Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-12 / 59. szám, szombat
m SPORT PRESSZÓ ■ 2011. MÁRCIUS 12. www.ujszo.com Köszönöm a sorsnak, hogy kisebbségben születtem Ha egykor emlegetni fogják, nyilván az lesz a két legfontosabb adat a nevénél, hogy 1976-ban Dunaszerdahelyen született, és kétszer lett olimpiai bajnok. Feltéve, ha jövőre Londonban nem triplázik. A Kemény-legénységnek ez a bravúr már sikerült, de Gergely Istvánnak nem, ő az ezredforduló olimpiáján, Sydneyben még a szlovák vízilabda-válogatott színeiben játszott. A születés és az olimpiai arany(ak) közötti út elég hosszú, még a legfontosabb állomásait is nehéz visszaidézni a sokéves történetnek. Kezdjük azzal, hogy vízközeibe kerültél. Somorján laktunk, s miután a szüleim hároméves koromban elváltak, Komáromba kerültem. Ott kezdtem vízilabdázni úgy, hogy a régi pólósok csináltak egy tanfolyamot, oda jártunk az öcsémmel - aki Görögországban egy új csapatban játszik - meg néhány barátommal. Bevallom, nem szerettem az úszást, nem akartam maradni, de az édesanyám úgy vélte, ez jó időtöltés lesz, mindenképpen sportolnunk kell, maradjunk akkor a vízilabdánál. Nyolcéves lehettem akkor. Azért Komáromban is inkább az volt a jellemző, hogy focizni, kajakozni, teniszezni küldték a gyereket. Nem mondom, hogy véletlen volt, mert a tanfolyamot pólósok szervezték, azért, hogy fennmaradjon a vízilabda Komáromban. Végül is a legtöbbször a dolog úszással kezdődik, csak mi nem jártunk úszni, egyből a vízilabdával kezdtük. Magyarországon jelenleg az egyik legnépszerűbb csapatsport a vízilabda. Szlovákiában nem volt ekkora varázsa. Gyerekkorában nem foglalkozik azzal az ember, hogy mit érhet el a sporttal, meg mennyit kereshet. Legalábbis abban az időben még nem így volt, ez meg se fordult a fejemben. Nem ezért vízilabdáztam, hanem azért, mert anyukám fontosnak érezte. Végül mégis hagytad magad elcsábítani. Komáromban, az iskolában kosaraztam is, felajánlották, hogy menjek el ligacsapatokhoz, még Magyarországon is akadt lehetőség, hogy ne vízilabdázó, hanem kosaras legyek. Heti kétszer jártam kosárlabdaedzésre, naponta pólóztam, zsúfolt volt a program: iskola, kosárlabda- és vízilabdaedzés. A kettő kiegészíti egymást, gondoln Kudarcok mindig vannak, aki nem megy tovább, soha nem lesz sikeres. Nincs olyan versenyszám, ahol ugyanott van a cél és a rajt. kodtam, ne folytassam-e kosárlabdával, de a víz ereje nagyobb volt, minden barátom vízilabdázott. Maradtam. Mi volt a vízválasztó? Ha jól értem, te magadnak köszönheted, hogy a medencében ragadtál. Meg a barátaimnak, annak a társaságnak, amelyik akkor ott volt. Vonzóbb volt számomra, mint egy új közeg, engem az húzott igazán, nem a pénz. Akkor szó sem volt arról, hogy ennyit meg annyit keresek. Habár nem volt olyan rég, úgy tizenöt-tizenhat éve, de az a világ még nem volt annyira anyagias. Ma a fiatalok is azért kezdenek el sportolni, mert úgy gondolják, hogy sokat tudnak keresni. Csodálkozhat az ember? Hiszen a sport mesterség, foglalkozás lett, ebből kell megélniük. Ha befejezik, sokuknak nincs szakma a kezében. Én csodálkozom ezen, mert aki pénzért kezd el sportolni, abból nem biztos, hogy jó sportoló lesz. A pénz nem biztos, hogy azért jön, mert pénzt akarok keresni, hanem azért, mert valamit nagyon jól csinálok. Találkozom olyan fiatalokkal, akiknél jelentős motivációs tényező, hogy mennyi a fizetés. Ez pedig nagyon nagy csapda, mert nem biztos, hogy az a hely a legfej- lődőképesebb, ahol többet tudnak fizetni. Ezt nagyon kevesen mérik föl. De hiszem, hogy a sport újra vissza fogja kapni értékét. Az évezredfordulós sydneyi olimpián még szlovák színekben indultál, s a csapatban nem volt túl vidám a hangulat, mert az élmezőnytől vereségeket kellett elszenvedni. Hát, igen... Két évvel később kerültél Magyarországra. Ott mindjárt simán mentek a dolgok? Kapaszkodni kellett, mert a szlovák válogatottat a magyar mindig öt-hat-hét góllal verte. Átkerülni abból a csapatból egy lényegesen jobba nem kis feladat, nemcsak szakmailag, hanem mentálisan is komoly próbatétel. Össze kellett szednem magam, mert itt mások voltak a kihívások. Egy olimpiai bajnokhoz jöttem, a világ egyik legjobb vízilabdacsapatába és a világ egyik legjobb bajnokságába. Ahhoz képest elég jól összekaptad magad, mert 2004-ben Athénban már ott voltál a dobogó legtetején. Gyorsan ment... Gergely Melinda (balról a második) és testvére, Marci (jobbról az első), a két kisebb gyerek a vízilabdázó keresztlánya, Mónika és unokaöccse, Norbi
