Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)

2011-03-05 / 53. szám, szombat

24 Szalon ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 5. www.ujszo.com A háztartáson belüli hangos veszekedésekre vezeti vissza Ron apja averzióját bármiféle konfrontációval vagy vitával szemben Az amerikai olvasókö­zönség köreiben nagy népszerűségnek örvend a volt elnökökről szóló irodalom, s a legnépsze­rűbb államfőkről évente jelennek meg új kötetek történészek, újságírók, volt munkatársak és csa­ládtagok tollából. MOLNÁR MIRIAM Ronald Reagan, az USA 40. elnöke idén lett volna százéves. Minden könyváruház előkelő helyen kínálta a róla szóló könyveket, néhol egész aszta­lok roskadoztak a volt elnökről szóló vaskos kiadványoktól. Gyerekkorom Közép-Euró- pájából, a vasfüggöny mögül nézve, Reaganre mint egy ele­gáns, dús hajjal megáldott volt filmcsillagra emlékszem, aki kioktatta Gorbacsovot, hogy most már ideje lebontani a ber­lini falat, és ezzel hozzájárult a szocialista tábor felbomlásá­hoz. Ez nyilvánvalóan sekély, csalóka benyomás volt. Az USA-ban már sokkal el­lentmondásosabb képet kap­tam a volt elnökről. Egyesek hősként, Amerika legjobb el­nökeként emlegették, és nosz­talgiával sóhajtottak, hogy ak­kor még az USA igazi nagyha­talom volt. Mások viszont szé­gyenteljesnek gondolták a Reagan-éveket, amikor a poli­tika a gazdagok érdekét kezdte el kiszolgálni, és ebben látják a mostani gazdasági válság gyö­kereit is. Ők Reaganre mint önfejű, az amerikai imperia­lizmus legrosszabb fajtáját képviselő elnökre emlékeztek. Ronald Wilson Reagan legfi­atalabb gyermeke, Ronald Prescott Reagan, aki Ron Rea­ganként ismert, a volt elnök születésének századik évfordu­lója alkalmával próbálta meg­fejteni, talán leginkább saját maga számára, milyen ember is volt az apja. Eredményképpen egy kétszáz oldalas könyvet foghatunk kézbe, amely Ro­nald Reagan őseivel, gyermek­korával és fiatal felnőtt korával foglalkozik. Végigkövethetjük Ron Reagan kirándulásait apja gyerekkorának helyszíneire, olvashatjuk találgatásait arra nézve, milyenek lehettek a nagyszülei és a dédszülei. Megtudjuk, hogy az elnök ír apja szeretett inni, de nem ak­kor, mint mások, tehát ha baj volt, hanem akkor, amikor jól mentek a dolgok. Az alkoholi­zálásnak köszönhetően Jack többször elveszítette eladói vagy üzletvezetői állását, ezért a család sokszor költözött Illi­nois államon belül újabb mun­kahelyek után. Reagan anyja, Nelle sem szerette férje italozá­sát. A háztartáson belüli han­gos veszekedésekre vezeti vissza Ron apja averzióját bár­miféle konfrontációval vagy vi­tával szemben. Dutch, ahogy az elnököt gyerekként hívták, Az elnök ír apja szere­tett inni, de nem akkor, mint mások, ha baj volt, hanem akkor, amikor jól mentek a dolgok... elbújt a paplan alá és saját vilá­got alakított ki magának. Fia szerint Reagan felnőtt férfi­ként, Kalifornia kormányzója­ként, elnökként és apaként is távoli, idegen embernek tűnt. Szerette gyerekeit, törődött ve­lük, de, ahogy Ron könyvében leírja, néha emlékeztetni kel­Százévesen, fia szemszögéből lett születésnapjára, vagy arra, hogy kik a barátai. Mintha ab­ban a pillanatban, amikor már nem volt mellette - mint a szí­nész, aki elhagyta a színpadot -, apja elméjének színfalain kí­vülre került. Dutch gyerekkorában is sze­rette a magányt és imádott sportolni, kiváltképpen az úszást kedvelte, amiben reme­kelt, és az amerikai futballt. Ti­niként’a helyi folyó partján úszómesterként dolgozott min­Ronald és Ron Reagan, noha politikailag telje­sen eltérő nézeteket val­lottak, tisztelték és sze­rették egymást... den nyáron, és összesen 77 em­bert mentett meg. Egyszer meghívást kapott az amerikai olimpiai úszók edzőtáborába, de anyagi okok miatt visszauta­sította. Két évvel idősebb báty­ja, Moon zömökebb és erősebb volt hála, és gyerekkorukban Dutch húzta a rövidebbet. A két testvér között sosem alakult ki közeli barátság. Ron visszaem­lékezései szerint évente kétszer látta Moont és családját, kará­csonykor és hálaadás napján, és nagyon unta bácsikája hossza­dalmastörténeteit. Ronald Reagannek második feleségén, Nancyn kívül nem voltak barátai. Nem tudni, első feleségétől, Jane Wymantól, akivel két gyermeket nevelt és aki ugyancsak színésznő volt, miért vált el, de a nála tíz évvel fiatalabb Nancyben megtalálta az anyjához hasonló odaadóan, minden feltétel nélkül szerető és gondoskodó nőt. Házasság- kötésük után Nancy felhagyott hollywoodi karrierjével, és fér­jének, valamint két gyermeké­nek szentelte életét. Ron szerint szülei rendkívüli módon kiegé­szítették és szerették egymást. Dutch a komoly veszélyhelyze­tekben (közeli erdőtűz, a lejtőn visszafelé guruló, nehéz kővel megrakott Jeep, életveszélyes merénylet) is rendkívül nyu­godt maradt, míg Nancy állan­dóan aggódott. Mint írja: a mindennapi élet gondjaival az anyja után ment, ha viszont fi­lozófiai kérdései támadtak, ap­jához fordult. A könyv kétségkívül leg- meghatóbb és legérdekesebb részei azok, ahol Ron az apjá­val kapcsolatos intim pillanata­it írja le: amikor együtt sportol­tak, beszélgettek, vitatkoztak. Például ahogy kisfiúként nem értette, miként állhat apja a „rosszak” (fehérek) oldalára egy indiánfilm nézése közben, vagy amikor tizenkét évesen ki­jelentette, hogy nem hisz is­tenben és nem volt hajlandó vasárnap templomba menni szüleivel. Apjának természete­sen nem tetszett fia viselkedé­se, de bölcsebb volt annál, minthogy erőszakkal vagy bün­tetéssel akarja elérni, hogy a ti­ni véleményt változtasson. Ron a mai napig ateistának vallja magát. Nem a Vallás kérdése volt az egyetlen terület, ahol apa és fia nem értett egyet. Ron Reagan­ból, aki sikeres ballett-táncosi pályafutást hagyott maga után, apja nyolcéves elnöki szolgála­ta leteltével baloldali, liberális újságíró vált. Ronald és Ron Reagan, annak ellenére, hogy politikailag teljesen eltérő né­zeteket vallottak, tisztelték és szerették egymást. Ez a mai po­litikai klímában, ahol a nem egyetértők gyakorlatilag halá­los ellenségként gyűlölik egy­mást, és a médiában az uszítás, nem pedig a párbeszéd a divat, példamutató. Az apám 100 évesen című könyv elolvasásával nem ka­punk jobb, élesebb képet Ro­nald Reagan volt elnökről. A családi háttér érdekes, de spe­kulatív. Ron családi anekdotái magával ragadóak, de nem ve­zetnek feltétlenül új meglátá­sokhoz. A könyvnek tartamilag és szerkezetileg is jót tett volna egy tapasztalt kérdező, egy jó szerkesztő közreműködése. Ronald Reagan fiatalkorától hős szeretett volna lenni. Arra törekedett, hogy mások is hős­ként tekintsenek rá. Ez úszó­mesteri és filmes karrierjében részben sikerült, bár egyikben sem ért el olyan sikereket, ami­lyenekre vágyott. A politika volt az a hely, ahol a Reagan ideális közönségre talált, ahol a mítosz végre sikert aratott. Az elnök nem szeretett hódítani, inkább hagyta, hogy őt hódít­sák meg, sosem tette nyilván­valóvá ambícióit, mégis nyil­vánvaló, hogy a legmagasabb célokat tűzte ki maga elé. Hős szeretett volna lenni, és a hi­degháborús világban hős lett. A mítosz szerint ő az, aki meg­mentette a világot a nukleáris világégéstől. Bárhogy volt is, elégedett emberként halt meg, akit családtagjai az Alzheimer- kór okozta állapotában is sze­rettek és óvtak. KÖNYVESPOLC AFORIZMÁK A mindennapok kegyetlensége Barak László A halálnepper Pozsony, Kalligram, 2010 Már a 2003-ban megjelent Miféle szerzet vagy te? című könyvét is átszövi a halállal foly­tatott párbeszéd. A 2005-ben megjelent Retúr a pokolba című Barak-kötetben is erőteljesen érzékelhető a halálközeliség, igaz, abban nem is annyira a természetes elmúlás, hanem az erőszakos halál társadalmi as­pektusai felől. Barak László új verskötete, A halálnepper ezt a reá jellemző ironikus-groteszk, a mindennapok kegyetlenségét bemutató játékot folytatja. Míg korábban az alvilág témája köré szerveződtek a versek, most kis elmozdulás figyelhető meg egy­fajta - hangsúlyozottan barakos - létösszegzés felé: az „öregkori költészet” átértelmezésére tesz kísérletet. Sosem fél. Nincs fantáziája. TOMI VINCE ♦ Jó hangulatban készülnek a focimeccsekre - a tűzoltók és a rohamrendőrök. ♦ Szerény ember. Nem hallgat saját véleményére. ♦ Ritkán dicsér másokat. És soha mellékes szándék nélkül. ♦ Illedelmes gyerek. Tudja, mit nem szabad tudnia, pedig már tudja. ♦ Tévedni emberi dolog. Ké­telkedni eretneki. ♦ Jó, ha az új győz. Mielőtt ré­gi lenne. ♦ Egyesekre jobb emlékezni, mint találkozni velük. ♦ Nem mondott rosszat a fő­nökéről. Az igazságon kívül. ♦ Ha súgnak neki, a papagáj is kiváló szakember. ♦ Már nincs közöttünk. Elő­léptették. ♦ Nem olvashatták gondolata­it. Üres a feje. ♦ Szívesen hallgatjuk mások­ról az igazságot. Ha érdeke­sebb a hazugságnál. ♦ Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ha nagyon jól, ellopják a takarót. ♦ Nem baj, ha a rajtnál hibá­zol. A sorrendet a célban álla­pítják meg. ♦ A gyerekeknek el kell visel­niük a felnőttek butaságait. Míg nem lesznek elég nagyok, hogy megismételjék őket. ♦ Beismerte, hogy igazat mondott. ♦ Az irodalomkritikusok a többséget képviselik. Azokat, akik nem olvasnak. ♦ Légy önmagad. Úgysem tit­kolhatod sokáig. ♦ Szeretik egymást, de nem házasodnak. Drága a válás. ♦ Normális ember. Nem akar mindenáron kitűnni. ♦ Élvezi a kollektíva rokon- szenvét. Ritkán van igaza. ♦ Mindenkinek vannak hibái. Némelyiket szakadatlanul gya­koroljuk, pedig már elég jól tudjuk. ♦ Optimizmus. Szelíd bátor­ság. ♦ Politikusok. A nyilvánosság legitim megszállói. ♦ Frázis. Szalonképes hazug­ság. ♦ Béke. Máshol lőnek. ♦ Irodalomtörténet. Öregek lábmosása. ♦ Hízelgés. Nem létező eré­nyek dicsérete. ♦ Néha különösen örülünk az igazságnak. Nem minket érint. ♦ Ha a politikusok csak arról beszélnének, amihez értenek, nem lennének tévéviták. ♦ Mindnyájan egyformán vi­selkedtek. De a rendesek szé- gyellték magukat. ♦ A gyerekeket rendes felnőt­té kell nevelni. Hogy tudják, milyen rosszak az emberek. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom