Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-29 / 23. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 29. Szalon 23 KÖNYV A SZALONBAN Mindennapi horrorunk Vi da Gergely horror KLASSZIKUSOK K ALLIGRA M SZABADOS FERENC Ha a kötet címe nyomán fel­tesszük a kérdést, hogy mi is a horror, elsőre talán olyan meghatározások jutnak eszünkbe, hogy irodalmi szö­vegek, filmek csoportja, me­lyek középpontjában a félelem, a rettegés áll, céljuk pedig ezeknek az érzéseknek a kivál­tása. Fontos a műfaj számára, hogy az olvasó, illetve néző maga is a játék részévé válik, de közben tudja, hogy félelme alaptalan, pusztán a képzelet szülötte. A horror tulajdon­képpen, ahogy meghatározá­sában legtöbbször megjelenik, nem más, mint borzongással keltett szórakoztatás. Csupán azért idézem fel eze­ket a meghatározásokat, hogy lássuk, mi az, amiről nem iga­zán szól Vida Gergely kötete. De akkor miről is szól? Ha rápillantunk a kötet tar­talomjegyzékére, olyan címek­kel találkozunk például, mint Sikoly, Kör, Cannibal holocaust, Holtak hajnala, Az élőhalottak éjszakája. Ezekről a műfajban kevésbé járatosak is sejthetik, hogy horrorfilmek címei. A Lö­tetet olvasva aztán látható, hogy a versek nagyrészt egy- egy horrorfilm feldolgozásai, a filmek vagy azok egyes részle­teinek egyéni átfogalmazásai­tól kezdve az élmény megra­gadásán át a filmektől elszaka­dó asszociációkig. Ezek men­tén pedig lassan felépül egy filmes horrortörténet, mond­hatjuk klasszikus túlzással. Azt gondolhatnánk, hogy ezzel a szerző célja nem más, mint hogy egy populáris műfaj ha­gyományát írja át saját, alapve­tően és véresen komolyan iro­nikus költői nyelvébe, mely előző köteteihez hasonlóan a most tárgyaltban is nagymér­tékben reflektál a kulturális és irodalmi hagyományra (példá­ul Babitsra, Pilinszkyre), illetve ezzel egy időben a populáris kultúra különféle ágaira. De persze ennél csak a felü­letes olvasás áll meg, hiszen ezek a versek sokkal inkább szólnak arról, hogy ki az, aki ezeket a filmeket nézi és elme­séli, s hogy ez a valaki miként nézi, miként adja vissza a fil­mek történetét, részleteit, han­gulatát, beépülését a minden­napjaiba stb. És persze az is, hogy milyen társadalmi (mik- rojkörnyezetben teszi mindezt - hogy hol él, hol hal. A kötet­nek ezek a rétegei biztosítják, hogy bár a tárgyalt horrorfil­mek tagadhatatlanul hozzáír­nak a versekhez, ám a filmek ismerete nélkül is érvényes, mély olvasathoz juthatunk. S ha ezen a vonalon hala­dunk tovább, olvashatjuk a kö­tetet egy rajongó (horror) klasz- szikusokat tartalmazó film­naplójaként is, melyeket né­hány egyéb emlék egészít ki. A beszélőnek az egész kötetet érintő egységesítését egyálta­lán nem szükséges megten­nünk, ugyanakkor a szövegek érezhetően támogatják ezt az olvasói eljárást. A kötet sajátos­sága egyébként, hogy akár meg­tesszük ezt a lépést, akár nem tesszük, és az egyes versekből felépülő világokat nézzük, szin­te ugyanoda érünk el. Nézzük most a versek értelmezésének újabb rétegét egy ilyen többé- kevésbé egységesített beszélő szemszögéből. A szorosan vett filmnaplóból itt-ott kilógó versekben, vers­szakokban, sorokban e beszélő gyerekkorának, későbbi életé­nek eseményei mutatkoznak meg. Ahogy talán már sejthető, nem fontos események ezek, inkább mindennaposak. S akár az unalomig ismert borzongató fogások a horrorfilmekben, az sem lesz meglepő, hogyha ész­revesszük, a horror ezekben is felbukkan. Ahogy a nem vélet­lenül A zsánerköltészet megújí­tása (1) címmel közölt vers egyik szókapcsolata mondja, a háztartási horror, vagyis a min­dennapi horror terepe ez. For­mailag erre játszik rá a kötet második ciklusa, a Lefolyás, mely tulajdonképpen A zsá­nerköltészet megújítása (2) cí­mű vershez írt jegyzetek sora. Ez más versekből származó so­rokat lát el jegyzetekkel, majd a jegyzeteket újabb jegyzetek­kel és így tovább... Hogy a vé­gén a horror kliséit, legyenek akár műfajiak vagy a minden­napok részei, egymás ellen játssza ki. És éppen a műfaj legjobb al­kotásai legmélyén is felbukka­nó mindennapi horror az, ami­ről a kötet szól, ez kelti fel ugyanis leginkább az olvasó borzongását. Hiszen nem a fil­mek és szövegek unalomig is­mételt, hatásvadász jelenetei jelentik az igazi horrort, hanem a feltárt klisék mögötti üresség, idegenség, magány. Minden ebből kikövetkeztethető nega­tív elvárás ellenére mindez Vi­da Gergelynél élvezetes alak­ban mutatkozik meg. (Vida Gergely: Horror klasszikusok. Pozsony, Kalli- gram, 2010) FOLYOIRAT-AJANIO Irodalmibb Szemle KÖNYVESPOLC Nyelvpolitika, sajtónyelv BOROSS AMBRUS Tóth László személyében új főszerkesztője lett az 54. évfo­lyamát író folyóiratnak; az is­mert költő, műfordító, iroda­lom- és művelődéstörténész, szerkesztő a hetvenes évek má­sodik felében szerkesztőként már jegyezte a lapot, s napjain­kig több fontos irodalmi perio­dikum és könyvműhely megha­tározó alakja. Meghatározó (lapot és őt minősítő) szerepe az Irodalmi Szemle idei januári számában is feltűnő; szakítva a szokásos szerkesztői gyakorlat­tal, mely az öröklött anyagok, tartalékok és elfekvők meg az új szerzemények átmeneti jellegű ötvözésében merül ki, azonnal jól kirajzolódó arcéit szabott a folyóiratnak. (A Kulcsár Fe- renc-féle Gyöngyök... mint so­rozatrész vagy a szintén folyta­tásosnak tekinthető Gál Sán- dor-napló a folytonosságot képviseli.) Ezt részint a fórum új önjellemzése (Irodalom, művé­szet, művelődés/történet), másrészt és természetesen fő­ként a benne közöltek biztosít­ják. Rövidre fogva a változások müyenségét: a lap koncepciója (alapeszméje és a benne meg­nyilvánuló nézőpont) első pil­lantásra világos: az irodalom például irodalom (s például a vers vers), a belső ritmus (a szö­vegek egymásutánisága, egy­máshoz mértsége) természetes, a szerzők köre kitágult. A külső szemlélő az effajta szerkesztői munkáról szokta azt tartani: így könnyű. Ezzel azért persze job­ban belegondolva vagy figyel­mesen olvasva is egyetérthe­tünk; így, ennyi hozzáértéssel és figyelemmel tényleg könnyű. A verseket Tőzsér Árpád, Varga Imre, Petőcz András és Vörös István alkotásai képvise­lik; a sort Tőzsémek az Odi et amo MMX című darabja kezdi (ez került ki a szerző kézírásá­ban a borító első oldalára is), Vörös Istváné (A szerelmi költé­szet szükségességéről) pedig a szépirodalmi részt zárja. Köz­ben egy gondosan szerkesztett összeállítás: Posztmodern cseh költők versei Csehy Zoltán for­dításában. A prózát láncú Laura regényrészlete nyitja (Egy késő szeptemberi napon aztán), s ha­tározottan kellettek már ezek a Bárczi Zsófia-kisprózák is. Phi- losztratosz legutóbb az Erósz szárnyai című kötete kapcsán kerülhetett a figyelem homlok­terébe (Pozsony, Kalligram, 2008; Polgár Anikó fordítása), s ha minden igaz, hamarosan hí­res képleírásait is olvashatjuk magyarul: most ezekből közöl részleteket a Szemle, szintén Polgár Anikó fordításában, a hozzájuk tartozó tanulmánnyal együtt (Képleírás és szerelmes levél. Phüosztratosz Eikoné- szének retorikai és pedagógiai aspektusai. („Az Eikonész 65 műalkotás leírását tartalmazza, melyek az előszó szerint egy nápolyi sztoát díszítettek, kér­déses azonban, hogy vajon ezek a leírások megfeleltethetők-e valóságos festményeknek. [...] A képek bemutatója tanárként vagy idegenvezetőként kalau­zolja a hallgatóságot, illetve a szofista hagyománynak megfe­lelően szophószként; bölcs­ként. A szofista nemcsak állít, hanem kérdez, s az értelmezés­be bevonja a hallgatóságot is.”) Ez az összeállítás mintegy átve­zető a lap művelődéstörténeti és kritikai részébe. Itt Lacza Tihamér és Ozo- gány Ernő összefoglalói olvas­hatók a rendszerváltás előtti és a jelenkori szlovákiai magyar tudományos ismeretterjesztő irodalomról (az SZMÍT által szervezett tavaly novemberi ipolyszalkai konferencia szer­kesztett előadásai). Duba Gyu­la esszéje Mikszáth-reminisz- cenciákat sorakoztat föl (Mik- száthot olvasva), Filep Tamás Gusztáv tanulmánya („...meg­tartani a magyar művelődésnek ezt a Várat”) a szerző legújabb monográfiájából (Főhatalom­váltás Pozsonyban 1918-1920. Események, történések egy hír­lap közleményeinek tükrében) közöl előzetes fejezeteket. A fo­lyóiratot könyvismertetők és recenziók zárják; Szalay Zoltán Az utolsó szénégetők című Bo­dor Ádám kispróza- (tárca-) kö­tetről ír, Tróján Anna A hóhér háza című Tompa Andrea-re- gényről, Gyürky Katalin az uk­rán Szerhij Zsadan Depeche Mode című regényéről. Van (megint) Holmi rovat, vagyis irodalmi esemény- és hírösszefoglaló. A lapszámot Somogyi Tibor (nagyon jó és nagyon jó minőséget vissza­adó) íróportréi illusztrálják, számos ismert szerző fényképe Bárczi Zsófiától és Csehy Zol­tántól Pavel Vilikovskýig és Zá- vada Pálig. Simon Szabolcs Nyelvi szondázások Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2010 Társszerzős munkáit köve­tően első önálló könyvét jelen­tette meg a nyelvész s egye­temi oktató Simon Szabolcs, akinek fő kutatási területei az írott sajtó nyelve, a nyelvpoli­tika és a nyelvpedagógia. Amint a kötet alcíme is tudat­ja, a benne foglaltak Alkalma­zott nyelvészeti tanulmányok a szlovákiai magyar nyelvhaszná­lat köréből, s lényegében a szerző egy évtizedes munkás­ságából nyújtanak átfogó vá­logatást. Szerkezetileg a könyv - a szlovákiai magyarok kétnyelvűsége különféle vetü- leteit taglaló - szövegei három részterületet érintenek: szű- kebb értelemben vett nyelvpo­litikai tanulmányok, a sajtó­nyelv témakörébe tartozó ta­nulmányok, a hazai magyar nyelvi neveléssel foglalkozó tanulmányok. Név- és tárgy­mutatóval, szlovák, német és angol összefoglalóval.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom