Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-14 / 11. szám, szombat
18 SZTÁRVILÁG PRESSZÓ 2012. JANUAR 14. www.ujszo.com Božidara Turzonovová 2010 áprilisában Vágújhelyen, ahol a Thália Virága Díjjal tüntették ki Imádnivaló a Panelházi történetek zsörtölődő, fontoskodó Jana Nitschneidereként. Különös bájt kölcsönöz a sorozat öregedő hölgyének, akinek soha nem teljesült a vágya, hogy nagy színésznő legyen. Nem így az életben, ott épp a fordítottja igaz: Božidara Turzonovová a szlovákiai színjátszás nagyasszonya. Kapott lehetőséget bőven, élt is vele, s ma is megállás nélkül dolgozik. Szerepel színházban, tévésorozatban, hosszú évek óta tanít a főiskolán. Mindemellett feleség, anya és nagymama. Csoda, ha nagyon kevés a szabad ideje? A színpad nagyasszonya Leopold Haveri adta át Pöstyénben Božidara Turzonovovának a Jozef Kroner-díjat (Fotók: TASR, Marián Ďatko/JOJ) ár arra fanyalodtam, hogy megfenyegessem: most nem menekül. Any- nyiszor beszéltünk meg találkát, hogy számát sem tudom, de mindig valami közbejött. Idegennek nehezebben mond nemet, mint ismerősnek, azzal mentegetőzött, hogy már mindent elmesélt magáról, nincs mit mondania. Ezt nem hittem el. Tudom, hogy nagyon nehéz egy olyan művésznek, mint ön, megőriznie még a legbelsőbb titkait is. Az embernek azért vannak olyan mélyen elrejtett dolgai, amelyeket megtart magának. Természetesen nekem is vannak titkaim. Az volt az érzésem, hogy már a kompromisszum kedvéért mondott igent a beszélgetésre. Bár nem úgy ismerem, mint a kompromisszumok emberét. Nem, nem... Nagyon is makacs vagyok, bár mindig a helyzettől fiigg, attól, miről van szó, hogy hajlandó vagyok-e kompromisszumos megoldásra. Ha igyekszünk bizonyos dolgokban kompromisszumot kötni, még nem jelentheti azt, hogy feladjuk elveinket, erkölcsi normáinkat. Bertolt Brecht erre a témára, amely őt egyébként nagyon foglalkoztatta, írta a Galilei című drámát. Galileit arra kényszerítették, hogy bíróság előtt eskü alatt tagadja meg nézeteit, s ha nem tette volna meg, tanai, felfedezései soha nem láttak volna napvilágot. Más a kompromisszum, és megint más az alkalmazkodás. Több színháztörténész és kritikus egyetért Leopold Haveri kollégája kijelentésével, hogy ön a szlovákiai színjátszás egyik nagyasszonya, Milka Vášáryovával és Soňa Valentovával nagyon erős hármast alkotnak. Véleménye szerint a jelen kor kedvez annak, hogy ilyen egyéniségek nőjenek fel a színpadon? Nem... nem nagyon kedvez. Mi ebben nőttünk fel, így neveltek bennünket művésznek. Az elmúlt évek során, legalábbis saját nevemben elmondhatom, hogy bőven kaptam lehetőséget a jóistentől, s mindazt, amit megtanultam, kamatoztathattam a színházban, mert a dramaturgia megengedte. S ami fontos, hogy a kamera előtt is. Mert a színház az színház, továbbléphet az ember, játszik Shakes- peare-t, klasszikusokat, belsőleg különböző szerepekben élheti Id magát, mély emberi témákkal kell megbirkóznia, de ami még lényegesebb, hogy a mi nemzedékünknek volt alkalma rádióban, tévében és filmben is szerepelnie. Ma ez hiányzik. Nagy dolog, ha adott a lehetőség az igazán mély n En is beleestem egy sorozatgyártásba, erre pedig úgy tekintenek, hogy termék... témákra, bár a mi életünk gyakran nagyon drámai, tele van válással, kábítószerrel, alkohollal, de ezek mind termékek. Én is beleestem egy sorozatgyártásba, erre pedig úgy tekintenek, hogy termék, amelynek megvan a maga üzleti szerepe, s én is üzleti okokból veszek részt benne. Mindenki pénzből él, ez nem vitás. Az itthoni filmgyártás majdnem halott, a sorozatok színvonala pedig olyan, amilyen. Ezek nem művészi alkotások. Önök ketten Juraj Slezáčekkel viszont különös bájt kölcsönöznek Janka és Emil alakjának... Igen ám, de mi ez? Ez az idős nemzedék bája, azoké, akiket otthon megtanítottak viselkedni - hölgy és úriember módjára. Mi még jártunk zongoraórára, tánciskolába, s ott Báláz mester nemcsak tangóra tanított, hanem arra is, mi illik, és mi nem. Mi még ahhoz a nemzedékhez tartozunk, akiket a tanáraik az utolsó órák alatt színházba vittek. Ha a mai fiatalok színházba jönnek, az szörnyű, a színészeknek sírhatnékja van. A Faust előadása alatt az igazgatónak kellett közbeavatkoznia. S ami még nagyon fontos, bár ez az én magánvéleményem, hogy mi kezdetben nem ismertük a tévét, már gimnáziumba jártam, amikor vettünk készüléket. így aztán mi jóval többet olvastunk, mi a könyveken, nem a tévén nőttünk fel. Mi, s ezt értelmezzék helyesen, mert én pozsonyi vagyok, szépen beszéltünk szlovákul. Ez így lenne rendben. Az, aki tiszteli az anyanyelvét, a saját kultúráját, tiszteli a másokét is. Pontosan így igaz. Ezt vertem a diákjaim fejébe is. A régi kapcsolataink révén mindent megtettem azért, hogy az itteni magyar színinövendékek legalább egy-két
