Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-21 / 17. szám, szombat
SZALON 2012. január 21., szombat 1 KORONG - 1 KÖNYV H. NAGY PETER Induljunk el Kanadából. Amikor Samuel Weiss, a Calgary Egyetem tudósa 1992-ben megvizsgálta laborjában a legfrissebb szövettenyészeteit, alig hitt a szemének. A kis üvegtálkákban ugyanis új idegsejtek képződtek. Ez ellentmondott a statikus agy dogmájának, mely szerint kb. hétévenként minden szervünk megújul, az agyunk kivételével. Régebben azt hittük, hogy az agyban lévő kapcsolatrendszer örökre meghatározott, egy bizonyos életkor után nem fejlődik. Weiss kísérletei azonban arra utaltak, hogy agyunk rugalmasabb, mint gondoltuk. Néhány dolog azonban már efelé mutatott. Nézzünk egy mexikói esetet a ’60-as évekből. Paul Bach-y-Rita agykutató édesapja, Pedro Bach-y-Rita katalán költő és tudós 65 évesen súlyos szélütést kapott. Arca és jobb oldala lebénult, a férfi képtelenné vált a beszédre. Az orvosok azt mondták, nincs remény a gyógyulásra. Paul fivére, George fiatal orvostanhallgatóként magához vette édesapját, s különféle rehabilitációs gyakorlatokkal kezelni kezdte. Megtanította négykézláb mászni, majd rávette, hogy a falnak támaszkodva kezdjen el mozogni. Végül Pedro megtanult járni. A beszédtanulással önerőből próbálkozott, elkezdett írni, s hamarosan újra tudott normálisan gépelni. Egyévi lábadozás után Pedro visszatért tanítani, s ez annyira ment neki, hogy nyugdíjazása után is oktatói állást vállalt. 72 évesen Bogotába utazott néhány barátjához, akikkel elment hegyet mászni. 2700 méteres magasságban szívroham érte, s nem sokkal később ez okozta halálát. Pedro holttestét San Franciscó- ba szállították, majd a boncolás után Paul megnézte az eredményeket. Bach-y-Rita megdöbbent. Kiderült ugyanis, hogy édesapja agykárosodása a szélütés után nem gyógyult meg (az agykéregből a gerincbe vezető idegek 97%-a semmisült meg), ám agya az elvesztett funkciókat mégis visszanyerte. Egyetlen magyarázat kínálkozott a történtekre: Pedro agya a fiával végzett tréning során teljesen átszervezte önmagát. Ugoijunk az időben, de maradjunk Bach-y-Ritánál. Cheryl Schütz az ún. Imbolygók egyike. 1997-ben egy méheltávolító műtétet követően fertőzést kapott, amit gentamicinnel kezeltek. Ez az antibiotikum nagy mennyiségben károsíthatja a belső fület. Cheryl egy nap észrevette, hogy ha feláll, azonnal el is esik. A kórházba szállítás után az orvosok megállapították, hogy nem működik a labirintusszerve (a funkciójának mindössze a 2%-a maradt meg; ennyit a mellékhatásról). Ennek következtében Cheryl teste egyfolytában imbolygott, rángatózott, mielőtt a földre zuhant volna. Ötévnyi kilátástalan küzdelem után a hölgy Paul Bach-y-Rita páciense lett, aki az édesapja példájából tanulva nem mondott le a gyógyulás lehetőségéről, holott a hagyományos agyfelfogás alapján Cheryl esete reménytelennek minősülne. Bach-y-Rita kifejlesztett egy készüléket, egy sisakot, amelynek az a feladata, hogy a labirintusszervet helyettesítse. A nyelven keresztül küld az egyensúlyozáshoz szükséges jelzéseket az agyba. Cheryl felvette a sisakot, pezsgőbuborékokhoz hasonló örvénylést érzett a nyelvén, ám hamarosan megfeledkezett arról, hogy az érzékelési információk a nyelvéből érkeznek, és képes volt megállapítani a térbeli helyzetét. Aztán amikor felemelte az ujjait az asztallapról, teste már nem imbolygott. A kezelésnek azonban itt nem szakadt vége, ugyanis amikor Cheryl levette a sisakot, egy ideig továbbra is meg tudott állni támaszkodás nélkül. Bach-y-Rita terápiája pontosan erre az „utóhatásra” épült, a készülék segít az új idegpályák kialakításában, s ahogy ezek aktiválódnak, majd rögzülnek, hosszabbodik a normális állapot. Cheryl az első Imbolygó volt, akit kezeltek ezzel a készülékkel. Az „utóhatás” előbb órákra nőtt, aztán napokká duzzadt, végül hónapokká terebélyesedett. Cherylnek később már nem volt szüksége a készülékre... Ez még mind semmi. Látogassunk el a virginiai Falls Churchbe. Itt él Michelle Mack, aki fél aggyal született. (1973. november 9-én.) Valamilyen magzati rendellenesség következtében a bal féltekéje egyszerűen ki sem fejlődött. A helyzet azonban az, hogy Michelle nem vegetál, hanem normális életet él. Ami azért lehetséges, mert jobb agyféltekéje időközben átvette a hiányzó bal agyfélteke funkcióit, miközben a sajátjait is ellátja. A hölgyben tehát elképesztő agyi átrendeződés ment végbe, ráadásul NORMAN 00IDGE A VALTOZO AGY Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából „Dóide/e könyve rendkívüli A reménykeltő képet fest nz embert atjy vét]leien itlknlmtizkodókészsétjérőt" Pi>r. Kowviíj úgy, hogy a jobb féltekének a baltól származó bemenetek nélkül - hiszen azok nála nem léteznek - kellett fejlődnie. Ezek szerint a fél agy nem jelent fél elmét, már ez is meglepő. Ám bármennyire hihetetlennek tűnik is, Michelle ezzel nincs egyedül; rengetegen élhették le fél aggyal egész (!) életüket úgy, hogy akár még maguk sem tudtak róla... Mi a magyarázata ezeknek a „furcsa gyógyulásoknak”? Számtalan olyan esetről tudunk, amely - Weiss kísérleteivel és Bach-y-Rita eredményeivel összhangban - azt bizonyítja, hogy az agy képlékeny. Norman Do- idge A változó agy. Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából című hiperérdekes könyve - melyben a fentiekhez hasonló esettanulmányok sokasága szerepel - ezt a következőképpen fogalmazza meg: „az agy minden egyes tevékenysége során megváltoztatja önnön szerkezetét, és folyamatosan tökéletesít- geti áramköreit, hogy az adott feladatokat jobban tudja elvégezni. Ha bizonyos »részei« meghibásodnak, akkor néha más részekveszikát azokfelada- tát. A célfeladatokra specializált részekből álló gép hasonlata nem adhatott magyarázatot a tudósok által tapasztalt változásokra. Az agynak ezt az alapvető képességét neuroplaszticitás néven kezdték emlegetni.” (11.) (A neuro a neuronokra, az agyat és az idegrendszert alkotó idegsejtekre utal, a plasztikus pedig változtathatót, alakíthatót, képlékenyt jelent.) Ennek értelmében az „egy funkció egyenlő egy terület” elve korrekcióra szorul, hiszen úgy tűnik, az agy ennél sokkal nyitottabb rendszer. Képes átszervezni önmagát. Most a fentiek ismeretében ruccanjunk át egy kicsit HollyHa az agy megszalad woodba. Az előzményfilmek időszakában járunk. Nemrégiben készült prequel az X-Men- trilógiához (Az elsők alcímmel), A dologhoz (azonos címmel) és A majmok bolygójához (Lázadás alcímmel). Ezek közül számunkra - természetesen - az utóbbi érdemel kitüntetett figyelmet (bár a többi sem rossz). Szóval, nézzük, mi történt az emberszabásúakkal (persze, nem majmokról van szó, hanem legközelebbi rokonainkról: csimpánzokról, gorillákról, orángutánokról). Egy tudós, Will Rodman (James Franco) a GEN-SYS nevű kutatóintézetben kifejleszt egy új gyógyszert, az ALZ-112-t (a három betű az Alzheimer-kórra utal), amelyet csimpánzokon próbál ki. A szérum hatására az egyik nőstény kimagasló intelligenciaeredményeket produkál, de a „termékbemutató” rosszul sül el, a megvadult kísérleti alanyt az egyik biztonsági őr lelövi. A nőstény elárvult kicsinyét Will befogadja. Itt kezdődik Cézár története. Will és édesapja (John Lith- gow) azonnal észreveszik, hogy „ez aztán az okos kis- majom”. Másrészt a delikvensről az is kiderül, hogy nem csak örökölte anyja módosított képességeit, de túl is szárnyalja azokat: Cézár (Andy Serlds) - emberi léptékkel mérve is - igen gyorsan tanul. Sok-sok apróság kiemelhető volna a történetből, de a legfontosabb (itt), hogy Cézár tanításával párhuzamosan Will fejleszti az ALZ hatóanyagot. A 113-as már olyan vírustörzs, amely - beépülve a genetikai állományba - ugrásszerűen megnöveli az intelligenciát. Miután egy malőr következtében Cézár elkerül Willéktől, a „majomházban” azon kezd ügyködni, hogy csapattá kovácsolja fogva tartott társait. Ez a vártnál is jobban sikerül, Cézár hallatlan fifikával - és az ALZ 113 segítségével - beindítja az evolúciós ugrást. Kezdődhet a főemlősök lázadása, harca az emberi uralom ellen... Kanyarodjunk most el a filmtől, de csak azért, hogy még inkább rálássunk annak hátterére. Időzzünk el végezetül egy kicsit Nevadában. Köztudott, hogy több tudós nevelt már fel saját otthonában csimpánz- kölyköt. Ezek közül az egyik leghíresebb Washoe esete. Allen és Beatrice Gardner, a Ne- vadai Egyetem kutatópárosa anno egy csimpánzkislányt megtanított a siketnéma jelbeszédre. Washoe hamarosan már kombinálta a jeleket, pl. ha megtanulta a „még több” jelét, evés közben képes volt azt alkalmazni: „még több banánt” kért. Washoe (és társai) példájából világossá vált, hogy a csimpánzok (és egyébiránt a gorillák is) képesek megszerkeszteni a jeleket, és használják a nyelvtant. Természetesen ezt csak korlátozott mértékben teszik (Washoe 160 szót használt), de el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy az ALZ-113-hoz hasonló szérum feltuningolná az intelligenciájukat. Nos, mint látható, A majmok bolygója: Lázadás alapötlete nem teljesen légből kapott. Másrészt tudjuk azt is, hogy a csimpánzok agya az emberéhez hasonlóan reagál a környezeti kihívásokra. Vagyis legyen bármennyire megnyugtató (vagy éppen lelkesítő), hogy a szóban forgó film története ki- taláció, ám ezt a fikciót hihetőbbé és komplexebbé teszi, hogy a valóságban a csimpánzok agya is plasztikus.
