Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-26 / 47. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2011. FEBRUAR 26. ÉRDEKESSÉG 15 Kitelepítés és egy szerelem története A fiatal lány a nyugat-csehországi Cheb környékén élő német családból származott, a fiatalember Duna- szerdahely közelében élő dél-szlovákiai magyar gyerek volt. A li. világháború után az ilyesfajta származás a korabeli Csehszlovákia német és magyar lakosainak azonban csak problémákat, gondokat jelentett. Az egykori fiatalok ma már idős emberek, és mindketten állítják: ártatlanok, semmit sem követtek el, a cseh, illetve a szlovák hatóságok mégis minden vagyonukat elvették, és erőszakkal az ország más, belső vidékére hurcolták őket, ahol szinte rabszolga módon egy állami gazdaságban kellett dolgozniuk. A ma a közép-csehországi Beroun melletti Málkov településen élő, tavaly ősszel a gyémántlakodalmát megünneplő Rácz házaspár történetéről van szó. Életútjuk, amelyet Kitelepítés és egy szerelem története címmel nemrég sugárzott a közszolgálati cseh televízió, nagyon izgalmas, érzelmekkel teli, ám pontos helyzetjelentés arról, miként is zajlott le, mi mindent hozott magával a csehszlovákiai németek és magyarok II. világháború utáni üldözése és megalázása. A második világégés után, Eduard Beneš államfő hírhedt dekrétumai alapján a náciktól felszabadított Csehszlovákiát mintegy hárommillió németnek és több tízezer magyarnak kellett elhagynia. Az állítólagos „háborús bűnösökkel, árulókkal, kollaboránsokkal” teli vasúti szerelvények azonban nemcsak Németországba és Magyarországra mentek, hanem számos vonat Csehszlovákia belső területeire, alapvetően a cseh gyárakba és a cseh gazdákhoz szállította a kényszermunkavégzésre ítélt németeket és magyarokat. Jan Kocian, a cseh tudományos akadémia kortárs történeti intézetének kutatója szerint a belső áttelepítések több tízezer embert érintettek, őket az állam a „nem megbízható” kategóriába sorolta be. „A háború után döntően németekről és civil magyarokról volt szó” - hangsúlyozta a történész a televízióban. A házaspárt is ez a belső áttelepítés hozta össze. Marie Ráczovát - akkor még Anemarie Trüber —, Skalné u Chebu település 19 éves lakosát 1946-ban szüleivel együtt arra kényszerítette a csehszlovák hatalom, hogy legföljebb 30 kilogrammos csomaggal jelenjen meg a vasútállomáson. Közölték velük, hogy szülőhelyüket örökre elhagyják. Hasonló sorsa volt Ondíej Rácznak, akkor még Rácz Andrásnak is. A Dunaszerdahely- hez közeli Nagyabonyban lakták. A többgyermekes családnak gyorsan össze kellett pakolnia minden cókmókját, és el kellett hagynia a korábbi édes otthont. Vagyonukból gyakorlatilag semmit sem vihettek magukkal. „Háziállatainkat - két fejőstehenet, egy lovat és egy disznót - ott kellett hagynunk. Amit megtakarítottunk, azt elvették. Mindenünket elveszítettük” - mesélte a riportban Ráczová. Míg a család a vasútállomás felé tartott, házukba beköltöztek az új tulajdonosok. „A kapunknál egy férfi állt, arra várt, hogy elmenjünk, s amikor ez megtörtént, azonnal bement” - mesélte Ondrej Rácz. A vonatok Csehország határ menti, szudétanémet vidékeire vitték a kitelepítetteket. A marhavagonokból álló szerelvényeket, amelyekben az embereket szállították, katonák őrizték. Senki sem tudta, melyik vagont hol kapcsolják le, Elég lenne, ha kijelentenék: igen, megsértettünk titeket, bocsássatok meg. Ezt azonban sajnos, senki sem fogja megtenni. melyik családot hol parancsolják le a vonatról. A német Marie és a magyar András útjai végül is Málkovban egy helyi gazdaságban keresztezték egymást. Ott ismerkedtek meg. Még szerencséjük is volt: sokaktól eltérően a helyi gazdaság nemzeti megbízottja jól és tisztelettel bánt a beosztottakkal. „Én azt mondanám, hogy védett minket” — emlékezik vissza az egykori nagybirtokosra Ondrej Rácz. A köztelevízió szerint a háború után kitelepített németek és magyarok munkafeltételei nem sokban különböztek a jobbágysorstól. „Az emberek azért dolgoztak, mert szállást és élelmet kaptak. A társadalom alján és ínségben tartották őket - magyarázta az akkori helyzetet Jan Kocian. - A munkaszolgálatosok gyakran olyan feltételek között dolgoztak, mintha rabszolgák lettek volna. Számos kötelességük volt, parancsoltak nekik, és egyáltalán nem volt lehetőségük szabad döntéseket hozni.” Rácznét a konyhába osztották be. Rácz az istállóban a lovakkal foglalkozott. Lakásuk is az istálló volt, villany és víz nélkül. A gazdaságot nem hagyhatták el. Semmiféle irataik nem voltak, egy kirándulás Berounba vagy a közeli Prágába szóba sem jöhetett. „De minek is lett volna igazolványunk, ha elvették állampolgárságunkat — jegyezte meg Rácz. — Állampolgárság nélküli emberek voltunk, csak dolgozni volt jogunk.” S miután semmiféle iratuk nem volt, hivatalosan házasok sem lehettek. Ez azonban nem volt gátja annak, hogy megszülessen az első gyermekük. „Szeretném nagyon megélni, hogy valaki a hivatalos emberek közül, mondjuk a kormányból, egyszer kimondja, ártatlanul hurcoltak meg minket, ártatlanul űztek el házainkból. Itt ugyan új hazára találtam, de az egész nem volt igazságos. Nincs nekem szükségem semmiféle kár- pódásra, és azt hiszem, hogy a németek többsége sem akar semmit. Elég lenne, ha kijelentenék: igen, megsértettünk titeket, bocsássatok meg. Ezt azonban sajnos, senki sem fogja megtenni” - gondolkodott hangosan Ondrej Rácz, az egykori Rácz András. Ráczék csehszlovák állampolgárságukat 1950-b'en kapták vissza, két évvel a kommunista hatalomátvétel után. Az ötvenes évek végén nagyjából megszűnt a diszkrimináció, és ők is rendes fizetést kaptak az állami gazdaságban. Nyugdíjas korukig ott maradtak, mindketten megszerették a nehéz munkát az állatokkal, a földeken. Négy fiúgyermeket - Herbert, Rudolf, Ondrej, Josef - neveltek fel; ma 22 unoka és dédunoka veszi körül őket. A hivatalosan megkésett lakodalmuk 60. évfordulóját tavaly a család körében ünnepelték meg. Kokes János TUDOMÁNY a medvék téli álmáról Érdekes újdonságok derültek ki N em alszanak szigorú értelemben vett téli álmot az amerikai fekete medvék (Ursus americanus), sokkal inkább nyugalmi állapotba kerülnek, amelynek során testhőmérsékletük csupán négy-hét fokkal csökken, és viszonylag könnyen felébreszthetők. Fenn, északon azonban akár hét hónapot is kibírnak egyfolytában táplálkozás és ürítés nélkül. Hogy kiderítsék ennek okát, az alaszkai Fairbanksi Egyetem biológusai téli szállásokat hoztak létre befogott állatok számára, és mérőeszközökkel látták el őket. Ebből megtudták, hogy a nyugalmi állapotban levő medve mindössze percenként egyszer- kétszer vesz levegőt, pulzusa pedig a normális ötvenötről tizennégyre csökken - írta a Der Standard című osztrák lap a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt ismertetve. A biológusok ámulva lettek figyelmesek egy további jelenségre is: mihelyt egy medve testhőmérséklete megközelítette a 30 fokot, hidegrázás lelte, amely addig tartott, míg az újra el nem érte a 36 fokot. Ez a ciklus három-hét naponta egész télen át megismétlődött. Eddig a téli álom egyik alaptörvényének számított, hogy a testhőmérséklet tízfokos lehűlése az anyagcsere ötvenszázalékos csökkenéséhez vezet. Ehhez képest a medve aktivitása egynegyedére esik vissza, és ehhez képest viszonylag meleg marad a teste. Hogy ez miképp lehetséges, arra most kívánnak fényt deríteni az amerikai biológusok. Az eredményekből a jövőben akár az űrhajósok és betegek is hasznot húzhatnak. (MTI)
