Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-30 / 299. szám, csütörtök
zu KEGIOSPORT ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 30. www.ujszo.com Orosz Csaba egykori kenus lehet a Csallóközi Olimpiai Klub új vezetője Elnökváltásra készülnek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Somoija/Dunaszerdahely. Elnökváltás történhet 2011 első két hónapjában a Csallóközi Olimpiai Klub élén. Németh Jolán tizenkét éve elnök, úgy érzi, elérkezett az őrségváltás ideje. A közgyűlés dönt „Összeült a vezetőség, s megegyeztünk abban, hogy megújítjuk a vezetőséget. Január vagy február folyamán összehívjuk a közgyűlést, és Orosz Csaba egykori olimpikont, kenust fogjuk javasolni új elnöknek- tájékoztatta lapunkat a jelenlegi elnök, az egykori válogatott kézilabdázó. - Új vezetőségünkben továbbra is mindegyik csallóközi sportág - a kézilabdától a birkózásig - adna egy tagot, akinek a közreműködésével tartanánk a kapcsolatot a sportolókkal. A folytatáson is töprengtünk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy egyrészt a hagyományőrzés keretében megkeressük a volt sportolókat, hogy feleleveníthessék a múltat, másrészt pedig megpróbáljuk a fiatalokba beoltani az olimpia szeretetét azzal, hogy elmegyünk közéjük, és elmondjuk élményeinket, rávezetjük őket arra, hogy sportágukon keresztül láthassák, majd tapasztalják a feltörés útját. Klubunkban az összefogást szeretnénk megerősíteni, akarat van a tagokban, lelkesen dolgoznak sportágukban, így várható, hogy hatásosabb lesz tevékenységünk az ötkarikás mozgalomban.” Kihívásnak tartja Orosz Csaba elfogadta a felkérést, megtisztelő ajánlatnak tartja. „Úgy szeretném elvállalni, hogy a többiek is segítenek, legalább is addig, míg nem jövök bele a munkába - mondta lapunknak az elnökjelölt. - Kihívásnak tartom a klubelnöki posztot, látok fantáziát benne. Ötleteim is vannak, és akár magyar minta alapján is felpezsdíthetjük klubéletünket.” Egy fedél alatt Évente négy-öt rendezvényen közreműködik a Csallóközi Olimpiai Klub. „Idén is a legnagyobb esemény az olimpiai csillagocskák és reménységek fesztiválja volt a nyolc-tizenkét éves diákok számára - közölte Németh Jolán. - Birkózásban, kézilabdában, futballban és kajak-kenuban esetenként kétszáznál is többen versenyeztek. Ezek a rendezvények összehozzák, egy fedél alá viszik a sportolókat. Az Olimpiai Napon megajándékoztuk a csallóköz- kürti minimaratoni futás indulóit. Jótékonykodtunk is, gyűjtésünk nyomán 500 eurót küldtünk el a magyarországi vörösiszap áldozatainak. Ismét volt karnevál a jégen, és beszélgetést is rendeztünk a dunasze- dahelyi sportgimiben.” Tíz településen Németh Jolánt leginkább a szivacskézilabda csallóközi térhódítása hozta lázba. Tíz településen-Alistálon, Nyárasdon, Nagymegyeren, Csilizradvá- nyon, Nyékvárkonyban, Bősön, Egyházgellén, Légen, Nádszegen és két dunaszerdahelyi alapiskolában - hetente tartanak edzéseket, és fokozatosan szerettetik meg a gyerekekkel ezt a labdajátékot. ,A szabadidős tevékenység keretében folyik az edzés az egy-négy osztályosoknak, havonta pedig eljárunk Győrbe tornára, ahol mindegyik település külön csapattal indulhat. így a gyakorlás mellett a versengés légkörét is megszokják a gyerekek. A legtehetségesebbek később a dunaszerdahelyi sportgimiben folytathatják.” (jmk) Nagymegyeren hat korcsoportban indul a mezőny a Bartók Béla térről Ma óévbúcsúztató futás ÚJ SZÓ-ELŐZETES Nagymegyer. Bárki benevezhet a mai utcai futóversenybe, melyet 10 órától már 2. alkalommal rendez a város önkormányzata. A nevezéseket a verseny helyszínén, a Bartók Béla téren várják már kilenc órától a szervezők, nevezési díj nincs. Hat korcsoportba sorolják a versenyzőket: I. korcsoport 12 éves korig, II./13-15 évesek, III./16-18 évesek, IV./19-35 évesek, V./36-49 évesek, VI./50 év felettiek. A futótávokat korcsoportok szerint határozzák meg, a tíz órakor kezdődő verseny rajtja és befutója is a Bartók Béla téren lesz. Minden részvevőt üdítővel, teával és forralt borral várnak a célban, a korcsoportok dobogósait díjazzák, (kz) Tavalyi versenypillanatok (Kovács Zoltán felvétele Kiss Tibor elégedett védencei teljesítményével a karatebajnokságon Három gútai érem született ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Érsekújvár/Gúta. Helytálltak a dél-szlovákiai versenyzők az országos kadett és junior karatebajnokságon. Három érmet gyűjtöttek a gútai Taiyó karateklub növendékei: Vontszemű Nikolas a kadettok küzdelmében (57 kg) a második helyen végzett, Balázs Péter a 68 kilós juniorok, Szabó Tünde pedig a +60 kilós idősebb juniorok között lett harmadik kumitében. „Sokkal jobban alakult a verseny, mint reméltem. Nagyonjó teljesítmény a három dobogós helyezés - nyilatkozta lapunknak Kiss Tibor, a gútaiak edzője. -Vontszemű Nikolas kiváló teljesítményének köszönhetően a döntőbe jutott, ahol végül az ezüstérmet sikerült megszereznie. Balázs Zoltán legyőzte a favorizált besztercebányai kara- tékát, a döntőben a tavalyi szlovák bajnokkal, Michal Klímmel találkozott, és csupán egyetlen ponttal maradt alul. Szabó Tünde hosszú szünetet követően lépett a tatamira, s a teljesítményét bronzéremmel jutalmazták.” Érsekújvári színekben Dorota Balciarová a junior lányok kata- versenyében győzött, klubtársa, Soóky Péter az idősebb juniorok kataversenyében lett harmadik. Komáromi színekben lett második Simona Fialová a junior lányok 53 kilós küzdelmében. Egy érem vándorolt Galántára: a junior fiúk 68 kilós súlycsoportjában Tomáš Krajčovič végzett a másodikhelyen. Az összesített pontversenyben az érsekújvári klub a tizennegyedik, a gútai a tizenhatodik, a komáromi a huszonkettedikhelyen végzett. (borka) Új klubcsúcs a 80 megszerzett érem a sportág dél-szlovákiai bástyájában 2010 az érsekújvári atlétika sikeréve volt Timoransky Tamas es győztes ideje a juniorbajnokságon (ras@NZA.sk-felvételek) Árulkodó adatok sorakoznak előttem: idén, történetében először lett második az érsekújvári atlétikai klub a szlovákiai egyesületek rangsorában; versenyzői összesen nyolcvan bajnoki érmet gyűjtöttek össze 2010-ben; legeredményesebb atlétájuk, Lucia Janečková nyolc bajnoki címmel klubcsúcsot javított. J. MÉSZÁROS KÁROLY Érsekújvárott örülnek idei sikereiknek, hiszen már vágytak a dobogóra a klubok versengésében. Előtte négyszer végeztek a negyedik helyen az elmúlt évtizedben, most végre felugortak a dobogóra. Egyedülálló esztendő „A harmadik helyre pályáztunk, végül a másodikok lettünk -jegyzi meg Jozef Mesiar- kin, az AC alelnöke és lelkes krónikása. - Egyedülálló év van mögöttünk. Sikerült egy olyan feltörés, amely talán már nem is ismétlődik meg. Nagyon összetartó társaság vagyunk. Felkaroljuk Nyugat-Szlo vákia déli járásainak atlétáit, Dunaszerda- helytől Ipolyságig vannak versenyzőink. Évek óta tevékenykedő titkárunk, Peter Straňov- ský sorra járja a versenyeket, figyeli a tehetségeket, és csalogatja hozzánk. A nagysurányi klubon kívül ezen a vidéken több atlétikai egyesület nincsen, ezért is fontos, hogy megtalálják hozzánk az utat a fiatalok. Azt szoktuk a gyerekeknek mondani: falun futballozhatsz, de országos bajnok soha nem lesz belőled. Gyere közénk, és próbáld meg!” első, 27 a második és 30 a harmadik helyezés. „Több jó korosztályunk van, és ez észrevehető az ide mérlegünkön - folytatja Magyar Imre atléta, edző és szóvivő egy személyben, akitől Lucia Janečková elvette az egyik klubcsúcsot. - Eddig én voltam a bajnoki címek legeredményesebb halmozója, hét elsősséggel. Idén Lucia még egyet hozzátett, és megelőzött. Örülök neki, hogy akadt valaki, aki nagyon jól szerepelt, és elém került. Nekem ugyanis elég rossz évem volt 2010. Télen többször is beteg voltam, aztán bokaficamom lett, és már csak szenvedtem egész évben. Remélem, ennél rosszabb esztendő már nem jön. Egyelőre jól halad a felkészülésem, edzésből nyerem a futóversenyeket.” Aranyak és klubcsúcsok Négy bajnoki címmel büszkélkedhet Timoranský Tamás. A 17 éves udvardi atléta szívesen emlékezik vissza a mögötte hagyott évre. „Soha nem volt még eredményesebb évadom. Tavaly nem ment a versenyzés, idén minden összejött” - mondja a fiatal középtávfutó. Egyéniben három bajnoki címet nyert 2010-ben: 800 méteren az ifik és a juniorok között, 1500 méteren a juniorok mezőnyében volt első, és ugyanebben a korosztályban tagja volt az érsekújvári AC 4x400 méteres váltójának is. Ráadásul fedett pályán ifjúsági, junior és felnőtt klubcsúcsot futott 800 méteren, a szabad ég alatt pedig ugyanezen a távon az ifjúsági és a junior klubcsúcsot adta át a múltnak. Három bajnoki cím Magyar Bálint is az érsekújvári klub egyik húzóembere. A dunaszerdahelyi sportgimnazista az AC színeiben versenyez, de felkészülése javarészt a Csallóköz szívében zajlik. „A legsikeresebb évet zártam, mert három bajnokságot is megnyertem, s ilyenre korábban még nem volt példa - pillant vissza a versenyévadra, és sorolja a diadalait. - Már a fedett pályán megkezdtem a győzelmeket, amikor 3 km-en nyertem, aztán a szabad ég alatt két számban, 3 km-en és a 2 km-es akadályfutásban is bajnok lettem korosztályomban. Kijutottam a közép- iskolások liptószentmiklósi me- zeifutó-világbajnokságára, és harmadik lettem 3 km-en a brünni cseh-magyar-szlovák hármastalálkozón. Sikereimnek nincs különösebb titka, keményen edzettem, és meglett az eredménye.” Huszonhárom elsőség Magyar Bálint Tiszteletre méltó az érsekújváriak idei bajnoki éremgyűjteménye is, hiszen a nyolcvan dobogós szereplésből 23 volt az Lucia Janečková