Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-15 / 37. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 15. Külföld 9 Rendőrök kezdtek tüntetni a téren, de a civil tiltakozók nem hittek nekik Kiberaktivisták és tábornokok A katonai rendőrség reggel kiszorította a pár tucat kitartó tüntetőt (TASR/ AP-felvétel) Mubarak állítólag súlyos beteg Kairó. A viharos események állítólag aláásták Hoszni Mubarak volt államfő egészségét; több egyiptomi és arab lap arról számolt be, hogy az idős politikus állapota súlyos. A legjelentősebb ellenzéki lap, az al-Maszri al-Jóm jól értesült forrásokra hivatkozva azt írta, a 82 éves Mubarak kómába esett, de otthon ápolják. A lap szerint Mubarak többször elájult, amikor felvették a lemondásról szóló beszédét. Hivatalos forrásból nem erősítették meg ezeket a híreket. Az is elterjedt, hogy Németország kész gyógykezelésre befogadni a volt államfőt. Mubarakot 2004-ben porckorongsérv miatt egy müncheni kórházban műtötték meg, 2010 márciusában pedig egy heidelbergi klinikán feküdt kés alá: az epehólyagját, valamint a vékonybelében képződött daganatotkellett sürgősen eltávolítani. (MTI) NATO-vélemény Gyenge az orosz haderő Brüsszel. Egy kiszivárogtatott diplomáciai távirat szerint a NATO nem tartja sokra az orosz haderőt, amelyről két 2009-es hadgyakorlat alapján azt állapította meg, hogy a felszerelése elöregedett, s hiányosságok mutatkoznak a szállító kapacitásban és az élőerőben is. Az orosz fegyveres erők csak kicsi vagy közepes méretű helyi konfliktusra lennének képesek válaszolni az ország nyugati térségében. A gyakorlatokból az derült ki, hogy nem tudnának egyszerre kezelni két kis konfliktust vagy pedig nagy léptékű műveleteket végrehajtani. Ezt az az amerikai jelentés állítja, amely a NATO katonai stábjára hivatkozik, és amelyet a WikiLeaks tegnap tett közzé. A dokumentumban az is szerepel, hogy az orosz légierő és szárazföldi haderő együttműködése nem megfelelő, és nincs meg a bevethetőség minden időjárási körülmények között. A NATO az értékelését a Ladoga és Zapad fedőnevű, Oroszország nyugati övezetében végrehajtott hadgyakorlatok tapasztalataira alapozta. Elkészítésére a 2008-ban lezajlott grúz-orosz villámháború miatt volt igény. A háborúban az amerikaiak által kiképzett grúz haderő egy héten belül felmorzsolódott, amikor meglepetésszerű támadást intézett a szakadár Dél-Oszétia ellen. Aje- lentést Ivó Daalder amerikai nagykövet írta alá. (MTI) Kairó. A hadsereg az utolsó tüntetőket is eltávolította a kairói Tahrír térről. A felkelést interneten szervezők katonai vezetőkkel tárgyaltak, akik megígérték: két hónap múlva népszavazás lesz az új alkotmányról. ÖSSZEFOGLALÓ Katonai rendőrök és katonák vették körül tegnap a Tahrír téren még kitartó néhány tucatnyi tüntetőt; távozásra szólították fel őket, majd a kiszabott egyórás határidő lejártával kiszorították őket a főváros központi teréről, amely január 25-e óta a kormányellenes tüntetések centruma volt. Ez a nyugalom nem tartott sokáig, mert később több száz egyenruhás és civil ruhás rendőr vonult be a térre, szolidaritásáról biztosítva a Hoszni Mubarak elnök hatalmát megdöntő demonstrálókat. „A néppel vagyunk” - hangoztatták a lakosság körében közutálatnak örvendő rendőrök. Civódások is kezdődtek a rendőr tüntetők és a térre visszaszivárgott civil tiltakozók között. Utóbbiak azzal vádolták a rendfenntartókat,' hogy most próbálnak még gyorsan felugrani a kocsira, s ellopni a nép forradalmát. Az utcai tüntetések idején jelentősen megnőtt a világháló szerepe, mert rajta keresztül mozgósítani lehetett a tömegeket. A hatóságok néhány napra le is állították az internetet. A tegnapi találkozón a tábornokok közölték: az alkotmány- módosítást előkészítő legfelsőbb katonai tanács 10 napon belül végez munkájával, és az átdolgozott alaptörvény tervezetét két hónap múlva népszavazásra bocsájtják - számoltak be az elhangzottakról a kiberak- tivisták. A nyolcfős csoport legismertebb tagja Váel Gonim, a Google közel-keleti és észak-afrikai marketingigazgatója, akit 12 nap fogság után egy hete engedtek szabadon a hatóságok. Gonim a demonstrációk egyfajta „szerveződési pontjává” vált. Ő és egy ugyancsak jelentős érdemeket szerzett blogger, Amr Szaláma elmondta, a hadsereg képviselői hangsúlyozták, hogy nem akarják kormányozni az országot, Egyiptomban polgári kormányzás lesz. Elemzők szerint a találkozó világos jele annak, hogy a hadsereg szakított a Mubarak-re- zsimmel, amely nehezen ismerte fel, hogy a világhálón született mozgalmak törvényes ellenzéki erőt képviselnek. A kiberaktivisták tájékoztatója szerint a tábornokok azt is megígérték, folytatják a bűnvádi eljárást mindazok ellen, akiket korrupciós vádak értek, bármilyen posztot töltöttek vagy töltenek be. Emellett a főtisztek közölték azt is, hogy felkutatják a megmozdulások idején eltűnt demonstrálókat. A katonákat emberjogvédő csoportok ugyanis azzal vádoltak meg, hogy tüntetőket vetettek börtönbe és kínoztak meg. (MTI, ú) Tunézia nem akar olasz rendőröket - Buteflika Algériában feloldja a 19 éve bevezetett rendkívüli állapotot Egyre erősödik a forrongás az arab világban Öt nap alatt ötezer menekült érkezett Lampedusa szigetére (TASR/AP-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Tünisz. Tunézia határozottan elutasítja a belügyeibe való beavatkozást vagy szuverenitásának megsértését - ezt egy külügyi illetékes jelentette ki tegnap. Arra reagált, hogy Roberto Maroni olasz belügyminiszter jelezte: megfelelő felhatalmazás után olasz rendőröket telepítene Tunéziába a helyzet megoldása érdekében. Az Olaszország fennhatósága alatt álló Lampedusa szigetére az utóbbi öt napban ötezer bevándorló érkezett Észak-Afrikából. Róma humanitárius válsághelyzettől tart. Az olasz hatóságok nehéz helyzetbe kerültek az Észak-Afrikából érkezők ellátását illetően: ezer embert át kell szállítani a Lam- pedusával szomszédos Szicíliába, mivel a két év után újra megnyitott lampedusai gyűjtőtábor megtelt. Uniós-olasz vita Ezért is volt váratlan a tegnapi brüsszeli bejelentés: Cecilia Malström uniós biztos a szóvivője útján közölte: Olaszország elutasította a felajánlott segítséget, s őt személy szerint nagyon meglepte az a római állítás, hogy az EB bürokratikusán és lassan reagált az olasz kérésre. Ugyanakkor a tunéziai átmeneti kormány kijelentette: kész együttműködni más országokkal annak érdekében, hogy gátat vessenek az Európába irányuló bevándorló-áradatnak. A kérdést olasz tisztségviselőkkel is megvitatják: Franco Frattini külügyminiszter délután kezdett erről Tuniszban tárgyalásokat. Catherine Ashton uniós külügyminiszter is Tuniszba érkezett tegnap. Az új kormány képviselőivel, akiknek uniós segítséget ajánlott, a menekültkérdést is megvitatta. Enyhül a szigor Algériában napokon belül feloldják a 19 éve bevezetett rendkívüli állapotot - erősítette meg tegnap Murad Medelci külügyminiszter, aki az uralkodó rendszer megváltozását követelő algériai tüntetéseket csupán egy kisebbség megmozdulásainak nevezte. Szombaton kb. 2000 ember tüntetett Algír központjában változásokat követelve, és az ellenzéki csoportok szerint minden hétvégén az utcára vonulnak, ameddig le nem váltják a kormányt. A demonstrációt 30 ezer rendőr felügyelte, s többeket őrizetbe vettek. Medelci szerint a rendkívüli állapot megszüntetésével,Algéria újra jogállam lesz, így lehetővé válik a szólás szabadságának teljes tiszteletben tartása”. Azt is megpendítette, hogy az elnök, At>- del-Azíz Buteflika hajlandó lehet változásokat eszközölni a kormányban. Összecsapás Jemenben Jemenben tegnap is több ezren tüntettek politikai reformokat és Ali Abdullah Szaleh Ame- rika-barát elnök távozását követelve. A főként egyetemistákból és jogvédőkből álló tömeget és ellentáborát a rendőrség tartotta egy darabig biztonságos távolságra egymástól, de azután a kormány több száz híve megrohamozta a tüntetőket, és beszorította őket a szanáai egyetem területére, amelynek kapuját bezárták. A támadók köveket, tőröket, törött palackokat használtak. Legalább tizenheten megsebesültek az összetűzésekben. Az incidens után a rendőrség feloszlatta a tüntetést. A 32 éve hatalom lévő Szaleh megígérte, nem indul a 2013-ban esedékes elnökválasztáson, és fiára sem akarja átörökíteni a hatalmat. Elemzők szerint Jemenben a helyzet még nem jutott el az egyiptomi típusú lázadásig, és az események lassabb és véresebb kifejlete valószínű az állig felfegyverzett országban, ahol erősek a törzsi kötelékek. Mozgolódás Irakban is A közszolgáltatások hiányosságai és a korrupció miatt tüntettek tegnap Bagdad központjában, kormányzati reformokat és munkahelyeket is követelve. Irakban a háború pusztításai, az ENSZ-szankciók és a korrupció miatt rendszeres az áram- és vízhiány. Az iraki tüntetések egyelőre kisebbek, de a szervezők egy sokkal nagyobb eseményt ígérnek február 2 5 -re. Iránban minden tilos Lezárta az utat az iráni rendőrség Mir Hoszein Muszavi volt kormányfő otthona előtt, és kikapcsoltatta telefonjait, hogy az ellenzéki vezető ne vehessen részt egy tegnapra meghirdetett tüntetésen. A múlt csütörtök óta lényegében házi őrizetben van a másik ellenzéki vezér, Mehdi Karubi volt parlamenti elnök is. A két vezető egy hete kért engedélyt a tunéziai és az egyiptomi felkelést támogató tegnapi gyűlésekre, de a hatóságokbetil- tottak minden demonstrációt. A tiltás ellenére délután több ezer ellenzéki indult meg Teherán központi tere felé, szemtanúk szerint több száz rohamrendőr könnygázzal és gumibottal verte szét a tömeget. (MTI,ú) ■■im Kis orosz botrány Moszkva. Mihail Hodor- kovszkij, a Jukosz olajcég egykori főrészvényese perében nyomást gyakoroltak a bíróra, s az ítéletet a Moszkvai Városi Bíróságon írták meg - jelentette ki tegnap Natalja Vasziljeva, az ítélkező bíró asszisztense a gazeta.ru orosz honlapnak. Viktor Danyilkin bíró nyomban elhatárolódott Vaszil- jevától, rágalmazási pert helyezett kilátásba, a városi bíróságon pedig úgy vélték: Vasziljeva majd visszavonja állításait. (MTI) Látszatper Putyin ellen Moszkva. Megkezdődött a Vlagyimir Putyin kormányfő ellen rágalmazás miatt indított per tárgyalása tegnap Moszkvában. Putyin egy betelefonálós TV-műsorban azzal vádolta meghárompolitikai ellenfelét, hogy az 1990-es években több milliárd rubelt emeltek el az államkasszából. Szerinte Borisz Nyem- cov egykori miniszterelnök- helyettes, Vlagyimir Milov volt energiaügyi miniszter- helyettes, illetve Vlagyimir Ruzskov korábbi független képviselő tönkrement, és most azért akarnak újra hatalomhoz jutni, hogy megtömhessék a zsebüket. A Kreml-hű orosz bíróságoktól szokatlan módon a jelenlegi polgári keresetet megvizsgálják. Megfigyelők szerint az eljárás gondosan megrendezett kísérlet arra, hogy bizonyítsák az igazságszolgáltatás elfogulatlanságát. (MTi) Szépítgetés Moszkvában Moszkva. Új beutazási vízummal visszatérhetett Moszkvába Luke Hardin, a brit The Guardian tudósítója, akit nemrég kitoloncoltak Oroszországból. A döntés nem sokkal Szergej Lavrov orosz külügyminiszter londoni látogatása előtt született. A kitoloncolás állítólag az orosz kormányt is meglepte, a moszkvai lapok szerint a titkosszolgálatok önkényeskedtek. (MTI) Vádemelés Képíró ellen Budapest. Háborús bűntett elkövetése miatt vádat emelt Képíró Sándor volt csendőr százados ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A vádirat szerint Képíró 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civil személyek törvénytelen kivégezésében. (MTI)