Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-21 / 17. szám, szombat

o N 2012. január 21., szombat, Negyven éve a trónon 18-19. oldal 6. évfolyam, 3. szám Az U-szög záportól a virágbokrétáig Ötvenöt éve játszik színpadon Csűrös Karola. Nemrég volt a „jutalomjátéka”. Felidézi a pályakezdés kocsmai előadásait, a Gyerekszínház féktelen közönségét, és azt, hogy férjétől csak a Szomszédok Etusa miatt vált volna el. ii ti I „Boldog leszek, ha még játszhatok jó szerepeket” Szerednyey Béla és Szirtes Tamás, ő bokrétával köszöntötte a színésznőt Gálvölgyi gratulál (Fotók: Madách Színház) Köpés szemvillanás­sal jelezte Csűrös Karola, Hogy sej­tett valamit, ami­kor színházában, a Madáchban éppen a 75. szüle­tésnapján megtartott, „Ne most, drágám!” című előadás végén ki­nyíltak az oldalajtók. Mégis meg­lepődött, mert Szirtes Tamás óriási bokrétával állt elé, csak rózsából tizenhat szál volt benne. Felföldi Anikó a Maszk Egyesület nevében köszöntötte, és arról mesélt, hogy régen a jeles évfordulókon tartott előadásokat az ünnepelt jutalom­játékának szánták, vagyis megkap­ta az aznapi bevételt. E szokás kiveszett, de kárpótolták érte a nézők a „Ne most, drá­gám!” Mrs. Frechmanját, vagyis a Szomszédok című teleregény Etusát: mintegy vezényszóra felálltak és úgy tapsoltak, hosz- szan, lelkesen. A színház kedves portása pedig, miközben segített bepakolni a művésznő kocsijába a temérdek virágot, felidézte, hogy legutóbb Honthy Hanna csokrait rendezgette így. Karcsit - ahogy Csűrös Karolát főiskolás kora óta sokan becézik - az opera vezette a színészpályára. Szüleivel gyakran jártak színház­ba, de az Operaházba, egy Va- rázsfuvola-előadásra gimnáziumi osztálytársa vitte el.- Attól kezdve hetente négyszer ott ültem a kakasülőn, tagja let­tem az operabarát körnek - emlé­kezik vissza -, a művészbejárónál vártuk az énekeseket. Aztán telje­sült a vágyam; megnézhettem egy próbát is. Más kiábrándult volna a százas égők, poros díszletek lát­tán és a jelzésszerűen eldúdolga- tott áriarészletektől, én viszont elkápráztatva határoztam el: ide kell bekerülnöm. De tudtam, nincs annyira képzett hangom. Maradt tehát a prózai színház. Kamaszként amúgy is mindig a fal mellett osontam, annak biz­tos tudatában, hogy mindenki szebb nálam. Megnyugtatott hát, amikor arra gondoltam, hogy a ff Eleinte nem is értettem, mit akarnak, amikor ordítoztak utánam a gyerekek az utcán, hogy „tyúkanyó, tyúkanyó”. színész minden este más bőrébe bújhat bele. Másodikos gimna­zistaként jelentettem be otthon, hogy színész leszek. A papám Kossuth-díjas vegyészprofesszor, akadémikus volt, anyu meg festő­művész. Megijedtek a döntésem hallatán, de végül apu azt mond­ta: tudod mit, próbáld meg, ne­hogy egész életedben engem szidj, amiért nem teljesült az álmod. — Nem éltem volna túl a lidér­ces főiskolai éveket - folytatja -, ha nincs ott Várkonyi tanár­segédjeként Gosztonyi János, aki észrevette, hogy engem nem le­het megtörni, mert akkor össze­török. Már a második év végére lelki toprongy lettem, még az ad­digi icipici önbizalom is kiveszett belőlem. Később a rendezők is rájöttek, hogy nekem minden­képpen kell mondaniuk valami inspirálót vagy biztatót.- Eleinte statisztáltunk a régi Nemzetiben Az ember tragédiá­jában, aztán kaptam kisebb sze­repeket is. Például A tojás című remek francia darabban, amely­nek az adott különös vonzerőt, hogy előtte hosszú ideig nem mutathatták be nyugati szerző művét. Annyian akartak jegyet váltani rá, hogy a sorba állók kétszer körbeérték az épületet. A tojásban Kálmán Gyuri ját­szotta a főszerepet, nekem pedig az egyik jelenetben végig kellett mennem a nagy Nemzeti nagy színpadán a középen álló asz­talhoz, leülni a partner mellé és elmondani tíz mondatot. Ez maga a boldogság volt - idézi fel a főiskolás éveket. Aztán jött a diplomázás után kö­telező vidéki szerződés. Csűrös Karola három évig szüntelenül játszott Győrben, nagyoperettben szubrettet, a Bernarda Alba há­zában Adélt, az Úri muriban Ro­zikát. Hiába volt sztár Győrben, a Madáchban, az óriások között elölről kellett kezdenie, mintha soha nem állt volna színpadon. Közben vagy tizenöt évig délutá­nonként és hétvégeken fellépett Duka Margit Gyerekszínházban, a mostani Pesti Színház helyén. Sokszor szerepelt ott Almási Éva, Dómján Edit, Káló Flórián, Kern András, Várhegyi Teri.- Kitomboltuk magunkat a gye­rekek között, akik ösztönösebben reagálnak az élményekre, nyíltan kinyilvánítják a véleményüket. Nemegyszer eszembe jutott, hogy tizenévesen a Tamás bátya kuny­hójának előadására U-szögekkel felszerelkezve érkeztünk az Úttö­rő Színházba, hogy legyen mivel megdobálni a „gonoszt”. Akkor éppen szegény Greguss volt a cél­pont. Később visszakaptam az U-szög záport, amikor egy undok csitrit játszottam, aki nem volt haj­landó az osztályteremben a cigány­lány mellé ülni. Akármilyen teltházas is egy szín­ház, nézettsége nem vetekedhet a televízióéval. Csűrös Karola az egyik tévéjátékban még játszott, amikor a másikban már várták, mégis a Szomszédoknak köszön­hető, hogy őt, a sorozat Etusát a legkisebb faluban is (fel) ismerik.- Eleinte nem is értettem, mit akarnak, amikor ordítoztak utá­nam a gyerekek az utcán, hogy „tyúkanyó, tyúkanyó”. Aztán megszoktam, hogy hiába van rossz napom vagy sietős dolgom, min­denkit végig kell hallgatnom, aki a legszemélyesebb élményeivel állít meg az utcán, nem is engem, ha­nem Etust. Érdekelt, hogy miként fér meg két, színészettel foglalkozó ember egy családban, merthogy Horváth Ádám rendező a művésznő férje.- Egyedenegyszer mondtam, hogy elválok tőle: amikor a Szomszédo­kat tervezve mesélt Etusról. Akkor „fenyegettem meg”, hogy végez­tünk egymással, ha nem kapha­tom meg ezt a szerepet. Nevetve válaszolta, hogy ez is egy lehető­ség, de ő valójában nekem találta ki Ernst. Azt azonban egyikünk sem akarta, hogy pusmogni kezd­jenek: azért kerültem be a Szom­szédokba, mert a férjem rendezi. A forgatáson már rötyögtek a kollé­gák, hogy jó kis „protekcióm” van, mert Ádám velem volt a legszigo­rúbb, még egy hiányzó névelőért is ráncolta a szemöldökét. Aki bő ötven éve játszik színpa­don, az úgy ismeri a nézőket, mint a tenyerét.- Már a függöny felgördülésekor tudom, hogy aznap szeretni fog-e minket a közönség, vagy sem - szembesít egy fura jelenséggel Csűrös Karola. - Előfordul, hogy valami hidegség árad a nézőtér­ről, noha az ott ülőket biztosan érdekli a műsor, hiszen megvet­ték a drága jegyet, felöltöztek, eljöttek otthonról. Hogy ilyenkor sem szabad feladni, azt már győ­ri „tájolásokon” megtanultam. A kultúrházak látogatói olykor előadás közben vacsoráztak, és a harmadik sör után a kocsmából is átjött a „közönség”, a színpadon pedig tíz fok volt. Mostanában is előfordult, hogy az első felvonás­ban bezárkózott a hallgatóság, de ha a társulat ilyenkor még inkább megküzd a rokonszenvükért, ak­kor fél óra múlva érezheti, hogy újra szeretik. Mátraházi Zsuzsa/MTI-Press Menszátor Magdolnával és Újszigeti Magdával

Next

/
Oldalképek
Tartalom