Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-30 / 299. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 30. Panoráma-hirdetés 21 Három napig autózott haza, 120 kilométerről Nagyon eltévedt MTl-HÍR Egy nő egy olyan férfi nevét írta a lapra, akit egykor szeretett Rossz emlékeik nélkül kezdhetik az új évet New York lakói London. Három napig autózott hazafelé 120 km-es távolságból egy 72 éves férfi Nagy-Bri- tanniában, mert a havazás miatt nagyon eltévedt. A marokkói származású nagypapa a feleségét vitte ki a London melletti Gatwick repülőtérre Trowbirdge városából. A visszaút zűrzavarosra sikeredett. A férfi keresztül-kasul autózott 3 megyében háromnapos odisszeája alatt, és nem sikerült magától hazatalálnia. Elromlott autójában a műholdas útikalauz, mobiltelefonja pedig nincs. Családja a rendőrségnek jelentette a nagypapa eltűntét, a hatóságnak pedig sikerült rendszámfelismerő kamerák révén rálelnie a „bolygó marokkóira”. MTl-HÍR New York. Óriási papírzúzdát állítottak fel a New York-i Time Square-en, hogy a nagyváros lakói az idei év legrosszabb emlékeit „ledarálva” kezdhessék az új évet. A „nagy darálás” napján arra buzdították a metropolis lakóit, hogy vessék papírra az év számukra legrosszabb történéWindhuk/Frakfurt. Több mint 1000 kilométert tett meg vitorlázó repülőgéppel, s ezzel távolsági világrekordot állított fel egy német nő. Susanne Schödel Namíbiában tette meg seit, majd tépjék cafatokra a lapot, a fecniket pedig dobják a kamionnyi méretű szemetesbe. A rossz emlékektől megszabaduló egyik asszony például egy olyan férfi nevét írta a lapra, akit egykor szeretett, többé viszont nem akar beszélni, találkozni vele. Az American Idiot című musicalvígjáték két színésze a az 1051 kilométeres utat, miután egy hétig várt az ideális időjárási viszonyok beköszöntőre. A 38 éves nő több mint 9 órát töltött a levegőben, de az útra csak datolyát, sózott sajtos kenyeret és szőlőcukrot vitt homoszexuálisok katonai szolgálatát taglaló, az Egyesült Államokban csak Don't Ask, Don't Teli néven emlegetett törvény címét írtapapírjára. Bár New Yorkra a hét elején zúdult újabb hótömeg zúdult, rossz emlékeiktől szabadulni vágyó emberek tömege állt sorban a Time Square-en, hogy megkönnyebbülten várhassa a jövő évet. magával. Teljesítményével a német bajnok sportoló a nők körében világrekordot ért el. Az előző csúcsot 12 évvel ezelőtt a cseh Hana Zejdová állította fel, ezt most Schödel kilenc kilométerrel javította meg. December 30 NÉVNAP Dávid A név héber eredetű, azt jelenti: vezető személyiség vagy szeretett, kedvelt. MAI ÉVFORDULÓINK 145 éve született Rudyard Kipling brit író. 25 éve hunyt el Márkus László színész. Drámai hősöket éppúgy remekül alakított, mint komikus figurákat. BOLDOG SZŰL1NAPOT! 35 éves Tiger Woods amerikaigolfozó. Berti Vogts (1946) német labdarúgó, edző. NAPI VICC Rendőr mondja a tolvajnak:- Meg ne próbálja elhitetni velem, hogy azért vette el ezt a pénztárcát, mert azt hitte, hogy a magáé! - ordít rá a delikvensre a rendőr. - Láthatta, hogy ez más valakinek a pénztárcája!- A pénztárca igen. De a bankjegyek olyan ismerősnek tűntek! ORVOSMETEOROLÓGIA Általában jó hatással van közérzetünkre az időjárás. Javul fizikai teherbírásunk és összpontosító képességünk. Nem zavaija az időjárás álmunkat sem, ezért szervezetünk regenerálódik. Az alacsony vérnyomásúak gyenge szédülésre és fejfájásra számíthatnak. Több mint 1000 kilométert tett meg vitorlázógéppel Világrekordot állított fel egy német nő MTl-HÍR szlovákiai magyar napilap www<ujszo*com Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail redakcia@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Felelős szerkesztők: Holop Zsolt, Mózes Szabolcs (02/59233440). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/ 59233438), Klein Melinda - régió (02/59233426), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/ 59233424), Grendel Ágota - vélemény (02/59233442) Mislay Edit - kultúra (02/59233 430), Bőd Titanilla - sport (02/5923 3434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225,0905/228525, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár 0905/840419, Nyitra: 037/ 6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780 879.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava. I IČO: 35790253 I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató) tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551 155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, fax: 02/ 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266 I Lapterjesztés, laprendelés: 02/32377777, fax: 02/59233339.1 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. Nyilvántartási szám: EV 110/08. I Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őr- zünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. Akiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. müÍISs BP103059