Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-26 / 47. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 26. Vélemény És háttér 7 Az ország történelméről beszélnek, de tulajdon önzésük történetét értik alatta... Szlovákia értelme Nem tudom, önök hogy vannak vele, én néha eltöprengek azon, mi értelme annak, hogy van Szlovákia. Mivel gazdagítja ez az állam, ez a mi országunk a világot, mennyiben érdekes és egyedi Szlovákia, s mi az igazi oka ánnak, hogy az önálló Szlovák Köztársaság létezik. A válasz nem könnyű. ŠTEFAN HRÍB El tudom képzelni, hogy ha fönnmaradt volna Csehszlovákia, az is hasznos volna a világnak. Sőt még azt is el tudom képzelni, hogy ha máig fönnmaradt volna a történelmi Magyarország, úgy is jó volna. Mi tehát az értelme annak az államnak, melynek része vagyok? Nem tudom. Ellenkező esetben nyilván kevesebbet foglalkoznánk közös ügyeinkkel, vagyis kevesebb felelősséget éreznénk magunkkal szemben, s többet foglalkoznánk a mások hibáival. Nyilván kevésbé ismernénk, hogyan is működik ez a világ. Ennyiben a Szlovák Köztársaság megalakulásával valóban mind léptünk egyet. S ez valóban előrelépés volt. Csakhogy a Szlovákia értelmére adandó válasz keresése közben ugyanígy nagyon nyugtalanító jelenségekkel is találkozom. A legújabb hírek arról, hogyan osztogatják már évek óta egymás közt az állami alkalmazottak az úgynevezett le- lépőt (ami nem lelépő, hanem a mi közös vagyonúnkkal való szégyenteljes visszaélés), csak egyetlen mozaikdarab a mi értelme Szlovákiának című képhez. Attól tartok, hogy akik ezt az államot létrehozták, nemcsak a romlott mečiaristák, hanem az azóta s máig kormányzóinak döntő többsége, egészen mást láttak ennek az államnak az értelmében, mint amit fennen hirdettek. Szlovákiát mondanak, de magukra gondolnak. Ennek az országnak a történelméről beszélnek, de tulajdon önzésük történetét értik alatta. Mindannyiunk életének javításáról beszélnek, de mindenekelőtt a maguk anyagi helyzetét javítják, a többiek kárára. A milliós lelépők pár hónapi hőerőműbeli munkáért, a jócskán túlfizetett megrendelések, a különös módon kiutalt lakások, a pártérdekű jelölések azt mutatják, mit gondol Fico (de valóban csak ő) a nemzetállami érdekek alatt. Ez az egész politikai osztály (néhány kivételtől eltekintve) már vagy húsz éve arra használja a nemzet és az állam szavakat, hogy leplezze: egyetlen valódi érdekük ők maguk. Csakhogy az olyan állam, melynek értelme nem egyéb százegynéhány politikus önzésének kielégítésénél, szóra sem érdemes, nem még áldozatra. Megmondom, ahogy látom: az a Szlovákia, melynek egyetlen eredeti ismérve az önzés és a lopás, soha nem lesz értelemmel bíró állam, hanem csak rablóterület, mely a történelem első próbatételét sem éli túl. Ezen töprengek, ha a lelépő fedőnevű rablásokról olvasok. A szerző a .týždeň főszerkesztője, a Lámpa műsorvezetője A, képviselő kartárs! Ezzel a kis fekete kalappal a fejeden alig ismertelek fel! (Peter Gossányi karikatúrája) vr’ s A sátán zenéje JUHÁSZ KATALIN Államilag dotált kampány kezdődött Üzbegisztánban a rap és a rockzene, azon belül főleg a heavy metal ellen. E zenei irányzatokat a szadizmussal, drogfüggőséggel és morális zülléssel azonosító dokumentumfilmet pár napja mutatták be a legfontosabb tévécsatornán. A „mű” a szovjet propagandafilmek stílusában ecseteli, hogy a rockzene az afrikai vadászrituálék során keletkezett, a rapet pedig elítéltek találták ki a börtönben, ezért hordanak a mai rap-előadók is bő nadrágot., A sátán ezen zenéit gonosz erők alkották, hogy a nyugati országok fiataljait az abszolút morális züllésbe taszítsák” - hangoztatják a film készítői. Egy-két órás üzbég honlapokon való bóklászás, zenehallgatás után megállapítottam, hogy az ottani felhozatal egy része igencsak színvonalas, a közönség könnyen hozzájuthat korrekt hallgatnivalóhoz. Progresszív métáiban például a FROM.UZ nevű formációt, valamint a korai David Bowie- lemezek hangulatát idéző Monnót tudom ajánlani, púnkból a Basket Case és a Ballistica nevű csapatokat. A rapperek mezőnyében meglepően sok versenyzőt fedeztem fel, közülük egy Kaplya művésznevű, oroszul és üzbé- gül is rímelő fiatalember, valamint a Benuqson nevű csapat volt a legszimpatikusabb, ők egyébként kizárólag üzbé- gül „tolják”. A netes kínálat alapján megkockáztatom, hogy a tárgyalt stüusok képviselői nem rosszabbak, mint mondjuk szlovák kollégáik, sőt néhol még egy kis izgalmas ázsiai hatást is felfedezni vélek muzsikájukban. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadták az ominózus filmet, és hogyan reagált a célközönség. Annál is inkább, mivel az alkotók szerint a nyugatról beszivárgott káros zenék hatása „fekete felhőként gyülekezik az üzbég fiatalság feje felett”. Ráadásul állítólag fehér köpenyes tudósok is szerepelnek a filmben, akik a klasszikus zenének, valamint az üzbég népzenének az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatását bizonygatják. A húsz éve hatalmon levő vasöklű államfő, Iszlám Karimov eddig mindent véghezvitt, amit kitervelt. Az sem jelentett problémát számára, hogy az ellene tüntetők közé lövessen 2005-ben (csendben is van azóta az ellenzék), vagy hogy korlátozza a vallásszabadságot és sárba tiporja az emberi jogokat az országban. Lukasenko után talán ő a szovjet utódállamok kettes számú diktátora. Az egy helyben döcögő gazdaságért és általában minden rosszért a nyugati érdekcsoportokat, a mocskos kapitalistákat okolja, ami érthető, hiszen a szovjet érából mentette át hatalmát és közvetlen munkatársait. Az oroszul rappelő üzbégeknél mindenesetre nem találtam kormányellenes szövegeket. Az nyilván tényleg árthatna az egészségüknek... KOMMENTAR Egy (kis) lépés előre VÍGl ZOLTÁN Szerbia budapesti nagykövete is beszédet mondott a Terror Háza Múzeumban kedden megnyitott kiállításon, mely a délvidéki 1944-45-ös vérengzéseknek állít emléket. Közös szerb-magyar történészekből álló bizottság (igaz, Szerbiában még nem nagyon hallottunk a szerb fél ténykedéséről) vizsgálja a második világháború alatti és az azt időben szorosan követő gaztetteket. A jelöletlen sírokba lőtt ártatlanok megérdemlik, hogy kegyelettel eltemessék őket, jelölt sírokban nyugodjanak. És ezt már Belgrad is kezdi megérteni. Ahhoz, hogy ma ezt le tudjam írni, rengeteg munkára, nagy kitartásra volt szükség, főleg néhány vajdasági magyar kutató részéről. Már magában az nagy eredmény, hogy a szerbekben tudatosul lassan: nemzettársaik, Tito elvtárs vezényletével, módszeresen gyilkoltak le mindenkit, aki nem szerb volt a mai Vajdaságterületén. Anémeteketszinteteljesenkiirtották, egy részüket elűzték, pontosan nem tudjuk, hány magyart kínoztak, erőszakoltak, éheztettekhalálra. Az erre vonatkozó adatok a négy-öt ezres és a negyvenezres becslések között mozognak. Most a történészek és a kutatók feladata, hogy megállapítsák, pontosan hol mi történt. Ha csak felületesen szemléljük azt, ami ma történik Szerbiában, azt is mondhatnánk, megkezdődött a megbékélés folyamata, a múlttal való szembenézésé. Mégsem ilyen egyszerű ez. Nem könnyű szerbként élni ma. Alig akad olyan szomszédja ennek a népnek, amellyel ne háborúzott volna. Nem kétszáz éve, hanem történelmi léptékkel mérve tegnap. És ezt tudják, érzik. Ugyanúgy, ahogy azt is, hogy egyik napról a másikra külföld lett a boszniai Szerb Köztársaság és Koszovó is, az ottani szerb közösségekkel együtt. Hasonló dolgokat élnek meg ma, mint őseink kilenc évtizeddel ezelőtt. Ebben a helyzetben próbálnak békülékenyebbek lenni a ma hatalmon levők. Velünk, magyarokkal lesz a legkönnyebb dolguk: több idő telt el a második világháború óta, mint a balkáni háborúktól. Magyarország pedig jelenleg az EU elnöklője -ezt se felejtsük el-, nemártvelejóbanlenni. Most valami megmozdult. De messze vagyunk még a szembenézéstől. Szerbiában a rendőrség ajánlása szerint 14 szélsőjobb szurkolói csoportot és szervezetet kellene betiltani - legutóbb az alkotmánybíróság úgy nyilatkozott, hogy neki nincs jogköre erre, csak akkor az a kérdés, kinek van, ki fogja betiltani őket. E neonáci szervezetek közül kettő bejelentette, hogy politikai párttá alakulnának át. Eddig senki sem tudatta velük, hogy erre lehetőségük van-e. De ha igen, akkor nem csak a graffitik és a futballmérkőzéseken elhangzó rigmusok fognak további gyilkolásra buzdítani, hanem újdonsült politikusok is, akikkel nagyon nehéz lesz megértetni azt, amit például a budapesti szerb nagykövet megértett már. A szerző a vajdasági Magyar Szó munkatársa FIGYELŐ Háromjelölt, három stílus Az erdélyi magyarságot érintő alapvető kérdésekben hasonló elképzeléseket vallva érkezik Nagyváradra, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétvégi tisztújító kongresszusára a három elnökjelölt, de három eltérő stílusú, különböző politikai tapasztalattal rendelkező személyiségről van szó. A kongresszuson eldől, melyikük fogja irányítani a következő négy évben a romániai magyar érdekképviseleti szervezetet. Eckstein-Kovács Péter 54 éves jogász a rendszerváltás után lépett a politika színpadára, az RMDSZ parlamenti képviselője volt, majd négy éven keresztül kolozsvári ön- kormányzati képviselőként dolgozott. 1996-tól 2008-ig szenátor. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszter is volt. Három évvel ezelőtt a román államfő kisebbségügyi tanácsadójává nevezték ki. Áz RMDSZ-ben a Szabadelvű Kör platform elnöke. Másodikként a 43 éves Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke jelentette be, hogy megpályázza a szervezet elnöki posztját. A szövetség területi szervezeteinek elsöprő többsége őt támogatja a kongresszuson. 2000 óta az RMDSZ parlamenti képviselője, 2007 óta ügyvezető elnöke, 2009-től kulturális miniszter. A másik két jelölttel ellentétben évek óta tagja az RMDSZ központi vezetőségének. Harmadikként Olosz Gergely indul. A 34 éves politikus 2008-ban lett az RMDSZ parlamenti képviselője, az elmúlt egy év során frakcióvezetője. Sikeres vállalkozóként is tevékenykedik. Sokan támogatják Székelyföldön. A támogatottság mértéke kiderülhet majd abból, hogy a kongresszusi küldöttek közül a titkos szavazás során hányán ad- jákrávoksukat. (MTI)
