Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-15 / 37. szám, kedd
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 15. www.ujszo.com RÖVIDEN Moby kezd a Pohodán Trencsén. Immár hivatalosan is megerősítették, hogy az idei Pohoda Fesztivált az elektronikus zene egyik legnagyobb alakja, Moby nyitja július 7-én. Moby különlegessége abban rejlik, hogy diszkóalapokra helyezte a gitárokat, a púnkból eredő ritmusokat, és egyesítette a pop, a dance és a filmzene jellegzetes stílusjegyeit. A legnagyobb hazai fesztivál szervezői évek óta próbálkoznak Trencsénbe csalogatni a zenész-producert, akinek 1991-es Go című slágerét a Rolling Stone magazin minden idők legjobb dalai közé sorolta. Moby azóta túl van a háromezredik koncertjén, kilencedik önálló stúdióalbumán, lemezeiből világszerte mintegy 20 millió példányt adtak el, és olyan sztároknak készített remixeket, mint David Bowie, a Metallica, a Beastie Boys vagy a Public Enemy, (juk) Végre látható a Pál Adrienn Budapest. Kocsis Ágnes: Pál Adrienn című magyar-hol- land-osztrák-francia koprodukcióban készült nagyjátékfilmjét március 17-től vetítik a magyarországi mozikban. A film az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyszekciójában elnyerte a FIPRESCI-díjat. A magyarországi premiert eredetileg január 13-ra harangozták be, aztán bizonytalan időre elhalasztották, mivel a filmszakma és a támogatási rendszer körüli bizonytalanság miatt a gyártó nem kapta meg a szerzői jogok kifizetéséhez szükséges összeget. A számlák rendezéséig a film kizárólag fesztiválokon szerepelhetett, nyilvános vetítésen nem mutathatták be. A problémát Pusztai Ferenc producer tájékoztatása szerint végül a kulturális kormányzat segítségével sikerült megoldani, (ú) Kettős lapbemutató volt a Szlovák Intézetben A szomszéd irodalma A két legesélyesebb előadó, Eminem és Bruno Mars a Grammy-díjkiosztó mellékszereplői voltak A countryzene diadala A Lady Antebellum nem várt győzelmeket aratott, diadala mégsem meglepetés (TASR/AP-felvétel) Lady Cagát hatalmas tojásban hozták be (CTK/AP-felvétel) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Budapest. Nagy érdeklődés mellett, mintegy 90 fős közönség előtt, oldott hangulatú est keretében mutatták be a budapesti Szlovák Intézetben a Revue svetovej literatúry című szlovák világirodalmi folyóirat 2010/2-es számát, amely a kortárs magyar irodalom legújabb irányzataiból ad ízelítőt. Az összeállításban olyan szerzők kaptak helyet, akik a mai magyar irodalom meghatározó alkotói közé tartoznak, de szlovákul eddig még nem jelent meg kötetük. A válogatás két fiatal műfordító, a Hollý-dí- jas Renáta Deáková, valamint Gabriela Magová munkáját dicséri. A kezdeményezés azért is fontos, mert a nagy múltú szlovák világirodalmi lap utoljára 1993-ban közölt összeállítást magyar szerzők műveiből. A budapesti pódiumbeszélgetésen a Magyar Lettre Internationale téli, visegrádi számát is bemutatták, amelyben szlovák szerzők szövegei is szerepelnek. A kettős lapbemutatón Garaczi László és Tóth Krisztina magyarországi, valamint Silvester Lavrík és Vladimír Janček szlovák írókat faggatták a műsorvezetők a szomszédos népek irodalmához fűződő kapcsolatukról, valamint az őket ért világirodalmi hatásokról. Garajszki Margit, a kortárs szlovák irodalom magyar fordítója kifejtette, milyen szempontok alapján válogat az átültetésre kiszemelt szövegek közül, Silvester Lavrík elárulta, hogy Márai Sándor életéről ír színdarabot szlovák nyelven, az est fényét énekével emelő Bárdos Deák Ágnes, a magyar alternatív színtér nagyasszonya pedig szlovákul adott elő egy Kontroll Csoport-dalt. (juk) Ötvenharmadik alkalommal találtak gazdára a Los Angeles-i Staples Centerben az amerikai zeneipar legrangosabb elismerései, a Grammy- díjak. PUHA JÓZSEF Az utóbbi évek legizgalmasabb, meglepetésekkel teli gáláját láthattuk.Ki gondolta volna, hogy a két legtöbb jelölést begyűjtő előadó, a tíz kategóriában érdekelt Eminem és a hét nominációt kapott Bruno Mars csak mellékszereplő lesz? A legtöbb díjat, ötöt bezsebelő Lady Antebellum diadala azonban semmiképp sem meglepetés. Vagy csak nekünk, európaiaknak, a mi kontinensünkön ugyanis a countryzenének nincs számottevő rajongótábora. A nashville-i trió tavaly januárban megjelent Need You Now című második albuma az USA-ban 2010 második legkelendőbb nagylemeze, több mint hárommillió példányt értékesítettek belőle. A Lady An- tebellumot csak Az év albuma kategóriában győzték le - itt a kanadai Arcade Fire diadalmaskodott a The Suburbs című harmadik nagylemezével. Legutóbb a 2007-es Grammyn aratott ekkora sikert a country, akkor a Dixie Chicks mind az öt jelölését díjra váltotta. Mindenki arra számított, hogy a Legjobb új előadó kategória a két kanadai, Justin Bieber és Drake párharcát hozza, ehelyett egy 1984-es születésű, oregoni dzsesszénekesnő, Es- peranza Spalding győzött, aki még odahaza is rétegelőadónak számít. Sokan azt sem értették, mit keres a jelöltek között, győzelme a díjkiosztó legnagyobb meglepetése. Eminem a tíz jelölésből kettőt váltott díjra, a Legjobb rap- előadó és a Legjobb rapalbum kategóriákban vitte el a pálmát, a hétszeres nominált, Bruno Mars a legjobb férfi popelőadó lett. A Bom This Way című újdonságát előadó, a színpadra óriási tojásban érkező Lady Gaga három díjjal távozott, akárcsak Jay-Z, valamint John Legend a The Rootsszal közösen. Neil Young tavaly Életműdíjban részesült, s akkor mindenki kiemelte azt az abszurditást, hogy még nincs Grammyje. (Az Életműdíj hivatalosan nem számít annak.) A 66. életévében járó rocker most végre bezsebelte az elsőt, a Legjobb rockdal kategóriában győzött. A gálát a műtét után lábadozó Aretha Franklin tiszteletére készült összeállítás nyitotta - Yolanda Adams, Christina Aguüera, Jennifer Hudson, Martina McBride és Florence Welch adott ízelítőt a soulzene királynőjének slágereiből. Három élő legenda is fellépett a műsorban, Barbra Streisand, Bob Dylan és Mick Jagger, az utóbbi pályafutása során először. Napjaink menő előadói, zenekarai közül az említett Lady Gaga mellett láthattuk többek közt Miranda Lambertet, Katy Perryt, Justin Biebert, Cee Lo Greent, Bruno Marsot, Us- hert és az Arcade Fire-t. A legfontosabb kategóriák és díjazottak: Az év felvétele - Lady Antebellum: Need You Now Az év dala - Lady Antebellum: Need You Now Az év albuma - Arcade Fire: The Suburbs Legjobb új előadó - Es- peranza Spalding Legjobb női popelőadó - Lady Gaga: Bad Romance Legjobb férfi popelőadó - Bruno Mars: Just the Way You Are Legjobb popzenekar - Train: Hey, Soul Sister Legjobb popalbum - Lady Gaga: The Fame Monster Legjobb hagyományos popalbum - Michael Bubié: Crazy Love Legjobb instrumentális előadó - Jeff Beck: Nessun Dorma Legjobb instrumentális album - Larry Carlton & Tak Matsumoto: Take Your Pick Legjobb dance-dal - Rihanna: Only Girl (In the World) Legjobb elektro-album - La Roux: La Roux Legjobb rockelőadó - Paul McCartney: Heiter Skelter Legjobb rockzenekar - The Black Keys: Tighten Up Legjobb hardrock-zenekar -Them Crooked Vultures: New Fang Legjobb metálzenekar Iron Maiden: El Dorado Legjobb rockdal - Neil Young: Angry World Legjobb rockalbum - Muse: The Resistance Legjobb alternatív zenei album - The Black Keys: Brothers Legjobb r&b-album - John Legend & The Roots: Wake Up! Legjobb rapelőadó - Eminem: Not Afraid Legjobb rapalbum - Eminem: Recovery Legjobb női countryelőadó - Miranda Lambert: The House That Built Me Legjobb férfi countryelőadó - Keith Urban: ‘Til Summer Comes Around Legjobb countryzenekar Lady Antebellum: Need You Now Legjobb countrydal - Lady Antebellum: Need You Now Legjobb countryalbum Lady Antebellum: Need You Now A díjkiosztók sora Londonban folytatódik, ahol ma este rendezik a 31. BRIT Awardsot. A szolnoki fiatalember az undergroundból került a mainstreambe, ma már Magyarország legjobb reggae-előadói között tartják számon Holnap este budapesti Jamaica-fíling Pozsonyban, Copy Con jóvoltából (Képarchívum) AJÁNLÓ Pozsony. A Deja Vu klubban ritkán hallott ritmusok csendülnek fel holnap este a magyar reaggae-színtér „nagy megmondója”, Copy Con jóvoltából, aki héttagú, Freedom Fighterz nevű zenekarával érkezik. Copy Con saját bevallása szerint csupán néhány éve hallott először reggae-zenét, azelőtt a műfaj létezéséről sem tudott, ám egy csapásra megfertőzték őt a jamaicai ritmusok és a hozzájuk kapcsolódó életérzés. Saját kedvtelésére és barátai szórakoztatására kezdett zenélni a Copy Con várja rajongóit messzi Szolnokon, az undergroundból került a mainstreambe. Elsőként a rétegadónak számító Tilos Rádió játszotta rendszeresen demóit, de rövid időn belül más csatornák is felfedezték, és a szélesebb közönség is szívébe zárta, feltehetően azért, mert magyarul énekel és szövegeiben mai témákkal foglalkozik. Harmadik albuma novemberben jelent meg Irónia címmel, és sikerült kikerülnie a jamaicai alapokat a popzenével vegyítő, nem túl szimpatikus új trendet. Ehelyett visszanyúlt a nyolcvanas évekhez, ahhoz a jamaicai gyökerekből táplálkozó raggához és raggamuf- finhoz, amely az európai dan- cehall-őrület alapját képezi. Az utóbbi években Magyarországon is rendkívül népszerűvé váltak a reggae-hez kötődő stílusokban, a skában és a dancehallban utazó zenekarok, előadók. A Ladánybene 27 egykori „áttörése” után a Pannónia Allstars Ska Orchestra, az Irie Maffia, a Rid- dim Colony és a Zagastic is masszív közönséget verbuvált maga köré. Hozzájuk zárkózott fel alig három év alatt Copy Con, eredeti nevén Pintér Gábor, aki korábban a hi- phop stíluson belül tevékenykedett. Az új album anyagát egy interjúban így jellemezte: „Az Irónia picit komolyabb hangvételű, de mégis táncolós lett. Verseket még nem igazán írogattam, de most egy ilyen is sikerült. A szövegek milyensége megmaradt, van olyan, ami megkarcolgatja a könnycsatornáidat, van, amelyik táncba hív, de vannak könnyedebb rímek is.” A megmondóember mostanában kevesebbet politizál, ellenben több személyes hangvételű dal került az új, profi hangzású lemezre, egy csipetnyi jazz-hatással fűszerezve. Csak ajánlani tudjuk a holnapi pozsonyi koncertet, amely a Deja Vu zenekar és a JAIK társszervezésében valósul meg, és amelynek keretében tizenöt dal hangzik el. Rik- ta alkalom kínálkozik a pezsgő budapesti buli-szcénába való bepillantásra. Helyszín a Hlava XXII klub (Bazová 9.), kapunyitás 18 órakor, a belépés ingyenes, (juk)