Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-21 / 244. szám, péntek
14 IZVILAG ■ 2011. OKTOBER 21. www.ujszo.com „A felvételre mindig sütivel megyek” n Tizenhárom évesen karácsonyra mézeskaláccsal leptem meg a családot, azóta rendszeresen sütök, így jó pár recept összegyűlt. Ezeket szedtem össze egy kötetbe. szeállítása. Ezek a receptek általában egyszerűek, gyorsak és finomak. Nem kell hozzájuk három-négyórás kemény munka, legtöbbjük sip-sup, egy óra alatt kész. Ez a könyv alapelve, s ezért olyan sikeres és kapós.” Simogatja, dédelgeti a könyvet. Két gyermeke mellett ez a harmadik. Az volt vele a szándéka, hogy hozományul adja a lányának, tessék, itt van, használd, tanulj belőle. Süssél. S a kislányt nem kellett nógatni, a tízéves Lucka szívesen csatlakozik a mamához, sőt, már maga is nekilátott. Bár a gyerekeknek egyre nehezebb kedveskedni a finomabbnál finomabb desszertekkel, ráuntak, hiszen minden nap ott volt az orruk előtt. All éves Jurko csak az almás pitével van barátságban, azt minden nap elfogadná, Lucka pedig nem édesszájú. Szívesen kuktáskodik, szívesen süt maga is valamit, de egyék meg mások. Mondjuk a barátnők. „Ma is vittem a rádióba egy tepsivel. Legutóbb, amikor egy héüg ügyeletes voltam, minden áldott nap sütivel jelentem meg. Ha már közeleg az én időm, minden irodából ki-kikukucskálnak az emberek, nehogy elszalasszák az alkalmat, mert megesik, hogy nem mindenkinek jut. Nekem meg külön jutalom, ha látom, mennyire örülnek egy szelet finomságnak. Sokszor csak megállók a folyosón, tepsivel a kezemben, és mind szétkapkodják. Ma reggel hatkor keltem, nyolcra kész lett a tészta, még azon melegében bevittem, nagy volt a boldogság” - meséli Adka. A főzés nem kenyere, de a kényszer nagy úr. „A fiamtól meg lehet őrülni, ő folyton csak főzelékeken élne. Meg knédlit enne szósszal. A lányom mindent megeszik, vele nincs gond, de Jurko válogatós. A volt férjemnek restije van Dénesden, Lucka már jó néhányszor nyafogott, hogy pincérnő szeretne lenni vagy fagyialtos, de a papa nem engedi. Mondtam is neki, hagyja csak, tanuljon meg mosogatni, főzni, pincérkedni a gyerek, nem lesz kárára. Jurko csak főnökösködni szeretne. Ki tudja, később mi fogja őket érdekelni.” (Urbán Klára) Finom torta Hozzávalók a tésztához: 3 egész tojás, 3 ek kristálycukor, 3 ek rétesliszt, Vz csomag sütőpor. A töltelékhez: 1 doboz (2,3 dl) tejföl, 1 doboz tejszín, 1 pudingpor (Zlatý klas), 500 ml gyümölcslé, 1 vaníliás cukor, friss gyümölcs vagy befőtt, szezon szerint (málna, eper, szeder). Elkészítés: Hagyományos piskótatésztát készítünk, s ezt tortaformában megsütjük. Ha kihűlt, a tetejére rákenjük a felvert tejszínhabot, amelybe belekevertük a tejfölt és a vaníliás cukrot is. A tejszínhabra rárakjuk a gyümölcsöt. Közben a gyümölcslevet kicsit felmelegítjük, majd belekeverjük a pudingport, és állandóan keverjük, hogy ne csomósodjon össze. Még langyosan ráöntjük a gyümölcsre, elegyengetjük. Tálalás előtt tejszínhabbal díszítjük. általán nem sütött, nem szeretett, így láttam neki én. Tizenhárom évesen karácsonyra mézeskaláccsal leptem meg a családot, azóta rendszeresen sütök, így jó pár recept összegyűlt. Ezeket szedtem össze, s egészítettük ki azokkal, amelyeket a nézőktől kaptunk. Rengeteg érkezett a stúdióba, nem volt gond a könyv öszAdriana Poláková, a Markíza televízió műsorvezetője I mádják a kollégái: ha ő közvetít a rádióban, akkor édes a nap. Nem restell korán kelni, hogy megsüssön egy tepsi tésztát, és bevigye a stúdióba. Örül, ha mások örülnek. A Markíza reggeli adásában is sokat süt, többfélét is egyszerre, ott is van rá vevő. Míg másoknak teher a sütés, neki kedvtelés, hobbi. Könyvben is megjelentek kedves süteményreceptjei, ezeket a tévénézők küldték be vagy otthon szedte elő. Neki támadt az ötlete, hogy kötetbe rendezze őket. ,A gazdasszonyoknak akartam segíteni azzal, hogy elmondom, a sütés mennyire -egyszerű. S ha két kolléganőm, Lenka Šoóšová és Janka Hospodárová, akinek nem nagyon fűlt hozzá a foga, megbirkózott a receptekkel, akkor nem lehet ördögi mes térség, mindenki képes lehet rá. Nem művészet az üzletben készen venni bármit, de az tele van vacakokkal. Sokkal finomabb, ha otthon készítem. A gyerekek egykettőre kikeverik a tojássárgáját cukorral, felverik a tojáshabot, még el is szórakoznak, elfoglalom őket, erről szól az egész. Az én mamám, aki kitűnően főzött, egyEDES PERCEK KÖRTÉVEL Köntösben sült körte Fahéjas-körtés zabkockák Hozzávalók: 4 db alexander körte, csillagánizs, szegfűszeg, fahéj, vaníliarúd, őrölt zöld kardamom, fél citrom leve, 1,5 dl vörösbor, cukor, méz. A sodóhoz: olaj, liszt, 1 dl tejszín, őrölt fiihéj, őrölt szegfűszeg, cukor. Az omlós tésztához: 30 dkg liszt, 20 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 egész tojás, csipet só. A tálaláshoz: vaníliafagyi. Elkészítés: A tésztához a hozzávalókat keverőtálba tesszük, hozzámorzsoljuk a jéghideg vajat. Gyors és határozott mozdulatokkal összeállítjuk az omlós tésztát, és folpackba csomagolva egy-két órára hűtőbe tesszük. Közben előkészítjük a körtéket. Magas falú edényben 2 liter vizet felforralunk 1,5 dl vörösborral, 1 rúd fahéjjal, 1 rúd vaníliával, 2db csillagánizzsal, 2 tk őrölt kardamommal, néhány szem szegfűszeggel és fél citrom levével. Beleültetjük a körtéket és 5 percig lassú tűzön főzzük őket. Ha elkészült, tálra tesszük a körtéket és hagyjuk kihűlni. A tésztát kivesszük a hűtőből és 4 egyforma részre osztjuk. Külön-külön kinyújtjuk a darabokat, majd mindegyik közepébe egy fahéjas cukorba hempergetett körtét helyezünk. Óvatosan becsomagoljuk a tésztába a gyümölcsöket, megkenjük olvasztott mézzel, és kivajazott sütőlapra téve előmelegített sütőben 200 C°-on 25-30 percig sütjük. Ha szép aranybarna színe lesz, akkor készen van. Közben elkészítjük a sodót. A körte főzővizéből 2 merőkanálnyit félreteszünk. Két evőkanál lisztet egy kevés olajon megfuttatunk, felöntjük 1 dl tejszínnel. Csomómentesre keverjük, és hozzáadjuk a két merőkanál gyümölcsös főzővizet. Utóízesíthetjük kis cukorral, őrölt szegfűszeggel és őrölt fahéjjal, majd kézi habverővel folyamatosan kevergetve besűrítjük. Csokoládés körtetorta Hozzávalók: a tésztához: 18 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojássárgája, 2 ek cukor, csipet só. a krémhez: 1,5 dl tejszín, 1 tojás, 1 tojássárgája. a töltelékhez: 4 körte, 10 dkg 70%-os csokoládé. Elkészítés: A tészta alkotóelemeit összegyúrjuk, majd hűtőben pihentetjük fél órát. A pihenés után a tésztát kör alakúra nyújtjuk és a formába nyomkodjuk. A tészta alját megszurkáljuk, majd 180 fokon 10 percig sütjük. Ezt követően kivesszük a sütőből, rászórjuk az apróra vágott csokit, a meghámozott, kicsumázott, vékony gerezdekre vágott körtéket háztetőalakzatban a tetejére pakoljuk, majd ráöntjük a krémet. 180 fokon még 20 percig sütjük. (cukormentes) Hozzávalók (12 óriási kockához): 4 tojás, 8 ek víz, 200 g zabliszt, 2 ek méz, 4 tk holland kakaópor, 2 tk fahéj, 2 nagy körte. Elkészítés: A tojások fehérjét és sárgáját külön-külön felverjük 4-4 ek hideg vízzel. Mikor a sárgája már kemény, belekeverjük a mézet, a kakaóport és 1 tk fahéjat. A sárgájába óvatosan belekeverjük a fehérjét, majd még óvatosabban belekeverjük a lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, a tetejét teljesen befedjük felkockázott körtével. (Ha magasabb a tésztánk, nagyobb szelet körtéket is rakhatunk rá.) Végül meghintjük a maradék 1 tk fahéjjal, és 180°C-on 20-25 percig vagy tűpróbáig sütjük. Kitűnő reggelire is. Ha desszertként tálaljuk, megöntözhetjük egy kis juharsziruppal. i: Lakatos Krisztina (ízvilág - 02/59233 427). Az ízvüágban használt képek fo: hu. Levélcím: ŰJ SZÓ, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com