Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-12 / 59. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AAÁRCIUS 12. Szalon 11 1 ''-k. A kastélyban 1957 óta pszichiátriai kórház működik (Somogyi Tibor felvételei) Cyprian Biro án Bíró szerint ez ma is így van, az idősebb generáció pontosan tudja, hogy Esterházy János uradalmi intézője a zsidó Schlesinger volt, hogy több zsidót is bújtatott a kastélyban, és hogy a szlovák parlamentben ő volt az egyetlen, aki 1942-ben nem szavazta meg a zsidók deportálását előíró törvényt. „Inkább az a gond, hogy a fiataloknak erről már beszél senki. Az iskolában nem ezt tanulják, nem is érdekli őket, milyen grófok éltek itt. Nagy kár, mert emberi tartásból példát vehetnének róluk.” Könyvekbe rejtették az áldozóostyát A példamutatás pedig nemcsak a bőség idejére vonatkozik, amikor az Esterházyak segítették, támogatták a falubelieket, hanem azokra az évekre is, amikor már ők szorultak segítségre. János grófot 1947-ben ítélték halálra, amikor Szibériában volt kényszermunkán, a szovjetek csak 1949-ben adták ki a csehszlovák hatóságoknak. Az idős újlakiak mind emlékeznek arra, hogyan járt Mariska minden héten a leopoldovi, majd a mírovi börtönbe, hogy kilincselt a hivatalokban, kö- nyörgött az akkori hatalmasoknál. „Egész éjszaka erdőkön át gyalogolt, hogy reggel ott lehessen a beszélőn. Könyvben csempészte át Jánosnak az Úr testét, inkább ő nem evett, de a háromkilós csomagot minden hónapban megtöltötte” - mondja Vilma Megová, aki főleg a szomszédasszonyától, Veronika Moravčíkovától hallott sokat arról, milyen odaadó szeretettel törődött Mariska Jánossal. „Ve- ronka néni olyan világjártas, ügyes asszony volt, hogy azt is el tudta intézni, amit más nem. Ha Mariska nem kapott látogatási engedélyt, akkor ő ment helyette, neki könnyebben adtak, mert nem volt családtag. Lujza az ő nevére küldte Franciaországból a penicillint is Jánosnak, aki akkor már tüdőbajos volt. Mindig azt mondta, hogy ha Mariska nem olyan kitartó és nem megy el egészen Gottwald feleségéig, akkor Jánost kivégezték volna. Az ő érdeme, hogy kegyelmet kapott, és bár nagyon sok szenvedés után, de nyugodtan, Istenben megbékélve halhatott meg.” A testvéri szeretet példája Az Esterházyak mély istenhite az újlakiak számára szintén természetes, hiszen naponta látták, tapasztalták, mennyi erőt adott nekik. Azon sem csodálkoznak, hogy a pozsonyi magyar nagykövetség Esterházy János boldoggá avatását kezdeményezi, hiszen nagyon sokat hallottak arról, hogyan viszonyult rabtársaihoz a börtönben, és hogyan tartotta bennük a lelket. „Azt mondták, még betegen is lemondott az ételadagjáról és másoknak adta. Arról beszélt a többieknek, hogy bízzanak az isteni igazságosságban. Erre csak egy igaz ember képes, olyasvalaki, aki már számot vetett a földi dolgokkal” - mondja a helytörténész, aki feladatának tartja, hogy a fiatalabb nemzedék is megismerje Esterházy János és húga, Mariska küzdelmesen szép életét. Nem a politikán keresztül, mert az talán még sokáig a nép ellenségeinek tekinti őket, hanem az emberi oldalát, azt, amely tartásról, segítőkészségről, hűségről szólt. „Bennünket nem érdekel a politika, itt Esterházy Jánosra úgy emlékeznek, mint tiszteletre méltó emberre, aki itt élt közöttünk. Számunkra soha nem lesz a szlovákgyűlölő, mert soha nem tett és nem is mondott olyasmit, ami ezt igazolná. Mariska pedig a testvéri szeretet legszebb példája, má kevesen lennének képesek ennyi áldozatot hozni. Ezek azok a dolgok, amelyekért büszkék lehetünk rájuk, és amiért megérdemlik, hogy ápoljuk az emléküket - akkor is, ha ezt a történelem- könyvek még nem teszik.” Mária Omachelová Mariska a gyermekeivel A kä kereszt tövében mindig van virág &31
