Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-26 / 47. szám, szombat

24 Szalon ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 26. www.ujszo.com * Hair is burnt off a pig in Dercsika, 6,2 miles west of Dunaszerdahely, Slovakia. Pork features prominently in traditional Hungarian cuisine and the slaughter of pigs is a thriving cottage industry in the countryside during winter. Disznópörzsölés Dercsikán, 10 kilométerre nyugatra Dunaszerdahelytől, Szlovákia. A sertéshús kiemelt szerepet játszik a hagyományos magyar konyhában, a disznóvágás vidéken virágzó háziipamak számít télen (Kép: Somogyi Tibor) Adalékok a nyelv társas jellegéhez és az agyi-elmebeli kontextustól függő relativitásához Disznóölés (idegen szavakkal) Hogyhogy mit keres a disznó a Szalonban? De hát ez egy nyitott Szalon! Na és mint nyelvlecke­szerű, facebookos, úgy lehetne? Olyan kommu­nikatív, közösségi identi­tásmegőrző, sok attrak­tív köztes címmel? Oké. CSANDA GÁBOR Először Kisújfalun szakadt meg a disznóölés (pigsticking) hagyománya. Apám a hetvenes évek végén egyszer csak így szólt a mamihoz (grandma): „Maga teljesen fölöslegesen vesződik a malaccal, mert zsí­rosat úgyse ehetek, ami meg kell, azt megvesszük az üz­letben.” Amiben az volt a leg­különösebb, hogy magázta az anyját, az én jó mamikámat. Merthogy vérrokonságon belül amúgy tegeződtünk. Flesh & blood A vért egy zománcos vaj- lingba a mami fogta fel, ha na­gyon fagyos volt a talaj, akkor anyám, vagyis volt egy nőnemű fórokon, aki erre a pár pillanat­ra odalibbent a leölt állat és a párálló férfitagok közé, de csak mint a mesében, hogy ott is le­gyen, meg ne is, ugyanakkor mintegy a maga felelősségére, főleg azonban ne galibázzon, de azért a vért mind az utolsó cseppig fogja föl, s közben per­sze kevergesse szaporán. Egy­szer ezt a gimnáziumban meg­írtam szlovák fogalmazásnak, mindenestül, de nem kaptam rá osztályzatot, mert Olgyai Beatrix szlovák-francia szakos tanárnőnk nem tudta végigol­vasni: már az elején majd ki­hányta a belét, persze szlová­kul mondta és nem ezekkel a szavakkal, mert nagyon finom ember volt. Álmában sem hitte volna (anyi vosznye), hogy vannak a világon ennyire mocskos és- brutális dolgok. (Csehszlovákiában járunk, a nyolcvanas évek elején.) Pedig sok részletet kihagytam, ré­szint szerkezeti megfontolás­ból, másrészt az asszonymun­kák zömét (pl. a bélmosást) nem sokba néztem. Ölni a papa járt, Köbölkútról. Republikák, replikák Másodszor a köbölkúti pa­pánál szűnt meg a disznóölés, amikor a papa (grandpa) meg­halt. Akkor a faluban sokak­nak, akik addig őt hívták, más után kellett nézniük. A papa ugyanis ölőember volt, ráadá­sul jó ölőember, akit szívesen hívtak. Büszke is volt erre. Per­sze valójában vasutasember volt, erre még büszkébb volt, mert nem egyszerűen beállt a vasúthoz, hanem kitanult, még a republikában, váltókezelő­nek. Elég az hozzá (így, ezek­kel a szavakkal jelezte, hogy most jön a fent említettek summája, ami után új bekezdés következik): megtanult szlo­vákul is, ami így nem volt igaz, de ő ezt nem tudta, ezért aztán mégiscsak tudott szlovákul, és órákig replikázott a falu egyet­len született szlovák emberé­vel, a postás Ancsával. Ha ilyenkor toppantam beívelem is szlovákul közölte, hogy épp a postásnővel beszélget: akurát ríkám Ancsovi. Ha hivatalos akart lenni, úgy írta magát alá, hogy Kurcsa Stefán. Relikviák A disznóölő késeit és a bár- dokat (knives and choppers) az ölőtáskájában tartotta, ahol a fenőket és néha a daráló fonto­sabb részeit: tízes darálóhoz ötös lyukú rostot, tizenkettes­hez is ötöst, esetleg nyolcast és így tovább. A kések lenvászon kendőből kerültek elő, s ha ki­rakta őket egymás mellé, épp elfértek a konyhaasztalon, de nem volt szabad hozzájuk nyúlni, igaz, kérdezni bármit lehetett. Némelyik kés annyira vékony volt, mint a legvéko­nyabb és legfinomabb késfenő. Fenni se volt szabad, sőt azt ki­fejezetten tiltotta. Elég az hoz­zá, ebben a táskában volt a disznóölő pisztoly is, ami nem pisztoly volt, hanem cső. Egy nagy, hideg, fekete, nehéz cső, alul a szöggel, fején a kakassal: Ha ezt itt megnyomom, emitt ez a vas kilenc centire bele­megy az agyába. Pléh teásdo­bozokban a hozzá tartozó, kü­lönböző erősségű patronok, hatásfokukat a kapszlijuk színe jelezte, volt sárga, kék, rózsa­szín, bordó. Parole, parole, parole Hogy a disznóölés imma- nenciája (benne rejlése) nem a disznóban (s végképp nem az ölésben, boncolásban, csonto­zásban, darabolásban, sózás­ban, abálásban vagy a zsírsza­lonna magányos kavargatásá- ban) keresendő, az a köbölkúti papánál vált világossá. A szer­tartásos munkafolyamat ki nem mondott alfája és ómegája a családösszetartás (together­ness, cohesion) volt, s ennek lényegéből az sem vont le semmit, ha a szertartásmester papa a nap folyamán egy vagy több rokont előbb elmarasztalt, majd elmart a disznó mellől s a konyhába küldött vagy egye­nest haza. A jó Menci néni (Bit­ter Mihályné Kurcsa Emeren- cia) annyira ismerte őt, hogy eleve el se jött, csak az üdvözle­tét küldte fiai, Pista bácsi és Fe­ri bácsi által, s megüzente: ha­zautazás előtt föltétien néz­zünk be hozzá. Hogy szavamat ne felejtsem (ez egy, a bekez­désen belüli fontos szempont közbeiktatását jelölte), a papa disznóölés közben nem be­szélt, a szemével és a késsel je­lezte, most kinek mi a teendője. Eléggé tartott tőle mindenki, és a késeitől is, de a papával így is lehetett kommunikálni, s félre­értésekre ritkán került sor. Be- leszúrás a disznó hasaaljába, utána rám néz jelenti: ott, an­nál a lyuknál fogd meg és húzd magad felé. Két kis pöccintés a nyitott mellkasra, nem néz senkire: azt a helyet száraz ronggyal meg kell törölni, mindegy, ki csinálja, csak gyor­san. Kés hegye valamely cson­tos vagy húsos részen: 1. tartsd itt a kezed; 2. ez elvihető a konyhába; 3. hajszál vagy szőr van ott, vedd le. Kés valakinek a keze felé: vidd onnan a ke­zed. Kés a maga szeme felé: tö­röljétek meg a szemüvegem. The end Harmadszor s végleg apó­som halála jelentette a disznó­ölések végét; hirtelen ment el, nem sokkal a papa után. Erős ember volt, nyűt és barátságos, valóságos Old Shatterhand, az utolsó - hízónkat nem írhatok, mert nem hízott a szentnek se - mohikánt egyszerűen agyon­csapta, az asztalra is maga emelte, aztán már kettesben bontottuk föl. Utána anyósom (anyuka) még tett egy kísérletet a szokásjog megőrzésére, de annak a disznóölésnek már nem sok köze volt hozzánk. Meg a hagyományhoz se, mert a hí­vott ember is ideges volt, meg az állat is. így esett, hogy az előbbi az utóbbinak véletlenül kilőtte a szemét: anyi vosznye, mondaná erre Olgyai tanárnő. És ez az ember, hiába volt kö­bölkúti, csak idegen volt. Mel­lette is én segédkeztem (assis­tant). Dodó?, kérdezte, s mivel nem tudtam, mit akar, azt vála­szoltam, hogy nem tudom. (Jó­zsi sógorom iránt érdeklődött, derült ki estére.) Fenyő? Azt se tudtam. (A fenőt kereste.) Ak­kor megbeszéltük anyukával, hogy mi a fenének vesződne malaccal, ami kell, megvesszük az üzletben. Igaz is, mondta. (All right.) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom