Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-26 / 71. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AAÁRCIUS 26. Régió 5 Költségvetési provizóriummal működik a város, a márciusi ülésen sem fogadták el az idei büdzsét Elbocsátások és bércsökkentés a városi hivatalban A csütörtöki testületi ülésen a képviselők a városi óvoda felújítása kapcsán fellapozták az építkezési naplót (Csuport István felvétele) Vágsellye. Népszerűtlen intézkedésre szánta rá magát a város vezetése. Húszezer eurót takarít meg azzal, ha megválik tíz alkalmazottjától és a többi 68 dolgozónak tíz százalékkal csökkenti a bérét. Martin Alföldi polgármester döntését azzal indokolta, hogy a városnak takarékoskodnia kell. SZÁZ ILDIKÓ Az önkormányzat csütörtöki, idei harmadik ülésén sem sikerült jóváhagyni a járási székhely 2011-es évre szóló büdzséjét, április derekáig marad tehát a költségvetési provizórium. Alžbeta Sedliačiková, a városi hivatal főellenőre a város múlt évi gazdálkodásának értékelésekor elmondta, a tervezett tőke jellegű bevételeknek csupán 14 százalékát sikerült teljesíteni. Éles vitát váltott ki a testületi ülésen az egyik európai uniós támogatásból felújított óvoda kapcsán megvalósult közbeszerzési eljárás. A képviselők jogi útra szeretnék terelni az ügyet, azzal vádolták a város vezetését, hogy előnyben részesítette a hét versenypályázatra jelentkező cégek egyikét. A városatyák az ülésen arról határoztak, hogy az ügy felülvizsgálásáig nem szabad kifizetni az óvoda felújításán, hőszigetelésén dolgozó cég munkadíját. Hiányosságok merültek fel az építkezési naplóba foglaltakkal, valamint egy bizonyos alvállalkozó által végzett többletmunkával kapcsolatban. A Hollého utcai óvodában végzett felújítás kapcsán további vizsgálatot rendeltek el a képviselők. A városatyák felhívták a figyelmet annak a veszélyére, hogy ha visszavennék az európai uniós támogatást a várostól, az újabb komoly adósságterhet jelentene Vágsellyének. A városatyák a költségvetési vita során nehezményezték, hogy nem vezettek be korábban takarékos- sági intézkedéseket, a városnak tavaly áttekinthetőbbé kellett volna tennie a beruházási terveit. A költségvetési tervezetben az egyik javasolt módosítás az volt, hogy ne különítsenek^ pénzt a kertmozi felújítására, mivel annak korszerűsítése már a városközpontot érintő átépítés részét képezi. A járási székhely tehát továbbra is költségvetési provizóriummal működik, ami azt jelenti, hogy a 2010-es költség- vetés 8,3 százalékából gazdálkodhat havonta. Legközelebb április 19-én tárgyalnak a képviselők az idei büdzséről. A jövő héten újabb javaslattal állnak elő a megyei képviselők - felparcelláznák a területet Harmadszorra sem kelt el a vágsellyei kórház SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. Harmadik nekifutásra sem sikerült vevőt találni a vágsellyei kórház épületére és telkére Nyitra megye önkormányzatának. Botka Ferenc, Nyitra megye MKP-s képviselője elmondta, az egészségügyi bizottság jövő heti ülésén újabb megoldást fognak javasolni. A tavaly októberben bezárt egészségügyi létesítmény vételárát 6 030 000 euróról 4 884 300 euróra csökkentették. így sem akadt érdeklődő, aki az egész területre igényt tartott volna, és teljesíteni tudná a megye által szabott szigorú feltételeket, amelyek szerint a létesítmény egész területén továbbra is egészségügyi szolgáltatásokat kell nyújtani. Botka Ferenc MKP-s megyei képviselő - akit vágsellyei lakosként is aggaszt a kórház további sorsa - elmondta, március 30-án ülésezik a megye egészségügyi bizottsága, és újabb javaslattal állnak elő, amelyről akár tárgyalhatnának is már a soron következő megyei közgyűlésen. „Ha nem akadt vevő az egész területre és az ott található épületekre, a harmadik sikertelen forduló után meg kell próbálni az épületeket kü- lön-külön felkínálni a beruházóknak” - tájékoztatott Botka. Az egykori bőrgyógyászat, vagy az onkológia épülete a város központjához közel található. Nem kizárt, hogy a város önkormányzata is meg tudná venni egyik-másik épületet szociális lakások vagy idősek otthona létesítése céljából. A kórház egész területére, az ott található épületekre azonban a város nem tudta előteremteni a szükséges 4,8 millió eurót. Tavaly novemberben Nyitra megye elutasította a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola ajánlatát, mert az egyetem vezetése csak akkor hajlandó tárgyalni a kórház működtetéséről, ha a biztosítók garantálják az egészségügyi szolgáltatásokat. Martin Alföldi, Vágsellye polgármestere, Nyitra megye képviselője minden alkalommal beszámol a képviselőknek a kórházzal kapcsolatos megyei fejleményekről. A vágsellyei városatyáknak nem sok beleszólásuk van az épület eladásába - lévén, hogy megyei tulajdonú ingatlanról van szó - ennek ellenére több ízben hangot adtak elégedetlenségüknek és rámutattak, hogy a lakosok számára fontos a kórházban lévő rendelők és laboratóriumok megmaradása, hogy ne kelljen minden kivizsgálás miatt Nyitrára, Érsekújvárba vagy Galántára utazniuk. AJANL0 Március 26. (szombat) Komárom - 9.30: a Lovagi Kultúra Napja a Duna Menti Múzeumban. Program: Töpler László: Székes- fehérvári királysírok őrzése és megmentése; Fehér Csaba: Vitézi rend; Jakus Roland: Víváselmélet, (vkm) Dél-Komárom - 15.00: megemlékezés a II. világháború idején a városon keresztülvonult front ismeretlen, hősi halált halt katonáiról a koppánymonos- tori temetőben, katonai tiszteletadás mellett. A magyar, német és orosz katonasírokat a történelmi egyházak képviselői áldják meg. (vkm) Galánta - 19.00: találkozó nem csak magányosoknak a városi művelődési központban. Zenél a Melody zenekar, (jm) Százd - 17.30: Trianontól a népszámlálásig címmel Popély Gyula történész tart előadást a helyi kultúrház- ban. (fm) Március 27. (vasárnap) Szene - 10.00: Könyves vasárnap a városi könyvtárban. Érdekes programok kicsiknek, nagyoknak, ingyenes beiratkozás. (jm) Szene -15.00: Jótékony- sági koncert a városi művelődési központban a daganatos betegségekben szenvedő gyerekek támogatására. (jm) Komárom - 19.00: Ahogy esik, úgy puffan - improvizációs show a Madách Art Caféban. Akik „beugranak”: Bandor Éva, Derzsi György, Nagy László, Olasz István, vendég: Oszlik Péter, a nyitrai Andrej Bagar Színház művésze. Játékmester: Majorfalvi Bálint. (vkm) Zsemlér - 15.00: Nemcsak politika címmel Csáky Pállal beszélget Újváry László nyugalmazott iskola- igazgató a helyi kultúrház- ban. (fm) Fél - 18.00: a diószegi Hahota Színjátszó Csoport Holdvilágos éjszakán című zenés, szórakoztató műsora a kultúrházban. (ú) Szene - 17.00: a Középkori templomok Dél-Szlová- kiában című könyv bemutatója a könyvtárban, (ú) Március 29. (kedd) Komárom - 18.00: íróolvasó találkozó a Panta Rhei könyvesboltban. Vendég Jankovics Marcell Kos- suth-díjas grafikus művész, rajzfilmrendező, (ú) Pozsony - 18.00: a Márai Sándor műve alapján készült A gyertyák csonkig élnek c. magyar film vetítése a Pozsonyi Casinóban. Rendezte: Iglódi István. Szereplők: Agárdy Gábor, Avar István, Tompos Ká- tya, Csemus Mariann, Mihály Pál. (ú) Dél-Komárom - 15.00: Városi beszélgetések elnevezéssel új program indul a városházán, az első találkozó témája az alkotmányozás. A meghívott vendégek országgyűlési képviselők, köztük Balsai István, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke. Házigazda: Molnár Attila, Dél-Komárom polgár- mestere, országgyűlési képviselő. (vkm) Komárom -17.00: családi koncert a Duna Menti Múzeumban; a rendezvény az idén 150 éves művészeti alapiskola ünnepi program- sorozatának része. Ä belépés díjtalan, (vkm) Komárom - 18.00: íróolvasó találkozó Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikussal, rajzfilmrendezővel, művészettörténésszel a Panta Rhei könyvesboltban. (vkm) Jelentősen nőtt az endoszkópos és laparoszkópos műtétek száma a csallóközi kórházban - ennek pozitív gazdasági hozadéka is van Új sebészeti technológia bevezetésére készülnek Dunaszerdahelyen LŐR1NCZ ADRIÁN Dunaszerdahely. Kölcsönkapott műszerekkel végeztek forradalmian új típusú sebészeti beavatkozást e hét folyamán a dunaszerdahelyi kórházban, tájékoztattak az intézmény üle- tékesei. A SILS-módszer a hagyományosnál nemcsak gazdaságosabb, lényegesen kíméletesebb is. A miniinvazív, azaz a lehető legkisebb beavatkozással járó sebészet az orvostudományban követendő trendként van jelen, közölte a dunaszerdahelyi kórház csütörtöki sajtótájékoztatóján Bastmák Ferenc sebész. ,A bevezetésre váró technológia a fájdalmat és a felépülés idejét egyaránt csökkenti mondta. - Ez a hagyományos műtétek esetében akár két hét is lehet, míg a laparoszkópiás eljárás alkalmazása mindössze három-négy napra csökkenti. Ennek gazdasági hozadéka is van, hiszen a páciens előbb visszatérhet a munkájához.” A SILS, azaz Single Port Laparoscopy módszer lényege, hogy a beavatkozást egyetlen, kis bemeneti seben keresztül végzik el; vastagbél-, epe- és pajzsmirigy-műtétek során egyaránt sikerrel alkalmazható. További előnye, hogy a műtét a hagyományosnál kevésbé fájdalmas, s a szervezet funkciói is előbb helyreállnak. Varga Igor sebész főorvos vezetése alatt a dunaszerdahelyi kórházban jelentősen nőtt az endoszkópos és laparoszkópos műtétek száma; utóbbi módszerrel 2010-ben 235 epeműtétet végeztek el. Horváth Zoltán, az intézmény igazgatója elmondta: a SILS-módszer meghonosítása, elsősorban a műszerek beszerzése okán a gyártóval, ületve az Általános Egészségbiztosítóval egyaránt tárgyal. A kezdő beruházás ez esetben hatezer euró volna, segítségével - tekintettel egyebek közt a lábadozá- si idő lerövidülésére - rövid távon is jelentős megtakarításokat lehetne elérni. Az intézményvezető szerint a technológiák fejlődése miatt az egészségügy területén elengedhetetlenné vált a gyökeres szemléletváltás. f nemocnica spolikihiki * (A Szerző felvétele Az intézményben forradalmian új technológiát teszteltek