Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-12 / 59. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2011. MÁRCIUS 12. SPORT 19 » Névjegyjegy: Gergely István Kétszeres olimpiai bajnok magyar vízilabdázó ■ Született: 1976. augusztus 20., Dunaszerdahely ■ Testmagasság/-súly: 201 cm/112 kg • Eddigi klubjai: KVP Komárno, -1994, Slávia UK Bratislava, 1994-1997, NCHZ Nováky, 1997-1999 (mind szlovák), Cagliari, 1999-2000 (olasz), Terrassa, 2000-2002 (spanyol), Domino-Honvéd, 2002- ?. ■ Posztja: kapus (jobb kezes) ■ Legjobb eredményei, Magyarországon: kétszeres olimpiai bajnok (2004, 2008), világbajnok (2003), kétszeres Világliga győztes (2003, 2004), LEN Szuperkupa győztes (2004), négyszeres magyar bajnok (2003, 2004, 2005, 2006). ■ Szlovákiában: kétszeres szlovák bajnok (1996-97 Nováky), 1995 - junior-vb bronzérmes (szlovák válogatott). ■ Elvált, első házasságából két gyereke van: Melinda 14, Marcika 7 éves. Gergely István édesanyjával és öccsével, Misivel Gyorsan, de azért azt nem mondhatnám, hogy már százszázalékosan beépültem, mert egy csapatsport, főleg a vízilabda nemcsak arról szól, hogy összeszedek tizenhárom játékost, akik nem is ismerik egymást, hanem ez zárt társaság, mindenki mindenkit nagyon jól ismer a válogatotton meg a klubcsapatokon belül is. Ez nem foci, ahol az egyik nem is beszél a másikkal. Itt mindenki mindenkivel beszélget, napi két edzés van, hat órát is eltöltünk együtt, ez alatt bizalmi szálak, szoros kapcsolatok szövődnek. Ezt pár hónap alatt nem lehet kialakítani, idő kell, míg megismerik az embert, meg én is őket. Nekem sok kiesett, már csak a felnőtt válogatotthoz kerültem. Eltelt egy idő, míg lettek közös élményeink. Pekingig már voltak? Már kezdett kialakulni. Ismertük egymást azelőtt is, de az ismeretség és a barátság két különböző dolog. Kivel vagy közelebbi barátságban a válogatottban? Ezt sokan megkérdezik, de nagyon nehéz rá válaszolni. Az a furcsa, hogy mindenkivel jóba tudok lenni, még a legnehezebb természetű játékosok is jóban vannak velem. Nem tudom, hogy ez a személyiségemből fakad-e, vagy abból, hogy kapus vagyok, de úgy igazából mindenkivel jóban vagyok. Nem szívesen mondanék neveket, mert akkor sokat kellene felsorolnom, nem szeretnék senkit megbántani. Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a sportban, de másutt is, nem elég a tehetség - erős akarat, fegyelem, következetesség, motiváció kell. Ez mind megvolt nálad? Ha ezekből valami hiányzik, soha nem lesz valaki sikeres a sportban és a magánéletben, ezt a kettőt nem lehet különválasztani. A saját munkáján belül ugyanúgy kell dolgoznia mindenkinek, mint egy sportolónak - naponta maximális erőbedobással, kell, hogy célkitűzései legyenek, hogy egyre jobb legyen, s utána jön a jutalom. Ha valaki sikeres sportoló, valószínűleg sikeres tudna lenni más szakmában is, ha folyamatosan képezné magát. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ha én kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó vagyok, három éven belül jó orvos vagy szakmunkás lennék. De valószínűleg meg tudnám tanulni, csak hosszabb idő kellene hozzá. A felsoroltak közül - tehetség, akarat, fegyelem - mindegy, hogy melyik milyen arányban van, vagy fontos a sorrend? A tehetség önmagában semmit nem ér, ugyanígy az akarat és a célok sem. Egyik a másikat kompenzálni tudja, van olyan játékos, aki nem tehetséges, de van akarata és vannak célkitűzései, elszánt, s ugyanoda jut, ahova egy tehetség. Ha valaki a tehetséget szorgalommal párosítja, lényegesen messzebbre jut, mint akinél csak akarat van, de mindkettő sikeres tud lenni. De ha valami hiányzik, nem lesz belőle semmi, mert az első adandó akadálynál feladja. Kudarcok mindig vannak, aki nem megy tovább, soha nem lesz sikeres. Nincs olyan versenyszám, ahol ugyanott a cél és a rajt. Mindig az út a fontos, az, ahogy eljutok a célomig. Ez határozza meg az embert, nem a cél. Kijutni az olimpiára az a csúcs, de ha fent áll az ember a dobogón, akkor az jut az eszébe, hogyan jutott el odáig, mert ahhoz sok mindent el kell érnie, hogy ott lehessen - nagyon jól szerepelni a bajnokságban, az Európa- és világbajnokságon, a klubbal meg a Bajnokok Ligájában. Ha az ember a négyéves időszakban nem tud sikeres lenni, nehéz kijutni az ohmpiára. Mindennek megvan a maga rendje. Magyarországon nagyon népszerű a sportág. Erezted néha, hogy egy kicsit talán nagyon is az, hogy nyomasztó? Ezt a népszerűséget nem lehet ösz- szekeverni a bulvársztárokéval, az a legtöbbször a visszájára fordul. Azért időállóbb, ha valaki ohmpiai bajnok, amivel ugyan ritkán villognak a sportolók, inkább a hozzáértő emberek szemében rejlik a népszerűségük, azoknál, akik rendszeresen figyelik, és büszkék azokra, akik sikert érnek el országuk színeiben. Érezted valamikor, hogy kisebbségi környezetből jöttél? Volt hátránya? Mikor még odaát voltam, azt hallottam, hogy Szlovákiában magyar kisebbségben sokkal nehezebb élni. Felnőtt fejjel meg köszönöm a sorsnak, hogy ilyen környezetbe születtem, mert azok, akik kisebbségben élnek, sokkal jobban megbecsülik önmagukat. Mindennap meg kell dolgozniuk azért, hogy megértsék a többséget, de emellett megpróbálják kivívni a saját jogaikat, a környezetük jogait, megtalálni azt a kompromisszumot, hogy a kettő megférjen egymással. Azt mondom: ha nem ott születtem volna, lehet, hogy nem itt tartanék. Anélkül, hogy megsérteném a focistákat, hokistákat - mert ez is egy szakma eleve kevesen járnak egyetemre, főiskolára, merthogy a kettő összeegyez- tetheteden. A vízilabdázókra az ellenkezője jellemző. El kell dönteni, vagy akarom csinálni, vagy nem. Elmondom, hogy nézett ki havonta egy-egy pénteki napom és a hétvégém, amíg hat éven keresztül egyetemre jártam: reggel elmentem edzésre, onnan iskolába, ültem nyolc órát a padban, onnan vissza az edzésre vagy egyből a mérkőzésre. Huszonhét évesen kezdtem, mert szégyelltem, hogy minden csapatból a játékosok 80 százaléka egyetemre jár, csak én nem. Tavaly sikerült befejeznem a sportmenedzseri szakot, amellett, hogy becsúszott két olimpiai arany, a világbajnoki cím és bajnoki hgát nyertünk. Idén elkezdtem szorgalmasan angolt tanulni, és szeretnék doktori címet szerezni. Mennyi időd van a családra, a gyerekeidre? Az első házasságomból két gyerekem van, Melinda 14, Marcika 7 lesz. Ok az édesanyjukkal Nagymegyer mellett, Szilason laknak. A lányom táncol, a fiam karatézik. Igyekszem minél jobban segíteni nekik, a sport felé irányítani őket, de semmiképpen nem erőltetem. Nem hiszek abban, hogy a szülőnek meg kell mondania, mit csináljon a gyerek, inkább lehetőséget kell adni, hogy megtalálja, azt, amit akar. Elvárásaim azért vannak: tanuljanak és sportoljanak, de hogy milyen arányban és mit, az az ő választási lehetőségük. Budapesten a barátnőddel, Kovács Szilvia modellel évek óta egy párt alkottok. Nagyon kiegyensúlyozott életet élek. Fájó pont, hogy a gyerekeimet ritkán látom, de minden héten találkozom velük. Naponta van edzés, a hétvégén pedig két mérkőzés, a gyerekeimnek is egyre több a programjuk, külön angolra, szlovákra, zenére járnak, egyre nehezebb egyeztetni, de én úgy gondolom, annál hosszabb az életünk, hogy ez örökké így maradjon. Szeretném, ha a lányom mihamarabb Budapestre jöhetne, és itt kezdene főiskolára járni. A gyerekeid a legnagyobb szurkolóid? Nem, nem hiszem, sokan szurkolnak nekem. A legnagyobb szurkolóm Károlyi Péter, egy budapesti óriáscég igazgatója, aki ezt mindig ki is mondja. A gyerekeim lazán kezelik ezt a dolgot, valamikor még meg se nézik a meccsemet. Azt mondhatnám, hogy ez rosz- szulesik, de nem baj, mert az rosz- szabb lenne, ha úgy éreznék, hogy kényszerítve vannak rá. Ha érdekli őket, akkor majd megnézik. 2012-ben Londonba, a negyedik olimpiádra utazhatsz. Azért dolgozom, hogy odakerüljek. Fontos célom, hogy ott legyek, utána már más terveim vannak, de mindenképpen a londoni olimpia éve az, amikor a legjobbat kell nyújtanom a vízilabdában. Klubszinten és válogatott szinten is akkor szeretném elérni a legjobb eredményeket. Urbán Klára A menyasszonnyal, Kovács Szilvia modellel
