Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-27 / 297. szám, kedd

14 ANKÉT Simon Attila Történész, egyetemi tanszékvezető (komáromi Selye János Egyetem, Ta­nárképző Kar, Történelem Tanszék) ► Az év játékosa: Lionel Messi. Mert született zse­ni, s még mindig ő a legjobb. ► Az év csapata: FC Barcelona. Mert nem csak öröm nézni, ahogy fociznak, de ez a csapat győzni is tud. ► Az év mérkőzése: Manchester City-Arsenal 1-0. Az az igazság, hogy sok jó mécs­esét láttam idén, de ki emlékszik már azokra. Talán ha a magyar válogatott vagy a Ferencváros játszott volna valamilyen kiemel­kedő meccset, arra emlékeznék. De így marad a legfrissebb él­ményem, hiszen azt csak néhány nappal ezelőtt, december 18-án játszották. Két jó csapat, végig lüktető iram, kitűnő egyéni tel­jesítmények. ► Az év pozitívuma: Mivel a magyar fociban semmi pozitív nem történik, ilyet nem tudok megjelölni. ► Az év csalódása: A magyar foci. Mert minden hi­vatalos optimizmus ellenére nem látni a felemelkedés útját. Az egész magyar focit átszövő bunda ellen továbbra sem lépnek fel hatéko­nyan. A válogatottnak inkább csak a sajtója lett jobb, az eredmé­nyei kevésbé. A bajnokcsapat — a hathatós kormányfői támogatás ellenére - a tavalyihoz képest in­kább visszalépett, mint előre. S jó Fradi nélkül nincs jó magyar foci - a jó Fradi pedig még csak látótá­volságon belül sincs. Lantos Gábor A Magyar Rádió Sportszerkesztő­ségének vezetője ► Az év játékosa: Rudolf Gergely ► Az év csapata: Debreceni VSC ► Az év mérkőzése: Magyarország-Svédország Eb-selejtező ► Az év pozitívuma: A magyar labdarúgó-válogatott fejlődése ► Az év csalódása: A bundaügy Csisztu Zsuzsa Tévériporter, a DigiSport műsorvezetője ► Az év játékosa: Lionel Messi. Elég csak megnéz­ni, hogy milyen góllal várakozik elnyerni a Puskás-díjat. ► Az év csapata: Természetesen a Barcelona. In­dokolni - szerintem - fölösleges. ► Az év mérkőzése: A Barcelona győzelmét hozó pa­rádés BL-döntő. ► Az év pozitívuma: A szeptemberi magyar-svéd (2-1) Eb-selejtező. ► Az év csalódása: Nagyon sajnálom, hogy a magyar csapatok idén is olyan hamar kiestek a nemzetközi kupákból. Marcel Merčiak Sportriporter, futballszakíró, az STV kommentátora ► Az év játékosa: Lionel Messi. Egyre magasabb színvonalon futballozik, egy­re több gólt lő, ráadásul az FC Barcelonában kivételes tudá­sú játékosok alkotják mellette a zenekart. Egy év alatt Messi sokkal többet fejlődött, mint Cristiano Ronaldo. ► Az év csapata: Az FC Barcelona. A fejlődés itt is töretlen, a támadófoci, a „joga bonito” tökéletesítése zajlik, s egy olyan csapatról beszélünk, amely éppen történelmet ír, meghatá­rozva a korszak futballjának ar­culatát. Ilyen jelentőségű csapat volt régen a Real Madrid, a totá­lis futballt játszó Ajax s részben a nyolcvanas évekbeli AC Milan is. ► Az év mérkőzése: Real Madrid-Barcelona 1-3. Idén hét El Clásicót láthattunk, az utolsóra szerintem már az egész világ odafigyelt. Méltán, mert napjaink két legjobb csapa­táról van szó. ► Az év pozitívuma: A futballcinizmus háttérbe szo­rult. Ma már általában az nyer, aki alkot a pályán, aki felvállalja a támadójátékot. A Barcelona nem csupán győz, hanem szórakoztat is, és ez a követendő út. Látszik, hogy a többi nagycsapat, a Real, a Milan, a ManU, a ManCity, a Chelsea vagy a Bayern is ezt a szemléletet kezdi vallani. Nálunk is ez a szemléletváltás lenne a legfontosabb: abbahagyni az örö­kös siránkozást, hogy nincsenek meg a profi futball feltételei, és tudatosítani végre, hogy a focit gólokra játsszák, s hogy gólt lőni fontosabb, mint védekezni. ► Az év csalódása: A szlovák futball rossz irányba halad. S most nem feltédenül a válogatottra gondolok. Itt lett volna a lehetőség, hogy a világbajnokság után emelked­jen a bajnokság nívója, de ezt elszalasztottuk. Hiányoznak az akadémiák, a stadionok, nincs megfelelő infrastruktúra, a társa­dalom már nem is tudatosítja a sport fontosságát. György András Református lelkész, Somorja ► Az év játékosa: Rudolf Gergely. Klasszis játé­kossá érett. Szezon végi sérülése ellenére ebben az évben emlé­kezetes teljesítményt nyújtott a válogatott mérkőzéseken. Büszke vagyok rá. (Egyébként Messi.) ► Az év csapata: A magyar válogatott. Ebben az évben sok örömöt szerzett. Tu­dom, hogy apró életjel ez a világ focielitjéhez képest, de a létezés bizonyítéka volt pl. a Svédország elleni hazai meccs. Hátborzon­gató kétszázadszor is visszanézni a Youtube-on Priskin passzát és Rudolf gólját. (Egyébként az FC Barcelona.) ► Az év mérkőzése: Számomra egyértelműen a ma­gyar-svéd. Egy tulajdonképpen tartalékos válogatott játszott- küzdött-győzött a Puskás-sta­dionban. A tejfalui futballpálya kocsmájában ülve-állva-ugrálva egyszerűen elvarázsolt a mutatott játék. (Egyébként meg a Somor­ja C-Ekecs-Apácaszakállas.) ► Az év pozitívuma: A harmadik hely a selejtezőcso­portban. Huszonöt éve az első életszerű mozdulatot látom a magyar labdarúgásban. Ezért na­gyon megbecsülöm. ► Az év csalódása: Fernando Torres eredménytelen­sége a Chelsea-ben. Jaj. Bőd Titanilla Az Új Szó sportrovatának vezetője ► Az év játékosa: Lionel Messi ► Az év csapata: FC Barcelona ► Az év meccse: Rimaszombat-Nagymihály 4-3. A meccs alakulása: 39. perc, 1-0. 50. perc: 1-1 (tizenegyes). 51. perc: 2-1 (pazar emelés az üres kapuba, a kapus exkurzión a 16-oson kívül). 53. perc: 2-2 (öngól). 61. perc: 3-2 (pazar emelés a nem üres kapuba). 65. perc: 3-3 (tizenegyes). 68. perc: 4—3 (a jobbhátvéd betör a tizen­hatosba és góóóól). ► Az év pozitívuma: A Manchester United bejutott a BL-döntőbe. ► Az év csalódása: A Manchester Utd ősszel nem ju­tott tovább a BL csoportköréből. Poór Tibor Publicista, a dunaszerdahelyi Klikk magazin szerkesztője ► Az év játékosa: A „kötelező gyakorlattal” kezde­ném, a Messi—Ronaldo—Iniesta hármast ép ésszel aligha lehet ki­hagyni. A „szabad gyakorlaton” belül viszont egy olyan játékosra voksolok, aki valószínűleg soha nem fog Eb-n vagy vb-n játszani: a walesi Gareth Bale. S megem­lítenék egy tehetséges kapust is, Wojciech Szczesnyt. ► Az év csapata: Az FC Barcelona és a Real Mad­rid. Rajtuk kívül az Udinese és a ciprusi APOEL Nicosia. A vá­logatottak közül pedig a német Nationalelf. ► Az év mérkőzése: Bármelyik El Clásico és az Arse- nal-Udinese (1-0) BL-selejtező. ► Az év pozitívuma: Sorrend nélkül: Novota Jani a Rapidban. A bojkottot hirdető DÁC-szurkolók helytállása. Ma­gyar válogatott. A legnagyobb eufóriát és örömöt azonban Németh Zsolt (DAC) első - és gyönyörű - corgoňligás gólja váltotta ki bennem. ► Az év csalódása: A DAC a mai napig Mr. Mohseni és Mr. Antal kezében van. Va­lamint Roman Slyško partjelző szerepe a tavaszi Zsolna-Slovan meccsen. Molnár Norbert Újságíró, az Új Szó főszerkesztője ► Az év játékosa: Lionel Messi ► Az év csapata: FC Barcelona ► Az év mérkőzése: Amerikai Szamoa-Tonga 2-1. Ez volt az első meccs, amit Ame­rikai Szamoa megnyert. Addigi mérlege: csupa vereség. 2001- ben például 31-0-ra kaptak ki az ausztráloktól. ► Az év pozitívuma: Tartja magát a Tottenham, ami­ben kevesen hittek. ► Az év csalódása: Mindkét manchesteri csapat ki­esése a BL-ből. Egressy Zoltán író, drámaíró ► Az év játékosa: Andrés Iniesta ► Az év csapata: FC Barcelona ► Az év mérkőzése: A magyar-svéd Eb-selejtező ► Az év pozitívuma: A magyar válogatott fejlődése ► Az év csalódása: A bundabotrány magyar szála, főleg, ha kiderül, hogy a kedvenc csapatom is érintett... Novota János Futballista, a Rapid Wien kapusa ► Az év játékosa: Lionel Messi ► Az év csapata: FC Barcelona ► Az év mérkőzése: Hollandia-Magyarország (5-3) Eb-selejtező ► Az év pozitívuma: Nagyobb harc a futballkorrup- ció ellen. ► Az év csalódása: A DAC körül kialakult káosz. Németh Zoltán Költő, irodalomkritikus, egyetemi docens, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékének tanára ► Az év játékosa: Lehet három nevet is mondani? Messi, Messi, Messi. Ha csak egyet: Messi. ► Az év csapata: Azt mondanám, a Real Madrid, amely rekordot rekordra halmoz, na de akkor ott van az FC Bar­celona és a spanyol válogatott. Vagy az írek? Illetve, bocsánat, az Athíetic Bilbao... ► Az év mérkőzése: A novemberi, szakadó esőben sorra kerülő Athletic Bilbao-Bar- celona (2-2), amelyen a Barcelo­na egyenlítő gólját Messi az utol­só másodpercben rúgta. ► Az év pozitívuma: A focit nézve még mindig képes vagyok elfeledkezni mindenről. ► Az év csalódása:

Next

/
Oldalképek
Tartalom