Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)

2011-04-02 / 77. szám, szombat

A gülüszemű komédiás Kibérelte a képernyőt az idei televíziós díjak (OTO) átadásán. Nem mintha ez bárkit is túlságosan váratlanul ért volna, úgy tűnt, ő maga lepődött meg a leginkább, bár egy színész, méghozzá egy jó színész, akinek zsigereiben van a humor, ezt minden gond nélkül tudja mímelni. Már­pedig Lukáš Latinákot nagyszerű komédiás vénával áldotta meg az Isten. N égy szobrot is ha­zavihetett, övé lett az abszolút OTO (tévés személyi­ség), s két szel­lemes klipben is közreműködött ezen az estén, az egyikben táncos­nőként. Maga az alakítás nem esett nehezére, inkább az, hogy a lábát belepréselje egy tűsarkú cipőbe, ami az övénél néhány számmal kisebb. Mondta is utána, csodálja a táncosnőket, mert nagyon figyel­nie kellett minden mozdulatra, nehogy kitörje a nyakát. „Ehhez képest halált alakítani már csak kismiska volt” - merthogy a máso­dik klipben kaszásként jelent meg. A köszönőbeszédében meg azt magyarázta, hogyan ejtik helyesen a nevét, és kinek le­het hálás azért, hogy felállhatott a világot jelentő deszkákra. Azt nem emlegette, hogy ezen a márciusi estén elégtételt ka­pott azért, mert nem ő kapta a Cseh Oroszlánt, amelyre a Radim Špaček rendezte Bilincs (Pouta) című cseh filmben nyújtott alakításáért jelölték. Ondrej Trojan nemrég mozikba került filmjében, a Személyi igazolványban (Občanský prűkaz) kisebb, de „jelen­tős szerepe van” - ahogy ő maga jellemezte. Azért, hogy nem ő lett a if N nyertes, nem búsul. Azon is in­kább mosolyog, meg talán egy kicsit legyezi a hiúságát, hogy a két kereskedelmi televízió nézői a díjátadást követően azon hu- zakodtak, melyikük is valójában. De az is lehet, hogy csak a sajtó fújta fel a dolgot. Valami rendkívülit sikerült létrehozni A komédia műfajában jelen­leg verheteden. Öt tartják a legjobb komikusnak, ami valószínűleg nem véleden, mivel két olyan soroza­tot, illetve műsort is díjaztak, amelyben ő is szerepel. Az egyik a Hivatáso- sok, amelyben a kicsit bugyuta Karol Hurka rendőrként 1 meresztgeti gülüszemét, |P a másik a rögtönzésre épülő Partička, amely Magyarországon Beugróként ismert. Latinák pedig nagy mestere az improvizációnak. ,A rög­tönzésben az a jó, hogy ha nem úgy sül el, ahogy szeretnénk, meg lehet ismételni. Ez a színházban lehetetlen, ott az egész előadás pontosan úgy zajlik, ahogy a próbákon betanultuk. A Partičkának megvan az az előnye, hogy Dano Dangl (a dramaturg és a moderátor - a szerző megj.) vé­get vethet egy-egy jelenetnek, nem kell kivárni, míg kínossá válik.” A műsorral, amelyet egy szűkebb társaság hozott össze - a szereplők közül néhányan egy osztályba jár­tak a színművészeti főiskolán, vagy baráti szálak fűzik őket egymáshoz -, bejárták az egész országot. A né­zők szeretetét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy ahová csak mennek, rendre tele a terem; a fiatalok és az idősek is jól szórakoznak az elő­adáson. „Simogatja a lelkünket, kellemes érzés, mert az, hogy min­den korosztály kedvel bennünket, azt jelzi, hogy valami rendkívülit sikerült létrehozni.” Ugyancsak improvizációra épül a Teatro Tatro is, amellyel a 2010- es vancouveri olimpián is fellép­hettek. Már ötödik éve működik a társulat, és még mindig nem csökkent az emberek érdeklődése. Olyan ez, mint egy színházi elő­adás, de mindig meghívnak egy zenészt, s a témát a nézők által írt sztorikból állítják össze. Egyéb­ként épp a Teatro Tatro egyik előadása közben - amikor egy cirkuszigazgatót alakított - tanul­ta meg meresztgetni, mozgatni a szemét, akkor azért, hogy minden helyzetben más légkört teremtsen. Azóta különös ismertetőjegyévé lett gülüszeme. Tétlenségre nem panaszkodhat, jelenleg az egyik legfoglalkoztatot­tabb színész. Annak idején a Pa­nelházi történetek című sorozat­ban tűnt fel - egy furcsa, amerikai akcentussal beszélő nőgyógyászt alakított. Ebből a sorozatból ugyan már kilépett, nem önszán­tából, így akarta a forgatókönyv. Bár nem unatkozik, egy kicsit sajnálja. Mindjárt ki is derül, hogy miért. „Bánt, hogy Miloš eltűnt - egy oknál fogva, szerettem volna, ha még együtt maradhatok a barátaimmal és osztálytársaim­mal, Majo Miezgával, Vlado Kobielskyval és Jakab Robival. Nagyon jó évfolyam voltunk, míg a többiben dívott a sztár- ság, a versengés, hogy ez vagy az a jobb, nálunk egyenlősdi volt, már csak azért is, mert négy évig együtt laktunk a kollégiumban. Majo Miezga ugyan pozsonyi, de mindig nálunk volt. A főiskola elvégzése után együtt vonultunk be a katonai művészegyüttes­be, s együtt jártuk az országot. Kobielsky aztán a Nemzetihez

Next

/
Oldalképek
Tartalom