Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-27 / 273. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2010. NOVEMBER 27. Szalon 13 arra a társadalmi környezetre, amelyben kiállításra kerültek. A projektet a pécsi Echo őszi számában elemző művészettörténész szerint csupán két alkotás felelt meg a public art - szűkén értelmezett - definíciójának. Mé- lyi József a Tércsengő (Schmidt András, Réthey-Prikkel Tamás), illetve a Hangszertok (Szalay Péter, Veres Balázs) című munkát emelte ki írásában. A választás nem véletlen: ezek a munkák tágabb kontextust teremtettek maguk körül. A Tércsengő a 25 emeletes, több mint húsz éve lakatlan Magasház tövében állt - amíg egy kamion „el nem vitte”. A mű egy kaputelefon volt, s ha valaki megnyomta a gombokat, az egykori lakókkal felvett interjúkat hallgathatta végig. A szociológiai kutatást is magába foglaló munka mellett a Hangszertok a környezetünkhöz, tradíciónkhoz fűződő ironikus viszonyt jelenítette meg. Az alkotás a Szent István téren álló Kodály-szobort értelmezte újra: a magányos zeneszerző mintha a rózsaszín bélésű hangszertok-' ból lépett volna élő. Szíjártó Zsolt szerint ezek a kísérletek idegenforgalmi szempontból is fontosak: „A turistatekintet számára az ilyen akciók legalább annyira felismerhetővé tehetnek egy várost, mint az olyan nagy események, amilyen Pécsett a monumentális Bau- haus-kiállítás volt. Az emlékezet jobban megőrzi azokat az érdekességeket, amelyek bekeretezik, idézőjelbe teszik a város történetét vagy a városi tér egy adott pontját.” Ami pedig a városlakókat illeti - a 2010-es public art-projektek révén létrejött az a kritikus tömeg, ami a városlakók számára is láthatóvá tette, hogy mi a probléma - legyen szó akár a Magasház máig megoldatlan ügyéről vagy a belvárosban „kallódó” ingatlanokról, üzlethelyiségekről. A „kritikus tömeg” megléte vitathatatlan, a 21 Párbeszéd kapcsán valóban létrejött valamiféle párbeszéd. A Hangszertok mellett szinte már az első napon menyasszonyok és vőlegények fényképeszkedtek, s több más köztéri alkotás is nagy népszerűséget vívott ki magának. Akár azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy csupán egy művet (a kertvárosi lakótelepen álló Tabula Rasát) rongáltak meg - hozzátéve, hogy a rongálás is a kommunikáció egyik formája. S bár az akciót mindenki sikeresnek ítélte meg, joggal vetődtek fel további kérdések is. Nem lehetett volna más helyszíneket is bevonni a projektbe - például a város képét. döntően meghatározó Mecseket? Nem kellett volna akár szociológiai-statisztikai módszerekkel mérni a műalkotások és befogadók mindennapi kapcsolatát? „Legközelebb a problémaori- entáltabb munkákat kellene támogatni. S ha már itt tartunk, a kulturális városfejlesztést is össze kellene kapcsolni a városon belüli egyenlőtlenségek felszámolásával - azaz hogy mit lehetne kezdeni olyan peremkerületekkel, mint Uránváros, Kertváros vagy Meszes” - foglalta össze a tanulságokat Szíjártó Zsolt, aki szerint a dokumentatív katalógus helyett egy értékelő munka megszületésére is szükség volna a 21 Párbeszéd-projekt kapcsán. Talán majd jövőre - tehetjük hozzá. Abban ugyanis mindenki egyetért, hogy a projektnek 2011-ben is volna létjogosultsága Pécsett. Semmi extra (Szalay Päer, Veres Balázs): Hangszertok (Szent István tér) Schmidt András, Réthey-Prikkel Tamás: Tércsengő (Magasház)
