Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-05 / 229. szám, kedd
2010. október 5., kedd 9. oldal CSALLÓKÖZ ES MATYUSFOLD A jelöltlisták hivatalosnak még nem tekinthetők, a végső szót a választási bizottságok mondják ki Polgármesterjelöltekből majd mindenütt szép számmal akad Dunaszerdahely/ Somorja/ Nagymegyer/Galánta. Nem hivatalos információk szerint Dunaszerdahelyen három, Somorján négy, Nagymegyeren öt és Galán- tán szintén öt jelölt száll harcba a polgármesteri posztért. Jellemző, hogy a kisebb településeken nagyobb a polgármesteri tisztség iránti érdeklődés. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A hivatalossá csak október 7-én, a választási bizottság tagjainak eskütételét, majd a testület első ülését követően váló jelöltlista szerint Dunaszerdahelyen hárman pályáznak a polgármesteri tisztségre; a Magyar Koalíció Pártja színeiben Hájos Zoltán jelenlegi polgármester, a Híd képviseletében Juhos Anna mérnök, továbbá függedenként Örzsik Ödön orvos száll ringbe. A huszonöt képviselői helyért 67 jelölt politikai pártok színeiben, 21 jelölt pedig pártonkívüliként méretted meg magát. Az MKP és a Híd valamennyi képviselői helyre kandidált jelölteket; rajtuk kívül képviseltetni óhajtja magát a SMER-SD, az Európai Demokratikus Párt (EDS), a Roma Koalíció Pártja, az SaS, az SNS és az SDL A KDH és az SDKÚ Demokrata Párt néven lépett választási koalícióra. Falvakban több ajelölt Somoiján a politikai pártok három polgármesterjelöltei állítottak, egy személy függedenként indul. Az MKP Bárdos Gábor jelenlegi alpolgármestert, a Híd Erika Šoltésová-Maárovát, a SMER-SD pedig Radovan Blažeket támogatja a helyhatósági választásokon; Pavol Špaček jogász függeden jelöltként vállalja a megmérettetést. A 19 Városi képviselői posztot 69 személy pályázza meg; az MKP és a Híd egyaránt tizenkilenc jelöltet állít. Szoros küzdelem várható a Du- naszerdahelyi járás legkisebb településén, a mindössze 178 lakosú Macházán; a jelenlegi polgár- mester, a SMER-SD színeiben induló Ludmila Láníková mellett egy személy az MKP színeiben, egy pedig függedenként jelöltette magát. Az öt képviselői helyre tizenegy személy pályázik. A szomszédos Sárosfán a választásokon öt polgármester és tizennyolc képviselőjelölt indul. Földváry Terézia jelenlegi polgármester függetlenként száll ringbe, az MKP Nagy Brigitta korábbi polgármestert, a Híd pedig Szalay Endrét támogatja. A további füg- getíen jelöltek Csiba Szonya és Albert Lajos. A térség - s talán az ország - leghosszabb ideje hivatalban lévő polgármestere, a csiliznyáradi Vida Ferenc, aki 1976-tól áll a falu élén, idén nem száll ringbe. A csilizközi községben három független és egy, az MKP színeiben induló polgármesterjelölt mérkőzik meg a választók bizalmáért. A hét képviselői helyre tizenhárom személy jelöltette magát. Néhol hiányzik a konkurencia A polgármesteri és a képviselői posztok iránt idén a Galántai járásban is rendkívüli érdeklődés mutatkozik. Alsóhatárban és Nagyfödémesen az MKP és a Híd közös jelöltet indít; utóbbiban a jelenlegi polgármester, Gogh Ferenc az SDKU-DS bizalmát is élvezi. Galántán többé nem titok, hogy a város jelenlegi első embere, Alexander Mézes már nem száll harcba a polgármesteri címért. Az MKP, az SDKÚ-DS és a KDH közös jelöltet állított Zoltán Horváth parlamenti képviselő személyében. Diószegen három függeden jelölt - köztük a jelenlegi polgármester, Szabó Antal -, valamint a Híd színeiben induló Zsillé Béla vállalja a megmérettetést. A járás három településén - Királyrévben, Kosúton és Veze- kényben - egy-egy polgármesterjelölt indul a választásokon, mindhárom községben függetlenként. Akadnak települések, melyekben a jelöltek négy évvel ezelőtti száma megsokszorozódott. A kétezer lakosú Vágán például hatan szállnának harcba a polgármesteri posztért, s a képviselői helyek iránt is nagy az érdeklődés; a kilenc helyre összesen huszonnyolcán pályáznak. A közel ezerötszáz lelket számláló Nemeskajalon szintén hatan indulnak a polgármesteri székért; hárman függetlenként, s külön jelöltet indít az MKP, valamint a Híd is. A kilenc képviselői helyet harminchármán pályázzák meg. A mintegy ezerháromszáz lakosú Feketenyéken szintén hat személy száll ringbe a polgármesteri posztért, míg Hidaskürtön és Tallóson is négy-négy személy indul a választásokon. Nem szólóban indulnak Vízkeleten várhatóan ketten, Jókán, Nagymácsédon és Tósnyá- rasdon pedig három-három személy száll versenybe a választók kegyeiért. Alsószeliben négy polgármesterjelölt indul, Seres Lajos az MKP színeiben. Több községben hosszú idő után először akad ellenfele a jelenlegi polgármesternek. Nádszegen 1994-tól Juhos Ferenc áll a falu élén; 1998 óta először lesz ellenfele az MKP támogatta Cserkó Margit személyében. Alsóhatáron idén az 1991-től polgármesteri tisztségben lévő Dora Ferencnek a SMER-SD által indított Lipkovics Gáborral kell megküzdenie. Felsószeli polgármesterének, Dobosy Pálnak, akinek négy éve nem akadt ellenfele, idén az MKP jelöltje, Renczés Gábor konkurálhat. Taksonyban négy évvel ezelőtt egyedüli jelöltként Mészáros Márta nyerte a választásokat; idén rajta kívül a Híd és a SMER- SD is indít jelöltet. Idén lesz kihívója Kismácséd első emberének, Hontváry Ferencnek is. Félben a szavazóíveken négy személy neve szerepel majd, Éberhardon viszont a jelenlegi polgármester , egyedüli jelöltként indul. Rétén az MPK és a Híd közösjelöltet indít Metzner Zoltán, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatója személyében. Szene városában a választópolgárok várhatóan hetvenhat képviselőjelölt közül választhatják ki a tizenkilenc tagú képviselő-testület tagjait, a polgármesteri tisztségért három függeden jelölt, köztük Karol Kvál jelenlegi polgármester száll ringbe. Nagymegyeren Lojkovič is indul Nagymegyeren izgalmas befutó várható. Öten indulnak a polgár- mesteri székért, közöttük Samuel Lojkovič, aki 1990 óta minden rendes helyhatósági választáson nyerni tudott. Még négy évvel ezelőtt is, amikor korrupciós vádakban már bűnösnek mondta ki a Speciális Bíróság. Lojkovič korábban hónapokat töltött vizsgálati fogságban, ennek ellenére 2006 őszén újra indult és győzött. 2007 februárjában jogerőre emelkedett az ügyében kiszabott ítélet, így elvesztette mandátumát és megkezdte tényleges börtönbüntetésének letöltését Lipótváron. A büntetett előélet egyébként a vonatkozó törvény szerint nem kizáró ok. Megkerestük Sámuel Lojkovičot, aki nem kívánt válaszolni a kérdéseinkre. „Majd utána”-ígérte. Jankó László, a városi választási bizottság jegyzőkönyvvezetője megerősítette, hogy határidőre öt polgármesterjelölt teljesítette a feltételeket, azaz nyújtotta be a támogató aláírásokat vagy a pártjelölést. A függedenként induló Lojkovič mellett az idei jelöltek között van a 2007. őszi időközi választáson a város első emberévé emelt Ladislav Rudický (független), a három éve második helyet fogott Mikóczy Dénes (független), valamint Takács Endre (független). Az MKP Néveri Sándor vállalkozót, a jelenlegi alpolgármestert indítja. A városban két választókörzet van, a polgárok összesen 13 helyi képviselőt választanak, tizenkettőt Nagymegyeren, egyet pedig Izsapon, a közigazgatásilag hozzá tartozó kisközségben. A Magyar Koalíció Pártja és a Híd is teljes, 13 fős listát állított, 3 jelölt az SDKÚ-DS színeiben méretteti meg magát, további 25 személy független indulóként kéri a szavazatokat. Érdekesség, hogy a Híd és az SDKÚ-DS Mikóczy Dénes polgármesteri ambícióit támogatja, de Mikóczy nem a hidasokkal, hanem függeden képviselőjelöltek egy csoportjával kampányol. A múltbeli eredmények tükrében az 5 polgármesterjelölt közül négynek a győzelme nem lenne különösebb meglepetés: Rudický három éve nyert, és azóta valószínűleg nem vesztett szavazatokat; Mikóczy akkor alig maradt el mögötte, neki idén a Híd támogatása is hozhat voksokat; Néveri mellett szól, hogy az MKP-nak stabil szavazóbázisa van; Lojkovičot pedig a négy évvel ezelőtti eredmények szerint nem éri meg leírni. Értesüléseink hivatalosnak egyelőre nem tekinthetők; ajelöltek végleges névsorát a települések választási bizottságai október 23-áig teszik közzé, (jéem, la, as) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Falhoz állította a tulajdonosokat Csiliznyárad. Magánlaksértés miatt indított eljárást a rendőrség egy 35 éves csiliznyáradi férfi ellen, aki jogtalanul hatolt be a község egyik családi házába, majd az ott tartózkodókat fegyverrel a kezében falhoz állította. A sértettek támadójukat lefegyverezték, majd átadták a rendőrségnek. Magánlaksértésért egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat; fegyverkezésért és illegális fegyverbirtoklásért a bíróság háromtól öt évig terjedő börtönbüntetést róhat ki rá. A gyanúsítottat vizsgálati fogságba helyezték, a lőfegyvert rendőrségi szakértő vizsgálja, (la) Elsötétített, majd dézsmált Vásárút. Tulajdon elleni bűncselekmény elkövetésével vádolja a rendőrség azt a 38 éves vásárúti férfit, aki egy cég éjjeliőreként több alkalommal áramkiesést idézett elő, majd a sötétség leple alatt építőanyagot tulajdonított el a raktárból. Az okozott kár 5144 euró; a férfi hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, (la) Az óvoda udvarán onanizált Nagymagyar. Két évre rács mögé kerülhet az a 36 éves nagy- magyari férfi, aki a helyi óvoda udvarán letolta nadrágját, majd onanizálni kezdett. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást ellene, (la) Lopott gépezetet rejtegetett Lég. Bűnrészességgel gyanúsítja a rendőrség azt a 42 éves légi férfit, aki az egykori patonyréti mezőgazdasági szövetkezet területén egy 40 ezer euró értékű, Csilizradványból eltulajdonított gépezetet rejtett el. Egytől öt évig teijedő szabadságvesztésre számíthat. (la) Betörők akadtak horogra Dunaszerdahely/Olgya. Nyomozati munka eredményeképp került rendőrkézre az a 36 éves nyékvárkonyi férfi, aki júliusban betört egy dunaszerdahelyi családi ház melléképületébe és garázsába, ahonnét 812 euró értékű zsákmánnyal távozott. Tettestársként elkövetett tulajdon elleni bűncselekményért kell felelnie annak a 36 éves ollétejedi és 36 éves dunaszerdahelyi férfinak is, akik augusztusban az olgyai községi hivatalba törtek be. Jóllehet semmit nem vittek el, a bejárati ajtó felfeszítésével 839 eurós kárt okoztak a községnek. Betörésért két év szabadságvesztéssel sújthatok. (la) Gyerekek pénzét akarta elvenni Nagykürtös. Két fiútól akart pénzt szerezni egy 30 éves férfi. A gyanúsított Nagykürtösön, az egyik helyi áruház előtt kergette a két, 12 és 13 éves gyereket, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. A férfi ellen rablási kísérlet gyanújával indult eljárás, vizsgálati fogságba helyezték. (SITA) Nem adott elsőbbséget a motorosnak Szepesváralja. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este az 1/18-as úton Szepesváralján. Egy Škoda Felicia 32 éves sofőrje nem adott elsőbbséget egy motorosnak. A motoros nekiütközött a Feliciának, majd nekicsapódott egy VW Borának is. Súlyos sérüléseket szenvedett, a helyszínen életét vesztette. A Felicia sofőrje ellen emberölés miatt indult eljárás. (TASR) Gázolajat loptak Felsőricsó (Horný Hričov). Lopás miatt indult eljárás két, 26 és 28 éves felsőricsói (Zsolnai járás) férfi ellen, akik gázolajat loptak munkagépekből. A gyanúsítottak mintegy 555 liter gázolajat szivattyúztak ki a gépek tartályából. Két évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. (SITA) Apósa meggyilkolását is beismerte Bazin. Beismerte a kovarci postásgyilkosságot és apósa meggyilkolását Miroslav D. A bíró hangsúlyozta, ez lényeges enyhítő körülmény. Az ügyész azt javasolta, a volt feleség, Miroslava D. ügyét külön eljárásban tárgyalják, a nő ugyanis ártatlannak vallotta magát. A házaspár ellen augusztus 16-án emeltek vádat. A házaspárt azzal is vádolják, hogy 2007 szeptemberében megölték a feleség nevelőapját, Ján Kohútot. Mindkét vádlott volt már büntetve, Miroslav D. kényszergyógykezelésen is volt. A kovarci postás 2010. február 2-án tűnt el. A rendőrség eljutott a 27 éves férfi házához, akinek irattartójából az igazoltatás során kiestek a meggyilkolt postásnő étkezési jegyei. A rendőrök ezt követően behatoltak a házba, ahol megtalálták a postásnő tetemét. A tettesek 25 év szabadságvesztésre számíthatnak. (SITA) (Képarchívum) ___________________________ November 27-én ismä az urnákhoz járulunk