Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-07 / 105. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 7. Szalon 23 Az élmény röviden így foglalható össze: a megvalósult, átélt zenei csoda. Igen, így kellene kinéznie egy világsztár koncertjének... A Nakarjakov-jelenség: a világsztárság változatai (Kép: archívum) A klasszikus vagy komolyzene már a neve szerint is egy „magasabb”, komolyabb, bizonyos értelemben zártabb világ, melyben látszólag nincs helye (vagy legalábbis sokkal kevésbé van helye) az ún. könnyűzenének és más, vállaltan könnyedebb szórakozást kínáló műfajokból ismert „sztárcsinálás- nak”. A „piac” azonban itt is működik! H1ZSNYAN GÉZA A komolyzene világában persze mások a kritériumok. Itt átmenetileg sem lehet valaki sztár (sztárocska) a legmagasabb fokú szakmai tudás, technikai perfekcionizmus nélkül. Sajnos (nekem legalábbis sajnos) a legmagasabb szintű technikai tudás mellett az elmélyült, a zene gondolati, filozófiai tartalmait a lehető legnagyobb mélységben kibontani, föltárni igyekvő értelmezéssekkel szemben sokszor már fontosabbak a külsőségek, a közönségnek tetsző, akár felszínesebb, „hatásosabb” interpretáció, de még a viselkedés és a külső (a küllem) is. Korunk zenészei, előadó sztárjai között így találkozhatunk sokszor a közönség kegyeit kereső virtuózokkal, kitűnően menedzselt, extravagáns egyéniségekkel, és persze azért a tökéletes technikai tudás mellett a zene filozófiáját, értelmét, Szergej Nakarjakov mélységeit föltárni, megfejteni igyekvő legnagyobbakkal is. Az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon alkalmam volt találkozni mindkét típus képviselőjével. A csellista szupersztárnak számító (igaz pályája csúcsán már valószínűleg túllevő) Misha Majsky olyan hatásvadász, felszínes, a közönség legelemibb ösztöneire hatni kívánó zenélést produkált a Prágai Kamrazenekarral (a zenekar nem tehetett róla!), hogy el sem tudom képzelni őt mint igazán elmélyült, nem tetszeni, hanem értelmezni, közvetíteni akaró művészt - de egyszeri találkozásra bizonyára igazságtalan lenne általánosabb érvényű véleményt formálni. Mindenesetre érdekes összehasonlítást kínált egy másik csellista, a még csak harmincéves Gautier Ca- pucon játéka. Ő a Világsztárok a Liszt Ferenc Kamrazenekarral koncertsorozat első rendezvényén lépett föl, és úgy játszotta Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című művét, hogy erről az egyébként nem filozófiai mélységei miatt híres és (bevallom, általam kevésbé) kedvelt műtől is gondolkodóba kellett esni; az érzelmek, a kellemes hangzatok mellett tartalmi mélységet is kaptunk. A „világsztár” szívemhez, lelkemhez (és eszemhez is) legközelebb álló típusával azonban ennek a Világsztárok... sorozatnak a második koncertjén találkoztam. Illetve ide már azért mentem, mert az orosz trombitaművészt, Szergej Nakarjakovot 2009 őszén már hallhattam Budapesten, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégeként. Akkor Jörg Widmann Ad absurdum című koncertdarabját játszotta. A művet a szerző Nakarjakov- nak írta, s állítólag rajta kívül ma más nem is képes azt eljátszani. A művész, az ún. körkörös légzéstechnikának köszönhetően csaknem húsz percen át nem veszi el szájától a hangszert, vagyis látszólag nem vesz levegőt. Az élettani és játéktechnikai csoda azonban nem öncélú; tartalmi, gondolati mélységeket hordozó, nagyszerű művészi élmény részesei lehettünk. így volt ez most is, amikor Nakarjakov nem trombitán, hanem a koncertéletben általa meghonosított szárnykürtön (a trombita három billentyűjével szemben négybillentyűs, a mélyebb regiszterekben is megszólaltatható rézfúvós hangszer) játszott. Ezúttal Haydn C-dúr gordonkaversenyének átiratát hallhattuk. (A művész maga készíti az átiratokat, legtöbbször csellóra vagy hegedűre írott művekből.) Az élmény röviden így foglalható össze: a megvalósult, átélt zenei csoda. Igen, így kellene kinéznie egy világsztár koncertjének. „Olyan természetes könnyedséggel játszik, ahogy mi többiek lélegzetet veszünk - már ha szerencsések vagyunk” - írta róla egy zenekritikus, és azt hiszem, ennél pontosabban, kifejezőbben, lényeget megragadóbban nem lehet jellemezni Nakarjakov játékát. A szinte hihetetlen könnyedség, természetesség (a technikai tökély abszolút csúcsa) mellett azonban benne van játékában a tartalmi mélység, a zenei gondolatok kibontása, értelmezése, közvetítése a hallgató számára. Valamint ott van a színpadról sugárzó, rokonszenves egyénisége, természetessége. Nakarjakovnak nincs szüksége arra, hogy extravagáns sztárallűrökkel hívja föl magára a figyelmet, nem kell marketingmenedzsereknek kitalálniuk, hogyan hívja föl magára a figyelmet. Igazi jelenség ő a zeneművészet világában, minden kétséget kizáróan méltó árra, hogy világsztárnak nevezzük, és keressük a lehetőséget, hogy művészetének élvezői lehessünk. A Liszt Ferenc Kamarazenekart köszönet illeti, hogy koncertsorozata keretében ilyen nagyságrendű művészeket hoz el Budapestre. Igaz, aki kicsit is ismeri a történetüket, tudja, hogy ők valóban a legnagyobb, legkiválóbb szólistákkal léptek föl, azokat hozták el Magyarországra akkor is, amikor még sokkal kisebb volt a vendégjárás, szerényebb a magyarországi (ezen belül a budapesti) koncertélet. A koncert sikerének természetesen az is szerves része, hogy ők, a tőlük megszokott magas színvonalon, Nakarjakov géniuszához végig méltó módon játszottak a Haydn-műben. Ezenkívül Jozef Suk Esz-dúr szerenádját és Csajkovszkij Firenzei emlék című művét játszották, nem egyszerűen magas színvonalon, de az utóbbi esetében számomra új dimenziót tárva föl Csajkovszkij zenéjében. Utóirat. A 2010 áprilisában Zsolnán lezajlott kamarazenei fesztiválról szóló beszámolóban megdöbbenten olvastam, hogy azon a leningrádi zenekarral föllépett Szergej Nakarjakov is. Ez egyrészt adalék lehet emberi habitusához (nem sok világsztárról képzelhető el, hogy hajlandó lenne kis országok kis városában koncertezni), másrészt figyelmeztetés a zenekedvelőknek: figyeljünk, hátha a közvetlen környezetünkben is lehetőség nyűik a legnagyobbakkal találkozni. Ilyen esetben ne mérlegeljünk, rohanjunk kihasználni a lehetőséget! LEMEZ A SZALONBAN Vigyázat: támadnak a kun-tirpák fejvadászok KISS TIBOR NOÉ Bobafett és Bobakrome 2008-as albuma (Aludnifogtál) az év egyik legmaradandóbb undergorund zenei eseménye volt. A mondat legalább ennyire érvényes a 2010-es Bagolyköpet kapcsán is. Bobafett és Bobakrome története mesébe illik. A nyíregyházi Bobafett 1993-ban találkozott a kisújszállási Bobafet- tel. Egyezségük eredménye: a tirpák Bobafett megőrizte a Bobafett nevet, a kun Bobafett pedig azóta Bobakrome-ként pusztít tovább. A sztori tizenöt évvel később folytatódott, amikor Bobafett megmutatta szövegeit az akkor már többlemezes Bobakrome-nak. ’Króménak bejöttek ’Fett absztrakt szövegei, s utóbbi meghívására 2008-ban el is készült Barcelonában az immár legendás Aludnifogtál című album, amelyet bárki ingyen letölthetett az internetről. A mainstream médiát nem hatotta meg a két Boba hardcore rapje, a rajongók száma viszont nőttön-nőtt - a lemezt több mint tízezren töltötték le a kiadó (Wacuumairs) oldaláról. De miért érdekes nekünk két kallódó harmincas agymenése? Elsősorban azért, amit Pálinkás Szűcs Róbert írt a Quart.hu oldalon az Aludnifogtál kapcsán: 2008-ban egyetlen album adott pontos képet Magyarországról, Bobafetté. A szövegek olykor a szociális demagógia határát súrolták, mégis tökéletesen visszatükrözték azt a kilátástalanságot és elkeseredettséget, ami százezrek, milliók tapasztalata Magyarországon. „Volga helyett most Volvo meg Honda, kétszáztizennyolccal menjetek a faszomba” - így politizál Bobafett a gyengék és elesettek oldalán, a Nénike című számban. Nehéz nem egyetérteni vele. A nyíregyházi Robin Hood szociális érzékenysége persze érthetőbbé válik az életrajzi háttér ismeretében. A 35 éves Bobafettnek hamar kitelt az ideje Szabolcsban, megunta a rendőrség állandó vegzálását, s lelécelt. Megjárta Izraelt, Hollandiát és Spanyolországot, dolgozott targoncásként és illegális kaszinóban is. A gyári meló mellett szerencsére volt ideje szövegeket írni, így születtek meg az Aludnifogtál „slágerei”. Bobafett jól kormányzott a veszélyes vizeken, a szociális érzékenység és a zene kapcsolata általában tragikus eredményeket hoz. Boba- fettnél az egyes szám első személy hitelessége azonban mindent visz. Mindenféle szépel- gés és allűr nélkül, direktben - mégis ironikusan - írja le véleményét a mindennapok kis- szerűségeiről: „Egyenszemöl- dök - ez a divat, ez a menő. Szarrá festve - hú, de jó nő! Rengeteg lett itt a felmosórongy, aki azt hiszi magáról, hogy függöny.” (Nénike). Ez bizony ugyanazt jelenti Nyíregyházán és Zalaegerszegen, Budapesten és Bonyhádon. A két Boba 2010-ben újra nekirugaszkodott, így került kiadásra a második közös album, a Bagolyköpet. Bobafett (szöveg) és Bobakrome (zene) ismét megugrottá a lécet, a második album mindenféle szempontból meghaladja a duó nyitólemezének színvonalát. A szövegek és a zene fejlődése is egy irányba mutat, a finomodás felé, mégsem veszik el a lényeg, Bobafett és Bobakrome karaktere, primitív, ösztönös energiája. Az ország keveset változott, a nénikének még mindig nincs pénze, a politikusok ugyanúgy lopnak, mint korábban - csak „Buda Lili növöget”. Hát, ennyi, ez már „nem a mi városunk”, a mi országunk, fojtja dalba bánatát Bobafett (Kirakatváros). A melankólia azonban csak az egyik hangulat, amit a két Boba ezúttal megragadott. A humor is fontos szerepet kapott a Bagolyköpeten, persze, ne az Irigy Hónaljmirigy-féle zenei vicceskedésre gondoljunk, Bobafett inkább a Tudósok zenekar legszebb pülanata- it idézi az olyan elvadult számokban, mint az avantgárdízű Negyedik utas a légy vagy a Bab a kiccsaj. Az egyetlen különbség, hogy aláfestésnek nem Bada Dada agyszaggató trombitafutamait hallhatjuk, hanem Bobakrome minimalista riffjeit és indusztriál-effektjeit. A témafelvetés továbbra is eredeti, a Kicsinagy című két és fél perces track például a „gépezés” rejtelmeiről szól. „Hopp, egy dinnye, dinnye, dinnye, négyszáz pont. Rányomok, nyolcszáz, ezerhat, háromezer-kettő. Na, nem dolgozok keddtől.” És így tovább: „mindig eggyel megy mellette el”, de „az utolsó apróig nem hal meg a remény”. Függőség első kézből, frankó játékgépes effektekkel. S ez még semmi, a Bagolyköpet 52 perce megannyi apró kis gyöngyszemet őriz, egy letöltést megér. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
