Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-11 / 260. szám, csütörtök
www.ujszo.com UJSZO 2010. NOVEMBER 11. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA Az erdélyi Krónika a magyar állampolgárság kapcsán megállapítja: nem dőlt el, hogy a magyar állampolgárság milyen közteherviselési kötelezettségeket ró a Magyarországon kívül élő nemzettársakra, azt sem lehet tudni, milyen jogokat biztosít. A kezdeményezés érzelmi síkon haladó jelképes nemzetegyesítésnek tekinthető, mely a magyar nemzet kulturális egysége mellé a politikai együvé tartozást szeretné megfogalmazni, érvényre juttatni - írta a lap. „Bármi lesz is a számunkra a szülőföldünkön elérhető magyar állampolgárság tartalmi vonza- ta, az érzelmi-együvé tartozás felemelő érzése mindenekfe- letti. Bár igaz, ehhez nem kell(ene) magyar útlevél. Nem a magyar állampolgárságtól vagyok magyar, vagy leszek magyar (abb)(MTI) Köteteket lehetne írni arról, hogyan tartja életben a halódó észak-koreai kommunista diktatúrát Kína zsarolja Európát Rendkívül agresszív lett a kínai külpolitika, az ázsiai kommunista rezsim kényszeresen bizonygatni akarja, hogy gazdasági-politikai világhatalomként kell számolni vele, s ezért olyan tiszteletet követel más államoktól, amely azonban semmiképpen sem jár neki. MAL1NÁK ISTVÁN A tiszteletet ugyanis nem lehet erőszakkal kikövetelni, csak kiérdemelni. A kínai külpolitikának egyetlen olyan vonása sincs, amelyért Pekinget tisztelni lehetne. A kínai vezetés beteges üldözési mániájának legékesebb - de nem egyedüli - példája a Nobel- békedíj körül zajlik. Több európai ország oslói nagykövetsége kapott Kínától figyelmeztető levelet: ne vegyen részt a békedíj december 10-i átadásán, mert azt a kínai jogrendszer megsértéseként értékelik Pekingben. Aki pedig ezt figyelmen kívül hagyja, annak viselnie kell a következményeket. Eddig tucatnyi európai ország- köztük Szlovákia - jelezte, ott lesz az ünnepségen. Legutóbb az eddig habozó Franciaország jeJ lentette ezt be hivatalosan is, azzal, hogy szükség lenne valamiféle egységes álláspontra. Pillanatnyilag ügy tűnik, ez ügyben- nem kis meglepetésre - sikerül is egyetértése jutni az unióban. Az más kérdés, hogy még nem tudni, ki veszi át a békedíjat, hiszen az idei kitüntetett, Liu Hsziao-po a rá tavaly kiszabott 11 éves börtönbüntetését tölti, a feleségét pedig házi őrizetben tartják. Utólag már látszik, mekkora hibát követtek el a demokratikus világ vezetői közül azok, akik az emberi jogi aktivisták bojkottfelhívása ellenére elmentek a pekingi olimpia nyitóünnepségére. A kínai rezsim akkor kapott vérszemet, s egyre brutálisabban érvényesíti akaratát hazai ellenzékével szemben és a külpolitikában egyaránt. Mert az európai országoknak küldött fenyegető levél a diplomáciában brutális - a legfinomabban fogalmazva is otromba - cselekedet. Korábban Peking azokat az országokat fenyegette meg, amelyek vezetői fogadták a dalai lámát, az elnyomott tibeti nép küzdelmének jelképét. A kínai rezsim tiltakozó jegyzékeket küldözgetett, találkozókat mondott le. De az utóbbi években, amióta gazdasági nagyhatalom lett, kereskedelmi korlátozásokat is életbe léptet az ilyen országokkal szemben, még akkor is, ha azt a kínai gazdaság szintén megsínyli. Ezt a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság is lehetővé teszi számára, hiszen a jüan árfolyamának alacsony szinten tartásával sikerült elkerülnie a nagyobb megrázkódtatásokat. Két német kutató kiszámította, hogy ez az érintett országnak több száz milliárd eurójába is kerülhet, példaként említve azt, amikor Sarkozy francia elnök 2007-ben fogadta a dalai lámát. A sort tovább lehet folytatni. Az USA-t is komolyan aggasztja Kína erőszakos fellépése a Dél- kínai-tengeren például Japánnal szemben. Az emberi és szabadságjogok elleni agresszióként értékelhető a burmai katonai junta támogatása, nem véletlen, hogy a visszafogott szomszédok közül is egyedül Kína üdvözölte az ottani vasárnapi, választásoknak nevezett színjátékot. Köteteket lehetne írni arról, hogyan tartja életben a halódó észak-koreai kommunista diktatúrát, amely ráadásul a burmai juntának is átadja atomtechnológiáját. A tanulság egyszerű. Bár a döntés a jelen gazdasági helyzetben nem könnyű, a demokratikus világnak mégis határozott választ kell adnia arra, enged-e a pekingi vörös bárók gazdasági zsarolásának, vagy pedig ragaszkodik a saját értékeihez. ' KOMMENTÁR Szívlövés KOCUR LÁSZLÓ Hétfőn (e kézirat leadásakor) ismeretlen tettes egy szívlövéssel kivégezte limbachi otthonában Ernest Valko ügyvédet, az SDKÚ szürke eminenciását. Valko halálhíre vezető téma lett a honi sajtóban, a szerkesztők általában a „befolyásos” jelzőt illesztették az áldozat neve mellé. Bár Valko a szó szoros értelmében vett politikai funkciót csak pár évig töltött be, a politikai és az üzleti szférában ügyvédként kialakított kapcsolatrendszere meghatározó volt. Azt azért kevés ember mondhatja el magáról, hogy ő volt egykor a jelenlegi belügyminiszter főnöke... Nevéhez komoly bírósági perek kapcsolhatók, mind az állami, mind a magánszférából származó megbízásokkal, nemegyszer milliós tétekkel. Az új kormányzati ciklusban ez a második gyilkosság, melyről feltételezhetjük, hogy politikai színezetű. Az előző, az országos rendőr- főkapitányi székbe a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal éléről érkező, tehát nem operatív területen dolgozó Ján Packa és Fico jobbkeze, Robert Kaliňák által irányított, nem ritkán állampolgár- és magyarellenesnek tűnő rendőrség idején hallgattak a fegyverek, s azt gondolhattuk, a politikai gyilkosság legfeljebb Latin-Ámerika vagy a Közel-Kelet problémája, s térségünkből a mečiarizmussal együtt eltűnt ez a megtorlási forma. (Packa ezt igyekezett is leszögezni a gyilkosság után adott nyilatkozatában. Maga az állítás kétségkívül igaz, azonban ebben az ő személyes érdeme - vagy a rendőrségé - csekély, mivel a gyilkosságot - sok más bűncselekménytípussal szemben - prevencióval nem lehet megelőzni.) Az illúziók július 9-én vesztek el, amikor családi háza előtt - másodszorra - agyonlőtték Basternák László volt ógyallai polgár- mestert és főellenőrt, az MKPjárási elnökét. Az ő gyilkosát a rendőrség példás gyorsasággal kerítette kézre - még jó, hiszen rendelkezésükre állt a biztonsági kamera felvétele, és a feltételezett tettes sebesült volt -, az ügy hátteréről és a megbízó(k)ról azonban egyelőre vajmi keveset tud a méltán kíváncsi nyilvánosság. A gyilkosságok áldozatainak hozzátartozói megérdemlik, hogy az elkövetőket megtalálják és megbüntessék. A hazai társadalmat több, lezáratlan gyilkossági ügy traumatizálja. Róbert Remiáš gyilkosait már nem is keresik; a Ján Ducký meggyilkolásával vádolt férfi felett ukrán bíróság ítélkezik, ami nem sek jót jelenthet; a Pápay-klán gyilkosai és a megrendelők a mai napig szabadlábon vannak; és - jóllehet ebben a társaságban furcsán mutat - azt sem tudjuk, kik vették el Dániel Tupý fiatal életét. A híreket böngészve úgy tűnik, egyébként is szaporodóban vannak a fegyverrel elkövetett élet- és vagyonellenes bűncselekmények, melyek tartósan negatívan befolyásolhatják a lakosság biztonság- érzetét, éppen ezért Jaroslav Spišiak rendőrségének nagyon gyorsan eredményeket kellene produkálnia, hogy helyreállítsa azt. A bűnösök pedig elnyerjék büntetésüket. TALLÓZÓ ÚJ MAGYAR SZÓ A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) hasábjain Bíró Béla politológus és egyetemi tanár publicisztikájában meglepőnek tartja, hogy az állampolgárság odaítélésénél már nem elegendő a felmenők egykori magyar állampolgársága, a magyar kultúrához és államhoz való ragaszkodás, hanem a magyar nyelv ismerete is megkívánta- tik. Igaz, hogy nem sok értelme lehet a magyar állampolgárságnak, ha valaki a magyar nyelvet nem ismeri vagy nem szeretné elsajátítani, de ezt okosabb volna a kérelmezőkre bízni-teszi hozzá. (MTI) KÉZ,IRAT ígéreteső MIKLÓSI PÉTER Hát megkezdődött! Mármint a visszaszámlálás, hiszen már csak pár nap van hátra az ön- kormányzati választásokig. Még nem érzékelhető különösebb kampányláz; bár az elő- csatározások, ha fékezett habzással is, de megkezdődtek. Egyelőre nehéz eldönteni, ki teljesít rosszabbul: a pozícióit helyhatóságilag is megerősíteni kívánó koalíció, a visszaütni vágyó ellenzék, vagy a flúgos futamot futó függetlenek, hiszen ők sejtik a legkevésbé, hogy megválasztásuk esetén minő helyi erő(v) iszonyok között kell teljesíteniük... Most azonban mind ők, mind a pártkatonák nekigyürkőztek a kampánynak. Elsősorban szóróanyagokkal. Ez az, ami naponta akár többször is kihull az ember postaládájából, a címzett pedig jobbára rögvest a kukába vágja. így kerül egy helyre műkörömépítő-stúdió, gyors- kölcsönajánlat, pizzafutár és önkormányzati képviselőjelölt. A fiatalok azért vágják sutba a szóróanyagot, mert blazírtak; a középkorúak azért, mert a többség fáradt és cvíder; az idős embert pedig már nemigen érdeklik a helyi érdekű politikusok ajánlatai sem, elvégre aki már ma szépkorú, az ritkán akarja tudni, hogy valamikor, a távoli jövőben, ha épségben megérné, milyen jó lesz/lenne neki. Feltéve, ha megfelelő módon karikáz november 27-én, ezúttal ugyanis erre a napra esik a négyévenkénti helyhatósági csinnadratta. Ki ezt ígér, ki amazt, az ember ámulatában nem is hinné, mi minden fog változni szűkebb pátriájában - ha előzetesen és vakbizalommal venné a fáradságot s végigböngészné a legkülönbözőbb színekbe öltözött szórólapokat. Csupa derűs arc, csupa megbízható tekintet, csupa optimizmus, csupa elszánt és tettre kész jelölt. Aki végigolvasná e sok remek célkitűzést, méltán érezhetné úgy, hogy bárkire szavazzon is, a hely, ahol ki-ki él, rátermett kezekben lesz: az ember biztonságban, otthon érezheti magát. Ismétlem, feltéve ha megfelelőképpen karikáz a szórólapokon talált lózungok alapján. A bökkenő csupán az, hogy az emberek zöme már csak szemétnek tekint minden nyomtatott röplapot. Az embereknek elegük van a politikából; mi több, summás véleményük van az egészről. Igaz, akadnak kivételek is. Ne tűnjék hát a buzgómócsingok eretnekségének, ha bevallom: én bizony bő másfél évtizede nem vágom szőröstül-bőröstül a kukába a választások előtti szórólapokat. Gondosan végigolvasom valamennyit, jó néhányat meg is őrzök közülük, mert az ígéretek többségét, azok számon- kérhetőségét fontosnak tartom magam is. Ugyanis jó lenne, ha városon és falun végre kissé lakhatóbb lenne a világ köröttünk - mért bizony ma még nem az. Már-már osztoznék hát magam is abban az eufóriában, amelyet a választások előtti ígéretesők okoznak; már-már elhinném, hogy bármelyik jelöltre szavazok/szavazunk majd, kisebb közösségünk jövője itt is, ott is jó kezekben lesz; a szavazófülkében legföljebb annyi marad a kérdés, hogy melyik irányító kéz jobb egy hajszálnyival a másiknál, így lenne, mondom, ha csak az egyre újabb mosolygó szórólapokat olvasnám. Csakhogy én emlékszem a 12-16-20 esztendő előtti szórólapokra is, a kedves arcokra, a tettre kész mondatokra, az ígéretekre; arra, hogy lesz ez, meg hogy lesz az, amit csak akar a polgár. Ezzel szemben mind a saját bőrömön, mind országjárásaim során is azt tapasztaltam, hogy a magunk választotta képviselő-testületek leginkább a saját maguk felvirágoztatásán dolgoztak. A részleteket nem sorolom, akinek nincs előrehaladott agyér-elmeszesedése, tudja, miről beszélek. És bár nem vagyok felhőjáró, sem ködevő, de ebbe valahogy nem tudok belenyugodni. S bár továbbra sem dobom egyenesen a kukába a választási szórólapokat, húsz év demokrácia után olyasvalakikre szeretnék - országszerte nyilván rengeteg- magammal - helyi szinten is szavazni, akivel civilként is bármikor találkozom az üzletben, az utcán, a postán, a rendelőintézeti váróteremben, bárhol. És most ne mondják, ha kérhetem, hogy így, evvel a szándékkal kezdtük kereken húsz éve mindannyian. Ezt már csak azért se hozzák szóba, nehogy egymás kedvét is elvegyük. (Ľubomír Kotrha karikatúrája- Megválasztottatok bennünket, így hát pofa be!
