Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-05 / 181. szám, péntek

IZVILAG ■ 2011. AUGUSZTUS 5. www.ujszo.com Ötvenhat ország ételeit kóstolta Dél-komáromi éttermének falain még alig száradt meg a festék. Nemcsak jókat enni, hanem szórakozni is lehet majd ott, közel a határhoz. A finom ételeket Lázár László garantálja. A ValóVilág villában, ahol százharmincnégy napot töltött, ő főzött a legtöbbet játékostársának. Azt mondta az étterem megnyi­tóján, hogy vendéglátós család­ból származik. Tizenhárom évesen cukorkát és csokoládét árultam a Szegedi Szabadtéri Játékokon, négy fo­rint húsz fillér volt az órabérem. Tizennyolc éves koromig minden nyáron ott dolgoztam. A villában szinte az egyedüli ételfelelős volt. Szerettem volna na­ponta legalább egy közösségi progra­mot, és úgy gon­doltam, az ebéd összehozza az em­bereket. Ezért kezd­tem főzni a villá­ban, de az unalom elűzűsének is remek formája volt. Saját konyhájában milyen ételeket készít? A magyaros ételeken kívül na­gyon szeretem az arab konyhát, a thaiföldi és a kínai ízeket. Kedvenc ételem a töltött káposzta. Felke­rült az étlapra. Szeretem a halakat és az egzotikus ételeket is. Világot járt ember. Mindenhol megkóstolta a helyi csemegéket? A világ ötvenhat országában jár­Fotó: Molnár Mónika tam. Gyakorlatilag mindent vé­gigettem. Egészen érdekes ételeket is. A kultúrán kívül mindenhol a gasztronómia érdekelt, ami termé­szetesen része a kultúrának. Biztonsági emberként járt nagy éttermekben? Az országok kilencven százaléká­ba a munkám végett mentem. Az emberek, akik mellett dolgoztam, ötcsillagos éttermekbe jártak. Még a fazékba is be kellett néz­ni? Voltak munkák, amelyeket a konyha ellenőrzésével kezdtünk. Vegyi felszereléssel vizsgáltuk az élelmiszerek összetételét, nincs-e bennük mérgező anyag. Evett már olyat, amit soha nem lehet elfelejteni? Berber törzseknél jártunk egy faluban. A legnagyobb megtiszteltetés arrafelé az, ha a törzsfőnök levágatja egy kecske fejét, azután ^ a meleg kecskevért fel- H kínálja a vendégeinek. A W helyi biztonságiak szól­tak: inni kötelező. Hatal­mas sértés lett volna, ha el­utasítjuk. Nem nagyon jött be a meleg kecskevér. Azután a nyers húsból összeállítottak valamit a berber asszonyok. Azt is meg kel­lett kóstolni. Etel, ami ízlett is? Spanyolországban és a francia riviérán, Marseilles környékén finom és egészséges ételeket készí­tenek kagylóból, rákból, mennyei szószokkal. Évszázadok szakács­nemzedékeinek tudása van ben­nük. (Szél János) Kurkumás, mézes csirkecomb Hozzávalók: csirkecomb, 1 liter víz, kb 1 dl méz, 1,5 zacskó kurkuma, kevés olívaolaj, csipet­nyi vegeta, keleti fűszerek ízlés szerint, aszalt gyümölcs, rizs. A csirkecombot három-négy he­lyen kissé bemetéljük, csipetnyi vegetával átdörzsöljük, tepsibe rakjuk, majd kevés olívaolajat öntünk alá. Egy liter vízbe 1,5 deciliter mézet csurgatunk és bő 1,5 zacskó kurkumát szórunk. Keleti fűszerekkel ízesítjük tetszés szerint, majd a vizes, mézes kurkumás lével felöntjük a csirkecombot úgy, hogy éppen csak a teteje látszódjék ki. Addig sütjük, amíg a teteje egy kicsit megkeményedik. Köretnek kurkumás rizst ké­szítünk. Megfőzzük a tetszés szerinti mennyiségű rizst, majd a végén öntünk rá a maradék kurkumás léből, amitől sárgás színe lesz. Az összes kurkumás levet nem öntjük a rizsre, hogy jusson egy serpenyőbe is. Be­lerakjuk az aszalt gyümölcsöt és még egy-két csepp mézet adunk hozzá. Két percig for­gatjuk az aszalt gyümölcsöket a édes, forró lében, majd az étel mellé tálaljuk. Húsz perc alatt elkészíthető. A villalakók egyik kedvence volt. BEFOZOISKOLA Zakuszka Az Erdélyből szárma­zó zakuszka kedvelt zöldség­krém, amely kenhető kenyérre, de felhasználhatjuk ételek íze­sítésére is. Üveges kiszerelésben az üzletekben is megvásárol­ható, de még ízletesebb a saját készítésű. így ráadásul a legfi­nomabb és legjobb minőségű szezonális alapanyagokat hasz­nálhatjuk fel a készítéséhez.. Hozzávalók (nagy, befűzős adaghoz): 3 kg paradicsompaprika, 3 kg padlizsán, 80 dkg hagyma, 2,5 kg paprika (sárga), 1,5 kg para­dicsom, 0,75 1 olaj, 1-2 csípős paprika (elhagyható), 10 db babérlevél, só, őrölt bors, 2 ek méz, 4 gerezd fokhagyma. Elkészítés: Előkészítjük a steril üvegeket. A paradicsomból paradicsom­pürét főzünk. A paprikákat és a padlizsánokat a sütőben (egészben) megsütjük. A hagy­mát apróra vágjuk. A paprika és a padlizsán héját leszedjük, a zöldséghúst darálón ledarál­juk (használhatunk nagylyukú passzírozót is). Nagy lábasban a hagymát az óla- jón megdinsz- teljük. Hozzáadjuk a paradi­csompürét, összefőzzük. A zöldséget hozzáadjuk a hagymás paradicsom­hoz. Beletesszük a babér­levelet, a borsot és a sót (ízlés szerint), a mézet és legvégül a fokhagymát (egészben vagy préselve). Az egészet rövid ideig összefőzzük. A masszát steril üvegekbe töltjük, az üvegeket légmentesen lezárjuk, és meleg sütőbe tesszük. Itt hagyjuk kihűlni. Javasolt kisebb üvegekbe (2-3 dl) tölteni, hogy ne menjen tönkre felbontás után. Ha felbontottuk, tároljuk hűtő- szekrényben. Szlovákiában csak minden harmadik beteget kezelnek Kezdje egészségesen I a hetet! Szlovákiában csak minden harmadik pikkelysömörös kezelteti magát Tüdőgyulladás nyáron? Az Alzheimer-kór gyógyítása Nyári olvasói versenyünk eredményhirdetése Ördög Nóra szerint a stressz senkit sem kímél Keresse az Új Szót az újságárusoknál! A tartalomból: • Új gyógyszerárak • Stressz a családban nyáron? • Mikor kell kezelni a csuklást? • A Magyar királyok gyűjthető sorozatban most II. András A nagy kórházi léépítés Piros Sattlefield2 AVAóY ÉHEN A HÁBORÚ? Még kapható a Vasárnap LEGÚJABB SZÁMA Ajándék Vasárnapi r 4 komplett augusztusi vasárnapi ebec és plusz meglepetésekkel! Micsoda VASARNAP! A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina (ízvilág - 02/59233 427). Az ízvilágban használt képek forrása: sxc.hu. Levélcím: ÚJ SZÓ, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com r & % mmrnm

Next

/
Oldalképek
Tartalom