Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-08 / 31. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 8. Kultúra 9 Danny Boyle 127 óra című mozija megfeszített másfél óra, amely felejthetetlen élményt kínál Jellemváltozások szorításban Élményfilm a 127 óra. Egy 12 7 órán át tartó ke­gyetlen élmény másfél órába sűrített filmes vál­tozata. Egyetlen negatív helyzet tömörített látta- tása; pergő, dinamikus, vibráló, helyenként álomszerű és illuzionisz- tikus, máskor naturalisz- tikusan izzadságszagú kockákon. Stílusában és hatásában expresszív mozi a 127 óra. TALLÓS1 BÉLA Hat kategóriában jelölték Oscarra Danny Boyle munká­ját, ám félő, hogy a jelölésekből a legrangosabbat (a legjobb film) nem váltja majd szoborra. Mivelhogy témájával nem annyira megdöbbentően világ­raszóló, mint akár Boyle előző alkotása, a Gettómilliomos, vagy azok a munkák, amelyek vagy rendezői, vagy produceri díjat kaptak az elmúlt években. Még csak nem is hollywoodi ecsetkezelést felismertető, lenyűgöző, elkápráztató tabló­képekből építkező hatásvadász freskó a 127 óra, ami eseüeg hatalmába kerítené a díj sorsá­ról döntő akadémia tagjait. Eb­ben a moziban pici kézi kame­rával készített közelképek vál­takoznak mozifilm-kamerával rögzített epizódokkal, sokszor hármasosztású, igencsak in­tenzív látványvilággal ható képmezőn, ami cseppet sem mondható tradicionális filmes nyelvnek (inkább ez utóbbi jel­lemzi az Oscarral fémjelzett korábbi opusokat). Ebből kiderülhetett, hogy nem mutat nagy ívű, mély tár­sadalmi kiterjedésű, avagy nagy történelmi ölelésű sztorit a 127 óra. Egyetlen ember fe­szült akarása és lelki tükre a film, egy olyan határhelyzet­ben, illetve helyzetből, amely­ben ez az ember életről és ha­lálról, lemondásról vagy az életerő összpontosításáról, be­lenyugvásról vagy túllépésről, megadásról vagy elmozdulás­ról kell, hogy döntsön. Egy ifjú hegymászó megtör­tént esetét dolgozza fel a film. Áron Ralston számára az Utah Az Áron Ralstont megszemélyesítő James Franco színészi alakítását Oscar-díjra jelölték - megérde­melné a szobrocskát (Fotó: Bontonfilm) állambeli Blue John nevű, me­sés szépségű kanyon a szabad, rejtelmes világ, amelyet lépés­ről lépésre fedez fel, és „tesz magáévá”. Imádja a hatalmas kővilágot barlangtavas csend­jével és rejtett izgalmával együtt. Közeleg a hétvége, s az ifjú, csapongó érzelmű és öntör­vényű, az extrém sportoknak, turizmusnak hódoló Áron anél­kül, hogy bárkivel közölné, ho­va távozik a város zsúfolt szar- díniás dobozából a víkend sza­bad napjaira, összekészíti háti­zsákját a szükséges eszközökkel és egy kézi kamerával, és neki­vág, hogy bevesse magát Blue John sziklahasadékaiba. Ezút­tal azonban a kanyon megtré­fálja. Ahogy Áron egy szűk bar­langverembe igyekszik alá- szállni, meglazul egy tetemes kőbálvány, és az alázuhanó sú­lyos tömb a fiú egyik kezét a já­rat falához szorítja. Ezzel a bal­esettel kezdődik az a megfeszí­tett 127 óra, mialatt Áron min­dent megpróbál, hogy enyhít­sen a szorításon, s kiszabadítsa magát a kényszerű fogságból. így kezdődik az egyre sú­lyosbodó élmény, melyet Danny Boyle rendezői irányítá­sának, Enrique Chédiak, vala­mint Anthony Dód Mantle ope­ratőri csúcsmunkájának és fő­ként az Aront alakító James Franco színészi teljesítésének - fizikai és lelki kiteljesedésének - köszönhetően beleélős hely­zetként képes szorongva végig­szenvedni a néző. Mindaz, amit az ember egy kődarab börtönében egy szűk sziklaváj atban megél, átél, el­gondol, tapasztal, szenzációs képi megoldások révén erős su­gárzással ott van a vásznon. Képzeljük csak el, milyen nehéz átadni filmmel bizonyos hely­zeteket - tegyük fel csak azt, hogy éjszakára milyen intenzi­tással hűl le a levegő a kőfalak szorításában. Nincs dialógus­helyzet, röpke monológok van­nak, ahogy Áron kézi kameráját használva szeretteivel kom­munikál, akiktől búcsú nélkül távozott. Az élet elvesztésének nega­tív perspektívájával küzd meg Áron 127 óra alatt. Álmokkal, rémképekkel, víziókkal vias­kodik - ezek képi megjeleníté­se, vagyis a lélekállapotok bel­ső kivetítése Boyle filmjének nagy erőssége (érthetetlen, hogy sem a vágás, sem az ope­ratőri munka nem kapott Os- car-jelölést!). Hatásosan köz­vetít érzelmeket például az a képi megoldás, ahogy a kamera a kő szorításával beszűkült vi­lágot, Áron rabságát 'a kanyon izzóan fényes látképével ellen­tétbe állítja. Ugyanúgy sokat­mondó az a képi sík, amelyben a szakadékhasadék fölött na­ponta azonos időszakban átrö­pül egy madár. A madár röpté­nek elmaradása a túlélés esé­lyének csökkenését sugallja - őrületes energiákat tesz hozzá ez is a vészhelyzethez, és segíti benne Áron lélekjelenlétét. Rengeteg, az érzelemi változá­sokra utaló képtartalommal dolgozik a film sajátos, dina­mikus, pergő vágással. A film alatt e képi megoldá­sok révén - amelyek James Franco színészi-emberi nekife- szülését támasztják alá - a szűk sziklahasadék két falával hatá­rolt nyomasztó kis térből egy szabad ember belső világának hatalmassága tárul elénk. És fő­leg az a felismerés Áron részé­ről, hogy szabadsága nem véges - külső, nem kiszámítható té­nyezők szabnak neki korláto­kat. Ezeknek a korlátoknak az esetleges hatásaira döbben rá 127 órás kínos szenvedése so­rán Áron Ralston. S ezek által megtöretve változik a személyi­sége olyanná, amilyennek zá­rásként látjuk. Áron Ralston személyiségé­nek változása elgondolkoztató megfeszített másfél óra, amely ritkán átélhető, felejthetetlen filmes élményt kínál. FULVIDEK Musicalelek a hagyatékból Karéi Svoboda, a cseh könnyűzene mágusa ugyan már négy éve halott, de rejté­lyes öngyilkossága óta népszerűsége töretlen, és ál­lítólag 75 millió cseh koro­nát hozott az örökösök konyhájára. Tucatnyi CD, DVD, musical­felújítások mellett fia, Peter Svoboda egy egészen várat­lan ajándékkal lepte meg a rajongókat. Az eredetileg kizárólagosan családi hasz­nálatra készült, 24 dalt tar­talmazó korong eleddig egyetlen darabját sem hall­hatta még az alkotókon kí­vül senki. Rajta négy musi­cal munkafeívételei. Az 1995-ben bemutatott Dra- cula és a 2006-os Golem da­lait ugyan mindenki ismeri, de a most előkerült felvéte­leken többnyire maga a szerző játssza és énekli őket. Egészen kivételes viszont a másik két, töredékeiben el­készült zenedarab. A Raspu­tin a hírhedt orosz szélhá­mos életét örökíti meg. Svo­boda még a kilencvenes évek végén fogott hozzá a munkához, s alkotótársául a Prágában született, de né­met nyelvterületen tevé­kenykedő Michael Kunzét választotta, aki a Dracula szövegeit fordította német­re, és akinek Sylvester Lé- vayval közös pályafutása olyan világhírű musicaleket eredményezett, mint az Elisabeth, a Rebeca és a Mo­zart. De ő írta a Vámpírok bálja dalszövegeit is, így ke­rülhetett Roman Polanski lá­tóterébe Svoboda is, és a Rasputin fényes jövő elé né­zett. Hallgatván az elkészült dalokat, Polanskinakvolt miben bíznia. Befejezvén a Golemet, Svo- bodát Marie Antoinette oszt­rák hercegnő sorsa ragadta meg, és Pavel Vrba szöveg­könyvíróval látott munká­hoz, hogy a közönség mellett Lucie Bílá szívét is meghódít­sa. Neki szánták ugyanis a címszerepet... Érdekesség­ként jegyezzük meg, hogy pár évvel később Lévay és Dusík Gábor is elkészítette a maga Marie Antoinette-vál- tozatát. Hogy mi lesz a félig kész musicalek sorsa, egyelőre senki sem tudja. Svoboda fia hallani sem akar arról, hogy valaki más fejezze be, sőt a család nem engedélyezte a Svoboda életét feldolgozó, Oldrich Lichtenberg (ő volt a Golem producere) által erőltetett Lady Carneval munkacímet viselő musical színrevitelét sem. Addig is hallgassuk a Svo­boda hagyatékból előkerült ritkaságokat. S ha szeren­csénk lesz, egyszer talán színpadon is rájuk bukkan­hatunk. (jdj) Értékelés: Beszélgetős műsorok, tanácsadás játék- és dokumentumfilmek, házaspár-vetélkedők a Duna Televízió tematikus hetében Egész héten fókuszban a házasság mint az értékek megőrzésének módja AJÁNLÓ Budapest. A Duna Televízió az értékek megőrzésének módjaként tekint a két ember közötti szerelmi kapcsolatot megpecsételő, a családnak ke­retet teremtő, egymás számára biztonságos hátteret nyújtó házasságra. A csatorna egész héten át ezzel a szoros köte­lékkel foglalkozik élő műsoraiban, valamint játék- és dokumentumfilmjeiben. Feb­ruár 13-án, a Házasság Világ­napján pedig többrészes Csa­ládbarát Különkiadással, híres házaspárokkal, párvetélkedő­A holnap este látható Mátkaság és legényélet című film Jane Aus­ten művét helyezi indiai környezetbe (Képarchívum) vei és családi filmekkel várja nézőit. „Ma, amikor hazánk lélek- száma a kritikus 10 millió alá csökkent, amikor a Kárpát-me­dence összmagyarsága is fogy, a nyugati asszimiláció is egyre gyengíti a kivándoroltak nem­zettudatát, ideje a nemzet alapsejtje, a család felé fordul­ni. A család pedig a házasság, a párválasztás aktusával szület­het meg: ezért is csatlakozunk örömmel a Házasság Világnap­jához - lehetne-e nemesebb feladata egy közszolgálati televíziónak?” - ajánlja a tema­tikus hetet a Duna Televízió vezérigazgatója, Ókovács Szil­veszter. A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociá­lis-, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága támo­gatásával valósulhat meg. Vajon mennyit változott a házasság az utóbbi időben? Hogyan viszonyulnak a fiata­lok e fogalomhoz? Mi a hosszú házasság titka? Hogyan teszik harmonikussá kapcsolatukat az ismert emberek? A Duna Te­levízió a hét folyamán mind­ezekre a kérdésekre igyekszik választ találni. A reggeli műsorban a magyarországi szlovén, a mongol, a lengyel, a koreai és mexikói nagykövet mesél arról, hogy hazájukban hogyan vélekednek a házas­ságról. A Családbarátban a műsorvezetők szakértők segít­ségével igyekeznek tanácsot adni a nézőknek. A Kívánság­kosárban a családi összetarto­zásról éppúgy szó lesz, mint a konfliktuskezelésről, illetve a házaasság „gyümölcseiről”, a gyermekekről. A Térképben a környező országokban kötött vegyes házasságokkal is fog­lalkoznak, például bemutat­nak egy holland-székely, va­lamint egy japán-székely há­zaspárt. (DUNA TV, ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom