefekvés előtt! A koffein éberré tesz, megnehezíti az elalvást. A nikotin szintén serken­tő. Az alkoholt soha ne használja altatónak. Rossz álmai lehetnek tőle. • Rendszeresen mozogjon! A mozgás nemcsak az alvást, hanem az általános egészségi állapotot is javítja. Vagy reggel, vagy délután sportoljon, ne este, mert a mozgás élénkít, és megne­hezíti az elalvást. • Szellőztessen ki! A hálószobában ne legyen meleg, zaj és fény. Napközben rendsze­resen szellőztesse ki a szobát. Ügyeljen arra, hogy az ágy legyen kényelmes. Lefekvés előtt alakít­son ki bizonyos rituálékat: vegyen fürdőt, igyon egy pohár tejet, hallgasson zenét. • Könnyű ételeket egyen! Két-három órával lefekvés előtt ' ne egyen, ha mégis rászánja magát, könnyen emészthető ételt fogyasszon. (kovács) Nem okoz függőséget Ha nem betegség okozza az álmatlanságot próbálja ki a melatonint és golgotavirágot tartalmazó készít­ményt amely nyugodt alvást biztosít. A melatonin természetes hormon, amely szabályozza az ember biológiai óráját meggyorsítja az elalvást. A golgota­virág megnyugtat, oldja a feszültséget. Ugyanakkor nem vált ki függőséget és nem csökkenti a figyelmet. Kérdésünk Válaszaikat szerkesztőségünk címére várjuk. Három olvasónk kipróbálhatja a készítményt. 1 % T t ,A világ legjobb orvosai: dr. Csend, dr. Diéta és dr. Vidámság. ” Jonathan Swift Aludni ágyban, éjszaka kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom