Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-27 / 273. szám, szombat
14 SZALON ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 27. www.ujszo.com Rudolf Nurejev színpadi kosztümjei Szentpéterváron Fényárban fiirdették az istenek SZABÓ G. LÁSZLÓ Elegánsan, kifinomult ízléssel megválasztott öltözékben hagyta el a Szovjetuniót 1961-ben, s így hódította meg a francia közönséget is, Párizsban. Az első divatot követve. Ingei, öltönyei, cipői kifogástalan stílusérzékről tanúskodtak, magánembert megjelenése (ha egyáltalán volt olyan) ugyanannyira fontos volt számára, mint bármelyik színházi előadása. Rudolf Nurejev, a XX. századi táncművészet egyik legjelesebb alakja sokat költött magára. Kucsmái, kalapjai, sáljai, nyakkendői, ékszerei kisebb vagyonba kerültek, nemegyszer még a legköltségesebb színpadi jelmezei árát is túlszárnyalták. Szentpéterváron, az egykori cári birodalom szívében, a Seremetyev- palotában párját ritkító kiállítás kötődik most a tizenhét éve elhunyt, legendás táncos-koreográfus nevéhez. Szentpétervár ugyanis összefogott Rómával és Párizs- zsal, hogy a közönség közelről is megcsodálhassa Nurejev sokszor fényűző színpadi jelmezeit. Selyem, bársony és aranyhímzés a sok összegyűjtött fénykép, levél és archív dokumentumok mellett, ennyi pompás kosztümöt talán csak a régmúlt időkben láttak az itteni falak, ilyen gondosan díszített, pazar kelméket ma már a palota szekrényei sem őriznek. A római és a párizsi Opera, a szentpétervári Kirov Színház jelmeztárának vezetői kellettek ahhoz, hogy ez a nem mindennapi gyűjtemény egy helyen várja az érdeklődőket. Valóságos installáció a kiállítás - a látogatót több tucat használt balettcipő fogadja Nurejev nagyméretű fekete-fehér fotója előtt. Még a padlót is egy óriási fénykép díszíti: a táncos csupasz lába, amelyen jól láthatóak a balettcipők nyomai. 1961-ben, amikor a szabadságot választva menedékjogot kért a párizsi Le Bourget repülőtéren, Nurejev huszonhárom éves volt. Már a születése pillanatában eldőlt, hogy rendkívüli pályát fut majd be: a transzszibériai gyors egyik kupéjában jött a világra, miközben a vonat Vlagyivosztok felé tartott. A Baskíriában nevelkedett fiú előbb Ufában tanult táncolni, majd 1955-ben Leningrádba került, a híres Vaganova Intézetbe, ahol Alekszandr Puskin lett a balettmestere, aki később Mihaü Barisnyikov tehetségét fényesítette. Nurejev még csak harmadik éve koptatja az iskola padlóját, amikor a Diótörő Hercegeként a klasszikus balettirodalom egyik elegáns hőseként mutatkozik be a Kirov Színház csiszolt ízlésű közönségének. Onnantól fogva aztán nincs megállás. Giselle, Don Quijote, A hattyúk tava, Csipkerózsika, A bajadér, A kalóz. Nurejev minden egyes alkalommal elkápráztatja a közönséget. Rabigáját lerázva, óriási diplomáciai botrányt kavarva 1961-ben a világ számára is megszületik. Önkényes döntése miatt a szovjet hatalom hazaárulás vádjával hét évig tartó börtönbüntetésre ítéli. Akkor lép ki a franciaországi vendégszereplésről hazafelé tartó szovjet táncosok sorából. Az elkövetkező években Párizsban, Londonban, Rómában és Bécsben ereszt mély gyökereket. Neve a tánc szinonimájává válik. 1991- ben a Wiener Residenz Orchestert vezényli, és még ugyanabban az évben ausztráliai turnéra megy Nurejev és barátai nevű társulatával. 1992 februárjában a budapesti Operaházban Keveházi Gábor meghívására az Angyalt táncolja a Cristoforóban. Pár hónappal később ismét karmesterként áll a közönség elé, ezúttal a New York-i Metropolitanben vezényli a Rómeó és Júliát. San Francisco is dirigensként ünnepli: ott Beethoven 3. szimfóniáját, az Eroicát szólaltatja meg. Öt hónapot kap még az élettől. 1993. január 3-án az AIDS végez vele. Es most, ennyi év után mintha újra életre kelne. Szentpétervár meghajol elvesztett fia művészete előtt. Színpadi kosztümjei legendás szerepeit hozzák vissza, lenin- grádi éveiből pedig azokat a momentumokat, amelyekkel már ifjú éveiben arannyal írta be a nevét a klasszikus balettirodalom nagykönyvébe. Arannyal, mert keleti ember lévén (muzulmán tatár család fiaként) egyszerűen imádta az aranyat, a csillogó ékszereket, a gazdagon díszített, orientális kelméket. Ezekkel lehetett elkápráztatni. De csak a színpadon. Egyébként a finom elegancia híve volt. Különleges alkalmakkor természetesen abból a szekrényéből öltözött, amelyben a legpompázato- sabb ruhadarabjait őrizte. A róla megjelent számtalan albumok egyikében van egy fotó, amely azon az estén készült, amikor Mireille Darc és Alain Delon társaságában a párizsi Opera Garnier Phédre című előadásának bankettjére megy. Darc az alkalomhoz illő estélyi ruhában, Delon szmokingban, Nurejev - hófehér kucsmában, selyemsállal a nyakán, színpadi jelmeznek is beülő, különleges szabású zakóban, testhez álló vüágos nadrágban, hosszú szárú, a térd fölött szőrmével díszített, világos csizmában. Természetesen mindenki őt és nem Delon csokornyakkendős mosolyát nézi. Nurejev nem tudott és nem is akart beolvadni, beüleszkedni soha. Nem ezért született erre a világra. Ezt meghagyta másoknak. Őt fényárban fürdették az istenek.
