Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-18 / 114. szám, szerda
S KULTÚRA ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 18. www.ujszo.com Változásokat ígér Czajlik József, a kassai Thália Színház új igazgatója Az elveszett közönséget is visszacsalogatná „Itt bizony dolgozni kell" (Somogyi Tibor felvétele) Május elsejétől, csaknem egyéves huzavona után, új igazgatója van a kassai Thália Színháznak. A 36 éves Czajlik József színészként és rendezőként is ismert, mind a hazai közönség, mind a szőkébb és tágabb színházi szakma körében. MARSOVSZKY MIKLÓS 2002 és 2006 között a budapesti Bárka Színház főrendezője volt, 2006-ban megalapította az EPOPTEIA Műhelyt. Nevéhez több hazai és külföldi siker fűződik. Terveiről, elképzeléseiről és a Thália Színház jövőjéről faggattuk. Hogyan viselte az elmúlt egy évet? A fenntartó megszüntette az első pályázati kiírást, melyre ön is jelentkezett. Miért döntött úgy, hogy másodszor is megpróbálja? Dolgoztam. Voltak nehéz pillanatok, de már utánunk van. Az első pályázati kiírás megszüntetése után felmerült bennem, hogy hagyom az egészet. A másodszori beadás előtt pár nappal volt egy fontos találkozóm a társulattal. Ezt egy nyílt levélben hirdettem meg, hogy világosan lássam, van-e itt szándék a megújulásra, vagy egyfajta előretekintésre. Itt bizony dolgozni kell és változtatni dolgokon. Amikor világossá vált előttem, hogy van egy bizonyos támogatottság, akkor döntöttem úgy, hogy elvállalom. Egyedül semmit nem tudnék itt megoldani. Mik az első teendők? Elsősorban az ismerkedés zajlik most. Egyrészt a személyekkel, hogy kik is azok, akik a színészeken kívül ezt a színházat mozgatják. Mi a dolguk? Milyen a színház szervezeti és szerkezeti rendszere? Meg kell találnom a lehetőségeimet, amihez át kell nézni a költség- vetést és a szerződéseket. A másik, és ez az égetőbb feladat, az évadterv megalkotása. A színház az adott költségvetésből nem tudja kihúzni az évet, így más forrásokat is kell keresni, ami elég nagy munka lesz. Az anyagi helyzet feltérképezését a saját tisztánlátásom érdekében végzem, , vagy vádoljak valakit. Arra van elég eszközöm, hogy ne kelljen visszamutogatnom. Elég vegyes a teátrum mostani megítélése. Helyenként akár megosztónak is mondható. Tapasztalta ezt, és miként próbálná feloldani? Szerintem fontos a színvonal emelése. Az, hogy ki mit gondol a színházról az a privát joga, hisz a közönségnek mindent szabad. Az a közönség, amely ide jár, nyilván jobbat gondol róla, mint az a közönség, amelyet a színház elvesztett. Akik eddig jártak, remélem továbbra is jönni fognak. Elsősorban azonban új emberekre vágyok, akik megnézik darabjainkat, akik részt akarnak venni ebben a szellemi izgalomban. ízlésben vagy elképzelésben lehetnek nézeteltérések, de mivel ez egy népszínház, azt szeretném, hogy az is maradjon. Olyan profilt szeretnék alkotni, ahol ki-ki megtalálhatja a kedvenc műfaját, és inkább arra fogok törekedni, hogy azokat a zsáne- reket, melyek a népszínház sajátjai, magasabb színvonalon csináljuk meg. A színházon kívül ott a stúdió, ahol az elmúlt években csak elvétve láttunk saját színpadi produkciót. Mik a tervei ezzel kapcsolatban? Fontos ■ lenne megújítani. Vannak elképzelések, ötletek, jó példák. Meglátjuk, mire lesz lehetőség, elsősorban anyagilag. Mindenesetre a cél, hogy legyen egy friss szellemi műhely is. Nagy találgatások folynak arról, hogy lesznek-e elbo- csájtások és hogy kiket küld el. Mik a tervei a személyi kérdéseket illetően? Személyi kérdésekről nem szeretnék nyilatkozni. Ezt házon belül kell megoldani, nem szeretném, ha csepegtetés formájában tudnák meg az információkat a kollégák. Akkor a leginkább kézenfekvő személyi kérdést tenném fel csak. Lesz változás a művészeti vezetői poszton? Szerintem ez Korognai Ká- rolynak nem jelent gondot, hiszen magyar színházi .közegben szocializálódott, és tudja, hogy ezek nem érzelmi kérdések, hanem szakmai döntések. Amikor a kérdés az, hogy az új igazgató, vagy főrendező tud-e együtt dolgozni az addigi művészeti vezetéssel, vagy sem. Én nem tudok. Mit várhat a közönség a jövő évadtól? Konkrét címeket egyelőre inkább nem mondanék. Négy saját és két vendégprodukciót szeretnék. A saját előadásainkban lenne egy mese, egy családi előadás, egy klasszikus dráma és valamilyen színjáték, ami akár komédia, vagy tragikomédia is lehet. Az utóbbi években gyakran láttuk itt ugyanazokat a rendezőket. Lesz változás ezen a téren? Mindenképpen. Mind a szlovák, mind a magyar szakmából szeretnék megszólítani jelentős művészeket, az adott zsáner legjobbjait egy-egy produkció erejéig. Esetleg önt is láthatjuk majd a rendezői székben? Szeretném, főleg az első években, hogy a színház vezérhajóján én üljek, főleg a rendezés szemszögéből, hiszen meg kell mutatni magam. Meg kell ismertetni az elképzeléseimet mind a társulattal, mind a közönséggel. Minden évben szeretnék egy előadást megrendezni, de elsősorban azt tartom fontosnak, hogy új arcokat tudjak idehozni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy előadás három hét alatt jöjjön össze. Ez a minőség rovására megy. Ezért is csökkentettük a saját előadások számát négyre. Inkább sokkal tágabbra, nyugodtabbra és hosszabbra akarom tervezni a próbafolyamatokat, hogy legyen idő érni, gondolkozni, megérteni és érezni. TOLLVONÁS Miénk ez a cirkusz JUHÁSZ KATALIN Kiskoromban imádtam a cirkuszt. Ez volt azon kevés gyermekprogramok egyike, amely a szocializmusban cseperedő, inger- szegény kisvárosban élő kiskorút elbűvölte. Humberto Cirkuszvilágszám! Tessék, tessék, itt a világhírű illuzionista, a gumitestű akrobaták, a bátor oroszlánidomár! A szünetben meg lehetett tekinteni az állatokat siralmas ketreceikben, sőt vattacukrot árultak, ami akkortájt szintén attrakciószámba ment. Aztán kiszorult az életemből ez a dolog. Utoljára hat évvel ezelőtt vittem cirkuszba egy kissrácot, akitnemigazánkö- tött le a látvány. Ekkor döbbentem rá, hogy a hagyományos értelemben vett cirkusznak vége, az internet-korszak gyerekei a produkcióhoz színvonalas körítést kémek, jó zenével, jelmezekkel, sőt épkézláb történettel, melynekköze van mai világunkhoz. A legdeprimálóbb az volt, amikor- utolsó előadás lévén - a végén a „világhírű artisták” saj át kezűleg kezdték szétszerelni alattunk a nézőteret. A tízéves kissrác azonnal felismerte őket, én pedig nem tudtam magyarázattal szolgálni, nagyokat nyeltem, elsirattam saját gyermekkori illúzióimat. Ennyit a múltról, most pedig nézzünkajövőbe. Néhány évtizeddel azelőtt, hogy én eltemettem a cirkuszt, tőlünk nyugatabbra is eltemették. A franciákjöttekrá, hogy több kell, haladni kell a korral. A hagyományos produkciókat felturbózták, mozgásszínházi elemekkel, jó zenével, érdekes j elmezekkel spékelték meg. Ez az úgynevezett „új cirkusz”. Tódulnak rá az emberek. És holnap a pozsonyi Medikus kertben kezdetét veszi egy négynapos Új Cirkusz Fesztivál, ahová Európa sok országából várnak fellépőket. Dicséretes kezdeményezés, nézzékmeg a programot a www.cirkulart.sk címen. A fellépőket felsorolni itt kevés a hely. De képzelj enek el egy zsonglőrt, aki egyikkezével mobiltelefonál, másikban hat labda. Kötéltáncost, aki egyik könyvespolctól a másikig egyensúlyoz a könyvekkel. Mindenféle őrült artistákat a parkban. Aki teheti, nézze megőket! Dokumentumok, fotók, lehallgatást szolgáló eszközök a Szlovák Nemzeti Múzeum kiállításán Szigorúan titkos - az ŠtB szlovákiai története (Peter Prochózka felvételei) TALLÓS1 BÉLA Pozsony. Aki szenvedte, aki megélte vagy aki nem, annak is, mindenkinek figyelmeztető és tanulságos. Érzelmeiben pedig mindenkit az érintettség okán fogja meg a Nemzeti Emlékezet Intézete és a Szlovák Nemzeti Múzeum Szigorúan titkos! című kiállítása, amely a volt csehszlovák titkosszolgálat, az ŠtB szlovákiai történetét taglalja. Húsz-huszonegy évvel a kommunista rendszer bukása után az első olyan összefoglaló, komplex kiállítás ez, amely az ŠtB körüli „titokzatos ködöt” igyekszik eloszlatni. Hiszen - ahogy a szervezők elmondták - kevesen tudják valójában, mi is volt az ŠtB, mik voltak a feladatai, hogyan épült fel, vagyis milyenek voltak a szervezeti egységei, milyen metódusokat alkalmazott. A kiállítás négy fő téma köré csoportosul: az egyik az ŠtB 1945 és 1989 közötti történetét tárja fel, a másik a volt titkos- szolgálat akcióira világít rá, a következő az áldozatok vallomásait tárja nagyközönség elé, az utolsó pedig volt ŠtB-s magas funkcionáriusok arcképcsarnokát mutatja be. E négy kategória tanulmányozásával szembesül a néző Csehszlovákia Kommunista Pártja „vasöklével”, mivelhogy így is nevezték annak idején az ŠtB-t. A volt titkosszolgálat történetét a kiállítás a létrejöttétől követi nyomon, rávilágítva a második világháború utáni belpolitikai helyzetre is, kitérve a szovjet KGB-vel, valamint a volt keleti blokk titkosszolgálataival való együttműködésére is. A történelmi áttekintés érinti a normalizáció, valamint az 1989-es novemberi események időszakát ugyanúgy. A korabeli dokumentumok és felvételek, a belső használatra készített oktatófilmek, kitüntetések mellett a látogató betekinthet abba a korabeli technikába is, amely a követést, a megfigyelést, a lehallgatást, a kép- vagy hangrögzítést szolgálta. Kezdve a zárbetétek mérésére alkalmas speciális eszköztől, a különféle poloskákig. Látható a kiállított tárgyak között távirányítós fényképezőgép, aktatáskába szerelt, bújtatott fényképezőgép, öngyújtóba rejtett lehallgató és falba beépíthető mikrofon. A nem éppen kedvező hangulatot, amit az ŠtB kelthetett, keltett, „autentikusan” idézi az az egyenruha, amelyet Csehszlovákia egykori belügyminiszterének első helyettesére szabtak, aki 1971-től 79-ig irányította a titkosszolgálat több egységét. Hideglelős érzés megállni a vitrinbe zárt uniformis előtt. Ennek erősítéseképpen érdemes végighallgatni az áldozatok vallomásait, amelyeket a Nemzeti Emlékezet Intézete munkatársai rögzítettek. Mementó a kiállítás, amely az emlékezet megtartása mellett a fiatal nemzedékben a szabadság és a demokrácia értékét kívánja tudatosíttatni.
