Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-11 / 35. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 11. Vélemény és háttér 7 A választások előtt jól jön minden, ami kiélezi a harcot a jobboldali pártok között Itt a vége Elmúlt az ötödik válasz­tási időszak, itt az ideje értékelni, főként azért, mert nem lehetünk rá igazán büszkék. JURAJ HRABKO Iveta Radičová kormánya - az ország történetének egyet­len olyan kabinetje, melynek élén nő állt - akkorát bukott, hogy csak úgy puffant. Emlé­keznek még csaknem hisztéri­kus felszólalására és felhábo­rodására röviddel azután, hogy a parlament az SaS hathatós támogatásával nem szavazott neki bizalmat? És az SDKÚ igyekezetére, hogy azonnal át­vegye az SaS minisztereinek tárcáját? Ezek nemcsak hekti­kus pillanatok voltak, hanem azt igazolták, hogy a politika irányítása kicsúszott Iveta Radičová és az SDKÚ kezéből. A kormánypártok nem igazán jeleskedtek személyi kérdésekben - csak Ľubomír Gaiko (SaS) védelmi minisz­ternek kellett távoznia újság­írók lehallgatása miatt, va­lamint Richard Suliknak, de a parlament elnökének sem azért kellett távoznia, mert pártja okozta a kormány bu­kását, hanem a módszerei miatt. Ha a Smer és az SNS nem támogatta volna levál­tását, a választási időszak végéig a parlament elnöki székében trónol. Ma legalább annak örül, hogy állítólag Mikuláš Dzu- rinda megbizonyosodott afe­lől, hogy a kormány bukását ő okozta, nem az SaS. Az SDKÚ elnöke kedden kijelen­tette, ha a választások után a parlamentnek szavaznia kell az euróvédőfalról, el tudja képzelni az úgynevezett hol­land modellt, azaz, hogy a koalíció és az ellenzék egy­formán szavaz. És Richard Sulik ebből arra következte­tett, hogy szétverte a kor­mányt, intrikált, arra kény­szerítette Iveta Radičová mi­niszterelnököt, hogy kösse össze az eurómentőövről szó­Richard Suliknak, a par­lament elnökének sem azért kellett távoznia, mert pátija okozta a kormány bukását. ló szavazást a kormánnyal szembeni bizalmatlansági szavazással, és most felfedte valódi arcát. Figyelemre méltó, hogy er­re ráharapott a sajtó, sőt sok tapasztalt kommentátor is. Sulik kijelentése ugyanis csak akkor lenne helytálló, ha Radičová cselekvőképtelen lenne. Természetesen ez nem igaz. Többször elmondta, ő maga döntött arról, hogy a két kérdésről egyszerre sza­vazzanak, senki sem kénysze­rítette erre, s azért választotta ezt az utat, mert ha a kor­mány lemondott volna, az azt jelenti, hogy csődöt mondott a kabinet, az pedig nem mon­dott csődöt. A választások előtt jól jön minden, ami kiélezi a harcot a jobboldali pártok között, ame­lyeknek igen nagy szükségük van minden egyes választóra. Nem úgy a baloldalnak. Ott béke honol, megértés és ma­gasak a preferenciái. Más szó­val: az ország jelenlegi állapo­táért, valamint azért is, ami­lyen a választások után vár ránk elsősorban Richard Sulik és az ő SaS-e felelős, senki más. Valószínűleg nem lesz méznyalás. (Peter Gossányi rajza) Remélem, rövidesen sikerül exportálnunk a korrupciót, hogy sohasem tér vissza. KOMMENTÁR Csőtop és Horthy KISS TIBOR NOÉ Nézelődöm az egyik internetes aukciós olda­lon. Bármire licitálhatunk, lehet itt venni régi pénzérméket és ásványokat, pelenkát, tükör- reflexes fényképezőgépet vagy éppen családi házat. Vannak kiemelt ajánlatok, a kék keret­ben most éppen egy „szexi csőtop” (1600 HUF) és egy „Horthy kardos-hadiszalagos Signum kitüntetésdoboz” (4000 HÚF) virít. Egymás mellett. Nagyjából ilyen kiáltó ellentétekkel lehetne jellemezni a magyar politikai közösséget is, s még csak nem is kell ehhez csőtop vagy Horthy. Illusztrációnak elég megvizsgálni a hi­vatalosan Fidesz-közeli értelmiségiek és újságírók által szer­vezettjanuári Békemenet utóéletét. Mint emlékezetes, Szé­les Gábor, Bayer Zsolt és Stefka István hívó szavára január 21-én hatalmas tömeg (a Belügyminisztérium szerint négy- százezer, Bayerék szerint egymillió fő) vett részt. A kor­mánypárti „tüntetés” után - főként a kormányt kritizáló ér­telmiségiek - adtak hangot döbbenetüknek. Égészen egyszerűen nem tudták elképzelni, miképp maradhatott a jobboldali kormánynak ekkora tömegbázisa. Amikor itt van­nak ezek a nemzetközi felháborodást kiváltó ügyek, a média- törvény, a plágiumügy, a forinthisztéria, s itt van még ráadá­sul a nyakunkban Orbán, a patás ördög. Aztán eljött február 7-e, az országértékelés napja, amikor Orbán Viktor a nagy korongos, Wayne Gretzky bon mot-jával fejezte be háromnegyed órás előadását. Tudják: nem oda kell korcsolyázni, ahol a korong van, hanem ahol lesz. A be­szédet követően az Index meginterjúvolta az Orbán-fanok kemény magját, a rózsadombi B-középet. S láss csodát: szá­mukra a Békemenet valódi spirituális élményt adott, olyan élményt, amely akár az egész országot megváltoztathatja. „Az emberek valahogy mintha nemesednének a felvonulás óta. Azóta fordul elő, hogy megvár az autóbuszsofőr” - érzé­kenyük el a kamerák előtt az egyik hölgy, új értelmet adva a szociológiai tény már-már feledésbe merült fogalmának. Nagy szerencse, hogy demokráciában élünk, mindenki azt gondol, amit akar - még Mészöly Kálmán is. Az is belefér, hogy ugyanarról az eseményről homlokegyenest ellenkező értelmezések születnek, a Békemenet kapcsán például ugyanúgy beszélhetünk a magyarság morális feltámadásá­ról, mint százezerszám’ Budapestre buszoztatott, kilóra megvett „tüntetőkről”. Ami viszont riasztó: tömegek záród­nak be a saját politikai karanténjukba, az Echo TV, az ATV vagy a Facebook üzenőfala által teremtett valóságba. A kriti­ka és az önkritika képessége kihal, a közéleti nyelv retardált­tá válik, ezáltal alkalmatlannak bizonyul az érvelésre, egy­más meggyőzésére. A nyelvi után lassan a fizikai kapcsolat is megszűnik az egyes csoportok között, s végül már az is meg­lepetést kelt, ha időről időre kiderül, mások mást gondolnak ugyanarról. S egyáltalán: léteznek, itt vannak közöttünk. Ilyenkor aztán nem marad más, mint jó hangosan kiabálni az egyre nagyobb számokat: több tízezer, négyszázezer, egy­millió, kétmillió. Hátha így még többen leszünk, és legyőz­hetjük végre a másikat. A szerző magyarországi publicista Nem véletlen a jobboldal, ezáltal Szlovákia tragédiája: az elit ugyanis nem fejezte be az 1989-ben elkezdett, 1998-ban folytatott rendszerváltást Máj omforradalom JARÁB1K BALÁZS Már nem újdonság, hogy a Gorilla nevű jelenség azt a jobb­oldalt nyílja ki a választások előtt, amely a legnagyobb mér­tékben tette lehetővé önmaga el­lenőrzését. Egy, a közép-európai politikai tudományokban régi motoros macedón barátom az állami szerződések interneten való nyilvánosságra hozásáról anno azt találta mondani, hogy ez akár az eddig ismert hazai po­litika végét is jelentheti. A prófé­ta beszéltbelőle. Ha a jobboldali szavazó ott­hon marad március 10-én, akkor a Gorillával befejeződhet a szlo­vákiai „reformkor”. Pontosab­ban: az már ezzel a kormánnyal véget ért, hiszen maga Radičová kormányfő ismerte be, hogy komolyabb reformokra nem maradt idő a jobbközép pártok folyamatos egyeztetése, illetve egyet nem értése miatt. Az új ge­neráció, illetve az új pártok pe­dig nagyjából a „korrupció az, amiből én kimaradok” elv sze­rint viselkedtek (SaS). Akik a korrupció minden formája ellen tüntetnek, viselkedni sem tud­nak (Igor Matovič). De egy picit nézzünk körül a saját házunk tá­ján is. Mindenki becsülettel befi­zette az adóját az elmúlt, mond­juk, tíz évben? Nem mintha mindenáron párhuzamot sze­retnék vonni a két dolog között, de az igazi rendszerváltásnak nemcsak az elitben, hanem a társadalomban is be kellene kö­vetkeznie. Hosszabb folyamat ez, mint valaha gondoltuk. A jobboldal csődjét nem kell kisebbíteni, bár szerény véle­ményem megegyezik a legtöbb politikuséval - a Gorülát ki kel­lene vizsgálni. Ám most a válasz­tó mondhatja ki a végső szót. Szlovákiát is elérte a forradalmi hullám, amit persze nem a Face­book gerjeszt, csak terjeszt. A gazdasági válság társadalmi hul­láma ez, amikor a „kevésbé egyenlők adnak hangot kétség- beesésüknek”. Hazai formája a „majomforradalom”, de identi­tása megegyezik globális társai­val - itt sem tudja senki, hogyan tovább. Szlovákiában mindez mintha csak a jobboldalon zajlana. Az ún. baloldali szavazó konszoli­dáltan áll a Smer mögött, mi­közben a Smer a Gorilla alapján sárosabb, mint bárki más. Balol­dali szavazó viszont nincs is, az ide tartozó választók - Mečiar hívei most meg Ficóéi is - immú­nisak a botrányokra. Bármit le­nyelnek, nekik a lényeg a vezír, a többi csak részletkérdés. Ja, és az állam tartsa el őket. Ami a legnagyobb parado­xon: éppen a Smertől lehet el­várni, hogy a mostani politikai közállapotokat próbálja megszi­lárdítani, rosszabb esetben a demokratikus folyamatokat visszájára fordítja. De nem véletlen a jobboldal, ezáltal Szlovákia tragédiája: az elit ugyanis nem fejezte be az 1989-ben elkezdett, 1998-ban folytatott rendszerváltást. Már­pedig a szlovák politikai palet­tán más rajta kívül nemigen ké­pesvagy akar tenni bármit is. Ám pár reform után a szlovák jobb­oldal beállt a saját sikerét ková­csolni - mint ahogy ezt tette Kö­zép- és Kelet-Európa politikai elitje. A tőke felhalmozásának az ideje, illetve az államhoz való kapcsolása még nem ért véget. Ám az új arcok a jobboldalon olyan politizálásra képesek, amely Szlovákiát ismét a perifé­riára sodorhatja. A Gorilla ellen, egyébként helyesen, tüntetők ennek a perifériának a hírhor- dózói. Az persze a közoktatás csődje, ha az egyik szervezőjük szerint a 89-es bársonyos forra­dalmat megszervezték. Amiről neki ráadásul információja is van. Nesze nekünk Facebook. Ehhez persze az is kell, hogy a jobboldal, arcáüan módon, régi arcokkal és nulla programmal próbálja meg felvenni azt a poli­tikai versenyt, amelynek egyes epizódjai már a debilitás határa­it súrolják. Márpedig a jobboldal kötelessége - lenne - a rend­szerváltás befejezése. Mivel a demokratikus intézményrend­szer minősége adja az állam jel­legét, nálunk a jórészt 1998-ban gründölt pártok a demokratikus intézményrendszer legbefolyá­sosabb szervezetei Szlováldá- ban. Ám sokkal inkább hasonlí­tanak üzleti, mint érdekvédelmi szerveződésekre és jórészt ha­sonló figurákat vonzanak, illet­ve engednek be soraikba. A pár­tokban sokkal inkább korpora­tiv, mint demokratikus értékek érvényesülnek. Elsősorban erről szól a Gorilla. Bár demokratikus köntösbe bújtunk - szabadok a választások -, a szabadság és a Nyugat utáni vágy elsősorban materiális volt, s miután a sza­badság meglett, a pártok a gyors meggazdagodás felé vették az irányt. A rendszerváltás befejezésé­hez a politikai pártok, illetve a pártokrácia reformján keresztül visz az út. Ennek a reformnak már léteznek különböző részei (lobbitörvény, pártok finanszí­rozása stb.) de maguknak a po­litikai pártoknak kell - és minél gyorsabban - összerakni a kira­kójáték részeit. Ketyeg az óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom