Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-06 / 182. szám, szombat
4 Régió ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 6. www.ujszo.com Végéhez közelednek a tervezési munkálatok Lóversenypályát és élményfürdőt építenek LŐR1NCZ ADRIÁN Somoija/Pozsony. A cseh Týden című hetilap értesülései szerint megaberuházással készül Somorjára az Istrokapitál, melynek tulajdonosa Mário Hoffmann, az ország egyik leggazdagabb embere. A Csö- lösztő határában megépítendő hypo- és aqua-aréna beruházási költségei meghaladnák a kétmilliárd cseh koronát, azaz a 82,33 millió eurót. A mintegy hatvanhektáros sport- és pihenőközpontot, illetve parkerdőt magában foglaló projekttel az Istrokapitál Slovensko Rt. vezetése 2009-ben keresete meg So- morja akkori vezetését. A tervezet a képviselő-testületben Az Istrokapitál Slovensko Rt. tervezete a képviselő-testületben és a lakosság körében is élénk vitát váltott ki. és a lakosság körében is élénk vitát váltott ki, mivel a beruházó a terület több mint feléhez, 31,38 hektárhoz 0,50 eu- rós négyzetméterenkénti áron, a piaci ár 3,27 százalékáért jutna hozzá. Aggályokat váltott ki az is, hogy valóban sportolási és üdülési célokat szolgáló létesítmények épülnek-e Csölösztőn, vagy a telek néhány éves parlagon hagyását követően exkluzív építkezési területként értékesítik. A részvénytársaság és a város vezetése június 1-jén együttműködési keretszerződést írt alá, mely a beruházás megvalósításának határidejére vonatkozó kitételeket is tartalmaz. „Korai volna a beruházás volumenéről beszélni - közölte Bárdos Gábor, Somoija polgármestere -, mivel eddig konkrét tervek nem, mindössze megvalósíthatósági tanulmányok láttak napvilágot. Június 29-én felhívást intéztünk az Istrokapitál vezetéséhez, melynek értelmében nyolc hónapon belül meg kell szerezniük a területi határozatot; a cég vállalta, hogy ez év végéig megküldi a Városi Hivatalnak véleményezésre az aqua-aréna megvalósítási tervét.” A keretszerződés értelmében a hatályos építkezési engedély kiadását követő három éven belül, 2015-ig hivatalosan is üzembe kell helyezni az élményfürdőt, ellenkező esetben a város kötbér fizetésére kötelezheti a beruházót. Az egyezmény egy másik passzusa rögzíti, hogy a használatbavételi engedély megszerzését követő huszonöt éven keresztül a létesítményt rendeltetésének megfelelően kell üzemeltetni. Bárdos Gábor elmondta: az előzetes számítások szerint mintegy 120-150 új munkahely jön létre Somor- ján, és a város idegenforgalmi attraktivitása is növekszik. Helena Hupková, az Istrokapitál PR-konzultánsa közölte: a tervezés befejező fázisában van, a teljes komplexum - tehát a Hipoaréna, az Aquaa- réna és a parkerdő - tíz éven belül épülhet meg. „Az Aquaarénában kinti és fedett medencék, szaunák és élményfürdő épül, a Hipoaréna lóversenyek lebonyolítását teszi majd lehetővé, míg a parkerdőben sétányokat, pihenőhelyeket alakítunk ki. A projekt mindenképp változatosabbá teszi Somorja lakóinak szabadidős lehetőségeit, s nem utolsósorban növeli a városi büdzsé bevételeit. A 80 millió euró körüli beruházási összeget nem tekinthetjük véglegesnek, a kivitelezés során minden bizonnyal változni fog” - áll a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben. A foglalkoztatottság tekintetében élenjár a Galántai járás, 6,46 százalékos a munkanélküliség A Samsung cáfolja, hogy bezárná a galántai gyárát Még mindig nagyobb számban keres alkalmazottakat néhány üzem (SITA-felvétel) Galánta . Az öt Pozsony megyei járás után a Galántai járásban van a legkevesebb munka- nélküli, így a hetvenki- lences országos lista 74. helyén áll. Jelenleg 242 állást kínálnak a munkakeresőknek a Galántai járásban. B. JUHOS MELINDA A napokban nyilvánosságra hozott júniusi adatok alapján a Galántai megelőzte a Bazini, a Szenei és a Nagyszombati járást. Hozzá kell tenni viszont, hogy a munkanélküliség aránya mind a négy említett járásban növekedett, legkevésbé ezek közül a Galántai járásban, így a maga 6,46 százalékos arányával a legjobbak közé került. „Sajnos 3378 munkanélküli közül még több mint 200 a tavaly- végzett fiatal, akik egy éve nem találnak munkát. Hamarosan, szeptemberben jelentkeznek az idén végzettek” mondta Frišták Klára, a Galántai Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatója. A járásban a középiskolát végzettek közül továbbra is a kereskedelmi akadémiát végzettek, a felsőfokú végzettségűek közül a jogászok és a közgazdászok tudnak a legnehezebben elhelyezkedni. Még mindig nagyobb számban keres alkalmazottakat egyebek mellett a Samsung vedrődi gyára, a nagyszombati Peugeot, a galántai Jasplastik és a galántai kórház. Akadnak álláskeresők, akik a rossz tapasztalatok miatt már egyáltalán nem akarnak ügynökségen keresztül munkát vállalni. Számtalan ügynökség csak a munka elvégzéséről szóló megegyezést (dohoda o vykonaní práce) köt az alkalmazottal, így hivatalosan 139,9 eurót kaphat a munkavállaló. Jelenleg a járásban egy szabad munkahelyre csaknem 14 álláskereső jut. A közeljövőben ugyan nem várható nagyobb befektető, viszont a tervek szerint legkésőbb 2012-ben egy Nagyfödémesen letelepedő külföldi vállalat ötszáz munkahelyet biztosít majd. Az igazgatónő nem erősítette meg azt a városban elterjedt hírt, amely szerint a közeljövőben elköltözik a városból a régió legnagyobb munkáltatója, a Samsung vállalat, ahol jelenleg 2500 személy dolgozik. Három évvel ezelőtt még ötezer ember dolgozott a gyárban. „Rákérdeztek erre már az alkalmazottak is, és az igazgató mindenkit megnyugtatott, hogy nem igaz a hír. Tény ugyan, hogy néhány galántai alkalmazott a vedrődi üzemben dolgozik, de ők továbbra is a mi alkalmazottaink” - mondta érdeklődésünkre Anton Ondrej, a Samsung vállalat külső kommunikációért felelős igazgatója. Hozzátette, a harmadik negyedév megrendelései alapján nem fontolják alkalmazottak elbocsátását. Több száz gyerek vett részt a rendezvényen, idén első alkalommal sérült gyerekeket is fogadtak Tízéves a karvai kézművestábor GULYÁS ZSUZSANNA Karva. A Korává Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás tíz éve szervez gyermektáborokat. Több száz gyerek vett már részt nyári kézművestáboraikban. Sokan közülük rendszeresen visszajárnak, sőt akadnak olyanok is, akik ma már foglalkozásokat tartanak a fiatalabbaknak. Idén első alkalommal fogadtak sérült gyerekeket. Az esztergomi Montágh Imre Speciális Iskola tanulóit látták vendégül. A társulás az egykori iskola épületét igényeiknek megfelelően alakította át. Pályázati pénzekből újították fel a konyhát, a zuhanyzókat és az illemhelyeket. Az egykori tantermeket szobákká alakították, a folyosókat a gyerekek munkái díszítik. A külső falakra a táborlakók virágokat, szíveket, napot, szivárványt pingáltak. Az ebédlőt hatalmas napraforgócsokrok teszik vidámabbá. Júliusban harminc, augusztusban negyven gyerek táborozott Karván. A makramézás, szövés és agyagozás mellett különféle kézműves technikákat próbálhattak ki, emellett elsajátíthatták a virágkötészet alapjait is. „Elindítottunk egy jobb agy- féltekés rajzolást oktató tanfolyamot is. A résztvevők jelezték, hogy akár havonta is össze- jámának, de erre egyelőre kevés esély mutatkozik. Egy hely- történeti kiállítás megszervezésén is dolgozunk. Bízom benne, hogy ezt a közeljövőben meg tudjuk valósítani” - nyilatkozott Csollár Petronella táborvezető. A táborozok különféle kézműves technikákat próbálhattak ki (A szerző felvétele) Az egyik kereskedelmi tévécsatorna munkatársai is fakanalat ragadnak - a főszervezők ezen felbuzdulva jövőre médiacsapatot szerveznek Ma mérik össze erejüket a csapatok a nemzetközi főzőfesztiválon Evek óta Benke László mesterszakács a zsűri elnöke a kamocsai főzöversenyen, és a sajátjának tekinti a fesztivált (A szerző felvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kamocsa. Kétszázötven csapat vállalta a megmérettetést a jubüeumi nemzetközi főzőfesztiválon, ami azt jelenti, hogy családtagjaik, barátaik kíséretében ezernél is több versenyző lepte el az Oázis kempinget. Ennél is több látogató és ínyenc kíváncsiskodó érkezett a Vág menti településre. Érsekújvárból több tucat csapat érkezett, de Eperjesről, Kolonból, Nagysallóból is vannak versenyzők, akik helyt akarnak állni a külföldi csapatokkal folytatott küzdelemben. Az egyik kereskedelmi tévécsatorna munkatársai úgy döntöttek, fakanalat ragadnak. Lukács Tibor, az Oázis kemping üzemeltetője elmondta, jövőre médiacsapatot szeretne létrehozni, hogy más tévések, rádiósok, újságírók is kipróbálják főzőtudományukat. Az elmúlt évekhez viszonyítva jóval több fiatal érkezett a kempingbe, holott korábban inkább a középkorosztályt és az idősebbeket szólította meg a rendezvény. Ma 9.30 órakor tartják a verseny ünnepélyes megnyitóját, 14.30 órakor fellép a fűri asszonyok nosztalgiakórusa, 15 órakor sörivó verseny lesz, 15.30 órakor a Parník koncertezik, 18 órára tervezik a verseny ünnepélyes kiértékelését. A magyarországi Bikini együttes koncertje 21 órakor kezdődik a Staroprameň nagyszínpadon. A parti nagyszínpadon 20 órakor Iný štýl koncert lesz és 22 órakor fellép a Metalinda. Lukács Tibor, a rendezvény szervezője és ötletgazdája tavaly megkapta az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend kitüntető díszoklevelét Benke László mesterszakácstól, zsűrielnöktől, aki mára a kamocsai főzőfesztivál arcává vált. A látogatókkal most is szívesen elbeszélgetett, cserélt recepteket és adott tanácsokat. Az Érsekújvári Rockszínpad társulata különleges sátorral érkezett Kamocsára. „Kiállítást nyitottunk a tavaly nagy sikerrel bemutatott Oroszlánkirály családi musical jelmezeiből. Ézeket akár fel is próbálhatják az érdeklődők. A parti nagysátor közelében találnak meg bennünket, itt megismerkedhetnek a darab szereplőivel, és jegyet vásárolhatnak a Rómeó és Júlia című musical augusztus 20-i érsekújvári bemutatójára” - tájékoztatott Stugel Tibor rendező, (száz) Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója.