Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-01 / 227. szám, szombat
2011. október 1., szombat SZALON 5. évfolyam, 39. szám Meg kell feledkeznünk magunkról - és bele kell tudnunk feledkezni valamibe A filozofálás öröme Széplaky Gerda Az ember teste Filozófiai írások Ugye ismerik a letehetet- len könyv fogalmát? Általában azokat a könyveket szoktuk a letehe- tetlen jelzővel illetni, amelyek olyannyira lekötik az olvasó figyelmét, hogy az - jó esetben - csak akkor képes letenni őket, amikor az utolsó betűjüket is felfalta (vagy - rosszabb esetben - ha elfáradt a szeme, indulnia kell a buszra stb.). KESERŰ JÓZSEF Vannak azonban olyan könyvek is, amelyek egészen más okból letehetetlenek; ezeket azért nem tudjuk letenni, mert félünk, hogy beszakad alattuk az asztal. Széplaky Gerda első könyve pontosan ilyen könyv. Természetesen nem a könyv fizikai paramétereire gondolok (bár a kötet ebből a szempontból is impozáns), hanem a benne rejlő gondolkodói teljesítményre. Régen olvastam kortárs filozófustól ennyire merész, őszinte, ugyanakkor élvezetes és legfőképpen gondolatébresztő könyvet. Annak, hogy a magát tudományként meghatározó filozófia ma súlyos válságban van, manapság számos jelét tapasztalhatjuk; elég csak a filozófusoknak arra a már-már kényszeres igyekezetére gondolnunk, hogy megmagyarázzák, miért fontos a filozófia. Magától értetődő, hogy minden diszciplína számára alapvető fontosságú az önmeghatározás, a legújabb kori filozófia azonban mintha állandóan a körül a kérdés körül forogna, hogy mi a filozófia és miért érdemes vele foglalkozni. Ez a magyarázkodó attitűd nem igazán járul hozzá a filozófia szélesebb körű elismeréséhez. Ehhez pedig hozzátehetjük azt is, hogy a filozófiát a mindennapi gondolkodás felől is folyamatos támadások érik. Minek filozofálni? Mi a filozófia haszna? - kérdezi a nem filozófus (de újabban már a filozófus is). Mielőtt azt a sietős (és talán elsietett) választ adnánk erre a kérdésre, hogy tulajdonképpen semmi, idézzük fel, hogy mit válaszolt rá a 20. század egyik legmeghatározóbb gondolkodója, Martin Heidegger: Lehet, hogy a filozófiának a szó mindennapi értelmében nincs haszna, de miért kell mindent a hasznosság szempontjából megítélni? A filozófiát a mindennapi gondolkodás felől ért támadás tehát könnyedén a visszájára fordítható, és a mindennapi tudat szűklátókörűségének leleplezéséhez vezethet. Ebből pedig az is leszűrhető, hogy a filozófia fő problémáját nem a hasz- nosság-haszontalanság tengelyen kell elhelyezni. A probléma sokkal inkább a filozófia tudományos mivoltát érinti, és abban a felismerésben ölt formát, hogy a filozófia nem tudomány (ahogyan például a teológia sem az). Ez pedig automatikusan maga után vonja a filozófiai igazságfogalom revízióját. Lényegében erre tesz nagyszabású kísérletet Széplaky Gerda, aki már a könyv - hagyományosnak éppen nem mondható, lévén egy meg nem nevezett baráthoz írt levél formáját öltő - bevezetőjében nekifog a klasszikus igazságfogalom destrukciójának. A gondolkodásnak nem az igazság a közege, mondja, hiszen az eddigi filozófiai igazságokról mindig kiderült, hogy né- zőpontfüggőek és viszonylagosak. Mindez azonban nem a filozófia kudarcát jelenti, csupán azt, hogy az igazság (és különösen a nagy betűs Igazság) felfedezését a filozófiának többé nem kell a zászlajára tűznie. Bármennyire furcsán hangzik, a filozófia számára nem az igazság számít, hanem valami más. De mégis mi? A gondolkodás maga, pontosabban annak módja, illetve gyakorlata. Gyakorolni a gondolkodást, nem pedig hirdetni az igazságot - tömören így lehetne összefoglalni a törekvés lényegét. Rögtön felmerül a gyakorlati kérdés: hogyan lehet gyakorolni a gondolkodást? Mi kell hozzá? Először is, egyfajta elengedettség, átadódás a filozofálás örömének. Nem véletlenül kezdi a szerző egy beszélgetés felidézésével, amelyet egy finom Chardonnay mellett folytatott a barátjával. Lám, a filozófia helye nem az akadémián van, hanem sokkal inkább egy borozóban vagy egy lakomán. A filozofálás öröme nehezen egyeztethető össze egy intézmény rideg és szertartásos közegével. Ami azért - tegyük hozzá - nem jelenti az akadémiai filozófia megtagadását. Aki ma komolyan gondolja a filozofálást, annak először meg kell ismerkednie a filozófiai tradícióval. Ennek Ismerete nélkül ugyanis könnyen előfordulhat, hogy nevetségessé válik az ember. Egyszóval ismernünk kell a tradíciót, ha úgy döntöttünk (vagy valami úgy döntött bennünk), hogy filozofálni akarunk; de rögtön el is kell felejtenünk a tradicionális tanításokat. A gondolkodás második feltétele ugyanis a felejtés. El kell felejtenünk a tanult sémákat, el kell felejtenünk előítéleteinket, meg kell feledkeznünk magunkról - és bele kell tudnunk feledkezni valamibe. A filozofálás lényege ugyanis a szenvedély. Széplaky Gerda (is) a filozófia klasszikus kérdéseit feszegeti (mi az igazság?, mi az ember?), de egyúttal át is formálja ezeket. Mit jelent számomra egy gondolat (egy igazság)? Ki vagyok én valójában? Könyvében megerősítést nyer az a gondolat, amelynek Szókratésztől Descartes-on át Husserlig annyi szószólója volt a filozófia történetében: hogy a filozófia személyes ügy. Nem lehetséges úgy filozofálni, hogy kihagyjuk magunkat a számításból. Amit Széplaky Gerda semmiképpen nem hagy ki a számításból, az egy olyan tényező, amelynek létezéséről évszázadokig mintha nem akart volna tudomást venni a gondolkodástörténet. A testről van szó. És nem csupán az ember testéről, mint a könyv címe sugallja. Szó esik itt az állatokról, a növényekről és a bennünket körülvevő tárgyakról is, amelyek - a maguk módján - szintén rendelkeznek testtel. A nyugati filozófia évszázadokig a szellem egyeduralmát hirdette, és nem sok mondanivalója akadt a testről. Ami volt, az megmaradt az elmarasztalás szintjén (köszönhetően a kereszténység erőteljes hatásának): a test bűnös, a test tisztátalan, a test halandó, a test a lélek börtöne stb. Az utóbbi időben azonban egyre hangsúlyosabban jelenik meg a testnek egy sokkal produktívabb (örömtelibb, élet- igenlőbb) elgondolása. Eszerint az ember nem csupán tudat, hanem test is. Testünk nem egyszerűen egy tartály, amelyben kénytelenek vagyunk leélni az életünket, hanem velünk azonos. Mi vagyunk a saját testünk. Ez a felismerés fenekestül felforgatja a klasszikus metafizikát és az etikát. A test problematikája a kortárs filozófiai gondolkodásban természetesen rendkívül szerteágazó irányokba fut. Széplaky Gerda könyve ezek közül hármat vizsgál alaposabban: a test szerepét a filozófiai tradícióban, a női testtapasztalatok filozófiai vonatkozásait, valamint az interszubjektivitás kérdéskörét. De körvonalazódik benne egy nagyon elgondolkodtató szeretetkoncepció is, mégpedig a könyvet keretbe záró második levélben, amelyet a szerző ezúttal a fiának címzett. A kötet szinte mindegyik írásáról elmondható, hogy nemcsak a szakmabeli olvasóhoz szólnak; bárki haszonnal (és főként élvezettel) forgathatja, aki kíváncsi a testtel kapcsolatos filozófiai gondolatokra. (Széplaky Gerda: Az ember teste. Pozsony, Kalligram, 2011) F0LY0IRAT-AJANL0 Kalligram, 2011/9. SZOBI ÖDÖN Lovas Ildikó Régi hó című szövegével indul a Kalligram szeptemberi száma; a prózához - Mi készül? címmel - beszélgetés is tartozik, a Csehy Zoltán főszerkesztői idejében rendszeres Zsebtükörnek egy nagyobb zse- bű változata; a szerzőt a főszerkesztő Mészáros Sándor faggatja. A kis tetralógiát két kritika zárja: A kis kavics című Lovas II- dikó-regényről Tülkös Terézia és Mohácsi Árpád véleményét olvashatjuk. Négy próza: Ferdinandy György, Sánta József és Papp- Zakor Ilka novellája, valamint Körösi Zoltán pályás iszkolásai: Történetek a titkos focikönyvből. Ízelítő az elsőből: „Nincsen szebb, mintha az iménti ellenfelek egymásnak ajándékozzák a mezüket. Fáj még minden rúgás és könyöklés, bizsereg még minden csípés és lefejelés, csíp az izzadság, és kapar a torok, de mégis. A hátvéd a csatár trikóját akarja, a csatár a mindeddig a nyakában lihegő védővel cserél, a középpályások végre legálisan is kézbe vehetik az addig titokban ráncigáit textilt...” (A leghíresebb mezcsere) A kortárs magyar költészeti blokkban Borbély Szilárd verse, továbbá Szőcs Petra, Payer Imre és Kürti László versei. Részlet Pavel Vilikovský A gonosz önéletrajza című regényéből (Hizsnyai Tóth Ildikó fordítása) és részlet Louis-Fer- dinand Céline London bridge című regényéből (Szávai János fordítása). Egy angol nyelvű kortárs költészeti blokk következik Csehy Zoltán tolmácsolásában, benne Edward Bond, Robert Adamson, Kirby Congdon és Jim Chapson verse. Csemege a Kosztolányi-hí- veknek: a Jegyzetek Téglásról című, eddig kiadatlan Kosztolá- nyi-szöveg. „Az az életvilág, amelynek fikciósán komponált változata az Esti Komél-kötet- ben tárul föl, itt még a maga éles kontúrú, »szelídítetten« változatában jelenik meg” - írja róla egyebek közt Lengyel András ugyanitt (Kosztolányi Dezső kiadatlan írása elé). Ízelítő a Kosztolányi-jegyzetekből: „Szabadkáról elmenet a pályaudvaron sokáig kotorászott az erszényében, hogy a cselédeknek borravalót adjon, de nem adott. Majd felém fordult és így szólt: - Mondd meg nekik, hogy adni akartam.” Újabb novella, Natalja Klju- csareváé (Csöndes borzalom; Gyürky Katalin fordítása). Egy terjedelmes kritikai re- cenziós-esszés résszel ér véget a szám; itt Szergej Dovlatov A kihelyezett tagozat című prózakötetéről (regény és novellák) Kalavszky Zsófia értekezik, Vasile Emu Született Szovjetunióban című útikönyvéről Szilágyi Zsófia, Vladimir Nabokov Laura modellje című, csonkán maradt regényéről pedig Túri Márton. Balázs Imre József András Sándor könyvét - Bretonhídon Atlantiszba - ismerteti, Szalay Zoltán pedig a Fém című Bartók Imre-regényt. Az esszék és a recenziók közé ékelődik Gyürky Katalin tanulmánya: Az eszme nyelvi közvetítésének korlátái Dosztojevszkij Akamasz címűregényében.
