Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-12 / 35. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 12. www.ujszo.com A zongorista mindig egyedül van, még akkor is, amikor zongoraversenyt játszik. Külön van kezelve, meg eleve mondjuk nem nagyon vegyül... A 2010-es év zenei életének legnagyobb szenzációja Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész Chopin- maratonja volt a Művészetek Palotájában. A világviszonylatban is egyedülálló hangversenyen a fiatal művész eljátszotta Chopin összes szólózongorára írt darabját. N.TÓTH ANIKÓ Chopin kétszáz évvel ezelőtt született. Két nap alatt tíz koncertet adni heroikus vállalkozás. Miért vágott bele? Nemcsak a Chopin-évnek volt - azt mondják - a csúcspontja, hanem az én életemnek is. Nem csináltam még ilyesmit, hasonlót sem, soha. Nagyon sokáig készültem rá mindenféle szempontból. Években lehet mérni? Években, természetesen. A bicentenárium csak ürügy volt. Ez egy régóta megfogalmazódott terv volt, egyszerűen azért, mert annyira szeretem ezt a zenét! Egyszer, amikor nagyon sokat játszottam, megszületett az a gondolat, hogy miért ne lehetne egyfolytában eljátszani az összes darabot. És hát ez az, ami most megtörtént. Ez trendi dolog egyébként? Vagy régebben is volt ilyen hosszú koncertre példa? Régebben is volt. De hogy trendi vagy nem, az engem egyáltalán nem érdekel. Nem foglalkozom trendi kérdésekkel, és azzal sem, hogy ma éppen mi a divat. Vagy nem szoktam előremenni, valamiféle divatot csinálni. Ezek nekem nem fontos dolgok. Maga az esemény és az esemény kisugárzása volt, ami a szemem előtt lebegett. Nem is rekordhajszolás, ugye? Egyfajta megszállottságot sejtek inkább emögött. Az van, igen. Annak van egy jó formája, és igyekeztem azt megvalósítani. Ezen a koncerten nyilván nem egyfolytában játszott, voltak szünetekkel elválasztott koncertrészek. Az egyes blokkok összeállításában milyen válogatási szempontok érvényesültek? A legfontosabb szempont a közönségbarát műsorkialakítás volt. Sokszor látunk megideo- logizált műsorprogramokat, amik rosszak. Például eljátszani 19 keringőt egymás után - rossz műsor, akkor is, ha maga Richter játszaná. Mint ahogy az ember nem szokott megebédelni 13 húst egymás után, hanem van a leves, és utána van a második fogás. Koncertekre volt lebontva ez a 20 órás műsor, 10 koncertre. A koncertek között pedig mindig voltak szünetek. Természetesen a darabok után is, mint egy rendes koncerten. Chopin-maraton és kultúrmisszió (Képek: Bogányi Gergely archívumából) Chopin esetében elsősorban a zene az, ami teljes mértékben önmagáért beszél A darabok aktuális egymás mellé rendezése hozott-e ki valami izgalmasat? A darabok önmaguk, amik jó esetben kihozzák a legizgalmasabb dolgokat. De hogy ilyen sok darab volt egymás mellé illesztve, tudniillik az összes, ennek volt egy egészen rendkívüli hangulata. A visszajelzések minősége azt mutatja, és a koncerten is ezt éreztem, hogy sikerült megvalósítani, amit nagyon nehéz: az emberek egyre jobban várták a következő darabot. Volt, aki végigülte a teljes programot? Rengetegen voltak, számomra megdöbbentően sokan, sőt, nagyon sok olyan is volt, aki csak néhány koncertre készült, de ott maradt. A Bartók Rádió pedig közvetítette a teljes koncertet, így valóban hatalmas közönsége volt. Volt-e váratlan esemény, amire nem számított? Jó vagy rossz értelemben... Mind a két értelemben volt, mert rögtön az első koncert után ért igazából a rossz meglepetés, tudniillik tízszer annyira kifáradtam, mint amennyire beterveztem és vártam. Ez abból a szempontból volt rossz, hogy hirtelen kezelni kellett a helyzetet, mert tudtam, hogy még nagyon sok van hátra. És nem lehetett feladni. Nem, nem óhajtottam feladni. Ajó meglepetés pedig az volt, hogy annak ellenére, hogy az intenzitásából a játékomnak nem vettem vissza egyáltalán, mégis létrejött egy olyan szellemi tér vagy erő, szellemi erő a teremben... Térerő... Igen, ahol egyre több energiát kaptam vissza érdekes módon, tehát egyáltalán nem éreztem a fáradtságot. Ezek rendkívüli technikai tudást igénylő darabok, virtuozitás kell hozzájuk, de én azt gondolom, hogy ez nem elég. Mi az, ami még kell hozzá? Az előadásmód, a játékstílus? Néven lehet ezt egyáltalán nevezni? Nagyon nehéz. Igazából hiába is mondanám el szóban, mert ez egy tapasztalás. Chopin iránti rajongása egyébként mióta tart? Hatéves korom óta. Miazokaennek? Hát hogyjó zene! Azonkívül? Sok jó zene van... Nincs sok jó zene. Illetve persze sok jó zene van, de nagyon sok átlagos vagy nem jó zene is van. Nyilvánvaló, hogy minden zongorista előbb vagy utóbb, és inkább előbb, találkozik Chopinnel. Velem is ez történt. Csak talán a szerző iránti rajongásom volt egy picit nagyobb. De ez nem jó kifejezés, inkább azt mondanám, hogy a rajongásom olyan nagy volt a szerző iránt, hogy eldöntöttem: én ennek a zeneszerzőnek mindegyik darabját meg szeretném tanulni, és el is szeretnémjátszani. A zenetörténet mennyire segít közel kerülni Chopinhez? Amikor a koncertjeire készül, olvas-e szakirodalmat, életrajzot, leveleket, visszaemlékezéseket? Vagy a partitúrára támaszkodik csupán? Mind a kettőre, persze, de Chopin esetében elsősorban a zene az, ami teljes mértékben önmagáért beszél, és igazából nem szükséges tudnom, hogy mondjuk Mallorcán melyik hónap hányadikán volt. Vagy éppen müyen levelet írt valakinek. Ezek adalékok, sokszor hasznos meg érdekes adalékok, de a zenének a megértésében nem segítenek, nem tesznek hozzá. A komplex képhez természetesen igen, ezért szívesen olvasgatok ilyesmit. Chopin koncerttermekben is fellépett, de szívesebben játszott szalonokban, a barátainak, intimebb körülmények között. A Bogányi-életvitelnek van ilyen vetülete is? Szívesen játszom mindenféle fórumon, szabadtéren húszezer ember előtt vagy akár nappaliban nyolc ember előtt. Egyformán szívesen, mert az egyiknek ez a varázsa, a másiknak amaz. Chopinről tudjuk, hogy nem szeretett nagy helyeken játszani. Viszont nagyon tisztelte Lisztet, aki pedig játszott bármilyen sok ember, ezrek előtt is. A két-három fős közönségből jobban érzékelhető a visszajelzés, mint a tömegből? Nagyon pontosan lehet érzékelni, hogy aktuálisan mit gondol a közönség. De nem a tapsból, ugye? Nem, egyáltalán nem a tapsból, hanem a darab közben. Nagyon világosan lehet érezni anélkül, hogy mozgás vagy zaj lenne. Egy mai zenehallgatónak, akár szakmabeli, akár laikus, mit nyújt Chopin zenéje? Ugyanazt, amit kétszáz évvel ezelőtt. Mégis mi az ugyanaz? Hát a zene maga. De most annyival nehezebb a feladatunk, hogy sokkal több zaj vesz körül minket. És most zajnak értem azokat az ún. zenéket, amiket mesterséges és elektronikus úton csinálnak, vagy elektronikus hangszerekkel, akár emberrel,, akár ember nélkül, mert azokban nem ritmus van, hanem robot, ami nem ugyanaz. Általában felettébb romboló hatású, és ez az inger nagyon erős, mondhatnám: durva. Az ember bemegy egy élelmiszerboltba, már megkapja, a kávéházban is megkapja, jobb esetben halkan vagy középerősen. Ez a zajszennyeződés borzasztó nagy, ezért ezt a finom zenét eltakarja. Ehhez a finom zenéhez kell egy kicsi csönd, egy kicsi odafigyelés. Egy kicsi megállj is... Igen, egy kicsi megállj is kell, mert az ember autóval robog, meg repülővel utazik, nagy zajban, mindenhol minden szól. Az embernek meg kell küzdenie ezzel is. Chopin korában ez a probléma nem volt.
