Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-04 / 78. szám, hétfő
24 Sport ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 4. www.ujszo.com 1. liga: idegenben győztek a rimaszombatiak, hengerelt az éllovas Közelebb a bentmaradáshoz a Duslo ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Már csak két pont a hátránya a bentmaradást jelentő 10. hellyel szemben a vágsellyei Duslónak, amely az I. labdarúgóliga 23. fordulójában hatpontos mérkőzésen győzött a sereghajtó Púchov otthonában. A puhóiak tavasszal még pontot sem szereztek. „Megérdemelten nyertünk, bár nem játszottunk valami szépen - mondta lapunknak a találkozóról Anton Dragúň, a vágsellyeiek vezetőedzője. - A kiesés ellen harcolunk, ezért görcsösek vagyunk, hiányzik a játékunkból a könnyedség, viszont nagyon akarunk. Jogos tizenegyesből szereztünk vezetést a 40. percben, még a szünetig rúgtunk még egy gólt, s bár a második félidőben kifejezetten rosszul játszottunk, megőriztük az előnyünket, mert az ellenfélnek sem volt helyzete. Tavasszal már háromszor nyertünk, lassan haladunk a célunk felé.” A rimaszombatiak is harmadik tavaszi győzelmüket aratták - Alsókubinban 2:0-ra nyertek Vargic és Pekár góljával. középpályássorok közötti különbség döntött - tudtuk meg Branislav Mráztól, a gömöriek vezetőedzőjétől. - A hazaiaknak helyzetük sem nagyon volt, mi birtokoltuk többet a labdát. Ráadásul az utolsó 18 percben emberelőnyben játszottunk, mert Jurky akkor rúgott bele Rubintba, amikor állt a játék. ” Az éllovas trencséniek átgázoltak a szenei SFM-en, az argentin Depetris mesterhármast lőtt, Štefánik két góllal járult hozzá az 5:0-s sikerhez. A losonciak magabiztosan 2:0-ra verték a liptószentmiklósiakat.” (bt) A 23. FORDULÓ KRÓNIKÁJA ASTrenčín-ŠKSFMSenec5:0 (2:0) Góllövők: Depetris (38., 64., 73.), Štefánik (44., 55.). Sárga lap: Plichta, Hlavatovič (mindketten Senec). Játékvezető: Vnuk, 851 néző. SFM SENEC: Matlák-Habai (82. Hrom- kovič), Trajcsik, Polgár, Hlavatovič-Plichta, Gabriel, Neo- veský, Belkovics (82. Bedecs), Kosák-Bognár (46. Chor- vatovič). FKPúchov-Slovan Duslo Šaľa 0:2 (0:2) Góllövő: Čirik (40., 45. - az elsőt 11-esből). Sárga lap: Sviečka, Kopiš, Bogiň, ill. Toporčák, Mukalenga. Piros lap: Hurtoň (40., Púchov). Játékvezető: Šuniar 200 néző. SLOVAN DUSLO ŠAĽA: Kolmokov-Jakubička, Mihálik, Čirik, Jurkemik-Konopásek, Lalák, Lancz, Devečka-Toporčák (68. Fljasko), Mukalenga (50. Takács). LAFC Lučenec-Tatran Lipt. Mikuláš 2:0 (1:0) Góllövők: Kulik (44., 11-esből), E. Lukáč (57.). Sárga lap: Kulik, ill. Virgala, Šlosár. Játékvezető: Eperješi, 670 néző. LAFC LUČENEC: Michalík-Riečičiar, Vajda, Čavojský, Lelkes-E. Lukáč, Opiela, Leško, Kulik (85. Brunczvikj-Sninský, Masár (80.Pyrka). MFK Dolný Kubín-MŠK Rimavská Sobota 0:2 (0:0) Góllövők: Vargic (68.), M. Pekár (90.). Sárga lap: Simán, ill. Morháč, Vargic. Piros lap: Jurky (72., Dolný Kubín). Játékvezető: R. Weiss, 450 néző. MŠK RIMAVSKÁ SOBOTA: Prošovský-Rubint, Zvara, Práznovský, Morháč-Siheľský, Pi- szár, Sedlák (60. Pekár), Pribula, Vargic-Urgela. FCPetržalka 1898-FK Moldavan/Bodvou 1:0 (0:0) Góllövő: Mikulič (50.). Sárga lap: Augustín, Luhový, ill. Majný, Lauko, Hanzuš. Piros lap: Hanzuš (85., Moldava). Játékvezető: Horváth, 610 néző. MOLDAVA NAD BODVOU: Novák-Hanzuš, Lauko, M. Kostoláni, Majný (81. Báčik)—Bališ, Liluasvili (55. Timkovič), Kokanovic (58. Hanták), Labun-Vlček, Seydi. Zemplín Michalovce-MFK Ružomberok B 0:0 Sárga lap: J. Marcin, Zonzon, ill. Janso, I. Kotora. Játékvezető: Jaška, 1178 néző. TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 1. Trenčín 23 18 4 1 58:17 58 2. Petržalka 23 10 9 4 40:22 39 3. Michalovce 23 10 5 8 34:31 35 4. Rim. Sobota 23 10 5 8 27:24 35 5.Lučenec 23 9 7 7 35:30 34 6. Moldava 23 9 6 8 36:29 33 7.Senec 23 8 7 8 28:32 31 8. Lipt. Mikuláš ; 23 9 3 11 29:34 30 9. Dolný Kubín 23 7 6 10 28:30 27 10. Rúžom. B 23 5 8 10 22:31 23 11. Šaľa 23 6 3 14 17:36 21 12.Púchov 23 4 3 16 16:54 15 Következik 24. FORDULÓ - április 9., szombat, 15.30: Rimavská Sobota-MiChalovce, Liptovský Mikuláš-Dolný Kubín, Šaľa-Lučenec, 17.30: Se- nec-Púchov. Április 10., vasárnap, 10.30: Petržalka- Trenčín, 17.30: Moldava- RužomberokB. Góllövőlista 23 gólos: Depetris (Trenčín) 11 gólos: Belkovics (Senec), Adi (Trenčín), Serečin (Michalovce), Augustín (Petržalka) 10 gólos: Gavlák (Moldava), Chovanec (RužomberokB). Mikulič gólja döntött Kikaptak a „színvak” szepsiek Pozsony. Ritkán látni egy meccsen annyi rossz passzt, mint amennyit a szepsiek produkáltak a ligetiek ellen a második félidőben. Ki is kaptak - a házigazda Petržalka egyetlen gólja a keletiek eladott labdája után született. Pedig Karol Kisel csapata a szünet előtt jobb volt bágyadt ellenfelénél, s bár helyzetekig nem jutott (idegenben a tavasszal még nem rúgott gólt az FK Bodva), egy pontot szerezhetett volna. Ha... Ha a játékosok 15 perc alatt nem felejtik el mindazt, amit valamikor kisgyerekként tanultak az öt méter távolságra való passzolásról. Helyenként úgy tűnt, nem tudják, kivel is játszanak egy csapatban, csak találomra passzolnak az éppen legközelebb állóhoz. „Eddig nem vettem észre, hogy a futballistáim színvakok lennének” - jegyezte meg csípősen a meccs után Kisel. A hazaiak fekete-fehér függőleges, míg a vendégek sárga-kék vízszintes csíkozású mezben léptek pályára. „Én 50 méterről is különbséget tudok tenni a kétféle mez között, ők meg egymástól három lépésnyire sem. Nagyon mérges vagyok, mi adtuk a hazaiaknak a gólpasszt” - dühöngött Kisel. (bt) Anno Goffát is lecserélték Nem sok időt töltött a pályán a ligetiek húszéves középpályása, Michal Riziky. Vladimír Goffa vezetőedző a 72. percben Klenovský helyett küldte be, de tíz perccel később le is hívta. „Először játszott a felnőttek között, nem tudta felvenni a meccs ritmusát, ezért cseréltem le - mondta Goffa. - Ám ez nem azt jelenti, hogy végleg leírtam, már csak azért sem, mert anno én is így kezdtem a pályafutásomat. A Vranov játékosa voltam, csereként álltam be az eperjesiek ellen, de az edző olyan gyorsan lehívott, hogy az, akit váltottam, még javában zuhanyozott.” (bt) Jaroslav Hálák (a St. Louis kapujában) a hétvégén még a tengerentúlon védett, de Glen Hanlon szövetségi kapitány már várja a szlovák válogatottba (TASR/AP-felvétel) Glen Hanlon szerint a hiányosságok kiküszöbölhetők a világbajnokságig Két vereség a finnektől Két meccs - két vereség. Ezzel a mérleggel zárta a hétvégét a szlovák jégkorong-válogatott Finnországban, ahol pénteken (1:3) és szombaton (2:3) is alulmaradt a hazaiakkal szemben az Euro Hockey Challenge nevű új sorozat első állomásán. A vb-re való felkészülést szolgáló meccsek azonban csak végeredményeikben hasonlítottak egymásra. S1TA-JELENTÉS 25 nap múlva kezdődik a hoki-vb zalék - ez volt a jó teljesítmény záloga. Ennek megfelelően Radivojevič és az első válogatottbeli gólját szerző Sersen révén már 2:0-ra vezetett Szlovákia, amikor jött egy néhány perces rövidzárlat a második harmad végén. „Ekkor megmutatkozott a tapasztalatlanságunk, kétgólos előnynél azt hittük, minden magától fog menni” - vallotta be önkritikusan Radivojevič. A koncentráció lanyhulását a finnek teljes mértékben kihasználták, három gólt ütve megfordították a mérkőzést. ,J\ két finnországi meccs közt az volt a fő különbség, hogy a második találkozón sokkal jobban játszottuk meg az emberelőnyös helyzeteket, két gólt is így szereztünk, emellett védőjátékunk is javult, pedig hatszor állítottak ki közülünk valakit” - összegezte röviden Hanlon a látottakat, aki szerint a mutatkozó hiányosságokat még ki lehet küszöbölni a vb-ig hátralevő időben. A mérkőzések tényei a 25. oldalon Pénteken a szlovákok szövetségi kapitánya, Glen Hanlon négy újoncot is felavatott: Škrečko, Klima, Češík és Sýkora is debütált a felnőtt válogatottban. Valószínűleg ez a tény is közrejátszott abban hogy Šata- nék csak nehezen lendültek bele, hiányzott az összeszokottság. A szombati találkozóra nagyot javult a szlovák válogatott: a sérült védő, Lintner nélkül is megvalósították edzőjük kérését: több mozgás, az ellenfél letámadása, hatékonyabb lövőszáSvatoš és Višňovský is megsérült Agyrázkódást szenvedett Marek Svatoš, az NHL-ben szereplő Ottawa Senators játékosa. Az egyre inkább formába lendülő szlovák hokissal a szombati, Toronto elleni mérkőzésen szabálytalankodtak, így a tengerentúli bajnokság alapszakaszában már biztosan nem léphet jégre. Hogy a válogatottban számolhat-e vele Hanlon, az majd a további orvosi vizsgálatok után fog eldőlni - mint ahogy Ľubomír Višňovský szintén a hétvégén összeszedett sérüléséről sem lehet még tudni, mennyire súlyos. Az Anaheim védője azután kereste fel az orvosokat, hogy az ellenfél játékosa keményen a palánkhoz szorította. (TASR) Birkózó Eb: Deák Bárdos harmadik lett Lőrincz Tamás ezüstérmes MTI-JELENTÉS Dortmund. Jól szerepeltek a hétvégén a magyar kötöttfogású birkózók a dortmundi Eb-n. Szombaton a 66 kilós Lőrincz Tamás ezüstérmet, a 120 kg- ban szereplő Deák Bárdos Mihály pedig bronzérmet szerzett. Tegnap a 74 kg-os Bácsi Péter vitte a prímet, aki a döntőben azeri Huszejnowal találkozott, míg a 60 kilós Kozák István bronzéremért küzdhetett. A fináléra és a helyosztóra lapzárta után került sor. „Nagyszerű napunk volt, Lőrincz Tamás és Deák Bárdos Mihály is szenzációsat birkózott - kezdte szombati értékelését Struhács György magyar szövetségi kapitány. - Tamás a döntőben is nagyon jó teljesítményt nyújtott. Végre ki tudta védekezni az orosz pörgetését, sajnálom, hogy ezzel együtt nem jött össze neki a győzelem. Misi előtt is meg kell emelnünk a kalapunkat. Az, hogy még most is érmet tud hozni, önmagáért beszél. Végig nagyon okosan, összeszedetten birkózott.” SPORTMENÜ ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRAUGA, döntő, negyedik mérkőzés -18.00: HK Poprad-HC Košice. SPORT A TÉVÉBEN SPORT 1 (cseh) - 17.45: Poprad-Košice jégkorongmeccs, playoff-döntő (élő) 4.00: Šan Jose-Los Angeles NHL-mérkőzés (élő) SPORT 1 (cseh, magyar) - 21.00: Almeria-Bilbao labdarúgó La Liga-mérkőzés (élő)