Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-12 / 235. szám, kedd
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD Bíróság döntött a madi jelöltek ügyében Szene: mibó'l épülhet fel a Nefelejcs otthon? Acélkolosszus torlaszolja el Fél egyik utcáját 2010. október 12., kedd Ára 0,45 € (előfizetőknek 0,40 € ) • 63. évfolyam, 235. szám www.ujszo.com Őrizetben a vezérigazgató A MAL Zrt.-t állami felügyelet alá veszik, vagyonát zárolják 8. oldal A futball legjava: minden kedden A nap mondata: Annyi közöm van a katasztrófához, mint egyik péknek a másikhoz. Gyurcsány Ferenc az iszapömlésről Iveta Rodičova és a tátrai kis tigris. A kormányhivatalban jártak tegnap a petíciós bizottságot lärehozó kismamák képviselői. Sikerült elérniük, hogy azok esetében nem csökkentik a gyest, akiknek már megítélték a 256 eurós összeget. (TASR-felvétel A kormány az anyasági szabadság hosszát és a támogatást is növelné Gyereksírás Radičovánál Pozsony. Átdolgozza a kormány a gyes egységesítésének bevezetését, hogyne érintse hátrányosan azokat, akik jelenleg a magasabb, 256 eurós hozzájárulást kapják. Esetükben mégsem csökken 190 euróra a gyermekgondozási segély összege. Aki viszont csak jövőre lesz jogosult a gyesre, az már egységesen 190 eurót kap a gyerek három éves koráig. SÁNDOR RENÁTA Az a szülő, aki most 256 euró gyermekgondozási segélyre jogosult, januártól is ennyit kap, a gyermek 20 hónapos koráig. Jozef Mihál munka-, szociális és családügyi miniszter tehát - úgy tűnik - ismét visszakozott, eláll attól a tervétől, hogy januártól minden gyesen lévő szülő egységes, 190 eurós támogatást kapjon. Ä tervezett intézkedés kiváltotta az érintett szülők tiltakozását, ők ugyanis havonta 66 euróval kevesebb pénzt kaptak volna. Jól azok a szülők járnak, akiknek most az alacsonyabb összegű gyes jár, 164,22 euró, ők megkapjáka 190 eurót. Néhány napja Jozef Mihál még hallani sem akart arról, hogy valamiféle átmeneti időszak legyen az új összegű gyes bevezetésénél. Azzal indokolta, hogy a gyes állami támogatás, ezért nagysága nem függhet attól, ki mennyi betegbiztosítást fizetett a Szociális Biztosítóba. (A magasabb gyes azoknak jár, akik a szülés előtt 270 napig fizették a betegbiztosítást.) Most tehát úgy tűnik, a kismamáknak mégsem kell attól tartaniuk, hogy havonta viszonylag jelentős összeget veszítenek a gyermekgondozási segélyből. Marad a jelenlegi állapot, azzal a változással, hogy a magasabb összeg nem a gyermek kétéves koráig, csak húsz hónapos koráig jár majd. Utána viszont 190 eurót kapnak, szemben a 164,22 euróval, amelyjelenlegjárna nekik. A kormány fokozatosan emelné az anyasági segély nagyságát és az anyasági szabadság hosszát is. 2014-re a támogatás nagysága elérné a tiszta havi jövedelem 100 százalékát, és a jelenlegi 28-37 hétről egy évre növekedne az időtartama. „Elkészült egy javaslat, miszerint minden évben több mint 10 százalékkal emelkedne az anyasági segély, 2014-re elérné a tiszta havi jövedelem 100 százalékát, ekkora összeget egy évig kapna a szülő” - mondta Iveta Radičová kormányfő, miután tegnap találkozott a kismamák képviselőivel. Azt, hogy ez a tiszta havi jövedelem az országos átlagbér alapján, vagy a szülő keresetéből számítódik-e majd, nem konkretizálta. A szociális minisztérium szerint jövőre a kismama bruttó bérének jelenlegi 55 százalékáról 60 százalékára emelkedne az anyasági, s valamivel több mint egy hónappal meghosszabbodna. A következő években is fokozatosan nőne az összeg és az időtartam is. „A kormányzati ciklus utolsó évére a kormány teljes mértékben teljesíteni tudná az ígéretét” - mondta Iveta Radičová kormányfő. Dobson Tibor: nem kértünk segítőket külföldről Nem jutottak el Kolontárra az itteni önkéntesek LŐR1NCZ ADRIÁN Bős. Nem utazott el a kolontári környezeti katasztrófa helyszínére az a közel háromszáz fős, önkéntesekből és hivatásos mentősökből verbuválódott szlovákiai csoport, amely a vörösiszap-mentesítésben akart részt venni. Komáromi, érsekújvári, duna- szerdahelyi és galántai járásbeli önkéntes tűzoltók és civilek készültek arra, hogy segítsenek a devecse- rieknek és kolontáriaknak. „Szerdán a helyszínen egyeztettem az illetékesekkel, majd nekiláttam a csoport megszervezésének - mondta lapunknak Culka János, a bősi Komplex Mentőszolgálat vezetője. - Kétszázötven önkéntes állt készen arra, hogy tíz órát ledolgozzon a helyszínen, ez két és félezer munkaórát tett volna ki. A mentő- szolgálat harminc szakembere fertőtlenítést végzett volna. A kiutazás azért hiúsult meg, mert a fogadó félnek bizonyos, számunkra közelebbről nem tisztázott intézkedéseket kellett foganatosítania ez ügyben. Ettől függetlenül továbbra is készenlétben állunk.” Culka János furcsállja a helyzetet. „Paradox, hogy Indonéziába, Haitira, Srí Lankára, Iránba, vagy a világ bármely részébe azonnal eljutunk, Magyarországra viszont nem tudunk elmenni segíteni.” Dobson Tibor ezredes, katasztrófavédelmi szóvivő megkeresésünkre elmondta: tudomása szerint a magyar kormány nem kért segítséget külföldről - Szlovákiából sem. „Munkaerő, eszköz és technika egyaránt rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy kezeljük a helyzetet - közölte kizárólag szakértőket kértünk, akik már megérkeztek; ők a lakossági ellátás és a helyreállítás terén adnak tanácsot. ” Lesöpörték a gázművek áremelési javaslatát Mégsem drágul idén a gáz ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mégsem kell idén többet fizetni a gázért, a Szlovák Gázművek (SPP) áremelési javaslatát ugyanis megalapozatlannak ítélte az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO). Ahivatal tegnap közzétett döntése szerint idén a lakosságnak és a hőszolgáltatóknak szállított gáz sem drágul. „Az SPP áremelési javaslatának alapos áttanulmányozását követően kijelenthetjük, hogy a társaság által benyújtott alapanyagok több hiányosságot is tartalmaztak, emiatt a hivatal alaptalannak tartja az áremelést” - nyilatkozta Miroslav Lupták, az Árszabályozási Hivatal szóvivője. Az SPP még szeptember elején nyújtotta be javaslatát. Az SPP a lakossági gáz árát 7,5%-kal akarta emelni, a hőszolgáltatók 10,1%-kal fizettek volna többet. Mindkét áremelésnek november elsején kellett volna életbe lépnie, a hivatal halogatása miatt azonban ezt a határidőt már akkor sem lehetett volna tartani, ha tegnap zöld utat kap az áremelés. A hivatal szerint az SPP a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó benyújtani az áremelés megalapozottságát igazoló valamennyi alapanyagot. „A társaság nem nyújtotta be az összes szükséges számlát, így mintegy 1,059 milliárd köbméternyi gáz árával nem tudott elszámolni” - nyilatkozta Lupták. Az SPP a hivatal szerint többek között azzal indokolta az áremelést, hogy a gázt az elmúlt időszakban drágábban tudta megvásárolni, mint azt korábban feltételezte., A táraság által beterjesztett adatok azonban nem felelnek meg a dollár euróhoz viszonyított valós árfolyamának, miközben éppen ez az egyik legfontosabb tényező, ami befolyásolja a gáz árát. Az Árszabályozási Hivatal nem értett egyet az SPP árfolyamelőrejelzéseivel sem” - mondta el Lupták. A lakossági üzletágban elkönyvelt milliós veszteségekre hivatkozva az SPP egyébként idén már nyolcszor próbálkozott áremelési javaslattal. (SITA, mi) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS NÉVNAP ■ II CTÁ.II ÄEI7ETÉC III USD GBP CZK HUF PLN HRK ▲ A ▲ ▼ ▼ A Napos, őszi idő > . ’ < Telefon: 9 771335 705C 2i III Ilii 1,3 9 3 6 0,8746 24,542 274,03 3,9605 7,3 203 A hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.. Miksa 02/323 77 777