Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-26 / 272. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 26. www.ujszo.com RÖVIDEN Palesztinok a Siratófalról Jeruzsálem. Egy palesztin kormányzati állásfoglalás sze­rint a jeruzsálemi Siratófal so­ha nem volt a zsidó templom része. A jelentést most tették közzé a Palesztin Hatóság in­ternetes oldalán, és szerzője, al-Mutavakkil Taha tájékozta­tási miniszterhelyettes szerint a hivatalos palesztin álláspon­tot fejezi ki. A dokumentum azzal a következtetéssel zárul, hogy a zsidóknak nincs joguk maguknak követelni az érin­tett területet, „az szent musz­lint hely, és a palesztin Jeruzsá­lem részének kell lennie”. A ré­gésze ti és irattári kutatásoknak ellentmondó állítás Jeruzsá­lemben nagy bosszúságot vál­tott ki. A Siratófal a második zsidó templom lerombolása (Kr. u. 70) után megmaradt támfal, s jelenleg a jeruzsálemi óváros vallásiemlék-együtte- sének, a Templom-hegynek a része. (MTI) Termőföld külföldieknek Prága. A cseh kormány módosította a devizatörvényt, ami lehetővé teszi, hogy a kö­zeljövőben külföldi állampol­gárok törvényesen termőföl­det vásároljanak Csehország­ban - írta tegnap a Právo. Prá­ga az EU-hoz való csatlako­záskor abban egyezett meg Brüsszellel, hogy 2011 máju­sáig külföldiek legálisan nem vásárolhatnak termőföldet Csehországban. Ennek elle­nére már most is több tízezer hektárnyi föld van külföldi kézben, (-kés) Málikinak 30 napja van Bagdad. Dzsalal Talabani iraki államfő tegnap hivata­losan is megbízta kormány­alakítással Núri al-Máliki le­köszönő kormányfőt. Máli­kinak harminc napja van ar­ra, hogy megalakítsa az új kormányt. (MTI) Érthetetlen német ódzkodás Hága. Hollandia európai le- tartóztatási parancsot adott ki egy Klaas Card Faber nevű, Németországban élő egykori náci bűnöző ellen - jelentette be a holland ügyészség. Az eu­rópai letartóztatási parancs ki­adásával a hollandok arra sze­retnék rávenni Németorszá­got, hogy hosszú évek vonako­dása után végre adja ki a férfit. Az 1922-ben született Faber holland származású, jelenleg a bajorországi Ingolstadtban él. A II. világháború alatt a hol­land SS egyikkommandójában szolgált, és az Ezüstfenyő fedőnevű művelet során az el­lenállókkal rokonszenvezők meggyilkolásában vett« részt. Később koncentrációs tábori ki végző osztagnak is tagj a volt. A Simon Wiesenthal Központ nyilvántartásában Faber a még szabadlábon levő háborús bűnösök listájának egyik pro­minensalakja. (MTI) A magánrendszerben maradókat kizárják az állami nyugdíjrendszerből, így a munkavállalók nyugdíjuk 70 százalékát elveszítik Cinizmussal vádolják a magyar kormányt A kormány terve a nyugdíjpénztárakkal ♦ Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők megtakarításai egyéni számlára kerülnek majd, és a házastárs számára örökölhető lesz - mondta szerdán Matolcsy György. A kormány által tervezett sza­bályozás szerint azoknak a munkavállalóknak kell nyilatkozatot tenniük, akik magánpénztárnái kívánnak maradni a jövőben is. + Akinek infláció feletti követelése van és visszatér az állami rend­szerbe, az infláció feletti összeget készpénzben felveheti, vagy azt a részt átteheti egy önkéntes pénztárba. ♦ A jelenlegi nyugdíjrendszerben maradók számára jóváírják a 14 hónapos befizetést, amit a kormány 2011. december 31-ig elvon. A magánrendszerben maradókat azonban kizárják az állami nyugdíjrendszerből, így a munkavállalók nyugdíjuk 70 százalékát elveszítik. Budapest. Vezető amerikai médiumok negatív hangvételű jelentésekben adtak hírt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentéséről, amely szerint azok, akik a jövőben is ragaszkodnak a magán­nyugdíjpénztárakhoz, elve­szítik állami járandóságukat - írta tegnapi összeállításá­ban a Világgazdaság. ÖSSZEFOGLALÓ A Stabilitás Pénztárszövetség tegnapi sajtótájékoztatóján közöl­te: a végsőkig elmegy, hogy meg­akadályozza a szabályozás életbe lépését. Bába Julianna elnök el­mondta: a Matolcsy Györggyel tar­tott megbeszélésen semmilyen konstruktivitást nem tapasztaltak. Bába Julianna szerint nem szabad választás az, ha pisztoly tartanak az emberek fejéhez. Rémálom-forgatókönyv A Bloomberg hírügynökség je­lentése szerint Magyarország ulti­mátumot ad polgárainak: vagy át­helyezik az állami kasszába a ma­gánnyugdíj-pénzalapban tartott pénzüket, vagy elveszítik az állami nyugdíjukat. „Ez tulajdonképpen a magánnyugdíjalapok államosí­tását jelenti” - hangoztatta tele­foninterjújában Németh Dávid, az ING közgazdásza, aki rémálom­forgatókönyvnek titulálta az el­képzelést. A Bloomberg szerint Magyarország - az EU leginkább eladósodott közép-európai tagál­lama - ezzel a lépéssel Argentína példáját követi. A latin-amerikai ország ugyanis 2001-ben mintegy 3,2 milliárd dollárnyi nyugdíj­megtakarítást kobzott el. A Bue­nos Aires-i kormány két évvel ez­előtt államosította a 24 milliárd dollárt jelentő iparágat, hogy ily módon kompenzálja az állam- adósság 2005-ös átstrukturálása után kieső adóbevételt. Közvetett államosítás A The Wall Street Journal tudósí­tásában azt emeli ki, hogy a legtöbb munkaképes korú magyar tagja va­lamelyik magánnyugdíj-pénztár­nak. A hárommillió tag megtakarí­tása 2,8 ezer milliárd forint, vagyis a magyar GDP mintegy 10 százalé­ka. Ennek az összegnek a felét kül­földi és magyar értékpapírokba fek­tették be, a fennmaradó részt pedig államkötvényekbe. A Business- week által idézett AP-jelentés ugyanakkor arra hívja fel a figyel­met, hogy a magyar kormány terve nem államosítja ugyan közvetlenül a magán-nyugdíjpénztárakat, aho­gyan azt Argentína tette 2008-ban, de jelentősen megnehezíti az ala­pok további működését. A lap em­lékeztet arra, hogy Magyarorszá­got súlyosan érintette a globális pénzügyi válság és továbbra is fé­lelmetes kihívásokkal szembesül. Idén nyáron a magyar kormány hi­vatalosai egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek az ország pénzügyi helyzetéről, növelve a pénzpiacok bizonytalanságát Ma-, gyarország szavahihetőségét ille­tően és ártva a forint stabilitásának. LMP: útszéii zsarolás A Lehet Más a Politika szerint út- széli zsarolás volt Matolcsy Györgynek a magán-nyugdíjpénz­tárakra vonatkozó bejelentése - mondta tegnap Schiffer András. Az ellenzéki párt frakcióvezetője sze­rint „ezután az ember már azon sem lepődne meg, ha a jövő héten beje­lentenék a perszonáluniót Fehér­oroszországgal, tehát ez egysze­rűen minősíthetetlen”. Emlékezte­tett rá: az LMP is kritikusan állt - hozzá a kötelező magán-nyugdíj­pénztári rendszerhez. Ha pártjuk 1997-ben létezett volna, biztosan nem támogatják a második pillér bevezetését, de egy már létező rendszernek „így nekimenni” egy­részt költséges, másrészt egyjogál- lamban „rendkívül abszurd”. MSZP: népszavazást! Az MSZP az alkotmánybíróság­hoz fordul és népszavazást kezde­ményez a kormány' „zsaroló” kez­deményezése miatt - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök, Ma­tolcsy György lemondását követel­ve. Mesterházy szerint a Matolcsy által bejelentettek „egyértelmű maffiamódszemek” minősülnek, amivel a kormány kiírta Magyaror­szágot a civüizált országok sorából. „Az állampolgárok úgy választhat­nak két lehetőség közül, hogy az egyikről előre tudják, elvesztik nyugdíjukat, ha amellett döntenek. Ez nem a szabad választás lehető­sége, ez cinizmus, zsarolás, ami nem megengedhető egy demokrá­ciában.” Az MSZP szerint a magán­nyugdíjpénztári tagságról való döntéskényszer bevezetése leg­alább hat ponton sérti az alkot­mányt. (vg.hu, MTI) Lemondott a védelmi miniszter - Obama Kínától remél segítséget Észak-Korea megzabolázásában Dél-Koreában gyengének tartják az államfőt Nem költözhetnek egyhamar vissza a lakosok Jonpjong dél-koreai szi­getre, amelyre az észak-koreai tüzérség 170 lövedéket lőtt ki, megölve négy embert, és megsebesítve további 18-at (TASR/AP-felvétel) Szöul /Washington. Lemon­dott tegnap Kim Te Jung dél-koreai védelmi miniszter azoknak a bel­földi bírálatoknak a hatására, ame­lyek szerint a hadsereg nem megfe­lelően reagált az észak-koreai tü­zérségi támadásra. Az államfő a lemondást elfogadta, és ma jelenti be, kit nevez ki a helyére. A tárca nem sokkal korábban be­jelentette, meghozta a szükséges intézkedéseket a nemzetbiztonság megerősítésére és arra, hogy az or­szág hadereje határozottabban tudjon reagálni az észak-koreai hadsereg agressziója esetén. „A vi­szonylag passzívnak tekintett dokt­rínát teljesen felülvizsgáljuk” - ol­vasható a közleményben. Ri Mjong Bak államfőt éppen tegnap bírálta a sajtó és több politi­kus amiatt, hogy a hadsereg erély­telenül reagált az észak-koreai tá­madásra. Az egyik lap szükséges­nek tartotta új katonai doktrína megalkotását az észak-koreai had­seregprovokációival szemben. Mivel Kína bevonása elkerülhe­tetlen az új Korea-közi konfliktus rendezésébe, Barack Obama ame­rikai elnök arra készül, hogy tele­fonon tárgyaljon kínai kollégájá­val, Hu Csin-taóval. A The New York Times úgy tudja, Hillary Clin­ton külügyminiszter is fel akatja hívni kínai kollégáját, Jang Csie- cset. Amerikai elemzők ugyanak­kor nem tartják valószínűnek, hogy a kiszámíthatatlan szomszédja des- tabilizálásától ódzkodó Peking haj­landó lenne gazdasági és katonai erejét latba vetni azért, hogy komo­lyan befolyásolja az észak-koreai vezetés magatartását. Kína ellenzi a katonai provoká­ció minden formáját a Koreai-fél­szigeten - idézte tegnap Ven Csia- pao miniszterelnök Moszkvában elhangzott szavait a pekingi sajtó. A lapok részletesen ismertették az észak-koreai külügyi közleményt, miszerint a támadásra önvédelem­ből került sor azután, hogy Phenjan többször figyelmeztette déli szom­szédját: ha az előző nap kezdett hadgyakorlata során tengeri terü­letén csapódnak be lövedékek, arra válaszolni fog. A közlemény szerint Dél-Korea ennek ellenére lőtte a térséget, amivel nyíltan provokálta a KNDK-t. „Ha a KNDK nem vála­szolt volna, akkor az azt jelentette volna, hogy a Jonpjong-sziget Dél- Korea vizeihez tartozik” - húzta alá a phenjani közlemény. Egy nappal a dél-koreai sziget ágyúzása előtt Kim Dzsong II és utódjául kijelölt fia, Kim Dzsong Un azon a tüzérségi támaszponton járt, ahonnan leadták a lövéseket - jelentette a dél-koreai média kor­mányforrásokra hivatkozvat. Kim Dzsong II ekkor adta ki személye­sen személyesen a parancsot a tá­madásra. Fia valószínűleg azért kí­sérte el őt, hogy tapasztalatokat szerezzen a hadsereg irányítása terén. (MTI, ú) Kihaltak a bűnösök Prága. Nem nyitja meg a má­sodik világháború után az észak-morvaországi Ostravá- ban lemészárolt szudétané- metek ügyét a cseh rendőrség, mert azok közül, akiket fele­lősségre lehetne vonni, már senki sem él. Ezt Ľuboš Valeri­án, a rendőrség morva-szüé- ziai bűnügyi osztályának ve­zetője közölte. Levéltári do­kumentumok szerint az ostra- vai Hanke gyűjtőtáborban 1945-ben több mint 200 né­metet gyilkoltak meg. Itt gyűj­tötték össze az Ostfavában és környékén élő német civile­ket, akiket május közepe és június vége között brutálisan megkíno’ztak, majd meggyil­koltak. Aholttesteket az akko­ri városi temetőben titokban, éjjelente temették el. (kés) Moszkvai döntés Orosz gesztus a NATO-nak A WikiLeaks újabb taposóaknája - az USA már előre nyugtatgatja a külföldi kormányokat Nagyon lejáratják az amerikai diplomáciát MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Az amerikai kor­mány figyelmeztette a kong­resszust és több külföldi kormányt, hogy a WikiLeaks portál által ha­marosan nyilvánosságra hozandó diplomáciai iratok károkat okoz­hatnak az USA és a baráti vagy szö­vetséges országok közötti kapcso­latokban. Az iratok nagy része a feltétele­zések szerint Európával kapcsola­tos, de lesznek olyan dokumentu­mok is, amelyek Ázsia és más föld­részek kormányaira vonatkoznak. A feljegyzések és sürgönyök egy ré­széből a várakozások szerint kide­rülhet, milyen formában gyakorolt nyomást a szövetségeseire Wa­shington a guantánamói foglyok elhelyezése ügyében. Fény derül­het arra is, milyen fogásokat alkal­maznak az amerikai diplomaták, és mi a magánvéleményük egyes kül­földi vezetőkről. Amerikai kor­mánytisztviselők attól tartanak, hogy az iratok érzékeny katonai és hírszerzési információkat is tar­talmaznak. A információk nyilvánosságra hozása „káros az USA-ra és az érde­keinkre nézve” - jelentette ki P. J. Cowley amerikai külügyi szóvivő, hozzátéve: „világszerte feszültsé­get fog teremteni a diplomatáink és a barátaink között”. Crowley sze­rint azok a külföldi kormányokra utaló utalások, amelyeket a titkos belső kommunikációs iratok tar­talmaznak, valószínűleg megren­dítik az USA-ba, mint diplomáciai partnerbe vetett bizalmat, és kínos zavart okozhatnak, mert egyes ba­ráti külföldi vezetőkkel kapcsolat­ban az iratok egészen biztosan mél­tatlan és kritikus megjegyzéseket tartalmaznak. Az amerikai nagykövetségek megkezdték a külföldi kormá­nyok felkészítését a legújabb, várhatóan napokon belül, talán már a hétvégén nyilvánosságra kerülő WikiLeaks-kiszivárogtatá- sokra. Crowley szóvivő elmondta, az amerikai külügyminisztérium tudatában van annak, hogy a Wi­kiLeaks amerikai diplomáciai do­kumentáció birtokába jutott, de nem képes előzetesen felmérni a kiszivárogtatás által okozandó károkat, mert nem tudja, hogy a portál mely iratokat hozza nyil­vánosságra. Moszkva. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte: Moszkva a NATO kérésére engedélyezi, hogy területén keresztül ezentúl a kato­nai szövetség aknák elleni véde­lemmel ellátott páncélozott jár­művei is áthaladjanak Afganisztán felé. Oroszország és a NATO a lisszaboni csúcson állapodott meg erről. Ugyanott döntöttek arról, hogy az érvényben lévő meg­állapodásokat, amelyek lehetővé teszik a NATO számára nem pusztí­tó rakományok, például élelmi­szer- és üzemanyag-szállítmányok eljuttatását Oroszország területén keresztül Afganisztánba, az ellen­kező irányra is kiterjesztik. Lavrov szerint Oroszország és Afganisztán kormányközi gazdasági együttmű­ködési bizottságothoz létre. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom