Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-21 / 244. szám, péntek

8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 21. www.ujszo.com LOVESZAROK (SITA-felvétel) SZEMSZÖG Elguruló euró A múlt hét keddi esemé- nyekhirtelen a feje tetejére ál­lították Szlovákiát. Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, és túl tudjunk rajta lépni, mindenekelőtt a kedd éjszakai szavazás előzménye­it kell megvizsgálnunk. Az eu- rómentő-csomag elfogadása szükségszerű rossz lépés, me­lyet meg kellett tennünk. Az Európai Unió teljes értékű tagállama vagyunk, és nem viselkedhetünk a nyakunkon levő újabb válság hangulatá­ban úgy, hogy mivel arról van szó, hogy adnunk kellene, most sajnos nem tudunk segí­teni, de amint változik a hely­zet, és nekünk lesz szüksé­günk valamire, esetleg oszta­nak valamit, újra beállunk a sorba és jelentkezünk. Ri­chard Sulik ennek a kérdés­nek sajnos csak az első felével foglalkozott. Szlovákia nem áll jól gazdaságilag, tehát nem adunk. A következmé­nyekbe pedig nem gondolt be­le. Mint ahogyan annak a kö­vetkezményeibe sem, mi lesz akkor, ha egy négypárti koalí­cióban egyedüli pártként, a fe­jét a falba verve fogja ismétel­getni, hogy ők bizony „nem adnak a kövér görögöknek egy árva centet sem”. Es bár a 2010-es választások előtt kampányuk a Fico-kormány megdöntésére épült, 2011 októberében pont ők lettek azok, akik Fico visszatérése mellé tették le voksukat. Radičovának nem volt más választása. Az eurómentő- csomag megszavazását, ezál­tal Szlovákia Európai Unió­hoz való felelős hozzáállását olyannyira fontosnak tartot­ta, hogy élt a jogával, és összekötötte a szavazást a kormány iránti bizalmi sza­vazással. És ami az olaszok­nak egy kormányzási időszak alatt már ötvenegyszer sike­rült, a Sulík-féle kemény- fejűségnek köszönhetően Szlovákiában első alkalom­mal sem jött össze. És mit ért el vele az SaS? Annyit, hogy az eurómentő-csomagra adott „nem” válaszuk miatt márci­ustól nagy eséllyel újra Fico fog kormányozni - a szlováki­ai magyarság pedig még na­gyon élesen emlékszik erre az időszakra, ráadásul a márciu­siválasztásokra 10 millió euró repül ki az államháztartás ab­lakán. Szóval, egy árva centet sem spórolt meg... Biztosan vannak, akik úgy gondolják, Richard Sulik poli­tizálásával megmutatta, hogy egy koalícióban nem kell mindenben egyetérteni, és ha az adott párt számára elvi kérdésről van szó, ezt az állás­pontot a végsőkig lehet követ­kezetesen képviselni. Nem kell egyetérteni mindenben még egy kormánykoalícióban sem, viszont az is tény, hogy a felelős politizálás alapja a megegyezés-készség. Mert hiába fogjuk a mellünket ver­ni, hogy márpedig mi ebből jottányit sem engedtünk, ha a nem engedés miatt csak még rosszabb helyzetbe sodorjuk magunkat. Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, kompromisszumot kell tud­nunk kötni. Lehetünk keményfejűek, ám a választó­ink nem azért választanak minket, mert nem tudjuk megoldani a problémákat. A kisebbségi nyelvhasználati törvény teljesen más lett vol­na, ha a partnereink egyetér­tenek az általunk eredetileg javasolt verzióval. Ám ők nem értettek egyet, mi pedig ahe­lyett, hogy felálltunk volna és becsaptuk volna az ajtót, olyan megoldást kerestünk, mely mindegyik fél számára elfogadható volt. Az ered­mény pedig jelentős előrelé­péseket hozott, a jelenlegi ál­lapot mérföldkövekkel jobb, mintáz előző. Ez a múlt, melyet fel kell dolgoznunk, tanulnunk kell belőle, majd tovább kell lép­nünk. Az előző választások után alig egy évvel hirtelen a legfontosabb kérdés az, hogy mi lesz márciusban. A jobboldali kormánykoa­líció, melynek létrejöttéért ta­valy oly sokan szorítottak, lét­rejötte után alig több mint egy évvel felbomlott. A reformok, tervek, melyeket elindítot­tunk, valószínűleg már nem lesznek befejezve, illetve, ah­hoz, hogy újra asztalra kerül­jenek, hasonló eredményeket kell elérnünk márciusban, mint tavalyjúniusban... Sólymos László, a Híd frakcióvezetője Többször megmondták A világ minden táján tiltakoz­nak a tömegek! A „ Foglaljuk el a Wall Streetet” mozgalom, már nemcsak Amerikában mozgósí­totta a tüntetőket, hanem Euró­pában és Ázsiában is az utcára vonultak az emberek. Az „Egye­sülés a Globális Változásért” in­ternetes oldal jelentése szerint legalább 80 országban, 950 vá­rosban tüntettek az emberek a legutóbbi hétvégén. Ilyen általá­nos, milliós tömegeket megmoz­gató tiltakozási hullám még nem volt a világon, mióta az „új gazda­sági rendszer” bűvkörében élünk. Mi ellen tiltakoznak az emberek, mit szeretnének? A legegyöntetűbb panasz a pénz­ügyi rendszer visszáságai, és az óriási társadalmi egyenlőtlenség ellen hangzik el. A magát 99%-nak nevező sokaság nem tűrheti tovább, hogy a maradék 1% kezében összpontosuljon a gazdasági hatalom, hogy az ál­landó profitemelés érdekei miatt az emberek szociális jogait nyir­bálják, hogy a súlyos válsághely­zetekben a bankokat tömjék pénzzel, ahelyett, hogy az állam a bajba jutott polgárait segítené, legyen végre igazi demokrácia, szűnjön meg az arcátlan korrup­ció. A panaszok jogosak, a tünte­tők követeléseit senki nem vitat­hatja. A politika és a média reak­ciói egyben megegyeznek; a tö­megnek igaza van, a bankok hi­básak, meg kell őket leckéztetni. Bűnbakot gyorsan lehetett talál­ni, hiszen a pénzintézetekkel mindenkinek baja van. Az igazi „bűnösök” nem a helyi bankfió­kokban „csücsülnek”, hanem na­gyon messze, és nagyon elrejtve a tömeg elől. A sajtó óvatosan „csöpögted” a híreket, még nem tudni, mi lesz az egészből, jobb „kivárni”. Egyes politikusok egy­szerre bátran bírálják a neolibe­rális gazdasági szisztémát, az EU „első” embere, Barroso szerint, a fináncszektor olykor „teljesen felelőtlenül” viselkedik, sőt néha bűnözői jeleget mutat. Milyen bátor kijelentés! De miért csak most ébredeznek politikusaink, csak nem félnek? Az új neoliberá­lis gazdasági rendszert és kiter­jesztésétazegészvilágra, agloba- lizációt, már nagyon régen bírál­ják. Komoly szakemberek több­ször kijelentették, leírták, meg­mondták, hogy a dolgok rossz irányba mennek, a rendszer ha­mis, igazságtalan és csakegy szűk elit érdekeit szolgálja. 1995-ben jelent meg David C. Korten ame­rikai közgazdász könyve, a Tőkés társaságok világuralma, mely az első igazán alapos, átfogó és ra­dikális kritikája a mai globális gazdasági rendszernek. A könyv a bibliája lett a golbalizációelle- nes csoportoknak. 1996-ban Jerry Mander amerikai kutató és a brit Edward Goldsmith ökofilo- zofus közösen írt könyvet Vádirat a globális gazdaság ellen címmel, melyben kifejtik, hogy „a globali­záció hasznát egyedül a nagyvál- latok élvezik, mindenki másnak csak kárt okoz a globlizáció”. Hans-Peter Martin és Harald Schumann szerint kialakul a „20%-80% társadalma”, a társa­dalom 20%-a gazdagszik, 80%-a pedig egyre szegényebb lesz. So­ros György azt állítja, hogy a „ki­zárólagosan piaci erőkön alapuló kapitalizmus olyan veszélyt je­lent a nyílt társadalomra, ami manapság „ártalmasabb, mint bármiféle totalitárius ideológia”. William Greider 1997-ben meg­jelent művében, a Templom tit­kaiban az amerikai központi bank (FED) gyanús ügyleteivel foglalkozik, és röviden így jel­lemzi a globalizációt: „Óriási gép megy a határban. Mindent szét­rombol maga körül. Nincs tekin­tettel kerítésre, határt jelölő osz­lopokra. Félelmetesen tör előre. Ha valaki közelről megnézi, megdöbbenve tapasztalja, nincs senki a kormánynál. Sőt, nincs is kormánya. Sebességét, irányát senki nem ellenőrzi. A gépet csak az étvágya viszi előre. Áz pedig egyre nő.” Ennél tömörebb és ta­lálóbb jellemzését a mai gazda­sági rendszernek még nem olvas­tam, de valahol, valakik csak el­indították ezt a gépet, és igyekez­nek irányítani. Igazságtalan len­nék, ha a mi magyar, globalizáci­ót bíráló közgazdászainkat nem említeném. Bogár László, Csath Magdolna, Drábik János, Kopá- tsy Sándor, Lóránt Károly, Szalai Erzsébet nevét érdemes megje­gyezni, mert felkészült, tárgyila­gos szakemberek módjára elem­zik és bírálják a számunkra, átag- ember számára érthetetlen gaz­dasági jelenségeket. A világ megmozdult, mert a sorozatos igazságtalanságok terheit, a tár­sadalom már nem akarja tovább a hátán hordozni. A mai „liberális demokrácia”, az „álparlamen­tarizmus”, a „globális piac si­kerei”, a „pénz teljhatalma”, már nem szédítik el az embereket, már nem hisznek a felülről jött üres jelszavaknak, nem hiszik, hogy a „történelem véget ért” (ahogy az amerikai Fukuyamajó- solta), az igazi történelmi válto­zások most kezdődnek, de ebbe nekünk, a többségnek is beleszó- lásijogunkvan. Hollai Hehs Ottó, Német­ország Változatlanságra ítélve A jó anya akkor is szereti gyer­mekét, ha rosszat tesz. Ha nem segít a szép szó, elcsattanhat akár egy „atyai” pofon is, de olykor elég egy kikerülhetetlen tekintet, hogy a gyermek ne térjen le a jó útról, amelyért jóval később lesz hálás. Én hasonlónak képzelem a köztársasági elnök szerepét, aki családjának tekinthetné az or­szágot, s gyermekeinek a polgá­rait. Sajnos Szlovákiában ezt a magatartásformát nem gyakran élvezhettem, államfőinknek mindig volt fontosabb dolga, mint eleget tenni józan polgárai akaratának. Nincs ez másként most sem, amikor ügyetlenkedő politikusaink döntéseikkel aka­dályozzák az élet természetes menetét. Akik egyik pillanatról a másikra október 12-e lidércnyo- másos délutánján lemondtak ar­ról a reformcsomagról, amelyet az ország polgárainak 2010. jú­nius 12-eutánígértek. Elemzések sokasága jelent meg erről la­punkban, amelyet sokáig fogunk még emlegetni. Ivan Gašparovič Délkelet-Ázsiában tartózkodott, ahonnan idő előtt hazatért és szép lassan, óvatosan, alkotmá­nyosan intézkedni kezdett, ne­hogy egyjogszabályt megkerülve ne tegyen eleget alkotmányos kö­telességének. Bár előtte is ilyen következetes lett volna! Megint a jó anya jut eszembe, az október 12-i politikai hanyattesés kap­csán, aki úgy járt volna el a szo­morú politikai bukfenc láttán, hogy miután leszáll a gépmadár­ról, megkérdezi eltévelyedett gyermekét, mi történt, miért nem mérlegelt. De folytatódott az is­mert, a lehető leghosszabb ideig tartó távolmaradás. A hideg és kötelező mosolyok péntek dél- előttjére vártunk, a köztársasági elnök és Szlovákia miniszterel­nöke találkozójára, amikor meg­tudhattuk a köztársasági elnök úrtól, hogy nem úgy lesz ám, aho­gyan az itthoni eltévelyedett nyáj gondolja és akarja. A találkozóról a miniszterelnök asszony egyet­len értékelő szó nélkül távozott. A köztársasági elnök hivatalában megint győzött a jogi hozzáértés fitogtatása, az ezzel együtt járó fontoskodás és a cselekvést tönk­retevő okoskodás emberellenes taktikája, a választópolgárok el­várásaival szemben. Az előző tár­sadalmi rendszert idéző tétová­zásra sokkal kevesebb idő van, mint gondoljuk. Itt az ideje, hogy fejtsük meg a polgárt lenéző és megkerülő politikai hazárdjá­ték indítékait, és védjük meg normális véleményünkkel azo­kat az értékeket, amelyek ne­künk független, demokratikus jogállamunkban a bársonyos forradalommal kezdődően adattak. Ne hagyjuk sehol és egyetlen esetben sem szó nélkül az emberi önzés diktálta indo­kolatlan előnyszerzést és annak kis diktátorait. Több mint egy hete tart a bizonytalanság, ame­lyet a jobbközép koránykoalíció tizenöt hónapos zavaros működésével október 12-i par­lamenti kicsúcsosodásával vál­tott ki. Ennek folytatása az az el­képesztő politikai felkészület­lenség, amelynek azóta is tanúi vagyunk, ami a mesterségesen, vagy szándékosan gerjesztett politikai válsággal felszínre ke­rült, s amely játék nem csak a 2012. március 10-ei hatalom­szerzést is veszélyezteti. Már csak arra vagyok kíván­csi, mikor fogy el türelmünk, elfogy-e egyáltalán, ha eddig kibírta, s egy várt vagy váratlan pillanatban - mi, Szlovákia polgárai - azt mondjuk: elég volt. Jóba Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom