Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)

2011-04-02 / 77. szám, szombat

A gülüszemű komédiás

Kibérelte a képernyőt az idei televíziós díjak (OTO) átadásán. Nem mintha ez bárkit is túlságosan váratlanul ért volna, úgy tűnt, ő maga lepődött meg a leginkább, bár egy színész, méghozzá egy jó színész, akinek zsigereiben van a humor, ezt minden gond nélkül tudja mímelni. Márpedig Lukáš Latinákot nagyszerű komédiás vénával áldotta meg az Isten.

N

égy szobrot is hazavihetett, övé lett az abszolút OTO (tévés személyiség), s két szellemes klipben is közreműködött ezen az estén, az egyikben táncosnőként. Maga az alakítás nem esett nehezére, inkább az, hogy a lábát belepréselje egy tűsarkú cipőbe, ami az övénél néhány számmal kisebb. Mondta is utána, csodálja a táncosnőket, mert nagyon figyelnie kellett minden mozdulatra, nehogy kitörje a nyakát. „Ehhez képest halált alakítani már csak kismiska volt” - merthogy a második klipben kaszásként jelent meg. A köszönőbeszédében meg azt magyarázta, hogyan ejtik helyesen

a nevét, és kinek lehet hálás azért, hogy felállhatott a világot jelentő deszkákra.

Azt nem emlegette, hogy ezen a márciusi estén elégtételt kapott azért, mert nem ő kapta a Cseh Oroszlánt, amelyre a Radim Špaček rendezte Bilincs (Pouta) című cseh filmben nyújtott alakításáért jelölték. Ondrej Trojan nemrég mozikba került filmjében, a Személyi igazolványban (Občanský prűkaz) kisebb, de „jelentős szerepe van” - ahogy ő maga jellemezte.

Azért, hogy nem ő lett a

if N

nyertes, nem búsul. Azon is inkább mosolyog, meg talán egy kicsit legyezi a hiúságát, hogy a két kereskedelmi televízió nézői a díjátadást követően azon hu- zakodtak, melyikük is valójában. De az is lehet, hogy csak a sajtó fújta fel a dolgot.

Valami rendkívülit sikerült létrehozni

A komédia műfajában jelenleg verheteden. Öt tartják a legjobb komikusnak, ami valószínűleg nem véleden, mivel két olyan sorozatot, illetve műsort is díjaztak, amelyben ő is szerepel. Az egyik a Hivatáso- sok, amelyben a kicsit bugyuta Karol Hurka rendőrként 1 meresztgeti gülüszemét, |P a másik a rögtönzésre épülő Partička, amely Magyarországon Beugróként ismert. Latinák pedig nagy mestere az improvizációnak. ,A rögtönzésben az a jó, hogy ha nem úgy sül el, ahogy

szeretnénk, meg lehet ismételni. Ez a színházban lehetetlen, ott az egész előadás pontosan úgy zajlik, ahogy a próbákon betanultuk. A Partičkának megvan az az előnye, hogy Dano Dangl (a dramaturg és a moderátor - a szerző megj.) véget vethet egy-egy jelenetnek, nem kell kivárni, míg kínossá válik.”

A műsorral, amelyet egy szűkebb társaság hozott össze - a szereplők közül néhányan egy osztályba jártak a színművészeti főiskolán, vagy baráti szálak fűzik őket egymáshoz -, bejárták az egész országot. A nézők szeretetét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy ahová csak mennek, rendre tele a terem; a fiatalok és az idősek is jól szórakoznak az előadáson. „Simogatja a lelkünket, kellemes érzés, mert az, hogy minden korosztály kedvel bennünket, azt jelzi, hogy valami rendkívülit sikerült létrehozni.”

Ugyancsak improvizációra épül a Teatro Tatro is, amellyel a 2010- es vancouveri olimpián is felléphettek. Már ötödik éve működik a társulat, és még mindig nem csökkent az emberek érdeklődése. Olyan ez, mint egy színházi előadás, de mindig meghívnak egy zenészt, s a témát a nézők által írt sztorikból állítják össze. Egyébként épp a Teatro Tatro egyik előadása közben - amikor egy

cirkuszigazgatót alakított - tanulta meg meresztgetni, mozgatni a szemét, akkor azért, hogy minden helyzetben más légkört teremtsen. Azóta különös ismertetőjegyévé lett gülüszeme.

Tétlenségre nem panaszkodhat, jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb színész. Annak idején a Panelházi történetek című sorozatban tűnt fel - egy furcsa, amerikai akcentussal beszélő nőgyógyászt alakított. Ebből a sorozatból ugyan már kilépett, nem önszántából, így akarta a forgatókönyv. Bár nem unatkozik, egy kicsit sajnálja. Mindjárt ki is derül, hogy miért.

„Bánt, hogy Miloš eltűnt - egy oknál fogva, szerettem volna, ha még együtt maradhatok a barátaimmal és osztálytársaimmal, Majo Miezgával, Vlado Kobielskyval és Jakab Robival. Nagyon jó évfolyam voltunk, míg a többiben dívott a sztár- ság, a versengés, hogy ez vagy az a jobb, nálunk egyenlősdi volt, már csak azért is, mert négy évig együtt laktunk a kollégiumban. Majo Miezga ugyan pozsonyi, de mindig nálunk volt. A főiskola elvégzése után együtt vonultunk be a katonai művészegyüttesbe, s együtt jártuk az országot. Kobielsky aztán a Nemzetihez