Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-01 / 226. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 1. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ HÁROMSZÉK A Csíkszeredái hatóságok nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen, mert rovásírással takarták el a székelyföldi város névtábláinak román feliratát. A Háromszék című napilap szerint keddről szerdára virradóra Csíkszereda hat ki- és bejáratának névtáblám csak a magyar és a rovásírással kiírt név maradt. Olguta Vasilescu szociáldemokrata szenátor felszólította Traian Igas belügyminisztert: intézkedjen „e soviniszta provokációval” szemben. Szerinte az ügy hátterében a város polgármestere áll. A polgármesteri hivatal képviselői leszögezték: nem engedélyezték a rovásírásos feliratot. (MTI)- Hogyan lehetséges, hogy maga olyan keményen ül a nyeregben, a főnököm pedig a hivatalnoki székéből is repült? (Peter Gossányi rajza) Bárcsak minden kormányválság eredménye egy fölösleges állami ügynökség bezárása lenne Figyelemelterelés A legjobb védekezés a támadás, tartja a mondás, miniszterelnökünk pedig nem volt rest megfogadni. Mi más is maradhatott volna neki? A Hayek-féle kalandból megpróbál minél kisebb presztízsvesztéssel távozni. MÓZES SZABOLCS Iveta Radičová kedden bejelentette: gazdaságügyi miniszterének parancsba adta, azonnali hatállyal - pontosabban: amint csak lehet - szüntesse meg és számolja fel a kis- és középvállalkozók támogatására létrehozott állami ügynökséget. A múlt héten csak a szervezet vezetőinek leváltásáról volt szó, ám a miniszterelnök a napokban még tovább ment. Volt más választása? Az ügynökséggel kapcsolatos lépések csak a hetekben kirobbant Hayek-ügy fényében érthetők meg. Martin Chren SaS-es és Ivan Švejna hidas államtitkár korábbi cégének sikeres állami pályázataival kapcsolatban szeptemberben egyre több gyanús számla és részlet látott napvilágot, a miniszter- elnök pedig úgy érezte, itt nincs miről vitázni, az úriembereknek menniük kell. Ezt így explicite természetesen nem mondta ki, ám reakciójának hangsúlyaiból érezhető volt, azt várja, hogy az érintettek maguktól álljanak fel, vagy ennek hiányában pártjuk mondassa le őket. Ha pedig erre nem hajlandók, akkor ő személyesen teszi rendbe a dolgokat. Radičová első reakcióiban megfeledkezett arról, hogy ő nem a 2009-es év Robert Ficója, aki meggyengült koalíciós partnereivel szemben jóformán azt tehetett, amit csak akart. A két kormánypárt számára államtitkáraik elmozdítása - pláne ilyen ügyek miatt - óriási presztízsveszteséggel ért volna fel. Emellett nem árt azt sem hangsúlyozni, hogy mindkét ügy gyermeteg csínytevésnek tűnik az elmúlt évek elpanamázott milliárd- jaihoz képest. Persze, az elvek elsőrendűek - ezen sorok szerzője szerint ennek a politikában is így kellene lennie, máskülönben hogyan várjuk el mindezt az egyszerű emberektől -, tehát ha valaki lop, mindegy, hogy egy centet vagy egy milliárdot, vennie kell a kalapját. Ám ebben az esetben még az sem volt bizonyított, hogy egyáltalán történtek-e visszaélések. Švejna ugyanis a gazdasági minisztérium és a hayekes cég között kötött szerződés idejében már lemondott a vállalat ügyeinek menedzseléséről, míg Chren pár héttel a szerződés aláírása után felbontatta azt - még bőven azelőtt, hogy mindezt medializálták. A korábbi években elnyert pályázatok ügye sem világos, néhány esetben valóban gyanús körülmények között versenyezhettek, ám ezt előbb bizonyítani kellene - és itt még mindig nem arról van szó, hogy akár csak egy centet is elloptak volna a közösből. Radičovának a múlt hét végén be kellett látnia, a mediális nyomás ellenére sem tud mit kezdeni az államtitkárokkal, ám ahhoz, hogy mérsékelje vereségét, egy másik fronton kellett támadást nyitnia. Avagy kissé elterelni a figyelmet sikertelenségéről. Ezért még ugyanazon a sajtótájékoztatón, amelyen meggyötört arccal bejelentette, a hayekosok maradnak posztjukon, intenzív csapást mért a „kisvállalkozós ügynökségre”. Majd pár nappal később, hogy a megkezdett támadást tovább fokozza - s ezáltal a hayekos kisiklás jótékony” feledésbe merülését meggyorsítsa -, elrendelte az ügynökségek megszüntetését. Ami nem is baj, sőt, üdvözlendő lépés - csak kár, hogy ilyet nem maguktól, hanem a „dolgok” nyomása alatt, pontosabban elkendőzése végett tesznek meg olykor a politikusok. Normális esetben sajnálkoznunk kellene a sok olvasó által valószínűleg nem is ismert Kis- és Középvállalkozások Fejlesztéséért Nemzeti Ügynökség felszámolása miatt, hiszen valóban vannak esetek, amikor egy-egy célirányos támogatással megsegíthető egy vállalkozás, s ezáltal akár több tucatnyi munkahely létrehozásához vagy megtartásához járul hozzá közvetve az állam. Ám ismerve a szlovákiai viszonyokat - ahol az államot sokan, vállalkozók és nem vállalkozók egyaránt, még mindig fejőstehénnek nézik -, csak üdvözölni lehet a bezárást. A következő lépésben pedig akár utána lehetne nézni, hány ilyen, alapesetben értelmes, ám a gyakorlatban pénz- fosztásra, haverok és jó időben jó helyen állók megsegítésére specializálódott állami ügynökség és alap működik az országban. Bárcsak minden kormányválság után bezárnának egy ilyet! Mindjárt kevesebb megszorításra lenne szükség. 6I0SSZA Hipp-hopp, jön Knut KOCÚR LÁSZLÓ Knut Vollebaek tapasztalt diplomata. Sokáig nagykövetként szolgálta hazáját, Norvégiát, melynek külügyminisztere is volt. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetkisebbségi főbiztosi széke amolyan megérdemelt politikai nyugdíjféleség számára, aktív politikai életpályája alkonyára. Ha nincs a szlovák „nyelvi imperializmus” nagykövetének, Marek Maďaričnak az államnyelvtotális felsőbbrendűségét hirdető, s e primátust pénzzel is kikényszerítő, ostoba nyelvtörvénye, a közvetlenül a politikai szférában tevékenykedő szlovákiai magyarokat leszámítva valószínűleg ke vesen tudtak volna a tisztességben megőszült, sármosöregúrlétezéséről. Ám így mindannyiunk Knutjalett, amolyan nyelvi megváltó, akitől a magyar kisebbség- miután a finoman szólva is kevéssé hatékonynak nevezhető MSZP-s irányítású magyar diplomácia csődöt mondott, az ellenzékben tevékenyke- dő hazai magyar politikai reprezentáció lehetőségei behatároltak voltak- a végső megoldást remélte, miután sem az Európai Bizottság, sem az Európai Parlament nem tudott, de inkább nem akart mit kezdeni a két szomszéd vár béka-egér harcával, mondván: ez az ő ügyük. Knut jött, látott, hazament. Mikor tavaly itt járt, tárgyalt Robert Fico miniszterelnökkel, Marek Maďarič kulturális miniszterrel, a Most-Híd és az MKP képviselőivel, a Kerekasztal lovagj ai- val, mosolygott, hangsúlyozta a konszenzus fontosságát, asszisztensei jegyzeteltek, majd nem sokkal látogatását követően a főbiztos kiadott egy állásfoglalást, mely a szlovákok szerint a szlovákoknak, a magyarokszerint a magyaroknak adott igazat. Patthelyzet. A héten is itt j árt, lefutotta a szokásos pozsonyi körét, melyet vendéglátóinemszerveztektúl, a pénteken elfogadott törvénymódosítást csak kedden kapta kézhez afőbiztos. (Hát nem akadt az államigazgatásban egy fordító, aki a hétvégén összedobta volna? Vagy annyiranem voltfontos?) Ezzel méltatlan helyzetbe hozták őt, hisz a törvényjelen formájával nem tudott megismerkedni, így az erre irányuló újságírói kérdéseket is kénytelen volt elhárítani. Ciki. Vollebaek elmondta: „hát jobban örülnék, ha ezek a fránya bírságok teljesen eltűnnének”, mindenki meghallgatta őt, majd kifejtették, hogyezmiértnemlehetséges. Röviden Sólymos László, aMost-Híd frakcióvezetője fogalmazta meg lapunknak, amikor azt mondta: erre partnereink részéről nem volt kellő politikai akarat. Azt, hogy a szlovákkereszténydemokraták inkább szlovákok, éscsakaztán kereszténydemokraták, már a Čarnogurský-kormányidejébôl tudtuk, s ez most is bebizonyosodott, képviselőik else mentek a törvényről szóló első egyeztetésre. Azt pedig, hogy az SaS értelmezése szerint a szlovák liberálisok számára is első a nemzet, és csak aztán jön a liberalizmus, most megtudhattuk. Olyan országban pedig, ahol még a liberá- lisokis úgy vélik, hogy az állam nyelve törvényi védelemre szorul - miközben az ezt bejelentő miniszter a sajtótájékoztatóján a „legfontosabb message” kifejezést használja-, a norvég mosolydiplomácia vajmi kevés sikerre számíthat. Vollebaekbiztosan megint kiad egy állásfoglalást, melyet aztán... KOMMENTÁR A bástyák ura nem tréfál VERES ISTVÁN Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere csütörtökön nyilvánosságra hozta azoknak a személyeknek a listáját, akik a Híd színeiben képviselőnek jelöltetik magukat a közelgő önkor-, mányzati választásokon. Az „összefogás listája” - ahogy a polgármester nevezi - sokakat alighanem szó szerint hanyatt döfött. A huszonöt jelölt úgy van összeválogatva, hogy mindenki megtalálja benne a magának valót. A mélymagyar Fehér Csabától kezdve az SDKÚ-s szlovákokig mindenki beállt Bastrnák mögé. A legviccesebb Andruskó Imre esete, aki az MKP komáromi alapszervezetének elnöke, a júliusi kongresszuson még kis híján a párt megyei elnöke is lett. Most pedig felfüggesztett MKP-sként negyedmagával függetlenként a bastilistát erősíti. Mint mondta, ha nem jut be, az MKP a kizárásáról dönthet, viszont ha igen, ismét MKP- sként tekintenek rá. Ha ezt egy ími-olvasni tudó választó meghallja, vagy szétpukkad a röhögéstől, vagy nem megy el szavazni. Bastrnák tehát jó egy hónappal a választások előtt már ismét elnyerte a polgármesteri címet. A hidas magyarok rá fognak szavazni, a Híddal szimpatizáló szlovákok nagy része szintén, a négy SDKÚ-s képviselőjelölt szintén rabolhat szavazatokat a nagy rivális Anton Maréktől. A református MKP-sok pedig valószínűleg nem fognak tömegesen Stubendek Lászlóra, a Szent András-templom orgoná- sára szavazni. Aki pedig kifejezetten gyűlöli Bastmákot, az szépen otthon marad, mert magyarként nem akarja a szlovák jelöltet támogatni, legyenek bármilyen jó tervei, Marékre a szlovák pártok alighanem úgyis rátelepednének. Bastrnák egy ügyes machiavellista, az elvek szintjén nemigen töri magát, viszont képes úgy forgatni a kormánykereket, hogy mindig az ő vitorlája dagadjon. Az MKP-nak sem lehet szava, ha ennyi idő alatt nem voltak képesek kinevelni egy stabil jelöltet, aki ismert és népszerű, vessenek magukra. Bastrnák keresztbe teheti a lábát és hátradőlhet székében, sokáig fogunk rá emlékezni, mert még sokáig itt lesz. Már csak azt kell eldönteni, hogy ez jó-e Komáromnak. Mert olyasmit, hogy a „bástyák ura” felvirágoztatta volna a várost az elmúlt nyolc év alatt, nemigen lehetett hallani. JEGYZET Viribus unitis LŐR1NCZ ADRIÁN Úgy látom, a globalizációval járó értékrendválság a hungaristákat és a mélyszlovákokat is elérte; október 9-én néhány órára mindkét csoport felfüggeszti felsőbbrendűségének hirdetését, s ideiglenesen félreteszik a történelmi sérelmeket, valamint az ezekből fakadó ellentéteket is, csak hogy „a népek közötti barátság igényét, egymás kölcsönös tiszteletét” demonstrálják. Viribus unitis - közös erővel. Itt jegyzem meg: a Magyar Nemzeti Arcvonal és a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) közeledése nem új keletű. A nacionalizmust (értelmezésükben a legnemesebb nemzeti érzületet) nyíltan vállaló csoportok képviselői két éve, négy hónappal az emlékezetes DAC-Slovan mérkőzés előtt is találkoztak Pozsonyban, majd a dunaszerdahelyi stadionban lejátszódott eseményeket követően napvilágot látott egy elmélet, melynek végső tanulsága, hogy a két ország cionista erők mozgatta titkosszolgálatainak egyáltalán nem érdeke a magyar-szlovák békesség - ezért ugrasztották egymásnak 2008 november 1-jén a „megvezethető, provokálható nemzeti tábort”. Az MNA ide vágó kommünikéje szerint a folyamatosan fenntartani igyekezett nemzeti feszültséget kizárólag „a két ország valódi hazafijai” próbálták csak ellensúlyozni, akiket „a legkevésbé az érdekel, hogy a kretének hogyan anyázzák egymást a focimeccseken”. Az Arcvonal a holnap esedékes DAC-Slovan meccs kapcsán felállított prognózisa sem túl szívderítő: a készülő provokációnak „durvábbnak kell lennie az előzőnél, akár halálos áldozat is várható”, majd a sovinizmusra hajló nemzetiek az egészet „nem a nagy mozgósítás szervezőin, nem a titkos- szolgálatokon fogják számon kérni, hanem az egymással kezet fogó szlovák és magyar hazafiakon.” Ezek után teljesen érthető, miért is kerül sor Komáromban a Mondj nemet a sovinizmusra! nevű, a szerb Nacionálni Stroj által is erősített megmozdulásra. Gondolom, a nagy összeboru- lást követően a csoportok mindegyike visszatér rendes, hétköznapi életéhez - az Arcvonal tagjai bőnyi kiképzőtáborukba, fegyverismeretet és harcászatot tanulni, a Pospolitosť közkatonái a rendőrséggel viaskodni a Szvatop- luk-szobor tövébe, a jó szerbek meg magyarokat riogatni Szabadkára, Újvidékre. Ekképp teljesedik ki a népek közötti barátság, s ha kis szerencsénk van, nem is nézünk több háborúságnak elébe - legfeljebb olykor kemény harcok folynak majd a békéért.
