Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-18 / 114. szám, szerda
2011. május 18., szerda 9. oldal A petíció egyértelműen kifejezte, hogy aláírói ellenzik az erőmű megépítését a Kis-Duna egyik utolsó, érintetlen zugában Eldőlhetne már a jányoki törpe vízerőmű sorsa A Kis-Duna, ahogy a jányokiak továbbra is látni szeretnék Jányok. Lapunk május 4-i számában számoltunk be arról, hogy a Kis-Duna jányoki szakaszán egy pozsonyi beruházó törpe vízerőművet építene. A számos kérdést felvető ügy folytatásaként a beruházás elleni petíciót megfogalmazó bizottság tagjai is szót kértek, hogy rávilágítsanak az előzmények néhány mozzanatára. LŐR1NCZ ADRIÁN Röviden összefoglalva a lapunk által két héttel ezelőtt közölt tényeket: a befektető, a pozsonyi székhelyű Prvá produkčná Kft. 2010 júliusában terjesztette a község vezetése elé tervezetét, majd a képviselő- testület határozatot fogadott el arról, hogy előzetesen megnyitja a községfejlesztési tervet. Ezekhez az információkhoz Bemer Lajos polgármester révén jutottunk, aki azt is közölte: az erőmű megépítése ellen aláírásgyűjtést folytató lakosok 2010 szeptemberében adták le a petíciós íveket a községi hivatalban. A polgármester - mivel kifogásolta a petíció megfogalmazását, mely azt sugalmazta, hogy a község vezetése tervezi az erőmű megépítését - kifogást emelt. Március végén falugyűlést tartottak a településen, melyen a beruházó és a tervező cég szakemberei prezentálták elképzeléseiket a mintegy nyolcvan-száz jányoki lakosnak a dunaszerdahelyi Körzeti Környezetvédelmi Hivatal elöljárói és a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat somorjai fióküzeme igazgatójánakjelenlé- tében. A gyűlést követő képviselő-testületi ülésen a képviselők ügy határoztak: népszavazás döntsön arról, zöld utat kap-e a törpe vízerőmű. A riport készítése idején a referendum előzetes időpontját a település első embere május elejére tette, ám ez nem tűnt reálisnak. Pontosítsunk! Gutléber Margit, a petíciós bizottság kommunikációért felelős tagja szerint több, tényként feltüntetett állítás kiigazításra szorul. „Nem fedi a valóságot, hogy a befektető társaság 2010 júliusában szólította meg a község képviselőit, hiszen már a 2010. június 8-án elfogadott képviselő-testületi határozat számol a községfejlesztési terv megnyitásával - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában. - A település lakosai a világhálón olvasták el a határozatot, ám mivel a meghozatalát kiváltó okokra nem derült fény, rákérdeztek. így jutott tudomásukra, hogy a testület a törpe vízerőmű megépítése miatt I__________________ _ (Képarchívum szánta rá magát e lépésre, ám erről Jányok lakosságát nem tájékoztatta.” Mivel az aláírásgyűjtés 2010. október elején indult, egy hónappal korábban, szeptemberben nem adhatták le az íveket, jegyzi meg Gutléber Margit; erre csak október 18-án került sor. „Sohasem állítottuk, hogy a község vezetése jóváhagyta a tervet - folytatja. - Az viszont, hogy a képviselő-testület elfogadta, a polgármester pedig aláírta a községfejlesztési terv előzetes megnyitásáról szóló határozatot, arra enged következtetni, hogy egyetértettek a beruházó tervével.” A törvény betűj e A petíció egyértelműen kifejezte, hogy aláírói ellenzik a törpe vízerőmű megépítését a Kis-Duna egyik utolsó, érintetlen zugában; aláírói követelték, hogy a képviselő-testület törölje a 2010 júniusában hozott határozatot. Hogy erre mégsem került sor, annak igen prózai oka van: Gutléber Margit szerint „a polgármester nem tartotta fontosnak a képviselő-testületi ülés programjára tűzni a petíció megtárgyalását, erre a beterjesztésétől eltelt hat hónap alatt sem került sor.” Értesüléseink szerint a község főellenőrét, Štefan Demian mérnököt bízta meg állásfoglalás kidolgozásával, aki ennek eleget is tett. A 2010. december 17-i keltezésű iratban rámutat, hogy a községfejlesztési terv előzetes megnyitásáról szóló határozat elfogadásával a testület nem sértett sem jogszabályt, sem általános érvényű rendeletet, ugyanakkor a község vagy annak lakosai sem szenvedtek kárt. A megfelelő törvényre hivatkozva rámutat, hogy a képviselő-testületnek .jogában áll dönteni a község életének alapvető kérdéseiben, illetve a községfejlesztési terv elfogadásáról vagy módosításáról”. Szó szót követett, mígnem Gutléber Margit - maga is helyi képviselő - a testület 2011. február 2-i ülésén interpellációt fogalmazott meg. Bemer Lajos polgármester 2011. március 11-én kelt válaszlevelében azt írta, hogy „a polgármestert vagy a községi tanács tagjait kizárólag a munkájuk végzésére irányuló kérdésekben lehet interpellálni.” A képviselőnő által megfogalmazott kérdések viszont a falu első embere szerint „nem felelnek meg a törvény által előírt követelményeknek”; Gutléber Margit ezért a Dunaszerdahelyi Járási Ügyészségtől kérte az eljárás törvényességének felülvizsgálatát. Kiírják végre? „Való igaz, hogy a tervezet egy családi ház nagyságú létesítmény megépítésével számol - áll a petíciós bizottság állás- foglalásában -, ám arról nem esett szó, hogy a Kis-Duna medrét kilenc kilométeres szakaszon szabályoznák, s kiirtanák a folyó menti erdőket. A beruházó tízezer eurós támogatást ígért a falunak, ám ez az összeg eltörpül az építés során a folyó súri vagy jányoki partján keletkező károk mellett. Jányok község címere őzet ábrázol, s mi azt szeretnénk, ha nem tűnnének el az erdősségek, s velük együtt a vadállomány. A talajvíz szintjének emelkedését előre senki nem tudja kiszámítani, s meggyőződésünk, hogy a folyó menti üdülőövezet létrehozásával a község nyugalma szűnne meg. A törpe vízerőmű látványtervei egy kopár, kihalt környezetet mutatnak - s ebből nem kérünk.” Megnyugtató volna, ha a község vezetése végre kiírná a népszavazást, s a lakosok közvetlenül nyilváníthatnák ki véleményüket e nagy horderejű kérdésben. Eljárás indult a vízkeleti kúria lebontása miatt Állítólag életveszélyes volt JUHOS MELINDA Vízkelet. A rendőrség büntetőeljárást indított tulajdonnal való visszaélés jogcímen a vízkeleti kúria lebontása miatt. A Nagyszombati Kerületi Ügyészség vizsgálata alapján egyértelmű, hogy a kúria lebontásával bűncselekményt követtek el. Kérdés, ki vétett az ügyben. „A rendőrség áprilisi elejétől foglalkozik a kúria lebontásával. Az eljárásba a rendőrség egy építésügyi szakembert is bevont, aki szakértői véleményt dolgoz ki a kúria társadalmi értékéről. A nyomozás a szakértői vizsgálatok függvényében folytatódik” - nyilatkozta Martina Kredatuso- vá, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányságszóvivője. December elején bontották le a műemlékként jegyzett klasszicista kúriát. Halag György akkori polgármester arra hivatkozva, hogy az épület életveszélyes, az önkormányzati választások' előtt egy nappal elrendelte lebontását, ehhez a Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal nem járult hozzá. A kúria tulajdonosai, a Juhász házaspár szerint az ingatlant már nem lehetett megmenteni. Ők abban a hitben kérték öt évvel ezelőtt a kúria műemlékké nyilvánítását, hogy a műemlékvédelmi hivatal a törvény értelmében segíti az épület megmentését. Több sikertelen próbálkozás után a tulajdonosok szeptember 27-én bontási engedélyt kértek a helyi építésügyi hivataltól. A műemlékvédők figyelmeztettek, hogy kulturális emléket nem lehet lebontani. Az építésügyi hivatal október 25-én leállította a bontást. A tulajdonosok fellebbeztek. November 26-án Halag György polgármester szóbeli utasítást adott az épület lebontására, majd 29-én kiadták a bontási engedélyt. A műemlék- védelmi hivatalt csak december 2-án értesítették. Szóbeli utasítást az épület szanálására akkor adhat ki az építésügyi hivatal, ha az ingatlan közvetlen életve- szélytjelent. TAVASZI AJANLAT VÁROSI STÍLUSBAN RENAULT FLUENCE MÁR 10 490 €-tdl /316 021,74 Sk Š t IPS RENAULT CLIO MÁR 6 790 C-TÖL /204 555,54 Sk EVES^ 60 000 km3 • ESP, klímaberendezés, CD-/MP3-lejátszós rádió az alapfelszereltség része ^ • csúcsminőségű technológiai felszerelés ÉVESo • 496 l-es csomagtér loooookm- • ebben a gépkocsiosztályban a hátsó üléseknél ebben a kocsiban van a legtöbb hely a lábnak EXTREME VERZIÓ MÁR 7 690 €-től / 231 668,94 Sk • klímaberendezés • CD-/MP3/USB-lejátszós rádió • el. vezérlésű elülső ablakok • ködfénylámpák • bőr kormánykerék www.dscar.sk Átváltási árfolyam: 1 (=30,1260 Sk Az árak 2011.5.1-jétöl 31 -éig érvényesek Renault finance általi tarozás esetén. "Az 5 éves jótállás/100 000 km vagy a 4 éves jótállás/60 000 km (az érvényes, amelyik előbb következik be) a Renault Finance finanszírozás esetén érvényes. Cio: fogyasztás: 35-76 (17100 km), 00,-kibocsátás: 106-135 (g/kro); Huence: fogyasztás: 4,0-10,91/100 km, C02-kibocsátás: 114-182 g/km. A képen ábrázolt kocsik csak illusztrációk. DS-CAR spol. s r. o., Gaštanový rad 4178/2, 929 01 Dunajská Streda, 031/551 72 32, ds-car@partner.renault.sk DRIVE THE CHANGE MP91100117