Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-18 / 291. szám, szombat
24 Szalon UJSZO 2010. DECEMBER 18. www.ujszo.com NOSZTALGIA Hová lett a Dob utcai ház? GRENDEL ÁGOTA Kanadából érkezett az ezüsttel futtatott karácsonyi képeslap, apám unokatestvére, Feri bácsi - vagy ahogy mi neveztük el, Frenkiboj - postázta szeretettel. Se azelőtt, se azután. Ezt az egyet küldte, abban az évben, amikor nemcsak Budapestre látogatott a testvéreihez, hanem azt is megnézte, hogy s mint a tá- gabb rokonság, például a pozsonyi unokatestvérek vagy azok családja. Addig csak az ő két testvérét ismertük, a szegény Pista bácsit, aki körfolyo- sós, hatalmas bérházban lakott a Dob utcában, olyan sötét lakásban, hogy nappal is lámpát kellett volna gyújtani, de mert takarékos emberek voltak, a lányok este a konyhában húszas körténél tanultak, több fény nem volt. Iszonyatos ridegség áradt a kapualjból, a fo- lyosó falaiból, a lakásból, s bár ott vendégeskedtünk néhány napig, inkább a várost jártuk, ahol villamos csörömpölt, Pozsonyhoz képest óriási forgalom volt, nem szólva az állatkertről, a Vidámparkról pláne. Abba a lakásba nagyobbik lányuk csempészett némi világosságot, este manikűrözött, talán még a körmeit is lakkozta - meglehetősen idegen elemnek tűnt akkor és ott, aztán elvesztettük egymást. Árpád bácsi viszont harsány volt, aranykeretes szemüvege újdonság és ritkaság errefelé, azért meg szinte csodáltuk, hogy sortban megy sétálni a városba, férfiemberek nálunk ilyent legföljebb falun (no nem a falusiak, hanem az ott pihenő városiak) hordtak, vagy nyaraláskor, de hogy valaki eljön Budapestről Pozsonyba nászúira, és ha azt mondja neki újdonsült felesége, hogy „Maci, vedd fel a sortodat”, Árpád visszavonul a nekik fenntartott szobába, és egy percen belül valóban rövidnadrágban jelenik meg, hófehér lába bevilágítja az előszobát, ő viszont karon fogja kedves feleségét, és elballagnak „sétát tenni” a városban, ahogy ifjú házasokhoz illik, kézen fogva - no ezt a jelenetet nekünk találták ki, volt min vi- horásznunk, még akkor is, ha tudtuk, tiszteletlenség a vendéget kinevetni, kifigurázni, de a „Maci, vedd fel a sortodat” intést fölvettük alapszólásaink közé. Maci nem volt már egészen fiatal, de istenem, nem bűn az, ha az ember negyven körül találja meg az igazit, akkor esküszik örök hűséget, lehet, hogy az ő házasságuk lett a világon a legtartósabb, csak ez a Maci, vedd fel a sortodat, ez kikészített bennünket. Ma- ciékat se sűrűn láttuk. Tőlük képeslapot sem őriztünk meg, pedig azt gondolom, voltak olyan jól neveltek, hogy legalább egy-két évig hálából - mert jól érezték magukat nászútjukon - kívántak kellemes karácsonyt, boldog új esztendőt, szeretettel, csókokkal. Frenkibojtól maradt még egy ezüst nyaklánc, hogy miért éppen nekem hozott ajándékot, sohasem tudom már meg, lila köves kis fityegő volt rajta. Nemigen mertem viselni, olyan finom, cérnavékony volt a lánc, hogy attól féltem, ha egyszer a nyakamba akasztom, amilyen kelekótya vagyok, biztosan elszakítom, valamibe beleakad, aztán sirathatom. Valahogy mégis elszakadt. És megszakadt a kapcsolat ezekkel a nem is olyan távoli rokonokkal. Feltételezem, hogy a három testvér már nem él. Ki tudja, mi lehet Frenkiboj három fiával a távoli Kanadában - ha egyáltalán ott élnek -, Frank juniorral, Stephennel és Richarddal, azaz ifjabb Ferenccel, Istvánnal és Richárddal, akik bizonyára megnősültek, családot alapítottak, és talán elmesélték a fiaiknak, lányaiknak, unokáiknak, hogy a nagyapátok (dédapátok) Budapesten született, de mert ott nem volt élhető világ, elhajózott, gyerekcipőboltot nyitott, mivel imádta a gyerekeket, egyszer- kétszer elvitt bennünket abba a zajos, füstös magyar fővárosba, ahol egy szót sem értettünk, az unokatestvéreinkkel is csak mutogattunk, kéz- zel-lábbal próbáltuk megérteni egymást. Ők sohasem jártak errefelé, mert akkor már nem engedtek ki senkit sem abból a messzi országból. Ki tudja, mi lehet velük. A két pesti lány is férjhez mehetett, megváltozott a nevük, a címük. Hová lett a körfolyosós, sötét Dob utcai ház? F0LY0IRAT-AJANL0 CD-AJANLO Jelenkor, 2010. december Föld szélén, középen SZOLLÁTH DÁVID „Konrád György: Mit javasolnál azoknak a turistáknak, akik szeretnék megnézni a kulturális fővárost, hova menjenek először? Csordás Gábor: Isztambulba. ” Konrád György és Csordás Gábor párbeszéde az előző számban közölt beszélgetéshez kapcsolódik. Mindkettő Pécs kulturális pozíciójáról, a város múltjáról és jelenéről szól, a helyben maradás és az elvándorlás kérdéseit járja körül. Berták László hetvenöt éves. Az összeállításban Bertók két verse mellett Keresztesi József vele készített beszélgetését, Csűrös Miklós és Margócsy István Bertókról szóló írásait, Halmai Tamás és Meliorisz Béla köszöntő verseit olvashatjuk. A tanulmányrovatban György Péter Gera Györgyről, Bagi Zsolt Alain Badiouról szóló tanulmányait olvashatjuk. A tanulmányok apropója, hogy Gerát már elfelejtették, Badiout meg még nem ismerték meg Magyarországon. Kovács Orsolya a Bau- hausról ír, a pécsi Janus Pannonius Múzeum Bau- haus-kiállítása és Mélyi József előző számban közölt kiállításkritikája kapcsán. A lírarovat Takács Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Vaszilij Bogdanov (Bogdán László fordításában), Magolcsay Nagy Gábor, Oravecz Péter, Lázár Bence András, Kürti László verseit közli. A prózarovatban Egressy Zoltán regényrészletét (Szag-“ gatott vonal), Vécsei Rita Andrea novelláját (Közmunka) és Maros András novelláját (Kapufa) ismerhetjük meg. A kritikarovatban Szűcs Teri Takács Zsuzsa, Mikola Gyöngyi pedig Solymosi Bálint verseskötetét recenzálja. Selyem Zsuzsa Radnóti Sándor tanulmánykötetét (Az Egy és a Sok), Túri Tímea Halmai Tamás Takács Zsuzsáról szóló kismonográfiáját elemzi. Kiss Gábor Zoltán Craig Clevenger Gumiemberé ről és a regény magyar fordításáról ír. St. Martin: PUHA JÓZSEF Tíz-tizenöt évvel ezelőtt alapjában véve egyetértettem a kereskedelmi rádiók zenei szerkesztőivel, akik ignorálták az akkortájt elsősorban lírai, szerelmes dalokkal jelentkező St. Martin repertoárját. Osztottam a véleményüket, hogy a szaxofon nem „rádióbarát” hangszer, így e felvételek fő műsoridőben nem valók a rádióba. Az ember huszonévesen energiabomba, megállás nélkül pörög, az élet minden területén. A zenében meg főleg. Másik állomásra vált, ha kihozzák a kerékvágásból, a pörgős dalok, menő slágerek sorát lassúval, ne adj isten lassú instrumentálissal szakítják meg. Azokat meghagyja az „öregeknek”. Ma már más a véleményem. St. Martin repertoárja az évek során bővült, gazdagodott, de a rádiók még mindig mellőzik. A hűséges rajongóinak és a szaxofon kedvelőinek köszönhetően azonban több mint másfél évtizede bérelt helye van a magyar zenei élet élmezőnyében - bár az ő hanghordozóinak példányszáma is jócskán megcsappant. 1994- ben rukkolt elő az első CD-jé- vel, azóta folyamatosan jelenteti meg a lemezeit. Az 1965-ös születésű St. Martin óvodás kora óta zenél: zongorázott, basszusgitározott, dobolt, trombitált. Minden kipróbált hangszer elvarázsolta, lenyűgözte. Aztán jött a legnagyobb szerelem, a szaxofon. Tenor, alt, végül szoprán. Szerzeményei, sőt még az átdolgozásai is összetéveszthetetlenek, egyénisége jelen van minden egyes zeneszámában. Időközben a pánsípot is felfedezte magának. A Föld szélén, középen című albumon tíz felvétel, nyolc átdolgozás és kettő eredeti hallható. Ha már a bevezetőben a pörgésről esett szó, ez a zenész eddigi legpörgősebb lemeze. Nemcsak pezsgő, lendületes, dinamikus, hanem érzelmes is. A délszláv és latin zenei világ magyar tálalásban csendül fel. Az új dalok kiegészítik az átdolgozásokat. A Csak te kellesz..., a Rumba! című újdonság ugyanúgy az összkép meghatározó darabja, mint a temperamentumos Balkán Világ - Virág című átirat. A Mindenki, minden című felvételben Szirtes Edina Mókus hegedűn kíséri St. Martint, és vokálozik is benne. A zenész fia, Szentmártoni Norman énekesként működik közre, a Rómeó és Júlia című musicalből Lőrinc barát egyik dalát, a Mit ér a hit? címűt énekli. A CD-t záró A Föld krónikása című, pánsípon előadott felvétel a vörösiszap-tragédiát dolgozza fel. A határtalan fájdalom reményteli jövőképbe torkollik, a végén elhiszem, hogy szebb lesz a holnap. ,A vörösiszap által okozott tragédia engem is mélyen megérintett. Szeretnék segíteni a szinte mindenüket elveszített embereknek, jelen esetben a gyermekeknek az újrakezdésben, folytatásban” - nyilatkozta a zenész, aki az album december 31-ig eladott példányainak rá eső bevételét a tragédia által érintett gyermekek részére ajánlja fel. St. Martin ismét bebizonyította, hogy az ilyen, javarészt instrumentális korong is lehet kellően változatos. Az együk dal szomorúságot áraszt, gondolkodóba ejti a hallgatót, a másik lelket simogat, csodás nosztalgikus emlékeket ébreszt, a következő csak simán magával ragad, táncba hív. A változatosság ellenére az összkép egységes. „Életem legjobb lemeze” - mondta St. Martin. Nem biztos. (De a helyében én is ezt mondanám.) Tény, más, mint az eddigiek, talán az eddigi legemberibb. Ma már nem értem, St. Martin felvételei miért nem férnek be a rádiók kínálatába. Az utóbbi években több olyan dala is készült, amely tökéletesen beillene korunk slágerei közé, nem lógna ki a sorból. Azt nem fogadom el indoknak, hogy azért nem, mert instrumentálisak. Velük bővülne a skála, gazdagíthatnák a rádiók étlapját. Ezek már olyan szerzemények, amelyek hallatán a pörgős huszonévesek sem váltanának más állomásra, a magamfajta harmincasok' és az idősebbek pedig kimondottan élveznék a rádióból is. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Üj Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com--------------------------------------------------------------------—-----------------------------------------------------------------------------------------------J
