Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-05 / 53. szám, szombat
Szalon 23 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 5. Dana Medrická és A csoda vége Spanyol grófnő, mezei ruhában SZABÓ G. LÁSZLÓ Már a négyszázadik előadásnál tartott Prágában, a iyl (mai nevén Rendi) Színházban Örkény István keserédes története, a Macskajáték, amikor a darab kéť’főszereplője, a két Szkalla lányt, Erzsit és Gizát alakító Dana Medrická és Vlasta Fabiánová forgatni kezdett Budapesten. Az akkor elsőfilmes Vészi János hívta meg őket A csoda vége című rendezésébe. Nyolc évvel a Macskajáték bemutatója, Székely Gábor legendás rendezése után 1982- ben a cseh színház két emb- lematikus alakja ismét magyar alkotókkal dolgozott. Méghozzá egy olyan történetben, amelynek legtöbb szereplője idős volt már akkor. A szerelem azonban kortól független. „Kezdetben úgy festett a dolog, hogy hatvan-hetven idős színészre lenne szükségünk - eleveníti fel csaknem három évtizedes emlékeit Vészi János. - Alkotótársammal, Kőszegi Edittel csupa olyan nagyon jó színészre gondoltunk, akikhez nem tapad semmiféle bejáratott kép. Később kiderült, hogy ezt nem tudjuk megvalósítani, a történet pedig a kamaradrámához fog közel állni. Az az igazság, féltem a nagy magyar színészektől, azt hittem, megesznek reggelire. Tapasztalatlan, pályakezdő rendező voltam, még a harmincadik évemet sem töltöttem be, és meg voltam győződve róla, hogy Gobbi Hüda vagy Tolnay Klári engem fel fog falni. Aztán mégis felkértem őket, de tudtam, hogy a csehek sokkal alázatosabbak lesznek. Hogy ők nem úgy viszonyulnak majd hozzám, mint a sokszoros rutinos, többszörös Kossuth-díjas magyarok, hogy: »Tudom én, kis- apám, mit kell csinálni! Csak mondd, hogy hova álljak!« A csehek nem ilyenek. Meséltek róluk, és láttam a Menzel- filmeket. Már a válogatáson is nagyon kedvesek voltak, pedig tudták, hogy nem feltéüenül lesznek felkérve a szerepre, ez még csak ismerkedés.” Irma és Kamilla -a filmbeli testvérek - mindketten ugyanannak a férfinak voltak a felesége. Barátnőjük, Bözsi pedig mindvégig a férfi szeretője volt. Irma szerepét a Kórház a város szélén című sorozatból is jól ismert Dana Medfickára osztotta Vészi János. „Természetesen láttam őt a Macskajátékban. Fenomenális volt. Vlasta Fabiánovával együtt szinte tálcán kaptam őket. Élettel teli, természetes játékuk teljesen lenyűgözött. Forgatókönyvíró társammal azonnal tudtuk, hogy rá kell beszélnünk őket a budapesti forgatásra. Danával már az első percben kölcsönös volt a szimpátia. Ő már akkor szerelmes volt egy spanyol férfiba, aki miatt politikailag rengeteg baja volt, sokáig nem kapott kiutazási engedélyt, féltek, hogy kint marad Madridban. Ő, a nemzet színésznője, akinek életeleme volt a színház. S bár tele volt problémával, kezdettől fogva érdekelte a történet. És most megint a magyar színészi attitűd... Remélem, nem sértek meg senkit, de harminc évvel ezelőtt valóban az volt az érzésem, hogy a magyar színész, még mielőtt elolvasta volna a forgatókönyvet, a gyártásvezetővel akart beszélni, mekkora összeget kap a szerepért. Dana Medfickát nem érdekelte a pénz. Ő eldöntötte, hogy neki ehhez a filmhez kedve van, és jött, semmivel sem törődött. Vlasta Fabiánová és a történet harmadik szereplője, Vlastimil Brodský pedig jöttek vele.” Irma és Kamilla férjét Major Tamás játssza a filmben, az ő barátnője volt a Kanadából érkező diabetikus cukrász, akit Vlastimil Brodský formált meg. A két nővér és barátnőjük, Bözsi (Tolnay Klári) külön-külön ismerkedik meg az idegenből hazalátogató férfival, s mind a hárman boldogan rástartolnak, sőt feleségül mennének hozzá. Ha a sors is úgy akarná. „Dana, vagyis Irma sokáig nem akar pasizni. Soha életében nem tudott kapcsolódni valakihez. Nála állt be egy olyan személyiségváltozás a történet során, hogy épp ő lesz az, aki megtanulja: tényleg lehet kötődni valakihez. Irma alakját a nagymamámról mintáztam. Rendezőként mindig a saját életem epizódjaiból indulok ki. Azt próbálom elmesélni, belevinni egy történetbe. A csoda vége gyerekkoromnak arról a szakaszáról szól, amikor engem, anyám helyett, aki elfoglalt rádiós volt; a nagymamám nevelt. Ő pedig folyamatosan vitt magával a saját köreibe, ahol Rózsi nénik, Klári nénik, Ibi nénik voltak. Férfiak alig. Háborús generáció, zsidó szubkultúra. Közvetlen viszonyban voltam az özvegyekkel. Ők neveltek, azért voltam pimaszabb velük. Olyan titkokat tudtam meg tőlük, amiket egy gyerek általában nem tud. Például, hogy a nagymama a kádban fürdött a szeretőjével. Vagy hogy fagylaltot nyaltak a Ger- beaud-ban. Amikor már elég nagy voltam, a nagymamám azt is elmesélte, hogy huszonhét évig volt szeretője. Miután tönkrement a házassága, talált magának valakit, és onnantól kezdve nekem szentelte az életét. Én ezért borzasztó hálás voltam, és gondolatban ma is imádom őt. Emlékszem, csupa idős asszony vette körül, csupa magára maradt idős nő, akik sokat veszekedtek. Például azon, hogy kitől kapták a vécé- lehúzót. Az az én örökségem! Dehogy a tiéd! Add vissza! Nem adom! Ezeket a mozzanatokat nem jól vette tőlem a magyar közönség. Szemtelennek mondtak, úgy érezték, tiszteletlenül bántam az idősekkel. Ami természetesen nem így volt. Dana Medfickát szerencsére annyira érdekelte a történet, s épp a művészi megoldások miatt, hogy a jó ügyet látta benne. Ő végig arra koncentrált, hogy élő figurát teremtsen Irmából.” Az olaszok és a csehek szerették a filmet, Velencében és Prágában sikere volt, a magyar közönség nem igazán fogadta el. Pedig bája is volt, humora, finom iróniája. „Dana hagyta, hogy vigyem őt az instrukcióimmal. Olyan mértékű tiszteletet tanúsított irántam, hogy azt az addigi kevés teljesítményem folytán meg sem érdemeltem. Voltaképpen hitelben adta a szívét. Minden jelenetben egyetértett velem. Elmondtam, mit szeretnék, ő pedig természetesen kezelte a forgatási helyzeteket. Elfogadott egy gondolatmenetet, és elhitte, hogy én jót fogok kihozni belőle. Látván mindezt a magyar színészek, ők is nagyon jól dolgoztak. Szívesen poénkod- tak volna azon, hogy itt ez a mitugrász kisgyerek, és majd ő fogja megmondani, hogy mit csináljunk, de rá kellett döbbenniük, hogy ez a stílus nem Tolnay Klárival és Vlasta Fabiánovával A csoda végében megy. Dana ilyen szempontból szigorú volt. Nem állt rá egy olyan poénkodásra, hogy cikizzék a kis elsőfilmest. Neki én ezt köszönhetem, túl azon, hogy emberileg is nagyon megszerettem őt. Visszakaptam a nagymamámat, elegáns kiadásban. Az én nagymamám ugyanis egyszerű kispolgár volt, Dana pedig mezei ruhába öltözött spanyol grófnő. A tartása és a járása is fenséges volt.” Filmbeli kalapját biztos kézzel ő maga választotta meg. „Nem volt ő sem hóbortos, sem kekec, sem másokat ugráltató színésznő. Csak nagyon határozott. S bár azzal, amit most mondok, magamnak hízelgek, igazából neki szeretnék: rossz ötlettel, rossz történettel nem lehetett volna megvezetni, abban nem vett volna részt. Készséges volt, mindent megcsinált, amit kértem tőle, de ha eldöntött valamit, nagyon határozottan indult el a megoldás felé. Kalapból legalább öt darabot tett elé a jelmeztervező. Megnézte őket, s csak annyit mondott: Ez egyik sem Irma kalapja. Lehet, hogy egy pillanatra megszeppentem, de megkérdeztem tőle, mire gondol, melyiket szeretné. S akkor azt mondta: nem egy nagy sárga szalag hiányzik neki, hanem ő úgy képzeli, ez a nő annál sokkal zártabb, mintsem hogy nagykalapot hordjon, és biztos, hogy nem tesz rá madártollat. Egyszerű, kicsit szigorú, hajdan mégis nőiességet fellibben- tő kalapot keresett. Találtunk is olyat, ami tetszett neki.” Budapesten több hetet töltött Dana Medrická. Még műsoron volt Prágában a Macskajáték, amikor Vészi Jánossal forgatott, és a lakását is azokban a hetekben újította fel, amikor Irma szerepét játszotta. „A ruhapróbák idején sokat mászkáltunk a városban. Az még lazább időszak volt. Megmutattunk neki pár helyet, amelyeket a film hangulatához fontosnak éreztünk. Elvittem őt abba a házba is, ahol a nagymamám lakott, a Bajza utcai garzonházba. Forgattunk is ott, a ház éttermében. Azt az estet, amelyet az öregek szerveztek. Csákányi Laci bácsi Seress- dalokat énekelt. A Várba és a Gerbeaud-ba is elvittem őt. A forgatás idején már a szerepével volt elfoglalva, nem nagyon járt ki a Royal Szállóból. Emlékszem, volt egy snitt, amelyet újra fel kellett vennünk. A pótforgatás már nehezen jött ösz- sze, menni akart a páijához, Spanyolországba.” A film magyarországi bemutatóját Dana Medrická nem élte meg. Hatvankét évesen, 1983 januárjában meghalt. A kórházi ágyáról azt üzente Vlasta Fabianovának: „Ne haragudj, megöltem a macskákat!” A minden sebre, fájdalomra gyógyírként ható Örkény-da- rabra utalt, amelyet több mint négyszázszor játszották. A csoda végét látatlanul hagyta itt.
