Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-24 / 45. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 24. www.ujszo.com L0VESZAR0K Az MKP és a tények Az MKP és a tények hosszú ideje élnek szimbiózisban. A szlovákiai magyarok léthelyzete kényszeríti rá naponta, hogy a tényekről .még ünnepnapon se tudjon megfeledkezni. Tisztában van ezzel minden józanul gondolkodó ember, akit nem vakít el aktuális érdek, vélt vagy valós személyes sérelem, kizárólagos pártelkötelezettség, a szekértábor-szolidaritás, anyagi haszonlesés. Azt gondolom, a szlovákiai magyarok 90 éve tisztában vannak azzal, hogy „többségi közegben élnek”. Nem véletlen, hogy magát e közösség nemzeti kisebbségként emlegeti, s ha hazájáról kérdezik, a szülőföldjéről beszél, ott pedig nincs többségi meg kisebbségi, csak falubeli és földi. Normális körülmények között. Nem normális körülmények között viszont természetes reakció, ha a normális viszonyok megtartása érdekében összefogás születik. Minden rezsim megszülte a maga aktív-passzív védekezési formáit azokban, akik létükben veszélyeztetett helyzetbe kerültek. Még a diktatúrák is. Csak míg a kortárs emlékezet elér: az autonóm magyar megmaradás szellemi műhelye volt a megtűrtkiátkozott Csemadok, a tilalmi listára helyezett MISZ, a gyorsan betiltott klubmozgalom, a nyári ifjúsági táborok, amelyek hatalmi megszüntetésük után álcázva, művelődési táborok formájában éltek tovább. Volt egy illegális szervezet is, a Csehszlovákiai Magyarok Jogvédő Bizottsága. Amikor pedig úgy fordult a világ kereke, a tények szigorú ismeretében, közösségünk politikailag is megszerveződött. Az elmúlt húsz évben volt három, de hat pártunk is, labdába rúgni egyik sem tudott, csak kiszorítósdival szembesült. Nyolc év kellett hozzá, hogy egy legyen belőlük. De 1998-ban is a tények - egy választójogi törvény kényszere! - vezetett egységhez. Elvi, értékrendbeli egységhez azonban ez sem. A Magyar Koalíció Pártja akkor azokkal együtt hirdette meg a magyar kisebbség következetes érdekképviseletét, jogegyenlőségének megteremtését, akik ma fennen hangoztatják, hogy ez politikai programnak kevés, mert nekünk a többségünkérdeke- it kell képviselnünk, s csak mellesleg a magunkét - ha engedik. Tisztában vagyok vele: az akkori ígéret ígéret maradt, mert a tények - többségi koalíciós partnereink! - nem kezeltek egyenrangú- ként bennünket. Egy stratégiai távlatunk azonban volt: belül kerülni az Európai Unió határain. Ezt elértük. Párhuzamosan azonban azt is, hogy többségünk alaposan megfeledkezett arról, hogy a mi „kisebbségi” szülőföldünknek is járna az élhetőbbé tétel eszközeiből. Elég megnézni a gazdasági, a szociális, az egészségügyi, a demográfiai statisztikákat! Atényeket. Az hazudik, aki azt állítja, hogy nincs szükség kisebbségi érdekképviseletre, nincs szükség olyan komplex kisebbségpolitikai stratégiára, amilyennel a Magyar Koalíció Pártja rendelkezik. Igen, egyedül a Magyar Koalíció Pártja. Mert identitásunk, kultúránk, szellemi kincseink, magyarságunk megőrzése mellett az MKP programja másról is szól: gazdasági, szociális építkezésről, szülőföldünk felzárkóztatásáról, amihez partnert, támogatást keres itthon, a kormánynál, a megyéknél, a határon átnyúló együttműködésben és az Európai Unió régiófejlesztési programjaiban. Egy elmaradt, leszakadó régió pártja vagyunk, mely változtatni akar végre ezen a helyzeten. Húsz év után ezt a tényt sem lehet nem létezőnek tekinteni. Felvállalni és megoldásán munkálkodni a szlovákiai magyarság - mint közösség - számára most fontosabb, mint a nagypolitikában lavírozni. És fontos, hogy lélekben, öntudatban, gondolkodásban, főleg pedig önbecsülésben erősödjünk. Minden eszköz, ami ezt segíti, áldás. Ami ezt rombolja: önző bűn. Tudjuk vagy nem, hisszük vagy nem, újabb 90 évünk közösségként már nincs arra, hogy kivárjuk „többségi közegünk” nagyvonalúvá válását. Ha valaki azt állítja, hogy kisebbségi létünk „háza táján” minden a legnagyobb rendben, akkor annak csak Petőfi soraival tudok válaszolni: „Vannak hamis próféták, akik/ Azt hirdetik nagy gonoszán,/ Hogy már megállhatunk, mert itten/ Az ígéretnek földe van./ Hazugság, szemtelen hazugság...” Ami pedig a közelgő nép- számlálást illeti: az MKP-nak, de minden más tisztességes magyar szervezetnek is, nemhogy joga, de kötelessége is figyelmeztetni honfitársainkat, hogy bátran vállalják fel nemzetiségüket. Miért? Többek között azért, hogy még évtizedek múlva is legyen Szlovákiában olyan, aki anyanyelvén olvassa a magyarul író fórumokat - és nem utolsósorban, hogy legyenek magyarul író fórumok. Mint ebből is kiderül, a tisztességesebb megélhetés mellett egyetlen hosszú távú célunk van - amely nem sért(het) senkit-, éspedig: mint közösség megmaradni. Ehhez kívánok mindnyájunknak erőt és eltökéltséget. Mészáros Alajos, az MKP EP-képviselője A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (M. Nagy László felvétele) SZEMSZÖG Nem adhatjuk fel! A rendszerváltás utáni hat kormányzati ciklus közül kettő volt olyan - az 1998-tól 2006-ig tartók -, amelyben nem fogadtak el a szlovákiai magyarokra szabott megszorító jogszabályokat. Politikai divat lett ez a részrehajló igyekezet, ami nemcsak az ország vezetésére alkalmatlan és a csak politikából élni akarók gyarlóságára világított rá, hanem arra is, hogy a magyarok kényszerű jelenléte Szlovákiában még mindig a hatalomban való biztos részvételt jelenti. Ez a hatalom megszerzésének és gyakorlásának a legrosszabbika, mert valaki azért akar vezetni, hogy ártson. Különösen a Fico-Slota-Meciar-időszakban születtek a kisebbség számára elfogadhatatlan törvények. Úgy kezelték a szlovákiai magyarokat, mint a legrosszabb gyereket az osztályban, amire a szlovákiai magyar lakosság nem adott okot. Amikor azt halljuk vagy olvassuk, hogy Szlovákia ellentörvényt vagy választörvényt fogadott el a magyarországi állampolgársági törvényre, nem gondolhatunk másra, mint arra, hogy mit nem fognak megint megengedni a szlovákiai magyaroknak abból, ami természetes lenne. Míg más országokban a fejlődő élet váltja ki a jogalkotást, addig Szlovákiában az életet akadályozó, használhatatlan korábbi törvények. így tökélet- lenedikkis országunkjogrendje. Most már csak arra vagyok kíváncsi, milyen ellentörvények születnek, ha áprilisban elfogad- jákazúj magyar alkotmányt. „Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá” - írta Reményik Sándor, s költeményének üzenete kilencven év távlatából sem halványul. A „ti”, most mi vagyunk, szlovákiai magyarok Európa szívében, hordozva a trianoni békediktátum következményeit, tűrve a váltakozó hatalmak ütéseit. Minden gondolkodó szlovákiai magyar és szlovák tudja, hogy az újonnan formálódó Európában, közös jövőnket békében és megértésben lenne jó folytatni. Nem hisszük, hogy igaz, amit makacsul ránk fognak, hogy nincs szükségük egymásra, hogy ellenségek vagyunk és bajt hozunk Szlovákiára. Csak a második világháború után számtalanszor bizonyítottuk. Tiltakozunk, ha a diktátoije- löltek belénk akarják sulykolni, hogy együtt és egyenként nekünk mi a jó. Mi tudjuk. Ők nem, de nem is akarják. Szüntelenül osztályoznak bennünket jókra és rosszakra. Azt nem figyelik, hogy őkmagukmilyenek. Robert Fico a Szlovák Rádióban kijelentette: elkövet mindent, hogy az a szlovákiai magyar, aki Orbán Viktor állampolgársági törvénye alapján Magyarország állampolgára lesz, veszítse el szlovák állampolgárságát. Mit lehet ehhez hozzátenni? Megteszi ezt annak árán is, hogy emiatt a szlovák polgár is elveszti állampolgárságát, ha kanadai állampolgár is akar lenni a szlovák mellett. Ezt a állampolgársági filozófiáját 2010 májusában beleépíttette egy jogilag, nemzetközileg - de főleg emberileg - elfogadhatatlan, torz jogszabályba, amelyet a szlovák parlament azonnal elfogadott és amely most is érvényben van. Aki csak magára figyel, nem érti, és nem is akarja érteni, mit mond, mit akar a másik ember, ez esetben mi, szlovákiai magyarok. Pedig csak azt akarjuk, ami más európai országokban megvan és természetes, a szabad nyelv- használatot, az anyanyelven való művelődést, kultúránk, hagyományaink ápolását és esély- egyenlőségen alapuló érvényesülést a társadalmi élet minden területén. Nagyon szeretnénk, ha megmondanák, melyik jogunk átlagon felüli, hogy tudjuk. Vagy, hogy miben nyilvánul meg Szlovákia iránti hűtlenségünk, amit annyiszor hallunk. De összehasonlítási alap nekünk nem Fehéroroszország. A gondolat és gondolkodás szabadságát mi nem fogjuk felróni senkinek, de míg leszünk és valaki belénk jön, a tudomására hozzuk, mit tett. És bevalljuk, hogy Trianon súlya itt Szlovákiában is terheli szívünket, de nem semmisít meg bennünket, és nem adjukfel. Jóba Mihály SZEMPONT Frizőrözöttek tündöklése Nemrég összefutottam egy barátommal, aki azzal kezdte mondandóját, hogy munkahelyén tarthatatlan a helyzet. „A főnök?” - kérdeztem. Megnyugtatott, hogy nem, azzal semmi gondja. „Akkor mi aggaszt?” - bökdösődtem türelmetlenül. Ő azonban hirtelen váltott, és a jelenlegi kormány néhány legújabb elképzelését kezdte el boncolgatni. Hallgatom egy ideig, aztán vagy megiszunk még minimum két-két kávét, vagy könyörtelenül átveszem tőle a szót. Ahogy belemerült a Radičová vezette kormány intézkedéssorozatába, a kabinet új keletű elképzeléseibe, s a szakszervezetis bossokjoga- inak megcsonkításával kezdte kiselőadását, azonnal tudtam, hányadán állunk. „Ideje, hogy a sok haszonleső és privilégiumokat élvező szakszervezeti elnöknek a körmére nézzen a kormány, s megfossza őket eddigi, sok esetben megala- pozadan és igazságtalan jogaiktól” - dühöngött a haver. Rá is szóltam, hogy vigyázat, lassabban, ne annyira hevesen. Most ő nem figyelt rám, legalábbis nem annyira, mint én szerettem volna. „Amit nálunk a szakszervezeti elnök produkál, több a soknál. Azt képzeli, ő az atyaisten. Hogy menne már a francba, vagy legalább váltanák le. Mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyül” - mérgelődött. Majd azzal folytatta, képzeljem, a drágalátos eróhás fej mindennap fél-háromnegyed órás késsel megy munkába, s még a diri sem mer neki szólni. A kávéfőzés az első feladata, utána telefonálgatni kezd. „Persze, ő mindig hivatalos ügyben hív - gúnyolódott barátom. - Mi meg nem telefonálhatunk, legföljebb a kollégáknak a szomszédos irodába. Ha sürgős intéznivalónk van, odamerészkedünk az irodájához, szépen megkérjük, beszélhet- nénk-e vagy fél percet telefonon. Jobbik esetben annyit válaszol, hogy egy pillanat... Aztán a pillanatból negyedórás várakozás lesz. Úgyhogy inkább a mobiltelefonunkat használjuk” - így a barátom. Hirtelen elmosolyintja magát. „Képzeld, a minap, amikor Radičováék bejelentették, hogy a munkatörvénykönyv módosításának egyik eleme a szakszervezetis bossok kiváltságainak megnyirbálása lesz, az egyik kollégám egy fantasztikus képpel rukkolt elő: kifrizőrözöttek tündöklése és nyomorúsága. A kifrizőrözöt- tet valamennyien megértettük, mert nem akárhogyan jár a mi szakszervezeti elnökünk: állandóan gólyafészek van a feje búbján. A nyomorúság szóra meg tapsolni kezdtünk: mindent bele, négypárti jobbközép kabinet! Minél nagyobb kiváltságlefaragást és haszon- élvezés-csonkítást a szakszervezetivezetőkre!” Susla Béla
