Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-19 / 65. szám, szombat
Szujó Zoltán az RTL Klubnál vált ismertté, 2002 óta a Forma-1-es futamok helyszíni riportere. Rendszeresen tudósít a legjobb magyar és külföldi profi ökölvívók mérkőzéseiről. Kommentátorként és szerkesztő-riporterként szerepel a csatorna más sportműsoraiban és híradójában, de részt vesz a televízió egyéb kiemelt programjaiban is (Sztárbox, Dominónap stb.). 2008 januárjától a Reggeli egyik műsorvezetője. Szólították önt valaha tanár úrnak, merthogy eredeti foglalkozása tanár? Nagyon kevesen, ugyanis soha nem álltam a tanári katedrán, kivétel az egyetemi szakmai gyakorlat néhány hónapja. Miért nem maradt a tanult szakmájánál? Elvégeztem egy főiskolát, amit nagyon szerettem. Ám a diplomaosztáskor döbbentem rá igazán, hogy olyan sulit végeztem el, amelyben egy diplomát szereztem, de soha nem fogok diákokat tanítani. Egyébként testnevelés-német szakos tanár lehetnék. A főiskola alatt fel tudta mérni, milyen tanár lenne? Kiindulva abból, hogy milyen apa vagyok, nagyon engedékeny lettem volna. A sporttal korábban milyen kapcsolatban állt? Tizenhárom évig kosárlabdáztam, és a sportolás mellett elvégeztem a szakedzői iskolát is. Családi hagyomány volt a sportolás? A családomban senkit nem érintett meg a sport. A szüleim nem foglalkoztak és nem is foglalkoznak a sporttal. Édesanyám nemrég felhívott, hogy megtalálta a régi általános iskolai spirálfüzeteimet, amelyekbe a különböző bajnokságok eredményei vannak bejegyezve és a sportújságokból kivágott cikkek is henne vannak. Nagyon megszerettem a sportot. A gimnázium 3-4. osztályában, amikor valamilyen komoly dologról akartak beszélni velem akár a tanáraim, akár a szüleim, jól tudták, hogy csak akkor érnek el valamit, ha a kosárlabdaedzőmnek szólnak, mert csak rá hallgattam. Aztán elmentem főiskolára, a tanulás mellett rádiózhattam. Tulajdonképpen akkor döntöttem el, hogy sportriporter leszek. Ezzel kapcsolatban van égy nagyon kedves emlékem is. Nyolcéves lehettem, amikor Budapestre kirándultunk a nagyszüleimmel. A Szabadság téren a Magyar Televízió székhazának lépcsőin megpillantottam Knézy Jenőt. Mondtam is a nagyiéknak, hogy egyszer én is szeretnék felmenni azokon a lépcsőkőn. Hogyan került a televízióhoz? Terveimnek megfelelően elvégeztem a sportújságíró iskolát, és Budapestre jöttem. Elkezdtem dolgozni a Duna TV-nél, majd pedig az MTV Telesport szerkesztőségénél. Hogyan került a királyi televízióból az RTL Klubba? n A Szabadság téren a Magyar Televízió székhazának lépcsőin megpillantottam Knézy Jenőt... Nagy szerencsém volt. A 2000-es sydneyi olimpián, ahol én szerkesztő munkatársként dolgoztam, már túl voltunk. Ősszel felhívott az RTL Klub akkori sportfőszerkesztője, hogy hallotta a hangomat, van-e kedvem átjönni. Igent mondtam. Két évig dolgoztam a Híradóban, és jártam Koko meccseire. Majd 2002 márciusában a programigazgató az irodájába hívott, és közölte, hogy a kereskedelmi csatornán rajtol a Forma-1 közvetítéssorozat, kezembe nyomott két darab repülőjegyet Ausztráliába, és azt mondta: próbáljuk meg. Egy időben autóversenyző is volt, és aránylag elfogadható eredményeket sikerült elérnie. Azért túlzás lenne autóversenyzőnek nevezni engem, de valóban igazolt versenyző vagyok. Az motivált abban, hogy részt vegyek ebben a sorozatban, hogy benyomásokat szerezzek magáról a benzingőzös világról. Aztán észrevettem, hogy teljesen más érzésekkel megyek oda a rajtrácson a zöld lámpákra „idegbetegen” várakozó versenyzőkhöz. És ez a legnagyobbakra is vonatkozik, olyanokra, mint Kimi Raikkönen vagy Mark Webber. Most már azt is tudom, hogy ezek a vagány fiúk közvedenül a rajt előtt miért nem válaszolnak a kérdésekre hosszú körmondatokban, hanem csak egy-egy szóval. A versenyzésemnek Csak az lesz igazán vakmerő is tud lenni
