Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-24 / 45. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 24. Vélemény És háttér 7 Szívesen veszi, ha a királyok királyának, de legalább Afrika királyának nevezik Bedől a beduin sátor is Igen nagy valószínűséggel megjósolható, hogy Líbiá­ban a Kadhafí-rezsim a végnapjait (óráit?) éli, de ezek sokkal véresebbek lehetnek, mint Egyiptom­ban vagy előtte Tunéziá­ban volt a helyzet. MAL1NÁK ISTVÁN E három ország között alap­vető különbségek vannak, s ezek alapján talán következtetni le­het arra, mi jöhet, bár biztosat az információk hiánya miatt Líbiá­val kapcsolatban senki sem mondhat. A második legidősebb fiú, Szaifal-Iszlám vasárnapi té­vébeszédében egyetlen fontos igazságot mondott ki: rendkívül nagy a polgárháború veszélye. Ez Kadhafi személyisége miatt igaz: az arab világ legszínesebb figurájának tartott ezredes már- már klinikai eset a végtelen hiú­ságával, despotizmusával, ke­gyetlenségével. Mindez sem Ben Alira, sem Mubarakra nem volt érvényes, ráadásul ezek ketten a nyugati világ kedvencei, szövet­ségesei voltak, Kadhafi pedig egészen 2003-ig a legnagyobb ellenségek közé tartozott; a nemzetközi terrorizmus és min­denfajta afrikai „forradalmak” legismertebb támogatója volt. A 2003-as fordulatot Szaif al-Isz- lám különpolitikájának tulajdo­nítják: Líbia lemondott az atom­programjáról, s miután kártérí­tést fizetett (2,7 müliárd dollárt) Lockerbie áldozatainak, meg­történt a közeledés Európa és az USA felé. Szaifal-Iszlám simítot­ta el a bolgár ápolónők ügyét is. További nagy különbség: a tunéziai és egyiptomi esemé­nyek fő mozgatórugója - a ter­mészetes szabadságvágy mellett - a nyomor volt. A világ legna­gyobb bizonyított olajtartaléka­ival rendelkező Líbiából viszont Kánaán lehetett volna - az egy lakosra számított évi 11 ezer dol­láros GDP-vel -, ha Kadhafi nem herdálja él a rengeteg pénzt agyamentprojektjeire és a terro­rizmus támogatására. Még így sem akkora a szegénység Líbiá­ban, mint a két másik országban, bár az igaz, hogy a munkanélkü­liség rendkívül magas. Itt is je­lentősek a társadalmi egyenlőt­lenségek, de a fő törésvonalak a törzsi ellentétek miatt a keleti és nyugati országrész között hú­zódnak. Az ezredes most azzal érvel, hogy a keleti országrész el akar szakadni, és az al-Kaida ve­zetésével iszlám államot hozná­nak ott létre. Ez így feltehetően nem igaz, de jó ürügy lehet arra, hogy az egység megőrzésének látszatát keltve véres háborút indítson az ún. szakadárok el­len. Nagyon komolyan kell ven­ni, hogy kedd esti tévébeszédé­ben Kadfhafi a Tienanmen téri­hez hasonló visszavágással fe­nyegette meg a lázadókat. A do­log iróniája, hogyjogilag egy do­logban igaza volt: nincs miről lemondania, mert nincs hivata­los tisztsége, ő csak „a forrada­lom vezetője”. Persze, azt min­dig szívesen vette, ha a hízelgők a királyok királyának, de leg­alább Afrika királyának nevez­ték. Ez utóbbihoz csak annyit: tucatnyi terve volt arra, hogy mely országokkal egyesülhetne Líbia, természetesen az ő irányí­tásával, de a kiszemelt „part­nerek” ebből sosem kértek. Több külső és belső tényező támasztja alá azt az állítást, hogy a mártírhalált halni kész ezredes rezsimje a végnapjait éli. A BT- ben sikerült egyhangú határo­zatban elítélni Líbiát az erőszak alkalmazása miatt, bár a határo­zat szankciókat nem tartalmaz. Az EU felfüggesztette a keret­megállapodásról szóló tárgyalá­sokat. Az Arab Liga felfüggesz­tette Líbia tagságát. Az éjszakai telefonbeszélgetés során Kadha­fi már legjobb európai barátjá­val, a volt gyarmattartó ország kormányfőjével, Silvio Berlus­conival is összeveszett. Más kormánytagok mellett már a belügyminiszter is átállt a tünte­tők oldalára. És a legfontosabb: a hadsereg sem egységes. A mé­szárlásokat főleg az afrikai zsol­dosok hajtották végre, a líbiai alakulatok egy része szintén át­állt. Ez ugyan erősítheti a pol­gárháborús veszélyt, de minden attól függ, hajlandóak-e a líbiai katonák a népük ellen harcolni. (Peter Gossónyi rajza) Állapítsa meg a diagnózisát, mert ennyi túlóra után én képtelen vagyok. JEGYZET Kutyaélet LAMPL ZSUZSANNA Ha én kutya len­nék, nem sze­retnék a szom- széd kutyája lenni. Nem sze­retném, hogy az asszony kimen­jen sétálni a gyerekkel, engem meg otthagyjon bezárva, és rohangásznom kelljen föl-alá a lakásban, meg vonyítanom, meg az ajtót kaparni jó hango­san, míg haza nem érnek, ami eltarthat akár két-három órát is. De a másikszomszéd kutyá­ja sem szeretnék lenni. Nem szeretném, hogy pici korom­ban levágják a farkamat meg a fülemet, mert csak így lehet belőlem szép macsó kutya (ahogy az asszony mondja), vagy mert a fajtámnak ez a sor­sa (ahogy a férfi mondja). És a harmadik szomszéd kutyája sem szeretnék lenni. Nem sze­retném, hogy az a sok helyes anyuka mind engem utáljon, pedig én csak csöndben kaká­tok, a gazdám az, aki mindent otthagy a homokozóban. S még véletlenül sem szeretnék az a kutya lenni, amelyet a gazdái egy ideig nyaltak-fal- tak, aztán meguntak. Nem sze­retném, hogy szokás szerint elvigyenek magukkal autózni, aztán az országúton szokatla­nul és váratlanul kilökjenek a kocsiból, és mindörökre ott­hagyjanak. Nem szeretném, hogy amint próbálom utolérni őket, egy másik autó elüssön, és ott feküdjek formátlanul, véresen, amíg a többi szét nem hordja kerekein a testemet. S azt sem szeretném, hogy ha autó nem üt el, akkor szadista suhancok szalámival kínálja­nak, aztán röhögve föl­akasszanak egy fára vagy le­nyúzzák az egyetlen bundá­mat. S persze azt sem szeret­ném, hogy ismeretlen, veszé­lyes helyeken kelljen bolyon- ganom, éhség mardossa a gyomromat, és egyedül, még kimondani is szörnyű, egyedül kelljen lennem. Nem szeret­nék kivert kutya lenni. De az a kutya sem szeretnék lenni, amelyik a kutyának sem kell. Nem szeretném, hogy a men- helyen - ha véletlenül beke­rülnék- mindig a szebb kutyá­kat válasszák helyettem, s egy idő után sajnálkozva, mert­hogy senkinek sem kellek, vég­leg elaltassanak. Ha én kutya lennék, annak a néninek a kutyája szeretnék lenni, aki már évek óta egyedül él. A férje rég meghalt. A gye­rekei látogatják. Ünnepekkor. Mert messze laknak, a város másik végén. Szeretném, hogy A kis nyugdíjából kutyanápo­lyit venne nekem, s ha meg­kérdeznék tőle, nem kár-e ezért annyi pénzt adni, akkor szégyellősen mosolyogva azt válaszolná, de hát a kutyám­nak veszem, mert nekem ő a barátom. Szeretném, hogy téli ruhát kötne nekem, és nevet­ne, amikor beleöltöztetne, és azt mondaná, most már neked is van kabátod, te sem fogsz fázni, kutyuskám. Nem is kel­lene nekem dizájnos kutyaágy vagyviszkasz (jaj, bocsánat, azt a macskáknak veszik), elég lenne az ebédmaradék is, meg a víz, amit mindig gondosan cserélne, hogy tisztát igyák. Ha én kutya lennék, az ő kutyája szeretnék lenni. Szeretném, hogy ülhetek az ágya mellett, nyalogathatom a kezét. Sze­retném. KOMMENTÁR Ha másképp nem megy KOCUR LÁSZLÓ Talán még emlékeznek kedves olvasóim, nem is olyan régen -január 13-án - ugyanezeken a hasábokon a kisebbségi nyelvtörvény jelen formájáról megállapítottuk, hogy az fogatlan, és néhány tagadhatatlan előnyét leszámítva, nem előíró jellege miatt körülbelül annyira hasznos, mint kandisznón a csöcs. Azóta - teg­nap - az új, a fennállón változtatni hivatott törvényterveze­tet hivatalosan is bemutatta szülőatyja, Rudolf Chmel ki­sebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettes, és csakha­mar eldől, csak tisztsége kisebbségi-e a kabineten belül, vagy a véleménye is. A tervezetre a koalíció eddig ugyanis nem adta áldását. Sőt, az eredetileg javasolt tízszázalékos hivatali nyelvhasználati küszöböt már az előzetes egyeztetések so­rán sikerült „feldolgozniuk” 15-re. Tény, hogy ez is keve­sebb, mint a jelenlegi húsz, tehát eredmény. Viszont ez a módosítás, ha minden igaz, kettővel növelné azoknak a tele­püléseknek a számát, ahol a magyart hivatalos nyelvként le­hetne használni. így a magyarok - akik valamennyi kisebb­ség közül a legtöbben szavaztak az együttműködést zászlajá­ra tűző, a miniszterelnök-helyettest is delegáló pártra - a hi­vatali nyelvhasználat terén számszerűleg vajmi csekély elő­relépésnek örülhetnek. Chmel szerint a küszöbcsökkentés legfőbb ellenzője a Kereszténydemokrata Mozgatom volt. A KDH nem először mutatta meg, hogy a keresztény identitás számukra másod- vagy sokadlagos a nemzeti identitás mel­lett. Kisebbségi kerékkötősdijük nem egyéb nacionalista szűkkeblűségnél, mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy eljárásuk az ország érdekét szolgálja. Csak nemzeti templomi orgonákra hangolt választói bázisuknak játsza­nak. így csak támogatni lehet Rudolf Chmelt, aki kijelentet­te : a tárgyalások során a 15-ből már nem kívánnak tovább engedni. Azt csak remélni tudjuk, hogy az elszántság mellett valami egyéb is van a tarsolyukban a renitenskedő KDH-sok megregulázására (bár szomorú, hogy egy ilyen, nem ideoló­giai jellegű, azaz a politikai spektrumot nem a bal-jobb ten­gely mentén megosztó javaslat támogatását a hazai politikai kultúrában csak a kormányoldalon lehet keresni, és eleve el­képzelhetetlen, hogy az ellenzék is támogathatná). A magyar hivatali nyelvhasználat elhanyagolható léptékű emelkedése mellett a jogszabály legnagyobb hozadéka a szankciók bevezetése. Szükség van rájuk az egyenlőség lát­szatának fenntartásához, hisz „abban a másik” törvényben is vannak. De míg abban ott maradtak, hogy a többségi nyelvet védjék, addig a kisebbségi nyelvekről szólóba csak az első ilyen jellegű törvény elfogadása után 12 évvel kerültek be. Persze, a magyar nyelvhasználatot nemegy esetben saját ké­nyelmességünk, és - magyar! - hivatalnokaink, önkormány­zati dolgozóink restsége (is) korlátozza. Az előbbin csak ma­gunk tudunk változtatni, a másikrameg ott lesz a törvény. Ha másképp nem megy... TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A hét végén az MSZP vá­lasztmányi ülésén várhatóan döntenek a tagozatok és a platformok minősítéséről is - írta a Népszabadság. A lap úgy értesült: szinte bizonyos, hogy megkapja az országos minősítését Gyurcsány Fe­renc volt miniszterelnök plat­formja, a Demokratikus Koa­líció. Ezzel nyolcra bővül a szocialista tömörülések szá­ma. A lap szerint ez manap­ság a politikai érdekérvénye­sítés egyik eszköze és fokmé­rője. A pártvezetéssel és a ko­rábbi kormánnyal is élesen kritikus Társadalompolitika Tagozat végleg elveszítheti tagozati besorolását. (MTI) NÉPSZAVA Bírósághoz fordul a függet­len Molnár Oszkár vezette Edelény, amiért a Belügymi­nisztérium (BM) csak egy ré­szét ismeri el azoknak a károk­nak, amelyeket a város szen­vedett el a tavaly nyári árvíz miatt - írta a Népszava. Csiszár Miklós, a település főjegyzője a lappal azt közölte: a BM a ta­valy májusi első árvízre a vis maior-alapból kifizetett összeg csaknem felét visszafizettette az önkormányzattal, és a kö­vetkező, júniusi árvíz - még le nem zárt - elszámolása is azt valószínűsíti, hogy mintegy 110 millió forinttal kevesebbet ismer el a minisztérium a hely­hatóság szerint indokolt költ­ségekből. Ez a mintegy 160 mil­liós hiány súlyos helyzetbe hozza a települést, mivel idei költségvetése amúgy is 300 milliós mínusszal számol, to­vábbi megtakarítási lehetőség nincs az önkormányzat műkö­désében, mert az elmúlt évek­ben minden megtakarítást ho­zó intézkedést megtettek - is­mertette a körülményeket Csi­szár Miklós. Az önkormányza­tot képviselő Magyar György ügyvéd a lapnak elmondta, hogy közigazgatási peres el­járásban támadják meg a mi­nisztériumdöntését. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom